Élet San Francisco-ban és Berkeley-n

Időről időre feltűnnek itt a blogon olyan bejegyzések, melyek a hely hangulatát próbálják visszaadni, hogy az olvasók életünk apró-cseprő dolgain túl, képet kapjanak arról, hogy milyen itt Berkeley és San Francisco környékén az élet, a kultúrális kontextus. Ez a mai is egy ilyen bejegyzés lesz. Kezdetnek egy kényes téma: a UCSF meleg-leszbikus-biszexuális és transzgender központjának Out-in-Science konferenciáját ajánlom, melynek témája hogyan lehet tudományos karriert építeni szexuális kisebbség tagjaként.

A konferencia előadói között elismert kutatókat találunk az akadémia és ipar területéről, akik nyíltan vállalják másságukat. Akit bővebben érdekel a rendezvény, az az esemény facebook oldalát is like-olhatja itt, hogy ne maradjon le a részletekről. A világ kevés pontján tudok elképzelni hasonlót... viszont nagyon jellemző San Francisco-ra. 

Múlt hét végén Berkeley kikötőjébe látogattunk Áronnal, elvégre már 2 hónapos elmúlt és még nem látta a tengert, pedig itt van tőlünk egy köpésre. A kirándulás nagyon jól sikerült, sok érdekes dolgot láttunk, különösen ez az interaktív akció játszótér tetszett, ahol a gyerekek kapnak szöget, kalapácsot, festéket, fűrészt, amivel maguk is részt vehetnek a játszótér "alakításában". A játszótér egyhén szólva nem eukonform (a szülők belépéskor aláírják, hogy bármi történik a gyerekkel az az ő felelősségük :). A mászókák és az összes játék afféle hulladékfából áll, amit valószínűleg a környéken kukáztak össze. Még egy mászókának berendezett félig szétesett hajóroncs is akad a játékok között. Nagyon hippi. Erikával egyből az jutott eszünkbe, hogy ez is egy igazi tipikus Berkeley-s dolog. (Áron egyelőre csak a babakocsiból szemlélődött)

Kicsit topis a felszerelés, de a gyerekeket egy cseppet sem zavarja.

Nagyon menő: belebújsz a csődarabba, és legurulsz a dombról! 

Peace!

Ez a szék(?) olyan, mintha egy Picasso kép mintájára készült volna.

Van még valami, ami nagyon jellemző Berkeley-re, (persze lehet, hogy egész amerikára, de erre  nincs nagyon rálátásom), szóval, a gyenge állami irányítást nagyon erős civil öntudat kompenzálja, és mivel viszonylag nagy a jólét, az emberek egy csomó időt és pénzt áldoznak olyan célokra, mint pl. az öböl árapályzónájának megóvása. Van egy kis civil szervezet, akik folyamatosan gyűjtik a pénzt, próbálják felvásárolni a part menti földeket, hogy védelem alá helyezzék (amivel párhuzamosan a látogathatóságot is próbálják megoldani), a még nem védett területekre tervezett fejlesztések megfúrásáért lobbiznak, ilyesmi. De ez csak egy példa volt a sok közül. Azért ezt emeltem ki, mert a múlt hétvégén véletlenül belefutottunk, ugyancsak a kikötőben megtartott, helyi civil szervezetek éves fesztiváljába, ahol az ő sátruknál ragadtam le egy kis ideig. De volt újrahasznosítást, megújúló energiaforrásokat propagáló civil szervezet, időseket segítő, és persze ott volt a helyi tűzoltóság és a polgári őrség is. Mindez egy nagy családi majális keretében, ahol gyerekek mindenféle furmányos játékok segítségével ismerkedhettek a természetvédelem, a társadalmi felelősségvállalás és az öböl élővilágának rejtelmeivel. Helyi biológusok gyerekeknek TV-vel összekötött mikroszkóppal mutatták, hogy milyen kis rákocskák élnek a vízben, időnként szerveztek nekik negyedórás tide pool kirándulásokat, ahol az apály miatt szárazra került tengeri állatokat mutogatták hozzáérők. 

Egy kis környezettudatosság sosem árt. 

Közben meg ezerrel szólt a rock n' roll

Bírom a hippi dolgokat, de azért van egy szint, ami azért már nekem is sok. Itt van ez a 'wish tree', azaz kívánság fa, aminek az a lényege, hogy a fára akasztod egy cetlire írva óhajodat, és az majd valóra válik vagy nem. Azt hiszem ez kb. a hippimozgalom kvintesszenciája is lehetne. És, hogy lássátok, itt sem akármiről van szó:

Ezen a blogon vannak még nagyon jó képek. Itt meg a készítője nyilatkozik. Hippie as hell! 

Meg van még valami, amit csak itt Berkeley-ben láttam életemben, (mint utólag kiderült, egy amerika szerte elterjedt jelenségről van szó), és nagyon visszaadja a Berkeley-i életérzést: ház elé kiállított little-free-library. Hogy micsoda? Hát ez:

Itt a liberalizmus fellegvárában, micsoda botrány lenne suttyomban
kicserélni az összes könyvet gyerekeknek szóló keresztény könyvekre (by káoszprofesszor).

Ezek a kis madáretető szerű cuccok könyveket rejtenek, amit bárki elvihet, és bizalmi alapon elvárják, hogy kiolvasás után visszahozzák, vagy legalább új könyvet tegyenek bele. Mondjuk jópofa dolog, de egy olyan környéken, ahol a házak medián ára 1 millió dollár körül van, kicsit indokolatlannak tűnik, bár kétségtelen, hogy közösségépítésre kiváló és extrán jófejnek tűnik aki ilyet kirak a háza elé. (Belestem, milyen könyvek lapulnak ebben a kis kuckóban és a sok gagyi mellett erre az igazgyöngyre bukkantam.)

Ugye itt kaliforniában nagyon jelentős spanyol ajkú kisebbség él (hogy kicsit visszakanyarodjuk a hozzánk jóval közelebb álló való világba :), akiknek szintén van néhány furcsa szokásuk, az egyik a nagyon speciális halottak napi megemlékezés, a másik, hogy valami furcsa okból kifolyólag szeretik kipingálni a házaikat. Egyszer már volt szó erről itt a blogon, tele van a Mission District ilyen kipingált épületekkel.

Az egyik (igényesebb) mexikói ABC, a neve 'mi tierra',  azaz 'az én földem',
a bolt falára festett freskó csak úgy roskadozik a mély szimbólumok súlya alatt.

Ha esetleg úgy is tűnik, hogy Berkeley valamiféle állam az államban, ami mindenféle amerikával kapcsolatos sztereotípiának ellentmond, itt van a következő kép, ami azért hozza amit az ember elvár a jenkiktől.

Elfáradtál a crossfit-ben?  Gyere tesó, dobj be egy fánkot, és/vagy egy rántottcsirkét!

Mi meg csak amúgy magyarosan toltunk egy kis töltött, bőrös malacsültet tepsis kruplival, kizárólag a multikulti jegyében.. :D

OK, egy kicsit csaltunk, mert ami karikára van vágva, az édeskrumpli.
De nagyon finom volt. Kicsit ugyan furcsán néztek, amikor az egyetemen melegítettem.

Ez a kép meg csak úgy, szintén Berkeley:

A színek harmóniája, remélem senki figyelmét nem kerüli el!

Ház-tűz-néző San Francisco-ban

Hogy a végén ne váljunk komplett baba-mama bloggá, gondoltam írok a múlt heti tűzről. Az egyetem a város egy elég kietlen helyén tanyázik (itt és itt már írtam róla), mert annak idején, amikor a telket az egyetem megkapta még nagyon olcsónak számított, és sokáig csak az egyetem épületei árválkodtak magányosan a nagy préri közepén. De ahogy a gazdasági könyezet engedi, gombamódra bújnak ki a lakóépületek a földből, hogy enyhítsék San Franciso-i lakhatási krízist. Szóval szépen lassan benépesül a környék. Aztán múlt héten az egyik épülő háztömb kigyullatt, és szinte porig égett, persze ami megmaradt, az meg le kell bontani.  Mivel az építkezés az egyetem tőszomszédságában található, remek kilátásunk nyílt a lángok, és a serénykedő tűzoltók megfigyelésére. Sok munkatársammal a helyi TV-k még riportot is készítettek a lángoló házzal a háttérben.

A képek nézegetéséhez a 90-es évek egyik legendás együttesének, a Bloodhoung Gang fergeteges slágerét, a Fire Water Burn-t ajánlom:

Szóval ilyen volt a kilátás a laborból:

Nem lettem volna a szemben lévő épület lakóinak helyében. Sokuk még most sem költözhetett vissza.
A nagy melegtől állítólag megolvadtak dolgok. 

A San Francisco-i skyline-t kissé eltakarja a füst

Simán tízméteres lángok, kilóméteres füst, amiből még az öböl túloldalára is jutott. A laborban fejfájdító füstszag, úgyhogy gondoltam inkább lelépek. Egy nagy kitérővel a másik oldalról együtt csodáltam a tüzet a többi evakuált helybélivel. Nagyon impresszív volt... vagy 2-300 méterre lehettünk a tűztől, de simán érezni lehetett, hogy melegít.

Tavaszi csendélet

Brutális tűz, ragyogó kék, sima vízfelület, üde zöld fák... micsoda kontraszt.

Katasztrófatúristák? Lehet, hogy csak az evakuált épületek lakói, és drukkolnak, hogy az ő otthonuk ne kapjon lángra.

Mivel még nem voltak feltéve a nyílászárók, az égő falak között gond nélkül át tudott fújni a szél, és a lángok mindent felfaltak. Az izzó hamut, pernyét csak úgy vitte a szél, még a mi épületünk is kigyulladt! Egészen pontosan, a tetőn lévő FŰ(!!!) kapott lángra. Ezen én is csak néztem, de, mint kiderült a CVRI afféle öko/bio épület, ezért van fű a tetőn és ezért nincs vízöblítés a piszoárokban. Szerencsére egyetemi épületben nem esett kár. Viszont a leégett épület hamvait még vagy két napig locsolták biztos, ami biztos alapon.

"230 million dollars later."

Na mindegy nem is ez a lényeg, hanem, hogy a buli vége 230 millió dolláros kár lett. Azért ez nem semmi. Ha beleszámoljuk a lebontás költségeit, és azt, hogy a káron olyan 100-150 apartmanon oszlik el, kiderül, hogy ezek a lakások olyan egymillió és hatszázezer dolcsi körül mentek volna el. Szóval azért a pénzért, amiért Budaörsön villát vesz az ember a hegyoldalon, itt adnak egy kétszobás lakást egy lakótelepen! OK, hogy luxus kivitelben, de akkor is két szoba és akkor is lakótelep. 

Elment tán ezeknek az esze? Merül fel a teljesen jogos kérdés az olvasóban. És nemcsak az olvasóban, hanem az itt élő lakók is csak pislognak, hogy mi van. Az van ugyanis, hogy itt a gazdaság a recesszió idején is eléggé pörgött, sőtt jobban, mint valaha, köszönhetően annak, hogy kb. az összes technológiai óriásvállalat itt tanyázik (Apple, Facebook, Google, LinkedIn, Pixar, Netflix, stb. stb. ). A gazdasági pörgés további munkavállalókat csábított, és nem is akármilyeneket, hanem magasan képzett programozókat a világ minden tájáról, akik ennek megfelelően világszínvonalú fizetést tesznek zsebre. És itt jön a probléma: volt itt egy csomó ember, akik főleg albérletben, valami alacsonyan fizető munkából éldegéltek. (Állításuk szerint ők azok, akik az emberiség bámulatára, az univerzumban egyedülálló "San Francsico" feelinget megteremtették) Majd jön rengeteg új arc, akik 5-10x annyit keresnek, és szeretnék magukat meghúzni valahol kis családjukkal. És akkor a ház tulajának bevillan, hogy ha az aranytojást tojó tyúk egyszeriben lúd, vagy urambocsá' strucc tojásokat is potyogtathat, hát hülye lenne azt mondani, hogy OK, nekem a fürjtojás is megfelel.

Szóval sokaknak nem tetszik a szitu... (Forrás: Time)

És így az albérletárak kilőttek a sztratoszférába. Amit csak a bérlőket védő rent-control tart némileg kordában, ami törvényileg szabályozya, hogy egy bérlet ára (ha benne lakik az illető) évente max mennyivel emelkedhet. Szóval a csóró munkásokat elkezdték kirugdosni a landlordok, hogy helyükre bőségesen tejelő programozók költözzenek. Ugye, most senki nem lepődik meg, hogyha azt mondom, hogy ez bizony társadalmi feszültséghez vezetett. Oh, egy kis bónusz adalék a történethez: az egész környékben olyan a szabályozás, ami megakadályozza magas lakóépületek építését. Ennek oka a földrengésveszély, régi nagy tűzvészek elevenen élő emléke, de sokak szerint ez csak kamu, hogy az árakat mesterségesen magasan tartsák.

"Garden penthouse studio in Mid-Market area. $7350/month"
Szóval mások szerint is kezd paródiává válni a helyi lakáshelyzet.

A társadalmi feszültségre visszatérve, az alacsony jövedelműek, akik folyamatosan szorulnak ki a városból, mindenféle tüntetéseket szerveznek, hogy felhívják problémájukra a figyelmet, sőt egy kis csoport odáig merészkedett, hogy programozókat szállító munkásbuszokat tartóztattak fel. (mintha szegény kóderek hibája lenne, hogy évi 120 ezer dolcsit keresnek) Vannak olyan vélemények is, miszerint meg kellene akadályozni, hogy olyanok jussanak tulajdonhoz, akik nincsenek x generáció óta a környéken. Ez még Magyarországon is kiváltana minimum egy furcsa nézést, de itt egyenesen röhelyes hat. Az a lényeg, hogy látszik, hogy az emberek mennyire elkeseredettek, hogy maradhassanak, mert tényleg egyedülálló a hely, olyan minőségű életet élhetnek itt, amire sehol máshol az USA-ban nincs lehetőség (ahogy ez a blogunkból is olvasható :D ). Szóval komoly dolgok ezek. Mint kiderült erre a folyamatra még magyar szó is van: dzsentrifikáció. És nemcsak San Francisco-t érinti, hanem szinte minden nagyvárost, persze változó mértékben.

Hogy egy személyes példával érzékeltessük a helyzetet: amióta 3 évvel ezelőtt ideköltöztünk 30%-al emelkedett a bérletünk piaci ára, de a rent controlnak köszönhetően mi csak olyan 5%-kal fizetünk többet. Ugye, mindenki el tudja képzelni, ahogy a tulaj aggódva tördeli az ujjait, hogy mikor húzunk már el, hogy jöjjön egy új bérlő. Hogy ezt a folyamatot katalizálják egy kicsit, találták ki a buy-out gyakorlatát, ami azt jelenti, hogy a bérlőnek felajánlanak egy pofátlanul magas összeget, hogy mondja fel a bérleti szerződést és húzzon a francba. Nekünk 10.000 dolcsit ajánlottak fel, de hosszas számolgatás után végülis arra jutottunk, hogy nem éri meg. Az alábbi grafikonon a San Francisco-i albérletárak alakulása látható, ahol még a Berkeley-nél is őrültebb a helyzet, itt 3 év alatt majdnem 70%-kal emelkedett az albérletek átlagos ára (medián árat sajnos nem, csak átlagos árat találtam):

Ha valaki még nem unta el magát teljesen, hallgassa meg a német pszichedelikus rock állócsillagának, a Colour Haze, Fire c. számát (csak, hogy maradjunk a témánál):

Komoly zenei koncert

Annak ellenére, hogy San Francisco-ban és a környékén a kulturális élet intenzitása és sokszínűsége New York-kal összevethető, szégyenszemre mi eddig ezen a fronton nem nagyon csipkedtük magunkat. Pedig a lehetőség adott. És nem lenne muszáj balettre vagy musical-re menni: San Francisco és Berkeley a hippikultura és a rock zene egyik fellegvára, olyan együttesek származnak innen, mint pl. a Metallica, Faith no More, Dead Kennedys, Green day, Papa roach. Külön említést érdemel egy bizonyos Berkeley-i rock szentély, a Gilman 924, ami már évtizedek óta folyamatos fellépési lehetőséget biztosít a környék fiatal, feltörekvő bandáinak, mint pl. a Green Day volt annak idején, de játszott itt a Dead Kennedys és nagy áttörés előtt az Offspring is.

Mivel mostanában igencsak rákaptam a stoner rock-ra, kapóra jött, hogy a műfaj egyik nagyágyúja, a San Diego-i Earthless éppen a hétvégén koncertezik a városban. A háromtagú banda jófajta meditatív instrumentális zenét játszik, méltán kiérdemelve a 'stoner' jelzőt, ami a kannabiszfogyasztók közkeletű elnevezése. De ezer szónál többet mond egy dal (rövidke 2o perces, bőven mért gitárszólóval):

75 éves a Golden Gate!

Ugyan itt még a csapból is ez folyt, de amint hallottam Magyarországon is megemlítették a hírek, hogy a Golden Gate a múlt hónapban ünnepelte 75. születésnapját. Gondoltam megérdemli, hogy egy külön bejegyzést szenteljek neki, tekintve, hogy San Francisco és tulajdonképpen az egész USA egyik világszerte ismert szimbóluma, másrészt itt van a szomszédban, tulajdonképpen naponta lát(hat)juk (sajnos azért ez nincs így, de a lehetősége megvan :-).

Szóval a hidat 1933 januárjában kezdték építeni a nagy gazdasági világválság idején. Az akkori elnök Franklin Delano Roosewelt úgy gondolta, hogy az utcára került tömegek újra munkába állítása és a gazdaság felélénkítése megéri az állami beavatkozást. Ebben az időben rengeteg hatalmas beruházás zajlott szerte az országban: Hoover gát (1931-36), Empire State building (1930-31), és persze a Golden Gate, amik nemcsak gazdaságilag bizonyultak hasznosnak, hanem grandiózusságuknál fogva az nemzet felemelkedésének jelképeivé váltak. (Rooseweltről még érdemes tudni, hogy ő az egyetlen elnök az USA történelmében, akit háromszor választottak újra, és az előbb említett New Deal-en kívül, nevéhez fűződik kb 100000 amerikai japán deportálása és az ENSZ megalapítása is.)

Ezeket a képeket az index.hu oldaláról loptam, ők meg valahonnan máshonnan. 

Az országot a csendes óceán partja mentén, észak-dél irányba végigfutó 1-es főút a San Francisco-i öböl miatt nagy kitérőre kényszerült, ami a város fejlődésére is hatással volt. Habár ekkor már menetrendszerű kompforgalom kötötte össze a várost és az északi területekkel, a hídra nagy szükség volt, de a mostoha időjárás, az erős áramlatok, a száz métert meghaladó vízmélység az 1900-as évekig lehetetlenné tette az építkezést. Végül a 10-es évek végére készült el a koncepció, de a kompjáratot üzemeltető társaság gáncsoskodása miatt az automobil társaság lobbitevékenységére is szükséges volt a hivatali gépezet fogaskerekeinek olajozásához, mire 1925-ben a minden szükséges helyen jóváhagyták a tervet. Érdemes megjegyezni, hogy a finanszírozással komoly gondok voltak: a sikertelen kötvénykibocsájtást követően végül a helyi székhelyű Bank of Amerika biztosította az anyagi háttér hiányzó részét az építkezéshez (Eredetileg kötvényeket bocsájtottak ki, de nem nagyon fogytak. A hídpénzből származó bevételből a 70es évekre fizették vissza a hitelt.) Hogy mennyire szükség volt a hídra azt az is mutatja, hogy már a megnyitás évében 30 millió átkelést regisztráltak, és azóta évi kb 44milliós az autóforgalom (a legforgalmasabb időszak a 89-es földrengés után volt, amikor a Bay Bridge járhatatlan volt egy ideig. Akkor napi 160 ezer kocsi kelt át a hídon.).

Ezeket a képeket egyszer munkába menet készítettem.
Edzésképpen áttekertem a hídon fel a Marin dombjaira.

A hídat tervező Joseph Strauss első ötletével ellentétben végül függőhíd lett, amit az 1909-ben átadott New York-i Manhattan bridge ihletett. A felfüggesztést nem a főépítész tervezte, hanem egy másik fickó bizonyos Leon Moisseiff, aki a híres Tacoma Narrows hidat tervezte, amit egy szolid 64km/h erejű szél darabokra szedett 4 hónappal a megnyitása után. Hiába no, kellett várni még pár évet, míg egy magyar, Kármán Tódor odament, és elmagyarázta a jenkiknek, hogy mi is az az örvénysor.

Még egy érdekesség: az 1989-es földrengésben megrongálódott, San Francisco-t az East Bay-jel összekötő Bay Bridge helyére épített új híd is függőhíd lesz, már lassan kész. Ebben az időben eléggé gyerekcipőben járt még a munkavédelem, de dícséretes módon a vezetők egy hálót feszítettek ki az épülő híd alá, ami megvédte a lepottyanó mnkások életét (ők alkották a "Half Way to Hell" klubbot). Ennek a védelemnek hála "csak" 29 ember halt meg az épíkezés során. Az építkezés, a tervezett ütemnél gyorsabban, végül 5 év alatt készült el, és ami a legmegdöbbentőbb, hogy a költségvetés a tervezett alatt maradt 1.3 millió dollárral!!! Hát, nem a négyes metro... és majdnem száz évvel ezelőtt.

Ez a kép is volt már, de annyira tetszik, hogy nem bírom megállni, hogy ismét kitegyem (meg nem is nagyon van másik).

Az átadás amolyan igazi amerikai giccs lehetett: Roosewelt elnök Washingtonban pontban déli 12-kor megnyomott egy gombot, amivel jelt adott, hogy a forgalom birtokba veheti a hidat. :-D Az átadással egy hetekig tartó fesztivál vette kezdetét. A híd 50. évfordulóján a hidat lezárták, és csak gyalogosok mehettek a hídra. A szervezők nem voltak felkészülve a hatalmas tömegre (állítólag egymillióan mentek fel összesen), és kisebb tumultus alakult ki a hídon: a feltorlódott 300000 ember akkora terhet jelentett, hogy kiegyenesítette a híd ívét! Habár még így sem érte el a maximum kapacitás 40%át, a szervezők biztonsági okokból kivették a következő évfordulós ünnepség programjából.

A híd egyik jellegzetessége a színe: international orange, kódja: #C0362C. Ezt a festéket eredetileg protektív rétegként, afféle alapozóként kenték fel, de a lakók úgy megkedvelték ezt a színt, hogy végül ez maradt (Itt azért ellentmondásosak az információk, de nekem az a legszimpatikusabb magyarázat :-). Ezek a katonák nem normálisak: azt akarták, hogy a hidat fessék fekete sárga csíkosra, hogy jobban lehessen látni.

Ezek azok a híres daruk. Azért volt még vagy 3m a hídig, gondlom a kapitány azért rendesen izzadhatott.

A híd építésekor a hadsereg azért is aggódott, hogy a hajói nem tudják elérni az öböl kikötőit, emiatt, és az intenzív teherhajózás miatt a hidat olyan magasra építették, hogy bármilyen hajó kényelmesen elférjen alatta: a híd 60 méterrel magasodik az óceán fölé, ami eddig csak egyszer okozott problémát: néhány évvel ezelőtt Oaklandi kikötőbe hoztak kínából néhány óriás darut, amikkel meg kellett várni az apályt, hogy biztonságosan átférjen a híd alatt. Amikor a híd elkészült, a világ leghosszabb függőhídja volt, amit csak a 60-as években múltak felül. Persze más rekordot is tartott: csak a 90-es évek végén építettek akkora hidat, aminek a pilonja túllépte a Golden Gate 230 méteres magasságát. Az úttest súlyát a két, majdnem 1m átmérőjű acélsodrony tartja, ami 27572 acélszálból sodortak össze. Érdekesség, hogy az acél a keleti partról származik New Jersey-ből, de hajón hozták a Panama csatornán keresztül.

Ha a Golden Gate-kerül szóba, az öngyilkosságokat nem lehet kihagyni: ez az a híd, ahonnan a legtöbb öngyilkosságot követték el. A hídról leugró öngyilkosjelöltek a több, mint 60m-es távolságot kevesebb, mint 4 másodperc alatt megteszik, mialatt 120km/órára gyorsulnak, úgyhogy a becsapódás szinte azonnali halát okoz; aki mégis túléli az esést azzal a hipotermia végez. A neten talált statisztika szerint 2005ig 1200-an ugrottak le, és kb kéthetente van újabb próbálkozó. De ezek csak becsült adatok. Sokan kizárólag azért jönnek a városba, hogy leugorjanak a hídról, taxisok számoltak be olyanról hogy valaki kivitette magát a hídhoz, rendőrök gyakran találnak elhagyott kocsikat a híd parkolójában. Persze vannak túlélők (26 db): egyszer egy nőci túlélte, de visszajött, másodszorra sikerrel járt. Egy fickó egyszer leugrott, kiúszott(!!) és elvezetett a korházba, néhány törött csigolyával. Tavaly márciusban egy gimis srác POÉNBÓL leugrott, őt egy szörfös mentette ki.
Ugyan már jóideje nem voltam a hídon, de két hét múlva újra a Golden Gate felé veszem az irányt, ugyanis közeleg a San Francisco maraton! :-D

Hunky Jesus Contest

A húsvétot idén "autentikus" San Francisco-i módra töltöttük: kirándultunk a város szívében található Golden Gate parkban, ahol megnéztük a botanikus kertet és a Japanese Tea Gardent. De erről már volt szó korábban. Majd egy hambuci bevágása után város egyik nevezetességének számító Castro kerületbe vitt utunk, ahol a helyi meleg közösség által szervezett Jézus "szépségversenyt" néztük meg.

Elég nehéz elhinni, hogy a történelem folyamán
bármikor ilyen házat olcsón lehetett venni...

Nem tudom, hogy említettük-e, bár közismert, hogy San Francisco-ban politikailag és társadalmilag aktív, nagyszámú meleg kisebbség található. (valami felmérés szerint San Francisco-ban a népesség több, mint 15%-a meleg, szemben az átlag 5%-kal) Szóval ennek a trendnek az az oka, hogy mint általában mindehol, a melegekeket az USA hadseregében sem látták szívesen. Akiről ez kiderül, azt kirúgták. Így történt, hogy a II. világháború alatt itt, San Francisco-ban kizsuppoltak több ezer meleg ex-katonát, akik nagyrésze a Castro kerületben telepedett le, megalapítva az azóta is bővölő meleg közösséget. Persze ez még önnmagában nem lett volna elég. San Francisco, és Berkeley a hippimozgalom bölcsője/központja is egyben, ami a friszkói 67-es "Summer of Love" fesztivállal vette kezdetét.  (még a hippi kifejezés is innen származik a hipster szóból, amit ugyan ma is használnak, de kicsit más jelentéssel.) Szóval a szexuális szabadság, spiritulaizmus, alkotó kreativitás, háború ellenes politikai aktivitás mindez persze nyakonöntve egy adag pszichedelikummal, és közben szól a Rock'n Roll. A közösség kristályosodását a toleranciával átitatott légkörön kívül az is segítette, hogy a környékről a munkásosztály a hetvenes években kiköltözött a peremkerületekre, és a hippik-melegek olcsón hozzájuthattak a San Francisco nevezetességének számító viktoriánus lakóházakhoz. Ennek a bevándorlásnak köszönhető, hogy San Franciscoban választottak először nyíltan meleg önkormányzati képviselőt (Harvey Milk), aki ráadásul maga is a hippi közösségből származott! Melegnek lenni San Fancisco-ban sem volt mindig fenékig tejfel :), Milk merénylet áldozata lett 78-ban.

Ennél jobb, aktuálisabb grafikont
nem találtam

Minden jól alakult egészen a 80-as évek végéig, amikor egy rejtélyes, új betegség kezdte tizedelni a meleg közösség tagjait. Mivel az akkor ismeretlen HIV vírus főként a promiszkus, aktív nemi életet élő meleg férfi lakosság körében terjedt, a betegséget sokan a bosszú eszközének tekintették, amivel a szodomikus életmódot folytató egyéneket bünteti isten. Persze, ismereteink bővölésével, és a védekezés elterjedésével a járványt többé-kevésbé sikerült megfékezni, vagy legalábbis kordába szorítanani. Annak elenére, hogy a megismert új esetek száma már nem nő, és a betegség kialakulását tulajdonképpen el lehet kerülni megfelelő gyógyszerezéssel, folyamatosan lehet látni hidetéseket, amiben a szűrés fontosságát és a védekezést propagálják.
Kis érdekesség: mielőtt az írek, majd a melegek birtokba vették volna a kerületet, a Castro-t kis skandináviának hívták a nagyszámú északeurópai bevándorló miatt!

Szóval, mint említettem, az eseményt egy helyi meleg csoport szervezi ('Az örök elmerülés nővérei'... kb. elég óvatos fordítás :-), akik főleg jótékonysági és kultúrális rendezvényeket szerveznek, drog- és HIV prevenciós munkát folytatnak... ilyesmi. Az a lényeg, hogy magukra a figyelmet a 70-es években hívták fel extravaganciáns megjelenésükkel, mivel ruhatárukba keresztény kultúrkörből származó szimbólumokat kevertek. Ezzel egyébként a  meleg közösségből is sokak haragját vívják ki a mai napig. Magáról a Jézus szépségversenyről nem nagyon van mit mondani... van egy csomó Jézusnak öltözött ember, meg a nőnek öltözött férfi műsovezető, és hatalmas tömeg, akik tapsal, bekiabálással választják ki a legtutibb Jézust. A verseny előtt a több órás zenés táncos műsort mutattak be a helyi melegbárokban fellépő "művészek", ami hát, helyenként eléggé megviselte a toleranciaszintünket. Dehát hamár egyszer itt vagyunk San Francisco-ban... Tokodon ilyet úgyse fogunk látni, legalábbis nagyon remélem. :-D 

Vigyázzat! A tovább gombra kattintva a nyugalom megzavarására alkalmas képi hatások várhatók! :D

Mindenféle képek innen-onnan

Mivel az utóbbi időben volt pár kisebb kirándulásunk, amiról összegyűlt néhány kép, de önnmagukban nem voltak olyan érdekesek, hogy egy egész blogbejegyzést írjunk róluk. Úgyhogy most csak képek lesznek minimális kommentárral.

Errefelé nagyon odafigyelnek a túrázók testi épségére, és mindenféle hasznos tanáccsal látják el őket, mint pl. mi a teendő puma támadás esetén.

San Francisco - Critical mass

A critical mass San Francisco-ban egy elég érdekes esemény, különösen igy halloween környékén. Magyarországon a CM-nek van/volt egy afféle küldetése, hogy a kerékpáros közledés fontosságára felhívja a közvélemény figyelmét, látszódjon, hogy milyen sokan használják a kerékpárjukat, ezzel tudta idokolni igényét a kerékpáros társadalom az újabb, jobb minosegű bicikliutakra. Közben pesten a CM akkora rendezveny lett, hogy a végén már több tízezer kerékpáros tekert a városban és emelte bringáját a feje fölé a városligatben. Ezzel szemben itt a CM csak egy újabb alkalom arra, hogy az emberek kifejezhessék, hogy micsoda hatamas egyéniségek, őrültködjenek... az, hogy mellesleg bicajjal mennek, csak hab a tortán. Azok a pesti autósok, akik beszólnak a bringásokra, és a bicajos felvonulásra a 10 perc várakozás miatt, azokat elhoztam volna ide... itt a felvonulók tényleg elég köcsögök voltak az autósokkal: beszólogattak, aki volt azt körbeállták, és mozdulni se engedték egy jó darabig.

Földrengés

Fél nappal a keleti parti földrengés és néhány perccel lefekvés után arra ébredtünk, hogy remeg a föld. Felébresztettem Erikát: "Te is érezted a földrengést?", "Na ne vicceljél már! Tudom, hogy csak szórakozol!". Aztán ennyiben maradtunk. Szerencsére van valami amerikai földrengés figyelő intézet, akik folyamatosan követik a regisztrált rezgéseket, és online elérhetővé  is teszik az adatokat, térképpel, erősséggel együtt. Lehet jelenteni ha valaki észlelte a mozgást. Szóval az oldal címe: http://earthquake.usgs.gov/

A kedd éjeli földrengés, amit érezhettünk. Sajnos az észlelés idejét nem jegyeztem fel.

A térkép szerint a San Francisco-i öböl területén az utóbbi héten két nagyobb rengés történt: ma (szerda) délelőtt és tegnap (kedd) éjfél körül. Mindkét rengés 3.5 erősségű, amit már bizony érezni lehet. (Hasonlóra emlékszem általános iskolás koromból, amikor az Esztergom alól kipattant 3.6os rengést még Tokodon is érezni lehetett)

Kicsit azért parázunk, mivel ez egy elég földrengés veszélyes hely és már a világban mindenhol volt komoly földrengés kivéve Kaliforniát. Ugyanakkor kicsit vicces, hogy ennél jóval  (tobb, mint tizszer) nagyobb, 4,7-es erősségű földrengés volt idén Oroszlányon, ami 1985 óta a legerősebb Magyarországon mért rengés volt. 38 másodpercig tartott.

Éppen ezért gondoltuk felszereljük a blogot egy ilyen kis földrengés figyelő cuccal, amit itt a jobb oldali panelon felül láttok. A kép elég kicsi, ha rákattintotok akkor az inézet oldalára juttok. A kis kockák mutatják a regisztrált földrengéseket, nyilván a kocka mérete arányos az erősségével. A szín a rengés idejét jelöli. A képen az utóbbi egy hét eseményei láthatók. Mivel a képet az amerikai geológiai felügyelet (USGS) honlapjáról lopjuk, a kép minden betöltéskor az aktuális állapotot mutatja (remélhetőleg).

Egy kis érdekesség: "A Richter-skála a földrengés erősségének műszeres megfigyelésen alapuló mérőszámát (a Richter-magnitudót, vagy más szóval a méretet) adja meg. A magnitudó a földrengéskor a fészekben felszabaduló energia logaritmusával arányos. Egy 4,5 méretű földrengés kipattanásakor nagyjából akkora energia szabadul fel, mint egy kisebb (20 kT-ás, nagaszaki méretű) atombomba robbanásakor." Wikipedia.
A szócikk szerint a tegnapihoz hasonló "nagyon gyenge" erejű rengésekből évente kb 50000-t regisztrálnak.

San Francisco maraton

"Worth the hurt" - Fonokomnek ugy megtetszett a verseny
mottoja, hogy megszavazta laborszlogennek.

Mult het vegen futottam egy jo hosszut. Azt, hogy hogy sikerult, most nem reszleteznem, teljesitettem, tuleltem maradando karosodas nelkul, ami annak fenyeben hogy milyen pofatlan modon nem edzettem szinte semmit, nem is olyan rossz eredmeny.

Mivel a San Francisco maraton alitolag a 13. legnepszerubb a vilagon (94-ben egy magyar csaj Szabo Karolina nyerte a versenyt), ezert nem egyutt rajtol a sok paraszt, hanem 8 hullamban: elol az elit futok, majd az egyre lassabbak. Kepessegem teljes tudataban 3 honappal ezelott a 3. hullamba regisztraltam magam, akkor meg a decens 3:40 alatti ido teljesen vallalhatonak tunt, es az is lett volna, csak nem szamoltam azzal a tennyel, hogy milyen keves idom lesz keszulni. Orultem, hogy luk van a seggemen, nemhogy kilometereket gyujtsek.

Alcatraz

Na úgy látom blogolás terén csak egy legény van talpon a vidéken, úgyhogy kénytelenek lesztek megint az én sztorijaimat olvasni. Szóval múlt héten szombaton megnéztük az Alcatrazt, San Francisco legnagyobb túristalátványosságát, a börtönszigetet. Hát igen, az amerikaiak értenek a túristacsalogatáshoz no, merthogy egy megletősen lepukkant betonbunkerből egy abszolút látványos és szórakoztató fél napos programot tudnak faragni.

Azzal indult a napunk, hogy Frisco burzsuj-gurmé-organikus-méregdrága piacán vettünk két isteni finom nyárson sült malac szendvicset, és desszertnek málnát meg epret, majd átkompoztunk a börtönszigetre. Itt elöször megnéztünk egy rövid kis filmet a szigetről, ami volt katonai támaszpont, börtön, indián függetlenségi tüntetések színhelye, míg végül nemzeti park nem lett. Utána megkaptuk az audioguide-ot, amivel mindenki saját tempójában járhatta végig a börtöncellákat miközben volt fegyencek és börtönőrök meséltek az itt töltött évekről. Ez az audioguide több díjat is nyert, és nem véletlen, mert elképesztően jól megcsinálták, és mindenféle hangeffektekkel szuperul visszaadták a börtönélet hétköznapjainak hangulatát és a szökési kísérletek történeteit. Végül sétával zártuk a látogatást, mivel önkéntes kertészeknek köszönhetően tele van virágokkal a sziget, és mindenféle tengeri madárnak is fészkelőhelye. További képek itt.

Utána elmentünk vendégségbe a Medzihradszky Katihoz, aki nagyon finom vacsorát készített nekünk. Rajtunk kívül még egy másik  magyar postdoc is meg volt hívva, aki szintén az ELTÉ-n végzett fizikusként, tán van aki ismeri is, Farkas Illés. Jót beszélgettünk, és a Kati lakása is élményszámba ment, óriási ablakokkal a nappaliban és az ebédlőben, kilátással szinte az egész városra.

San Francisco Mission District

Május 7-én szombaton a San Francisco-i Mission District-be, a mexikói negyedbe látogattunk. Azért választottuk ezt a napot, mert akkor volt a Cinco de Mayo fesztivál, ami lényegében a mexikóiak függetlenségi napja.

Ahol leszálltunk a metróról, az egy elég cikis környék volt, a Nyugati aluljáróval felvehette volna a versenyt, de kicsit arrább menve már egész kultúrált területre lyukadtunk ki. Rögtön betértünk egy taqueríába, ahol betoltunk két gigantikus burritót.

Utána elsétáltunk a közeli parkba, ahol a fesztivált tartották, volt itt mindenféle, mexikói zenészek, táncosok, kaja, árusok, civil szervezetek, és végül de nem utolsósorban bivalyerős szél. Utána tettünk egy jó nagy kört a városrészben, ami arról nevezetes, hogy tele van művész szintű falfestményekkel, de beszéljenek inkább a képek: link

Keresztül a Golden gate-en

Végre eljött ez a nap is! Megéltük, eljutottunk, sőt, kereszült tekertünk a Golden Gate-en!!!

Berkeley-ből átHÉV-eztünk San Francisco-ba, majd egy önkéntesek által üzemeltetett, őrzött(!) bringa parkolóba lepasszoltuk a gépeket, és elsétáltunk a helyi vásárcsarnokba. Valami olyasmit kell elképzelni, mint a Nagycsarnok, csak még sokkal sznobabb.

Ez volt az őrzött bicaj parkoló

Gombából is akadt választék

Ilyen kis cukifiúk árulták a finomságokat a piacon

Mindenhol olyan sorok álltak a borzasztóan túlárazott cuccokhaz, mintha háború lenne... nem értem, ki áll be egy 10 méteres sorba 5 dolláros kávéért?! Mit tud az a kávé?? Az biztos, hogy nagyon minőségi áruk voltak, de olyan drágán, hogy többnyire csak nevettünk rajta. Körbenéztünk majd vettük a bringánkat és tekertünk tovább a híd irányába. Egy olyan helyen kajáltunk, ahol nagy, kemencében sült krumplikat árultak megtöltve mindenféle finomsággal. Ahogy közeledett a híd egyre nyomasztóbbá váltak a méretei.

Steak-kel töltött krumpli (nyomokban steak-et is tartalmaz!).

A legenda szerint akkora a híd, hogy folyamatosan festik narancssárgára. (Ottjártunkkor is!)

Mire a hídra felkapasztkodtunk már lógott a nyelvünk. A híd túloldalán egy nagyon meredek úton tudtunk felkapaszkodni valami hegyre, ahol régi lövegállások mellett remek kilátásban gyönyörködhettünk. A hegyről egy nagyon meredek, keskeny, egyirányú úton lehetett legurulni Point Bonita felé. Az út olyan merdek volt, hogy mire leértünk a fékpofák szinte füstöltek, rendesen égett gumiszaguk volt.

Ilyesmi kilátás volt a túloldalról. Elég szerencsénk volt az idővel...

Sajnos lekéstük a világítótorony nyitvatartási idejét, így csak a tenger és a Golden Gate látványában gyönyörködhettünk. Innen legurultunk a szomszédos Rodeo Beach-re. Ez egy nagyon érdekes hely, a tengerpartot itt nagyon durva szemű fekete, nagyon sötét színű homok borítja. A homok olyan durva, hogy mezítláb mászkálva tisztára ledörzsöli a bőrt az ember lábáról. Kicsit nézelődtünk itt, majd hazafelé vettük az irányt. A visszaút jóval könnyebb volt, mert nem kellett hegyet mászni, hanem egy alagúton zúztunk keresztül Sausalito-felé. Ide már kora este érkeztünk, szerencsére még volt időnk bedobni egy fagyit az utoló komp indulása előtt. Nagyon megérős volt a komp, mivel "BKV bérletünkkel" kb feleáron vehettünk rá jegyet. Jó móka volt ez a nap.

Van még pár videó is a hullámokról: