Élet két gyerekkel

Néha nehezebb, néha könnyebb, néha meg marha nehéz. Mindenesetre az életünk igencsak megváltozott két gyerekkel. Például:

Mosás:

Gyerek nélkül: kéthetente

Egy gyerekkel: hetente

Két gyerekkel: háromnaponta, hogy télen hogy fognak megszáradni a ruhák, azt nem tudom

Termelt szemét:

Gyerek nélkül: három naponta megtelik

Egy gyerekkel: két naponta megtelik

Két gyerekkel: naponta megtelik, fel nem foghatom, miből lesz ennyi

Étkezések:

Gyerek nélkül: kultúráltan, nyugalomban beszélgetve, gyakran étteremben

Egy gyerekkel: piszkos és hangos, de kezelhető

Két gyerekkel: együtt szinte sosem eszünk, a kaját felváltva tömjük az arcunkba folyamatos hangzavar közepette

Ház elhagyásához szükséges idő:

Gyerek nélkül: 10 perc

Egy gyerekkel: 30 perc

Két gyerekkel: 1 óra, így nem is nagyon pattogunk

Kirándulások:

Gyerek nélkül: kaliforniai partok, Yosemite, Grand Canyon, Hawaii

Egy gyerekkel: egy napos kirandulások gyerekbarát helyekre, nem túl messze

Két gyerekkel: ha a parkig eljutunk, már meg vagyunk magunkkal elégedve

Magunkra fordított idő:

Gyerek nélkül: 24 óra

Egy gyerekkel: este kilenctől éjfélig

Két gyerekkel: zéró

Testmozgás:

Gyerek nélkül:amennyit akartunk, egész jó kondiban voltunk

Egy gyerekkel:néha-néha, de jelentős eltunyulás

Két gyerekkel: bár Dani most egészen beindult, és amíg a mamák besegítenek, én is igyekszem időt szakítani rá, már nem áltatom magam azzal, hogy a közeljövőben (elkövetkező tíz évben) formába kerülök

Életet jellemzi:

Gyerek nélkül: szabadság

Egy gyerekkel: bonyodalom

Két gyerekkel: teljes káosz, most sírjunk vagy nevessünk?

Olivér alvása határozottan alakul, Dani anyukája mesterfokra fejlesztette altatását, ha ő rakja le, órákig elalszik a babakocsiban. Éjjel többnyire három óránként eszik, bár volt már olyan szerencsés éjszakánk is, hogy csak egyszer kelt fel. Azért azt nem mondanám, hogy marhára kipihentek vagyunk, cserébe viszont szépen nő, már 4.5 kg, vagyis megmásfélszerezte születési súlyát, és láthatóan fejlődik, egyre erősebb, érdeklődőbb, néha becsusszan egy-egy mosoly.

Áron mostanában igazi kis gézengúz (legalábbis jóhangulatomban ennek hívom, rosszban meg másnak), próbálgatja határait. Mindent csak hosszas könyörgések árán lehet elérni nála, ezt néha marha nehezen viselem. Baromi intenzív, néha olyan hangos, hogy meg lehet tőle hülyülni. Cserébe viszont oltári aranyos tud lenni, ha akar, Olivérrel továbbra is tündérien viselkedik, és az életében beállt hatalmas változást szuperul viseli. Júliustól már csak fél napot van oviban, gondoltuk spórolunk egy kicsit, bár így utólag nem biztos, hogy épelméjűságem megér hatszáz fontot. Sajnos gyakran jóval kevesebb hozzá a türelmem mint kéne, és a kialvatlanság nem segít rajta. De végülis csak szeptemberig kell kibírnom, onnantól már iskolaelőkészítőbe fog járni, ami háromig tart. Addig is kapunk rengeteg segítséget, most két hétig itt van Dani anyukája, aztán meg az enyém jön augusztusban.

Szóval igazából minden jól alakul, de bevallom, a folyamatos hangzavar, kupleráj és káosz belülről rágja az idegeimet. Szeretem ahol lakunk, de hogy a faluból szinte ki se jutok, szintén okoz némi belső feszültséget. Néha elképzelem, hogy kicsit később mennyi mindent fogunk tudni együtt csinálni, és tök jó kedvem lesz, aztán belegondolok, hogy hány év múlva lesz ez realis, és legszívesebben elsírnám magam. Mindenestre itt egy jó adag kép, amivel cselesen megint azt a látszatot keltem, hogy itt minden csak játék és mese.

Pizzasütés.

Az új generáció. Leó kistesója és Olivér között öt nap van,
úgyhogy megint lehet közös szülinapi bulit szervezni.

Kicsit megszaporodtunk. Ha a kisebbek is elkezdenek járni, tutira meghülyülünk.

Alszanak a fiúk.

Különböző pozíciókban.

Oviban most nagy divat az arcfestés.

Nem értem mit szeretnek ezen ennyire a gyerekek, de sokmindent nem értek.

Olivér hernyó alfában. Rátaláltam a számítógép filtereire, néhány képet megbuheráltam.

Nyílik a rózsa.

Ha szerencsénk van, ebben tíz percet is kibír.

Következő pár kép a játszótéren készült, néha eljutunk egészen idáig.

Ari.

Fürdés után.

Kerti ejtőzés.

Dinnyeszezon.

A következő képek a fürdetés alatti teljes káoszt demonstrálják.

Olivér kapja a kiképzést.

Hiába mondjuk, hogy leszakad az ágy, nem zavarja.

Ági mamától kapott menő kezes-lábas pizsamát ezen egy
alkalommal sikerült ráimádkozni.

Csináltunk egy igazi kirándulást, a közeli Ely kateddrálishoz.

Ildi mamával.

Piknikeztünk is Áron nagy örömére.

Délután meg egy közeli nádas természetvedelmi területen sétáltunk.

Mindenki jól elfáradt, de tök jól sikerült.

Meseolvasás.

Altatás.

Ez a kép egész jó, csak kár, hogy a boiler van a háttérben.
Majd megfotosoppoljuk.

"Én nem rosszalkodom!" Na persze.

Elalvás előtti káosz.

Átmeneti nyugalom.

Áron első látogatása a fodrásznál. Olyan büszke voltam rá,
mintha minimum Nobel díjat kapott volna.

Megérkezett Olivér!

Örömmel tudatjuk kedves olvasóinkkal, hogy május 15-én megszületett második kisfiunk, Süveges Olivér. (Dani egy darabig küzdött a Bendegúz névért, de végül is én nyertem.)

Ezek a képek még a kórházban készültek

Szerencsére minden a tervek szerint a lehető legsimábban ment. Csütörtökön megérkezett anyukám, én pénteken elegánsan befejeztem a munkát, minden projektemet tökjól le tudtam zárni, át tudtam adni. Kollégáimtól szuper ajándékokat kaptunk (Danit is elhalmozták, elképesztő, hogy már megint milyen oltári kedvesek hozzánk az emberek).

Hétfőn reggel 7-re mentünk a kórházba, másodikok voltunk az aznapi listán, és fél 11-kor már meg is született Olivér 2950 g-mal és tökéletes Apgar score-ral. Az angol egészségügyet sokan szidják, és bár a Cambridge-i kórház az egyik legjobb, biztosan nem kap mindenhol ilyen ellátást az ember, de azt kell hogy mondjam, hogy elképesztő profizmussal, hatékonysággal, megértéssel és kedvességgel láttak el. Úgy összeraktak, hogy csak na, Olivér a születésétől fogva végig velünk lehetett, és kedden már mentünk is haza. Az elkövetező pár nap azért némileg kényelmetlen volt, de így egy hét múlva már sokkal jobban érzem magam. Hát félhomály és illatos gyertyák azok éppen nem voltak, de cserébe senki se ragadt be sehová, és semmi sem repedt el, aminek nem kéne. Na erről ennyit.

Szegénykémre itt még a legkisebb zokni is nagy

Itt meg már egészen kezd kisimulni

Olivér amúgy tündéri nyugodt egy kisbaba, vizsgálatokon kitűnően teljesít, míg Áronnál rengeteget szívtunk a szoptatással, most egész simán megy, ki érti ezt? (Mondjuk mikor hajnali háromkor nem tudom eldönteni, hogy mi fáj jobban, hogy szivattyúzzák a mellemet, vagy az ezáltal kiváltott méhizom összehúzódás, akkor azért anyázok rendesen.) Ha meg nem eszik, akkor szinte folyamatosan alszik mint a bunda, viszont kizárólag valakinek a hasán (most is itt szuszog az ölemben). Ez mondjuk éjszakánként kissé kellemetlen, de azt mondják ez normális, és hogy változni fog. Bízunk benne.

Sötétebb a szeme és a haja mint Ároné volt, de amúgy teljesen összekeverhetők az újszülött fotóik (vagy ez minden újszülöttről elmondható?)

Áronka szuperul viseli kisöcsi érkezését, nagyon büszkék vagyunk rá. Ultracuki mikor megnézi Olivért, és magas kis hangján azt mondja, "Milyen picurka!" Gyanítom majd inkább akkor jönnek a gondok, ha kisöcsi rástartol az autóira.

Közben a nagyfiú piknikezik...

... és piknikezik

... és fagyizik

... és trambulinozik

Amúgy most összehasonlíthatatlanul jobb lelkiállapotban vagyok mint Áronnal voltam, egészen más úgy babázni, hogy tudom, hogy fél évig itthon maradhatok vele, még valamennyi minimális pénzt is kapok érte, és utána visszamehetek stabil állásomba, nem kell folyamatosan azon aggódni, hogy hol fogunk dolgozni és élni ezután. Nagyon sajnálom, hogy Áron első éve ilyen stresszes volt, de az élet néha nem ideálisan alakul... Mindenesetre most nagyon örülök, hogy nyugodtan tudom élvezni ezt az időszakot.

Logisztika azért ehhez is kell rendesen, íme a család egy éves harci terve táblázatba foglalva:

Azért elég nehéz felfogni egy ilyen kis jövevény érkezését, emlékszem Áronnál sokszor elkapott az érzés, hogy most már új életünk van, ketten többet sose leszünk, most meg ugyanez, mire az ember megszokta, hogy hárman vagyunk, újraindul minden, most már négyen vagyunk, és az a háromtagú család már sose leszünk. Mindez egyik napról a másikra, fel kell ezt még dolgozni. De ahogy Dani az imént megjegyezte: "Négy az már egy proper család, erre még Orbán Viktor is csettintene!" Na azért lassan a testtel...

Puszi a kisöcsinek

Volt idő, mikor attól féltem, hogy nem lesz egy férfi sem az életemben,
ehhez képest most van három

Sikerült abban a félórában piknikeznünk, amikor szakadt az eső, amúgy egész
nap ragyogó napsütés

Ez a bejegyzés elég pozitívra sikeredett, de azért őszintén szólva nem könnyű. Egy gyerekkel sem, kettővel meg végképp. Nehezebb éjszakák után marhára kivagyunk.

És végül, de nem utolsósorban nagy nagy köszönet anyukámnak, aki nélkül nehezen éltük volna túl az első hetet. És persze Daninak, aki éjfél és hajnali három között rendületlenül altatja Olivért, nélküle végem lenne, az biztos.

Vive la France!

Míg manapság úgy tűnik mindenhol a retardált fasiszták a népszerűek, jönnek a franciák, akik nagy többséggel megválasztanak egy értelmes, liberális, és nem utolsósorban jóképű, fiatal elnököt. Hát nem gondoltam, hogy pont a franciák fogják ezt meglépni, de éljen, éljen!!!