2023. február 4., szombat

Nepál 7

Ezen a napon sokminden történt. Megálltunk egy hegyi buddhista szentélynél, ez tényleg nagyon hangulatos volt, abszolút más világban érezte magát az ember. Továbbá ezen a napon lettem rosszul. Alig kaptam levegőt és szabályosan pánikroham jött rám félúton. Azt hittem a magasságtól van, ekkor értünk 3000 m fölé. Aztán mire a szállásra értünk már 38.8 volt a lázam, mondta a túravezető, hogy ez aztán nem a magasságtól van. 

Hát igen, ekkor még nem tudtuk, de az út végén kiderült, hogy elkaptam a dengue lázat. Tulajdonképpen nem volt rosszabb mint egy kemény influenza magas lázzal, csak közben a Himlajában túrázás nem hiányzott volna.

Térkép a célállomásig

Indulás a szállásról






Csapatfotó

A túravezetőkkel is






A kéktetős házak voltak a következő szállás









Amint megérkeztünk, bedőltem az ágyba, és az elkövetkező
48 órát így töltöttem

Estére még a nap is kisütött


Nepál 6

Azért a harmadik napra már igen elkezdtük unni az esőt és a nyirkosságot. A mai napon történt az, hogy izzadságom lemosta a piócás vérfoltomat, az ember egészen feltalálja magát melegvíz híján ;-)

Szállásunk kívülről egész mutatós volt

Ismét kétkedve nézzük az időjárást

Mindenki begyűjtötte az extra esőkabátot, készen állunk a túrára.
Ezzel csak az volt a baj, hogy úgy megizzadt alatta az ember, hogy nem
lehetett tudni, hogy kintről vagy belülről ázik az ember ruhája.

Ezen a napon nagyon szép utakon jártunk





Itt ebédeltünk




Megszokott összkomfort

Megszokott lencsecurry

Begyújtottak nekünk az ebédlőben, hogy száríthassuk ruháinkat

Így az izzadság és füstszag mellé most már curry szag is társult,
ruhatárunk egyre jobb állapotba került.

2023. február 2., csütörtök

Nepál 5

Tehát akkor visszatérve Nepálra, nagyon bíztunk benne, hogy a teljes napos zuhogó esőben túrázás egyszeri esemény volt, de másnap felébredve sajnos meg kellett állapítanunk, hogy az időjárás most sem túl bíztató. A nap mélypontja mégsem az eső volt, hanem a piócák, mindenkin volt legalább egy, de átlagban kettő-három. Nade mit tehet az ember, ha egyszer van életében a Himalájában? Élvezi, akkor is ha fáj!

Reggeli kilátás

Mielőtt elhagytuk a falut, megnéztük a buddhista templomot

Ahol mindenki szorgalmasan forgatta az imamalmokat, és imádkozott
a buddhista és hindu isteneknek, hogy álljon már el az eső.
De nem csináluk elég hatékonyan.

Ghandruk egyébként nagyon aranyos kis falu volt


Az utolsó munkanapomon kollégám rámtukmálta kutyasétáltatós
esőfelszerelését, hát azt kell hogy mondjam, igen jól jött.


Függőhíd a kép közepén, csak a ködtől nehezen látszik

Ebéd helyi lángos zöldségcurry-vel

Sőt még tüzet is gyújtottak, hogy száradjunk


Közeledünk a nagy hegyekhez

Helyi középiskola

És végül a következő falu, Chomrong, a szállással

Célnak ez is megfelel

Csoportos vacsora

2023. február 1., szerda

Téli Wimpole Hall

A téli szünet végén barátokkal ellátogattunk egy farmra, ami szépen fel volt díszítve karácsony alkalmából, sőt még a nap is kisütött.



Ultracukik, viszont igen büdösek


Olivér kis barátjával


Végül a napot sikeres tortasütéssel zártuk