2016. október 30., vasárnap

Kelet-európai gazdasági bevándorlók kontra magyar keresztyének 1:0

Míg a jó magyar keresztyének jelentős része arról tartott népszavazást, hogy hogyan védje meg a háborús menekültektől saját magasabbrendű kultúráját, valamint szeretetreméltó kis hazáját, addig a cambridge-i kelet-európai gazdasági bevándorlók egy része a szíriai gyerekek megsegítésére rendezett jótékonysági megmozduláson vett részt.

A rendezvényt egy helyi kismamaklub rendezte, egyik kollégám hívott meg rá. A lány cseh, és a mi cégünknél dolgozik, a srác lengyel és ott dolgozik, ahol Dani. Van egy másfél éves kisfiuk, és a másodikat tervezik úgy, hogy nem házasok (pfuj, a liberális mindenségit!)

A program célközönsége az öt éven aluli gyerekek voltak, akiknek bármilyen eszközzel lehetett teljesíteni a kb. egy mérföldes távot, miközben szüleik anyagiakkal támogathatták a célt, melyre  így összesen 800 font gyűlt össze.

Nem gondolom azt, hogy ezzel a kicsiny pánzösszeggel komolyabb változást hoznánk szerencsétlen szíriai gyerekek életébe, vagy hogy akkora áldozat lenne egy napsütéses októberi délutánt a parkban tölteni, hogy ettől jobb emberek lennénk. Azt viszont fontosnak tartom, hogy Áronnak a beszűkült idegengyűlölet és az ismeretlentől való rettegés helyett, más kultúrákra való nyitottságot, nálunk kevésbé szerencsések iránt megértést és lehetőségeinkhez képest segítőkészséget tanítsunk. Ehhez úgy gondolom, ez az esemény jó indítás volt.







2016. október 11., kedd

Magyarországon

Nyár végén jártunk Magyarországon, amiről adós vagyok egy képriporttal. Előrebocsátom, hogy képek teljesen random készültek, ilyen téren kissé belustultunk, és nem dokumentálunk kellőképpen.

Túristáskodtunk Budapesten


Mint a régi szép időkben...






Meg jártunk a Balatonnál


És a füredi borfesztiválon. Vagy ahogy Áron mondja: "Mami, daddy dolgoz"
Bizony, kemény munka volt.

De azért ő is lejött a végére.

A pápai másodunokatesókkal.

Aztán jártunk Esztergomban, ahol kisvonatozni szerettünk volna, de a harmadikról is
leszállítottak minket. Nincs is annál jobb mint a legendás magyar vendégszeretet,
üzleti érzékről már nem is beszélve.



Áron és Adi dödöllét gyárt, vagy úgy is mondhatnám, hogy "Mine do it! Áronka help!"




Még lazacfüstölés is volt kéremszépen.

Na meg szüreteltünk.





És végül, de nem utolsósorban, dorogi bányászbúcsú.




2016. szeptember 3., szombat

Tenger és kisvasút

Augusztusban voltunk a tengernél, pontosabban Wells-next-the-Sea-nél, ahol mi az Angliában megszokott erős szél, és még kabátban is befagy a hátsód tengerpartra készültünk, de aztán kiderült, hogy ez egy "igazi" tengerpart, ahol még fürödni is lehet. Nem tudom hogy, de tényleg nem volt hideg a víz. Annyira.

Igy strandolnak az angolok (és a kelet-európai bevándorlók).

Egészen pontosan ilyen színes strand házikókat akartam látni,
úgyhogy jó helyre mentünk.

Apály volt, és jó hosszan be lehetett sétálni.


Áronnak itt nagyon bejött a fürdés.




Aztán meg Áron barátaival elmentünk kisvasútazni, ez meg a szomszéd városban, Saffron Walden-ben volt. A kirándulásnak rajtunk kívül nem volt két azonos nemzetiségű résztvevője, volt egy olasz, egy francia, egy osztrák, egy spanyol, és a megfelelő utód kombinációk. Gyorsan megtaláltuk a közös hangot, jól sikerült.

Ime a kisvasút.

Az út során ilyen installációk is voltak.

Meg sok plüssmackó.

Meg piknikeztünk,

miközben Danit lebírkózták.

A gyerek akcióban.



Fotózáshoz felkészülés.

Cheese!!!

Itt meg már kissé unják, hogy cheese.