Megérkezett Olivér!

Örömmel tudatjuk kedves olvasóinkkal, hogy május 15-én megszületett második kisfiunk, Süveges Olivér. (Dani egy darabig küzdött a Bendegúz névért, de végül is én nyertem.)

Ezek a képek még a kórházban készültek

Szerencsére minden a tervek szerint a lehető legsimábban ment. Csütörtökön megérkezett anyukám, én pénteken elegánsan befejeztem a munkát, minden projektemet tökjól le tudtam zárni, át tudtam adni. Kollégáimtól szuper ajándékokat kaptunk (Danit is elhalmozták, elképesztő, hogy már megint milyen oltári kedvesek hozzánk az emberek).

Hétfőn reggel 7-re mentünk a kórházba, másodikok voltunk az aznapi listán, és fél 11-kor már meg is született Olivér 2950 g-mal és tökéletes Apgar score-ral. Az angol egészségügyet sokan szidják, és bár a Cambridge-i kórház az egyik legjobb, biztosan nem kap mindenhol ilyen ellátást az ember, de azt kell hogy mondjam, hogy elképesztő profizmussal, hatékonysággal, megértéssel és kedvességgel láttak el. Úgy összeraktak, hogy csak na, Olivér a születésétől fogva végig velünk lehetett, és kedden már mentünk is haza. Az elkövetező pár nap azért némileg kényelmetlen volt, de így egy hét múlva már sokkal jobban érzem magam. Hát félhomály és illatos gyertyák azok éppen nem voltak, de cserébe senki se ragadt be sehová, és semmi sem repedt el, aminek nem kéne. Na erről ennyit.

Szegénykémre itt még a legkisebb zokni is nagy

Itt meg már egészen kezd kisimulni

Olivér amúgy tündéri nyugodt egy kisbaba, vizsgálatokon kitűnően teljesít, míg Áronnál rengeteget szívtunk a szoptatással, most egész simán megy, ki érti ezt? (Mondjuk mikor hajnali háromkor nem tudom eldönteni, hogy mi fáj jobban, hogy szivattyúzzák a mellemet, vagy az ezáltal kiváltott méhizom összehúzódás, akkor azért anyázok rendesen.) Ha meg nem eszik, akkor szinte folyamatosan alszik mint a bunda, viszont kizárólag valakinek a hasán (most is itt szuszog az ölemben). Ez mondjuk éjszakánként kissé kellemetlen, de azt mondják ez normális, és hogy változni fog. Bízunk benne.

Sötétebb a szeme és a haja mint Ároné volt, de amúgy teljesen összekeverhetők az újszülött fotóik (vagy ez minden újszülöttről elmondható?)

Áronka szuperul viseli kisöcsi érkezését, nagyon büszkék vagyunk rá. Ultracuki mikor megnézi Olivért, és magas kis hangján azt mondja, "Milyen picurka!" Gyanítom majd inkább akkor jönnek a gondok, ha kisöcsi rástartol az autóira.

Közben a nagyfiú piknikezik...

... és piknikezik

... és fagyizik

... és trambulinozik

Amúgy most összehasonlíthatatlanul jobb lelkiállapotban vagyok mint Áronnal voltam, egészen más úgy babázni, hogy tudom, hogy fél évig itthon maradhatok vele, még valamennyi minimális pénzt is kapok érte, és utána visszamehetek stabil állásomba, nem kell folyamatosan azon aggódni, hogy hol fogunk dolgozni és élni ezután. Nagyon sajnálom, hogy Áron első éve ilyen stresszes volt, de az élet néha nem ideálisan alakul... Mindenesetre most nagyon örülök, hogy nyugodtan tudom élvezni ezt az időszakot.

Logisztika azért ehhez is kell rendesen, íme a család egy éves harci terve táblázatba foglalva:

Azért elég nehéz felfogni egy ilyen kis jövevény érkezését, emlékszem Áronnál sokszor elkapott az érzés, hogy most már új életünk van, ketten többet sose leszünk, most meg ugyanez, mire az ember megszokta, hogy hárman vagyunk, újraindul minden, most már négyen vagyunk, és az a háromtagú család már sose leszünk. Mindez egyik napról a másikra, fel kell ezt még dolgozni. De ahogy Dani az imént megjegyezte: "Négy az már egy proper család, erre még Orbán Viktor is csettintene!" Na azért lassan a testtel...

Puszi a kisöcsinek

Volt idő, mikor attól féltem, hogy nem lesz egy férfi sem az életemben,
ehhez képest most van három

Sikerült abban a félórában piknikeznünk, amikor szakadt az eső, amúgy egész
nap ragyogó napsütés

Ez a bejegyzés elég pozitívra sikeredett, de azért őszintén szólva nem könnyű. Egy gyerekkel sem, kettővel meg végképp. Nehezebb éjszakák után marhára kivagyunk.

És végül, de nem utolsósorban nagy nagy köszönet anyukámnak, aki nélkül nehezen éltük volna túl az első hetet. És persze Daninak, aki éjfél és hajnali három között rendületlenül altatja Olivért, nélküle végem lenne, az biztos.

Vive la France!

Míg manapság úgy tűnik mindenhol a retardált fasiszták a népszerűek, jönnek a franciák, akik nagy többséggel megválasztanak egy értelmes, liberális, és nem utolsósorban jóképű, fiatal elnököt. Hát nem gondoltam, hogy pont a franciák fogják ezt meglépni, de éljen, éljen!!!

Stressed out

Wish we could turn back time, to the good old days, when our momma sang us to sleep, but now we're stressed out...

Azért akárki akármit mond, ez a felnőtt lét nem egy leányálom. Még akkor sem, ha tulajdonképpen jól mennek a dolgok. Valami mindig van, gikszer a házzal, kocsival, családi konfliktusok, kamatok, jelzálog, befektetés, nyugdíj, gyerek iskoláztatása, nevelése, munkahely, Brexit, deportálás, egészség, öregedés, nagyon szar anya vagyok vagy csak kicsit, tökömnek hiányzik egyfolytában ezen agyalni.

Aztán nézek egy kis Louis CK-t, és azt mondom, hogy fuck this shit!

Louis CK a gyereknevelésről:

Louis CK a párkapcsolatokról:

Louis CK az öregedésről:

Változatosság növelésére tett kísérlet

Visszanézve a blog fénykorát, meg kell hogy állapítsam, hogy jelentős minőségromláson mentünk át az elmúlt években, míg régebben mindenféle random érdekességről beszámoltunk, mára már tobbnyire pár havi kiscsaládos helyzetjelentésre redukálódtak a posztok. Igy most megpróbálom menteni, ami menthető, és kis színt és változatosságot vinni a blogba. Ehhez kapcsolódó első kísérletem (némileg gyenge, de valahol el kell kezdeni), ez a szám, amit ma hallottam a rádióban hazafelé menet, kellően bizar, de van benne valami.

Áron három éves!

Ezt megünnepelendő csaptunk egy fergeteges partit. Giuliával, Leó anyukájával közösen szerveztük, hiszen a két jóbarát között csupán három nap különbség van. Meghívtunk vagy 30 gyereket, gondoltuk jó, ha a fele eljön, ehhez képest 25 gyerekkel buliztunk közösen! Szóval ezzel némileg felé lőttünk a tervnek, de a gyerkőcök nagyon élvezték. A két szuper szülinapi tortát meg a nagymamáknak köszönhetjük, szintén fergeteges sikert arattak :-)

Ez még otthon, nyugalomban

Itt már erősen készülünk a bulira

Ebben a játszőházban volt a banzáj

Év végi

Kicsit megkésve, és teljesen random módon, pár év végi gondolat, lemaradás. Kezdjük könnyedén, néhány képpel, ami kimaradt még az ősszel.

  

Szeptemberben meglátogattuk Hédiéket Londonban, ahol megismerkedtünk az
akkor négyhónapos Johankával. Jelentjük, oltári aranyos. Ez meg itt egy kis 
délutáni csendélet: fiúk szerelnek, lányok alszanak.

Meg voltunk a természettudományi múzeumban is, ahol Áronnak
annyire nem jött be a mozgó T-rex.

A vonatozás viszont annál inkább, azóta is Londonba akar menni vonattal kisbabát látogatni.

Meg sokat főztünk (és takarítottunk).

Idén is voltak fennforgások. Én ugye augusztusban új pozícióban kezdtem, most már új gyógyszerjelöltek hatásmechanizmusát vizsgálom magasabb beosztásban. Lényegében immunsejteket differenciáltatok különböző irányokban, aztán ezeket összekeverem mindenféle rákos sejttel, kezelem a gyögyszerjelölttel, és nézem, hogy milyen útvonalak ativálódnak, milyen módokon ölik meg az aktivált immunsejtek a rákos sejteket. Egy csomó molekulat, alkotórészt különböző színnel fluoreszkáló anyaggal jelölök, aztán egy műszerrel egyesével lemérem a sejteket (mármint másodpercenként több ezret, nem szarakodunk ám :-)), és aztán mindenféle korrelácót számolok a különböző sejttípusok aktivációs stádiumai között.

A munka sok gondolkodással, kísérlettervezéssel, kombinálással, adatelemzéssel jár, nagyon hasonlít arra amit eddig is csináltam, és élvezek, de sok szempontból még jobb, mert konkrétan megfogható kérdések vannak, olyan molekulákon melyekből előbb-utóbb tényleg rákgyógyszer válhat. Mostani főnököm nagyon haladáspárti, támogatja a legújabb tecknikák kipróbálását, nyűglődés és kiskapuk keresése helyett, értelmes adatok generálása folyik nagymennyiségben. A főnök minden szempontból kitűnő, elképesztő jó vezető, megbízik az emberben, és szabadon hagyja dolgozni, de ha elakad, nagyon segítőkész, hasznos meglátásai és ötletei vannak, egyértelmű, hogy nagyon érti a dolgát. Mindemelett tisztán kommunikál, és nem kerüli a konfliktust, ha valami nem kóser, kultúrálan, de egyértelműen megmondja mind a főnökségnek, mind a beosztottjainak. Egy szó mint száz, eltartott egy darabig míg eljutottam idáig, de most tökéletesen elégedett vagyok a szakmai helyzetemmel, és szeretek munkába járni.

Az elmúlt év során Dani is egyre jobban belejött a bioinformatikába, erről mondjuk inkább neki kéne írni, de aktív nyaggatásom ellenére sem sikerült rávennem a blogolásra, úgyhogy kénytelenek lesztek velem beérni. Mindenesetre egyre jobban megy neki a programozás, és az is segít, hogy új kisfőnöke van, egy kicsit frusztrált harmincas csajszi helyett kapott egy huszas évei végén járó, eredetileg pénzügyi adatelemző - programozó matematikus srácot, akivel nagyon jól kijönnek, mind szakmailag mind a magánéletben (visszatérő közös téma, hogy, kinek mi a stratégiája az otthoni játék számítógép fejlesztésére).

Daninál azért annyi szépséghiba van a dologban, hogy az egész csoportjuknak másfél éve van még az intézetben, utána költözniük kell valahova máshova. Ugyanis a Sanger Institute az egyik legjobb tudományos intézet a Királyságban, ahol ötévenként felülvizsgálják a csoportokat, és az nem elég, ha szakmailag kitűnően teljesítenek, és ki vannak tömve cikkekkel, az is kell, hogy az intézet hosszútávú „víziójába” beleilljenek. Így számos nagynevű kutatótól megvált már az intézet, köztük most Dani csoportvezetőjétől is. Így megy ez errefelé kéremszépen. Két év türelmi időt kaptak, és mivel Dani szerződése 2018 elején amúgy is lejár, érdemes akkor lépnie, bár elvileg folytathatná a csoporttal együtt, de nem lehet tudni, hol lesz az új otthonuk, mi meg nagyon szeretnénk itt maradni Cambridge közelében. Mindenesetre a nagyfőnök itt is oltári normális és támogató, és Dani most elég jó pozícióban van, keresett a tudása, de azért az álláskeresés mindig stresszes, bár már kezdünk belejönni...

Ami a családi ügyeket illeti, Áron idén is jól alakult, és itt jött volna az a rész, amikor beteszek két videót, amin Áron vidáman biciklizik a nagyfiúkkal a gördeszkapályán, és amin tök egyedül használja a játszótér drótkötélpályáját nagy nevetések közepette. Aztán mire hosszas könyörgések árán rávettem Danit, hogy töltse fel ezeket a videókat a Youtube-ra, kiderült, hogy úgy formázta újra a telefonját, hogy a gyerekről készült majdnem összes videó elveszett... Hát aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy nyugodt típus, és maradjunk annyiban, hogy ezeket a fejleményeket sem viseltem könnyen. Nade shit happens, és nőttek már fel gyerekek videók nélkül is, úgyhogy felülemelkedtünk ezen is.

Áron most már megállás nélkül dumál és néha énekel is. Már teljesen komoly baráti köre van, aktív szociális éltet él. Idén nagyon jóba lettünk két másik családdal, Leonardo (olasz + francia) és Francisco (osztrák + spanyol) szüleivel, rendszeresen összejárunk, marha jól megértjük egymást. A szilvesztert is együtt töltöttük, egészen este tízig „buliztunk”, a gyerekek meg voltak őrülve. És az is kiderült, hogy Leonardo szülei is öthónapos terhesen, laza nyári ruhában házasodtak össze a san diego-i városházán, és korábbi kaliforniai életük gyanúsan hasonlít a miénkre :-)

Ezen kívül még Letiffel és Orsival szoktunk sok időt együtt tölteni, a fiúk járnak squasholni, én meg az ÖTYE klubommal vagyok egyre jobban el, a három magyar anyukával, akikkel eredetileg azt hittem nem vagyunk annyira egy hullámhosszon, mégiscsak, és vacsoráink gyakran heves egyettértő politizálásba fulladnak.

Témaváltás, és néhány karácsonyi kép:

A szomszéd nénitől kapott óriás csokimikulás.

A Cam folyónál a beiglit próbáljuk legyalogolni.

Családi ügyeket bezárólag, ugye tavasszal volt egy kevésbé szerencsés történetünk, de cserébe, hogy teljes képzavarral éljek, a Jézuska/Mikulás tojt nekünk egy ilyet:

Érkezése májusra várható, és mint a képen a színek is jelzik, új ruhát nem kell vennünk, és a Frozen-t sem kell beszerezni DVD-n. Most úgy tűnik minden rendben van, aminek nagyon örülunk. Nehezebb napokon azért eléggé megrémülök, hogyan is lesz ez, hiszen néha még Áronnal is nehezen bírunk, pedig alapjában véve tündéri gyerek, de azért a kisgyermekes családi életnek vannak nehéz pillanatai. Leginkább talán az, hogy bizonyos szempontból baromi kiszámíthatatlan, egy tökéletesen indult napot totálisan el tud rontani egy olyan apróság, hogy a gyerek éppen az istennek se akar elaludni, pedig rohadt fáradt, és az egész délután egy idegörlő nyűglődésbe fullad mindhármunknak. Más szempontból meg baromira kiszámítható, séta a játszótérre, délutáni alvás, játék, mese, néha marhára elkap az az érzés, hogy nagyon szeretnék már valami olyat csinálni, amitől úgy érzem élek, és amit azért csinálok, mert én élvezem. Persze tudom, hogy ezt kellő intelligenciával és energiabefektetéssel meg lehetne oldani, a gyerek irányában mindig pozitívnak és kiegyensúlyozottnak lenni, és mellette saját magunkra is odafigyelni, de ezt néha olyan emberfeletti teljesítménynek érzem, hogy csak méginkább elkeseredek a gondolattól, hogy mennyire nem vagyok elég hozzá.

De azért a nehézségek ellenére alakulunk, és míg családilag 2016 határozottan jó év volt, addig az egész világra nézve ez nem mondható el. A magyar rasszizmus erősödése, Brexit, és végül Trump, ezeken még mindig nem sikerült felülemelkednem, és ez a kitűnő írás tökéletesen rávilágít arra mért is olyan elkeserítő fordulatok ezek:

History tells us what may happen next with Brexit & Trump

Cambridge-i életünket viszont nagyon megkedveltük, és Brexit ide vagy oda, itt még mindig ilyen reklámok mennek főműsoridőben, és ez senkinél nem veri ki a biztosítékot, ami szerintem tök frankó.

BUÉK, és minden jót 2017-re!

2016. november 8.

Az elmúlt évben számos olyan esemény történt, mely mélyen elkeserít. Hogy Magyarország milyen utat jár, és hogy milyen tőlem teljesen idegen hangvétellel kell rendszeresen szembesülnöm, ha hazautazunk, már nem zavar annyira, lemondtam róla, úgy érzem Magyararország már egy ideje elveszett.

A Brexit megmutatta, hogy az idegenellenesség és a populista demagógia itt is működik. Az egyesült Európát elutasító üzenete ennek is nagyon szomorú, politikailag és gazdaségilag is megkavarja a dolgokat, de nem hiszem, hogy komolyabb hatása lenne a világ folyására nézve.

De ez, ez más. Trump megválasztásának messzemenő és borzasztóan káros következményei lesznek mindenhol. Nézem a híreket, és potyognak a könnyeim. Az értelem és a tolerancia elbukásáért, a következő generáció jövőjéért.

Halloween

Halloween továbbra is nagy kedvencem, szerencsére Angliában is sok a rajongója. Áron Yodának öltözött, Leó barátja meg ördögnek, együtt jártuk a falut édességet kéregetve, a fiúk egyértelmű sikert arattak, és marha jól érezték magukat. Utána meg Leóéknál vacsoráztunk, ahol az olasz nagymama teljesen rákattant a Halloween témára, és olyan lakomát rittyentett, hogy csak na. Egy rendkívül jól sikerült este volt, Leóékkal igazán jó barátok lettünk, sokat járunk össze.

Készülődés

Egy megszeppent ördög háttérben egy repülőgépszerelőnek készülő Yodával

Akcióban

Készül a lakoma

Töklepények és szellemsütik