2014. április 30., szerda

Húsvét

Húsvétoltunk megfelelő menüvel és piros tojással, sőt még a nyuszi is idetojt. Ráadásul apukám is meglátogatott, igaz egy napos késéssel, mert a reptérre sajnos nem sikerült időben kiérni. Képriport következik.

Tisztességes húsvéti menü

Meg volt ilyen is

Idetojtak

Ellátogattunk a rózsakertbe

Lazulunk a rózsakertben

Dani egyik szép rózsás fotója

Dani másik szép rózsás fotója

Dani harmadik szép rózsás fotója

2014. április 22., kedd

Élet San Francisco-ban és Berkeley-n

Időről időre feltűnnek itt a blogon olyan bejegyzések, melyek a hely hangulatát próbálják visszaadni, hogy az olvasók életünk apró-cseprő dolgain túl, képet kapjanak arról, hogy milyen itt Berkeley és San Francisco környékén az élet, a kultúrális kontextus. Ez a mai is egy ilyen bejegyzés lesz. Kezdetnek egy kényes téma: a UCSF meleg-leszbikus-biszexuális és transzgender központjának Out-in-Science konferenciáját ajánlom, melynek témája hogyan lehet tudományos karriert építeni szexuális kisebbség tagjaként.

A konferencia előadói között elismert kutatókat találunk az akadémia és ipar területéről, akik nyíltan vállalják másságukat. Akit bővebben érdekel a rendezvény, az az esemény facebook oldalát is like-olhatja itt, hogy ne maradjon le a részletekről. A világ kevés pontján tudok elképzelni hasonlót... viszont nagyon jellemző San Francisco-ra. 

Múlt hét végén Berkeley kikötőjébe látogattunk Áronnal, elvégre már 2 hónapos elmúlt és még nem látta a tengert, pedig itt van tőlünk egy köpésre. A kirándulás nagyon jól sikerült, sok érdekes dolgot láttunk, különösen ez az interaktív akció játszótér tetszett, ahol a gyerekek kapnak szöget, kalapácsot, festéket, fűrészt, amivel maguk is részt vehetnek a játszótér "alakításában". A játszótér egyhén szólva nem eukonform (a szülők belépéskor aláírják, hogy bármi történik a gyerekkel az az ő felelősségük :). A mászókák és az összes játék afféle hulladékfából áll, amit valószínűleg a környéken kukáztak össze. Még egy mászókának berendezett félig szétesett hajóroncs is akad a játékok között. Nagyon hippi. Erikával egyből az jutott eszünkbe, hogy ez is egy igazi tipikus Berkeley-s dolog. (Áron egyelőre csak a babakocsiból szemlélődött)
Kicsit topis a felszerelés, de a gyerekeket egy cseppet sem zavarja.

Nagyon menő: belebújsz a csődarabba, és legurulsz a dombról! 
Peace!

Ez a szék(?) olyan, mintha egy Picasso kép mintájára készült volna.

Van még valami, ami nagyon jellemző Berkeley-re, (persze lehet, hogy egész amerikára, de erre  nincs nagyon rálátásom), szóval, a gyenge állami irányítást nagyon erős civil öntudat kompenzálja, és mivel viszonylag nagy a jólét, az emberek egy csomó időt és pénzt áldoznak olyan célokra, mint pl. az öböl árapályzónájának megóvása. Van egy kis civil szervezet, akik folyamatosan gyűjtik a pénzt, próbálják felvásárolni a part menti földeket, hogy védelem alá helyezzék (amivel párhuzamosan a látogathatóságot is próbálják megoldani), a még nem védett területekre tervezett fejlesztések megfúrásáért lobbiznak, ilyesmi. De ez csak egy példa volt a sok közül. Azért ezt emeltem ki, mert a múlt hétvégén véletlenül belefutottunk, ugyancsak a kikötőben megtartott, helyi civil szervezetek éves fesztiváljába, ahol az ő sátruknál ragadtam le egy kis ideig. De volt újrahasznosítást, megújúló energiaforrásokat propagáló civil szervezet, időseket segítő, és persze ott volt a helyi tűzoltóság és a polgári őrség is. Mindez egy nagy családi majális keretében, ahol gyerekek mindenféle furmányos játékok segítségével ismerkedhettek a természetvédelem, a társadalmi felelősségvállalás és az öböl élővilágának rejtelmeivel. Helyi biológusok gyerekeknek TV-vel összekötött mikroszkóppal mutatták, hogy milyen kis rákocskák élnek a vízben, időnként szerveztek nekik negyedórás tide pool kirándulásokat, ahol az apály miatt szárazra került tengeri állatokat mutogatták hozzáérők. 
Egy kis környezettudatosság sosem árt. 
Közben meg ezerrel szólt a rock n' roll
Bírom a hippi dolgokat, de azért van egy szint, ami azért már nekem is sok. Itt van ez a 'wish tree', azaz kívánság fa, aminek az a lényege, hogy a fára akasztod egy cetlire írva óhajodat, és az majd valóra válik vagy nem. Azt hiszem ez kb. a hippimozgalom kvintesszenciája is lehetne. És, hogy lássátok, itt sem akármiről van szó:
Ezen a blogon vannak még nagyon jó képek. Itt meg a készítője nyilatkozik. Hippie as hell! 

Meg van még valami, amit csak itt Berkeley-ben láttam életemben, (mint utólag kiderült, egy amerika szerte elterjedt jelenségről van szó), és nagyon visszaadja a Berkeley-i életérzést: ház elé kiállított little-free-library. Hogy micsoda? Hát ez:
Itt a liberalizmus fellegvárában, micsoda botrány lenne suttyomban
kicserélni az összes könyvet gyerekeknek szóló keresztény könyvekre (by káoszprofesszor).
Ezek a kis madáretető szerű cuccok könyveket rejtenek, amit bárki elvihet, és bizalmi alapon elvárják, hogy kiolvasás után visszahozzák, vagy legalább új könyvet tegyenek bele. Mondjuk jópofa dolog, de egy olyan környéken, ahol a házak medián ára 1 millió dollár körül van, kicsit indokolatlannak tűnik, bár kétségtelen, hogy közösségépítésre kiváló és extrán jófejnek tűnik aki ilyet kirak a háza elé. (Belestem, milyen könyvek lapulnak ebben a kis kuckóban és a sok gagyi mellett erre az igazgyöngyre bukkantam.)

Ugye itt kaliforniában nagyon jelentős spanyol ajkú kisebbség él (hogy kicsit visszakanyarodjuk a hozzánk jóval közelebb álló való világba :), akiknek szintén van néhány furcsa szokásuk, az egyik a nagyon speciális halottak napi megemlékezés, a másik, hogy valami furcsa okból kifolyólag szeretik kipingálni a házaikat. Egyszer már volt szó erről itt a blogon, tele van a Mission District ilyen kipingált épületekkel.
Az egyik (igényesebb) mexikói ABC, a neve 'mi tierra',  azaz 'az én földem',
a bolt falára festett freskó csak úgy roskadozik a mély szimbólumok súlya alatt.

Ha esetleg úgy is tűnik, hogy Berkeley valamiféle állam az államban, ami mindenféle amerikával kapcsolatos sztereotípiának ellentmond, itt van a következő kép, ami azért hozza amit az ember elvár a jenkiktől.
Elfáradtál a crossfit-ben?  Gyere tesó, dobj be egy fánkot, és/vagy egy rántottcsirkét!
Mi meg csak amúgy magyarosan toltunk egy kis töltött, bőrös malacsültet tepsis kruplival, kizárólag a multikulti jegyében.. :D
OK, egy kicsit csaltunk, mert ami karikára van vágva, az édeskrumpli.
De nagyon finom volt. Kicsit ugyan furcsán néztek, amikor az egyetemen melegítettem.
Ez a kép meg csak úgy, szintén Berkeley:
A színek harmóniája, remélem senki figyelmét nem kerüli el!

2014. április 18., péntek

Vissza a melóba

Hát most mondhatnám azt, hogy már hiányzott a munka, de nem mondom.

Azt legalább sikerült megoldani, hogy a harmadik-negyedik hónapban cikket írjak, és így főként otthonról dolgozhassak, de azért ez sem egy leányálom, egyrészt mert a főnök bármikor berendelhet megbeszélésre, és ezt gyakran meg is teszi, ami úgy alapállapotban is elég stresszes, de most meg még mindig meg is találja a módját annak, hogy burkoltan utaljon rá, hogy azért haladni kéne. Az a baj, hogy amíg itthon voltam, a fél labor lelépett, nagyon sokan ez idő alatt kaptak új állást, úgyhogy jelentősen lecsökkent azon emberek száma, akit nyaggathat, és én igencsak elöl vagyok a listán. De még így is hálás vagyok neki, errefele nem sok főnök engedi meg azt a "luxust", hogy valaki két hónapnál tovább otthon maradjon.

Másrészt meg így folyton lelkiismeretfurdalásom van, ahelyett, hogy a gyerekkel foglalkoznék, a laptopomat bújom, ahelyett meg, hogy dolgoznék, babázok. Bármit csinálok, sehogy se jó.

Továbbá azt sem tartom helyesnek, hogy a gyerek azt látja, hogy a szüleik egész nap a laptopjukon pötyögnek. Dehát ha nem tesszük, nem lesz mit enni, vagy ami talán még ennél is rosszabb (az újabb kétharmados Fidesz győzelmet figyelembe véve), hazatoloncolnak. Amúgy a viccet félretéve, komolyan gondolkodunk rajta, hogy orientálódni kéne Európa felé, ahol nem ennyire véres a harc, kicsit lazázább a munkamorál, na és persze a család is közelebb van.

Nade, hogy a végére valami szórakoztató is kerüljön, mesélek egy kicsit a helyi bölcsőde helyzetről. Van sok, elég jók is, az összes kollégánk és szomszédunk azt modja, hogy a gyerek imád oda járni. Csak az a probléma, hogy $1500-ba kerülnek havonta, és még így is akkora a túljelentkezés, hogy egy éves a várólista (emiatt gondolkozunk már most rajta, sőt, van olyan, aki már akkor felrakja a gyereket a várólistára, amikor még csak terhes). És itt jön a legjobb rész, a gyerekeknek felvételizni kell, igen, az egy éveseknek is. Itt úgy lehet plusz pontokat szerezni, ha diverzitást hozol a közösségbe. Reméljük magyarságunk kellő egzotikum lesz, bár igazán sok pontot akkor kapnánk, ha gyereknek két, lehetőleg eltérő bőrszínű, apukája lenne. Hát én nagyon bírom az itteni liberalizmust, de azért ezen már én is elgondolkodom, hogy egy kicsit nem túlzás ez?

2014. április 3., csütörtök

Kéthónapos helyzetjelentés

Manapság így tengeti Áron hétköznapjait.

Nagyokat sétálunk:

Botanikus kert. És hopp, ott egy nagymama!




Tilden park


Tehéntámadás előtt

És után

Rózsakertben

Etetés közben David Attenborough-t nézünk vagy Dávid Gyula kozmofizikai előadásait hallgatjuk,

Világzenére táncolunk,

Eric Clapton-ra, Elton John-ra és Sting-re altatunk.

Facebook fotó

Családi idill

Apa és fia

Halász Juditra fürdetünk (ez némileg kakukktojás, de elképesztően aranyos, amikor a Micimackó zenéje alatt mosolyog a habok között).


A cukiság netovábbja


Ez aztán a fejlődés! Két hónap alatt ET-ből Einstein!

2014. március 25., kedd

Ház-tűz-néző San Francisco-ban

Hogy a végén ne váljunk komplett baba-mama bloggá, gondoltam írok a múlt heti tűzről. Az egyetem a város egy elég kietlen helyén tanyázik (itt és itt már írtam róla), mert annak idején, amikor a telket az egyetem megkapta még nagyon olcsónak számított, és sokáig csak az egyetem épületei árválkodtak magányosan a nagy préri közepén. De ahogy a gazdasági könyezet engedi, gombamódra bújnak ki a lakóépületek a földből, hogy enyhítsék San Franciso-i lakhatási krízist. Szóval szépen lassan benépesül a környék. Aztán múlt héten az egyik épülő háztömb kigyullatt, és szinte porig égett, persze ami megmaradt, az meg le kell bontani.  Mivel az építkezés az egyetem tőszomszédságában található, remek kilátásunk nyílt a lángok, és a serénykedő tűzoltók megfigyelésére. Sok munkatársammal a helyi TV-k még riportot is készítettek a lángoló házzal a háttérben.

A képek nézegetéséhez a 90-es évek egyik legendás együttesének, a Bloodhoung Gang fergeteges slágerét, a Fire Water Burn-t ajánlom:

Szóval ilyen volt a kilátás a laborból:
Nem lettem volna a szemben lévő épület lakóinak helyében. Sokuk még most sem költözhetett vissza.
A nagy melegtől állítólag megolvadtak dolgok. 
A San Francisco-i skyline-t kissé eltakarja a füst
Simán tízméteres lángok, kilóméteres füst, amiből még az öböl túloldalára is jutott. A laborban fejfájdító füstszag, úgyhogy gondoltam inkább lelépek. Egy nagy kitérővel a másik oldalról együtt csodáltam a tüzet a többi evakuált helybélivel. Nagyon impresszív volt... vagy 2-300 méterre lehettünk a tűztől, de simán érezni lehetett, hogy melegít.
Tavaszi csendélet

Brutális tűz, ragyogó kék, sima vízfelület, üde zöld fák... micsoda kontraszt.

Katasztrófatúristák? Lehet, hogy csak az evakuált épületek lakói, és drukkolnak, hogy az ő otthonuk ne kapjon lángra.


Mivel még nem voltak feltéve a nyílászárók, az égő falak között gond nélkül át tudott fújni a szél, és a lángok mindent felfaltak. Az izzó hamut, pernyét csak úgy vitte a szél, még a mi épületünk is kigyulladt! Egészen pontosan, a tetőn lévő FŰ(!!!) kapott lángra. Ezen én is csak néztem, de, mint kiderült a CVRI afféle öko/bio épület, ezért van fű a tetőn és ezért nincs vízöblítés a piszoárokban. Szerencsére egyetemi épületben nem esett kár. Viszont a leégett épület hamvait még vagy két napig locsolták biztos, ami biztos alapon.
"230 million dollars later."

Na mindegy nem is ez a lényeg, hanem, hogy a buli vége 230 millió dolláros kár lett. Azért ez nem semmi. Ha beleszámoljuk a lebontás költségeit, és azt, hogy a káron olyan 100-150 apartmanon oszlik el, kiderül, hogy ezek a lakások olyan egymillió és hatszázezer dolcsi körül mentek volna el. Szóval azért a pénzért, amiért Budaörsön villát vesz az ember a hegyoldalon, itt adnak egy kétszobás lakást egy lakótelepen! OK, hogy luxus kivitelben, de akkor is két szoba és akkor is lakótelep. 

Elment tán ezeknek az esze? Merül fel a teljesen jogos kérdés az olvasóban. És nemcsak az olvasóban, hanem az itt élő lakók is csak pislognak, hogy mi van. Az van ugyanis, hogy itt a gazdaság a recesszió idején is eléggé pörgött, sőtt jobban, mint valaha, köszönhetően annak, hogy kb. az összes technológiai óriásvállalat itt tanyázik (Apple, Facebook, Google, LinkedIn, Pixar, Netflix, stb. stb. ). A gazdasági pörgés további munkavállalókat csábított, és nem is akármilyeneket, hanem magasan képzett programozókat a világ minden tájáról, akik ennek megfelelően világszínvonalú fizetést tesznek zsebre. És itt jön a probléma: volt itt egy csomó ember, akik főleg albérletben, valami alacsonyan fizető munkából éldegéltek. (Állításuk szerint ők azok, akik az emberiség bámulatára, az univerzumban egyedülálló "San Francsico" feelinget megteremtették) Majd jön rengeteg új arc, akik 5-10x annyit keresnek, és szeretnék magukat meghúzni valahol kis családjukkal. És akkor a ház tulajának bevillan, hogy ha az aranytojást tojó tyúk egyszeriben lúd, vagy urambocsá' strucc tojásokat is potyogtathat, hát hülye lenne azt mondani, hogy OK, nekem a fürjtojás is megfelel.
Szóval sokaknak nem tetszik a szitu... (Forrás: Time)
És így az albérletárak kilőttek a sztratoszférába. Amit csak a bérlőket védő rent-control tart némileg kordában, ami törvényileg szabályozya, hogy egy bérlet ára (ha benne lakik az illető) évente max mennyivel emelkedhet. Szóval a csóró munkásokat elkezdték kirugdosni a landlordok, hogy helyükre bőségesen tejelő programozók költözzenek. Ugye, most senki nem lepődik meg, hogyha azt mondom, hogy ez bizony társadalmi feszültséghez vezetett. Oh, egy kis bónusz adalék a történethez: az egész környékben olyan a szabályozás, ami megakadályozza magas lakóépületek építését. Ennek oka a földrengésveszély, régi nagy tűzvészek elevenen élő emléke, de sokak szerint ez csak kamu, hogy az árakat mesterségesen magasan tartsák.
"Garden penthouse studio in Mid-Market area. $7350/month"
Szóval mások szerint is kezd paródiává válni a helyi lakáshelyzet.

A társadalmi feszültségre visszatérve, az alacsony jövedelműek, akik folyamatosan szorulnak ki a városból, mindenféle tüntetéseket szerveznek, hogy felhívják problémájukra a figyelmet, sőt egy kis csoport odáig merészkedett, hogy programozókat szállító munkásbuszokat tartóztattak fel. (mintha szegény kóderek hibája lenne, hogy évi 120 ezer dolcsit keresnek) Vannak olyan vélemények is, miszerint meg kellene akadályozni, hogy olyanok jussanak tulajdonhoz, akik nincsenek x generáció óta a környéken. Ez még Magyarországon is kiváltana minimum egy furcsa nézést, de itt egyenesen röhelyes hat. Az a lényeg, hogy látszik, hogy az emberek mennyire elkeseredettek, hogy maradhassanak, mert tényleg egyedülálló a hely, olyan minőségű életet élhetnek itt, amire sehol máshol az USA-ban nincs lehetőség (ahogy ez a blogunkból is olvasható :D ). Szóval komoly dolgok ezek. Mint kiderült erre a folyamatra még magyar szó is van: dzsentrifikáció. És nemcsak San Francisco-t érinti, hanem szinte minden nagyvárost, persze változó mértékben.

Hogy egy személyes példával érzékeltessük a helyzetet: amióta 3 évvel ezelőtt ideköltöztünk 30%-al emelkedett a bérletünk piaci ára, de a rent controlnak köszönhetően mi csak olyan 5%-kal fizetünk többet. Ugye, mindenki el tudja képzelni, ahogy a tulaj aggódva tördeli az ujjait, hogy mikor húzunk már el, hogy jöjjön egy új bérlő. Hogy ezt a folyamatot katalizálják egy kicsit, találták ki a buy-out gyakorlatát, ami azt jelenti, hogy a bérlőnek felajánlanak egy pofátlanul magas összeget, hogy mondja fel a bérleti szerződést és húzzon a francba. Nekünk 10.000 dolcsit ajánlottak fel, de hosszas számolgatás után végülis arra jutottunk, hogy nem éri meg. Az alábbi grafikonon a San Francisco-i albérletárak alakulása látható, ahol még a Berkeley-nél is őrültebb a helyzet, itt 3 év alatt majdnem 70%-kal emelkedett az albérletek átlagos ára (medián árat sajnos nem, csak átlagos árat találtam):
Ha valaki még nem unta el magát teljesen, hallgassa meg a német pszichedelikus rock állócsillagának, a Colour Haze, Fire c. számát (csak, hogy maradjunk a témánál):



2014. március 22., szombat

Innen szép nyerni!

Tudományos kísérlet következik:
Kérdés: Transzformálható-e az 1A ábrán látható test az 1B ábrán látható testbe?
Hipotézis: Kemény munkával igen
Anyagok és módszerek: Napi egy óra testedzés (lásd alább)
Eredmények és konklúzió: Erre még kicsit várni kell...


Szóval, bár a terhesség alatt egész jól tartottam magam, és igyekeztem végig aktív maradni, azért a szignifikáns mértékű testi leépülést én se kerülhettem el. Nade, innen szép nyerni!

Az egy hónapos orvosi ellenőrzés alkalmával a doki megadta az engedélyt az edzésre, a szavaival élve most már akár kocsikat is emelgethetek, ha éppen ahhoz van kedvem. Nagy lendülettel bele is vetettem magam, még a terhesség alatt találtam ki az edzéstervet. Kardiónak futás és Insanity tréning (ami állítólag a legnehezebb fitnesz DVD ever), de mivel ha kigyúrt srácok üvöltenek rám a tévéből, az engem nem motivál, csak idegesít, ezért kigyűjtöttem a feladatokat, és a parkban ugrálok össze-vissza.


Az a jó Berkeley-ben, hogy itt nem nézik hülyének az embert, akármilyen baromságot művel nyilvánosan (különben is, a tai chi-seknél még így se vagyok idétlenebb). Erősítésnek meg Pilates-szel nyomulok. Mindehhez stílusosan Kelly Clarkson "Ami nem öl meg, az megerősít" című számát hallgatom.



Azt kell hogy mondjam, hogy eddig egész jól megy, már szinte el is felejtettem, hogy milyen jó érzés izzadni (mármint nem tévé nézés közben, mert a hormonjaid megzakkantak, hanem fizikai kifáradástól). Pedig eléggé ráparáztam, hogy hogyan fogok én valaha is felépülni, és ismét meg kellett hogy állapítsam, hogy a kismamák elképesztő mennyiségű hülyeséget bírnak összehordani a neten. Például, hogy császár után két évig (!) nem lehet egyetlen felülést sem csinálni, de hálistennek erre igen jó ellenpélda vagyok.

Persze az sem ártana, ha emelett a kalóriabevitelre is odafigyelnék, de teljesen mazochista azért én sem vagyok, a saláta meg csak saláta, és hát őszintén valljuk be, nem vetekszik se a habos sütivel se a rántott hússal. Szóval kajaügyileg nem szivatom magam, de azért igyekszem egészségesen táplálkozni, változatosan és sok zöldséggel. 

És végül, de nem utolsósorban nagy köszönet illeti anyukámat, aki nélkül persze esélytelen lenne az edzésre időt szakítani. De sajnos ez a jó világ már csak egy hétig tart, aztán sajnos vissza a melóba, hogy azután hogy lesz időm bármit is mozogni, még rejtély számomra. Yikes!