2014. december 8., hétfő

Ákos nagybácsi, mamutfenyők és szívás a köbön

Villám helyzetjelentés, mert most csak ennyire futja. Novemberben Dani öccse (a.k.a Ákos nagybácsi) is meglátogatott minket, akivel megnéztük a mamutfenyőket, aztán a fiúk elmentek egyet túrázni a Yosemite-be is. Ezen kívül meg szívunk. Őszintén szólva marhára kivagyunk, én mindenképp. Január 7-ére van haza repjegyünk, ez biztos, hogy utána mi lesz, azt még nem tudjuk. Van néhány folyó ügy, reméljük valamelyik összejön. Mindenesetre az, hogy nem tudjuk, hogy melyik országban fogunk lakni egy hónap múlva, borzalmasan idegörlő. Végül jöjjön néhány kép, amivel minden hitelességemet elvesztem, hiszen egyáltalán nem támasztják alá azon állításomat, miszerint nekünk nehéz.

Ime, a mamutfenyők




Hát ez az usánka oltári cukker

Művészfotó, amin mindenki rajta van


A friss levegőt nem lehet sokáig bírni

A Csendes-óceánnál is jártunk, hisz itt nőnek a parti mamutfenyők




Áronnak határozottan tetszett a tengerpart

Még világítotorony is volt



Sőt még gomba is

Yosemite vízesés


Dani gondoskodott róla, hogy Ákosnak legyen mit feltölteni a Facebook-ra





2014. november 6., csütörtök

Halloween

Megvolt Áron első Halloween-je, és ki is használtuk rendesen. Voltunk tökfarmon, faragtunk töklámpást, és persze voltunk trick-or-treat-elni, vagyis Áront póknak öltöztetve felhasználtuk, hogy csokiért kuncsorogjunk a szomszédoknál. Szerintem a Halloween oltári baró ünnep, az biztos, hogy én akkor is ünnepelni fogom, ha már nem Amerikában leszünk.

Még egy fontos információ, hogy mint a képeken láthatjátok, itt van már velünk Dani anyukája is, hát erről csak annyit, hogy szerintem ember a történelem folyamán nem várta még úgy anyósát, mint ahogy én vártam őt.

Tökfarmon


Készül a bográcsgulyás 







A fiúk töklámpást faragnak

Áron szerint a tök annyira finom, hogy még nyersen is jó

A végtermék. Meg voltunk vele elégedve.

Tick-or-treat-elés a szomszédokkal



Kérem szépen, vannak akik komolyan veszik a Halloween-t


A fiúk akcióban

Menet közben Áron új barátokat is szerzett

Szerintem ez volt a legmenőbb jelmez

Itt nagy a fennforgás

Még néhány töklámpás


Ők is komolyan készültek


És még két ráadás: Áron kéthónaposan tökjelmezben

És egy héthónapos, csontváznak álcázott, megijedt betörő

2014. október 29., szerda

Még megvagyunk



Mivel ma épp egy kicsit optimistább hangulatban vagyok, gondoltam gyorsan irok egy bejegyzést, ami csak mérsékelten negativ, mert azért az az igazság, hogy kissé kivagyunk. A hétköznapok úgy telnek, hogy miután Áront letesszük aludni, nekiállunk állásokra pályázni, ez néha éjfélig is húzódik. Elég lassan megy, mert minden egyes álláshoz át kell írni az önéletrajzot, meg kell fogalmazni a motivációs levélben, hogy mért érdekel az adott pozíció, és mitől lennénk mi kitűnően alkalmasak rá. Aztán az ember elküldi és vár. És vár. És vár. Borzalmasan idegörlő.

A helyzet bonyolult, baromi bonyolult, olyan szinten, hogy még az én legendás optimalizációs algoritmusom is rendszeresen kifagy tőle. Hogyan tovább? Hol? Milyen munkakörben? Na és persze, hogy lenne legjobb Áronnak? Korábban el se tudtam volna képzelni, hogy egy gyerek születése mennyire meg tudja bonyolitani a dolgokat.

Abban mindketten egyetértünk, hogy ez a legjobb hely a világon. Viszont családostul ittmaradni olyan áldozattal járna, amit már nem akarunk meghozni. Mondom ezt úgy, hogy ha rágondolok, hogy hamarosan el fogunk innen menni, könnybe lábad a szemem. De borzalmas a kompetició, és ahhoz hogy helytálljunk olyan erővel kéne dolgozni, hogy Áronra szinte semmi időnk se jutna. Baromi drága a lakás, a bölcsőde, jól fizető állás nélkül folyamatos lenne az anyagi küzdés is. És ami talán a legfontosabb szempont, hogy oltári messze van otthontól. Nagyon szerencsések vagyunk, mert mindkettőnk családjával igazán jó viszonyban vagyunk, a nagyszülők imádják Áront, és bár jó dolog a skype, hosszú távon nem igy képzeljük el.

Igy nagy nehezen meghoztuk a döntést, hogy hazaköltözünk Európába. Magyarországon is gondolkodtunk, de egyre határozottabban érik bennem az érzés, hogy akármennyire is az a legfontosabb, hogy közel legyen a család, és akármennyire is próbálnék buddhista magatartást felvenni, és a belső békémre koncentrálni, nem birnám elviselni az otthoni helyzetet. Itt viszonylag keveset foglalkozom vele, de az a fajta primitiv propaganda idiotizmus, ami jelenleg otthon megy, bennem valami olyan ellenérzést vált ki, amit nem tudok szavakba önteni. Az itteni liberális és nyitott gondolkáshoz szokva meg különösen nagy a kontraszt.

Úgyhogy minden szempontból Nyugat-Európa tűnik a kompromisszimus megoldásnak. Főként Belgiumban, Angliában, Németországban és Dániában találunk olyan állásokat, melyekre alkalmasak lennénk. Hogy ott nagyobb-e ránk a kereslet mint itt? Hát ott se kapkodnak értünk, az biztos… Néha úgy érzem, hogy itt jártak az ufók, és hirtelen mindenkit baromi intelligenssé és tehetségessé varázsoltak, csak valahogy minket felejtettek ki. Merthogy adott az álláshirdetés, ahol baromi specifikus és magas szintű elvárások vannak, ezeknek amennyire lehet, megfelelünk, elkészitjük hozzá az önéletrajzot és a motivációs levelet, baromi sokat dolgozunk rajta, és a végén nézzük, hogy hát ez oltári fasza lett, nincs az az isten, hogy ide ne kapjunk legalább egy telefonos interjút, pedig de. Ufók, azok lehetnek a háttérben.

Én főként olyan helyekre jelentkezek, ahol addott biológiai funkció mérésére kell módszert kidolgozni, Dani meg bioinformatikusnak, illetve fehérjepucoló munkakörökbe. Jelentkezünk kb. mindenhova ahova ilyesmi ismeret szükséges, olyanokra is, ahova jóval alacsonyabb végzettség az előfeltétel. Én jelenleg kb. tíz jelentkezésnél tartok, a Dani kb. húsznál. Eddig pár helyről kaptunk pozitív visszajelzést, de a vége még nagyon messze van, úgyhogy majd meglátjuk.

Mindenesetre az biztos, hogy az elmúlt év a legnehezebb volt az életemben. Lelkileg borzalmasan leterhelő folyamatosan azon gondolkodni, hogy hogyan lesz ezután, hol fogunk lakni, mit fogunk csinálni. Amiatt, hogy ez Áron első évével esik egybe, meg kifejezetten mérges vagyok. Az biztos, hogy eddig marha jó életünk volt, és mindenben nagyon szerencsések voltunk, de ezt azért most jól megkaptuk.