2023. március 20., hétfő

Ausztria 3

A közeli sípályán csak a hét második felében működtek a felvonók, ezért kicsit arrébb mentünk Mariazellbe. Mivel még életünkben nem síeltünk, kicsit bizonytalanok voltunk a felvonók használatával, meg úgy általában az egész rendszerrel kapcsolatban, de azért csak találtunk itt is egy jó szánkópályát, sőt még virslit is ettünk hüttében.

Úton odafelé

A félelmesztő felvonók

Szánkó szünet

Hütte

Aztán egy kicsit sétáltunk

Mialatt a fiúk sokat hógolyóztak


Utolsó kép aznapról, a pálya aljáról

2023. március 16., csütörtök

Ausztria 2

Azzal indítottuk a napot, hogy lesétáltunk a faluba reggeliért



Aztán a reggeli után kipróbáltuk a közeli szánkópályát


Álmaimban egészen pontosan ilyet képzeltem el








Olivér csajozós fotója

Ausztria 1

Síszünetre idénre tervbe vettük, hogy elmegyünk egy havas helyre, jó móka az, és még sosem voltunk. Mindezt még unokatesómék meglátogatásával is egybekötöttük, amit már régóta terveztünk. Így kötöttünk ki Ausztriában, Bécsbe repültünk, unokatesómék meg Graz környékén laknak, a kettőtől nem túl messzire próbáltam olyan jelyet találni, ahol tutira lesz jó hó.

Ez nem volt olyan egyszerű, de oltári szerencsénk volt, és kifogtuk az egész évből a legjobb hetet ebből a szempontból. Szállásadónk mesélte, hogy egész télen alig volt hó, aztán előző héten leesett egy nap alatt egy méternyi, így azon a héten mikor mi voltunk, ragyogó napsütés, tíz fok körüli hőmérséklet és gyönyörű hó várt minket. Egy szó mint száz, pofátlan szerencsénk volt.

Eredetileg nem akartam napokra lebontva blogolni ezt az utat, elvégre egy héten át csak szánkóztunk, de annyi jó kép lett, hogy mégiscsak lesz bejegyzés jócskán.

Ezt a kis házikót foglaltuk le

Belülről is oltári hangulatos volt

A házigazdák ezzel a hidegtállal vártak

Olivér rögtön megtalálta a puha takarót

Még saját szaunánk is volt!

A külön hálószoba, itt aludtak a gyerekek

Esti fényekben

Első próba a szánkóval a ház előtt

Este meg még hangulatvilágítás is volt

A szállást az első perctől kedve nagyon megkedveltük, Ausztria nem rossz hely, hiába no!

2023. március 9., csütörtök

Immersive Dalí

Kihasználva, hogy Dani anyukája itt volt egy februári hétvégére, egészen Londonig elmerészkedtünk Danival, ráadásul kultúrális programra! Ha jól számolom, húsz éve voltunk egyszer színházban, akkor megállapítottuk, hogy ez nekünk annyira nem jön be, és azóta nem erőltettük a kultúrális programokat. Dalít viszont kifejezetten szeretem, így egy nem szokványos Dalí kiállítás egész jól hangzott, így kipróbáltuk.

Hamarabb értünk Londonba mint ahogy a jegyünk szólt, így volt kicsit időnk körülnézni a környéken. Mint kiderült, a Brick lane egy híres hipszter utca, volt itt minden, utcai kajaárusok, művészgalériák, bolhapiac, kirakodóvásár, graffiti, utcazenészek, ezt még a Berkeley hippik is megirigyelnék😄






Még egy szuper csokiboltot is találtunk


A kiállítás viszonylag hagyományosan indult, bemutatták Dalít, főleg meglehetősen flúgos és a tudományból inspirált arculatát, aztán bejutottunk egy olyan terembe, ahol babzsákokon és nyugágyakból lehetett élvezni a mindenfelé körbevetített Dalí műveiből inspirált rövodfilmet.


Aztán majdnem nem vettük észre, de szerencsére mégis, hogy ezután van még egy másik terem, az volt a legjobb. Itt az ember kapott egy virtuális headset-et, és "felszállt" egy hajóra, ami Dalí figurái között hajózott. Ezt leírni képtelenség (legalábbis egy olyan földhözragadt embernek mint én), de oltári szuper élmény volt.

Kívülről ennyi látszott, de headset-tel a fejeden egy más világban jártál

A kiállítás után meg, ha már Londonba vagyunk, elmentünk koktélozni, vacsorázni. Ehhez is egy nagyon hangulatos helyet sikerült kifognunk.

Stílusosan laboros koktéllal

Az étterem hű a nevéhez "Az Alkimista"


És a végén még egy kis esti séta is belefért. Különleges, szuper kis délután volt.