¡Buenos dias muchachos!

Május első hétvégéjén egy konferenciára utaztunk a főnökkel a mexikói Cabo San Lucas-ra. Ez egy nagy múltra visszatekintő (23 éve minden évben megrendezik!), kislétszámú, afféle házikonferencia a UCSF és a San Diego-i Scripps intézet szerkezeti biológiával foglalkozó csoportjai számára, ahol nekem is volt egy rövid előadásom. A tét nagy: a hallgatóság szakértő, ismerős csoportok vezetői és posztdoktorai, akik előtt az ember a legkevésbé sem szeretne leégni, ami egyúttal az egész labor leégetését is jelentené. Ennek megfelelően a konferenciát megelőző (két-három)hét kellemesen relaxáló hangulatban telt. Az előadott anyag, és az előadás diái is afféle "Danis" tempóban készültek: a vasárnapi előadáshoz az első 'próba előadás' szerda este volt, és még akkor is került bele új eredmény, amit megelőző hétvégén mértem le. :-) illetve :-(

A szállodánk is megcsodálható felülnézetből az A betűre közelítve.    

Az utazás teljesen simán ment, a 3 órás repülőút alatt kipolíroztam az előadás legapróbb részletit, majd landolás után, annak rendje és módja szerint, minden el is felejtettem. A reptértől a szállodáig vezető úton nagyon nyomasztó volt nézni a hiper-szuper légkondis buszból, hogyan suhan a kiégett, sivatagos táj, hatalmas, több méteresre növő kaktuszokkal. Ahogy a reptér felől haladtunk a part felé, úgy váltotta fel a romos helyi viskókat a gazdag amerikaiak villái, végül a tengerpart pofátlanul fényűző szállodakomplexumai. Itt mindent az amerikai turisták pénze mozgat, nincs ipar, nincs mezőgazdaság, némi gyümölcs ugyan megnő az öntözött területeken, de amúgy nincs semmi, csak szikla és kaktusz, meg persze kristálytiszta kék óceán, meleg, napfény, és amerikai turisták, és az őket kiszolgáló mexikói had.

Kilátás a szombánkból.

A szállodába megérkezve a lélegzetem is majdnem elállt: a recepció egy nagy nyílt csarnok szerű épületrész volt, ahol a 36C-os mexikói hőséget leszabályozták a fehér emberek számára is kibírható 23C-ra, mindezt úgy, hogy a szél akadálytalanul átfújhatott a helység teljes keresztmetszetén. Sokat tudnék írni az épületről, a környezetről, de többet mondanak a képek:

A szálloda belső udvara. Érdemes megfigyelni azokat a kis stégeket azokkal a nagy fehér fotelekkel. 

Ha az amerikaiak néhanapján nem bírnak a sültkrumplival, az éhenkórász sirályok szívesen besegítenek.

Ugyan az este. 

A szobánk is nagyon igényes volt, kis erkéllyel, ahonnan az óceáni naplementében gyönyörködhet az ember, már, ha nem lenne fél kilencig előadáson. Érdekes volt a szobában, hogy tulajdonképpen nem volt falakkal tagolva: a fürdőszoba is csak eltolható kis paravánszerű vackokkal volt némileg szeparálva a szoba többi részétől.

Ugyan eddig nem voltam jó véleménnyel az ilyen all-inclusive, 'meresztjük a seggünket a resortban' típusú nyaralásokról, de most (és főleg a több hete tartó észvesztő munkamennyiség után) azt hiszem át kell gondolom a dolgot... azért azt meg kell hagyni, hogy van abban valami vonzó, amikor reggel felébredsz az óceán zúgásra, álmosan leballagsz mezítláb futni egy kicsit a meleg fövenyre, délelőtt úszkálsz a medencében, majd ha arra támad kedved, odaúszol a bárpulthoz, és anélkül, hogy ki kellene menni a vízből, rendelsz egy koktélt a mixertől (¡Hola Senor! ¡Un margarita por favor! Muchas Gracias.). Ha akarsz minden este más étteremben vacsorázol, amit akár közvetlenül a tenger partján is elfogyaszthatsz, ha úgy tartja kedved. Van konditerem, teniszpálya, masszázs, mindenféle wellness bigyó és esténként party (talán még könyvtár is van :-).

A hotel udvara este.

Beach a javából. Állítólag nem ajánlott fürdésre, mert nagyon erősek az áramlatok.

Parta vetett gömbhal.

Érdekes, hogy minden all inclusive, de a wifi-ért fizetni kellett... nem is keveset: egy napra 2o dollárt. Végül két napra fizettünk és használtunk közösen a szobatársammal a netet, aki egy német poszt-dok a szomszéd laborból. A srác már 6 éve dolgozik a UCSF-en, ahova minden reggel a város Castro nevű negyedéből jár bringával. Ez a városrész a nagyszámú meleg közösségről nevezetes és, hogy is mondjam, lakótársam nem véletlenül választotta lakhelyéül. Nagyon vicces volt, amikor esténként skypoltunk: én a girlfriend-emmel, ő a boyfriend-jével. :D Nagyon normális, jófej gyerek, többnyire együtt lógtunk az előadások szüneteiben, és sokat dumáltunk.

Kulturált alkoholfogyasztást bemutató tudóstársaság. Az "olcsó" előszezont  kevéssé tehetős, kevéssé világlátott amerikaiak előszeretettel használják ki, és mi is összefutottunk leánybúcsút tartó Kentucky-i fodrász bandával, akiken látszott az őszinte csodálat, amikor megtudták, hogy mi KUTATÓK vagyunk!!! És a sok egzotikus akcentussal beszélő külföldinek is nagyon örültek.

A "valódi" Mexikóval természetesen nem nagyon érintkeztünk: a főnök és a szomszéd labor labor vezetője ugyan meghívott minket ebédre az üdülőtelep melletti kisváros egyik pici éttermébe, ahol kaphattunk egy kis "Mexikó-feeling-et", de az kb. annyira volt hiteles, mint amennyire tipikus mondjuk Szentendre. Mindenfelé kézművesvackok, "vicces" ajándékok és feliratos pólók. Az étterem, ahova mentünk egy elképesztően kicsi hely volt, és valószínűleg egy normál családi házból alakíthatták át az amerikai turistadömping hatására: kis szobaszerű terek pár asztallal, ahány szék annyiféle, a falakon óvodás gyerekek rajzai. Amikor beléptünk, egyből elzavarták a keresztrejtvényt fejtő bácsikát az ablak melletti asztaltól, ahová aztán minket ültettek. (Gondolom azért, hogy minden elhaladó láthassa, hogy igen, ez egy olyan hely, ahova fehér emberek be mernek ülni.) Megkaptuk az étlapot, és igencsak le voltam döbbenve, minden kaja olyan 45-60$-os áron volt. Bakker, ezen kicsit megdöbbentem. A magyar vendéglátói morálon nevelkedve azonnal arra gondoltam, hogy biztosan van két étlap: egy a helyieknek, egy az amerikaiaknak. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, és megkérdeztem, hogy ezek az árak akkor tényleg amerikai dollárban vannak-e? A másik labor vezetője, mondta, hogy igen, de a többiek elnevették magukat, így nem sikerült csőbe húznia, mert, mint kiderült a mexikói pezot is $-el jelölik, és az árakat le kell osztani 12-vel. :-D

"étterem" 

A szomszéd labor vezetője, az én főnököm, egy gyógyszer fejlesztő cég kutatási
igazgatója és  a szobatársam.

Nehéz választani a jobbnál-jobb kézműves remek közül....

Itt, a kifinomult sellővel marketingelt vendéglőben kajáltunk.

Mexkói gagyipiac. A bácsi mondta, hogy nyugodtan fényképezhetek, mert látja,
hogy nem vagyok kínai. Azokat utálja, mert jönnek lefényképeznek mindent, majd
megcsinálják tizedáron.

Szóval nagyon jól éreztük magunkat, minden szempontból jó konferencia volt, sok érdekes emberrel beszéltem, egyetemi és cégesekkel egyaránt. A hazafelé út viszont nem ment simán: volt valami bénázás az útlevelemmel: az ü betű miatt a nevemet néha Suveges-nek, néha Sueveges-nek írják. Ebből most volt egy kis kavarás, aminek az lett a haszna, hogy előre vettek a sorban beszálláskor, így az első osztály után egyből én szálltam fel a gépre. Landolás után is akadt probléma: az immigration officer elküldött másodlagos ellenőrzésre, ami még sosem fordult velem elő. Betereltek egy szobába, ahol még vagy 60 emberrel vártam, hogy beléphessek a lehetőségek hazájába. Az volt az érdekes, hogy a konferencia résztvevői közül is jó páran az én sorsomra jutottak. Ebből már kb. le is szűrtük azt, hogy minden bizonnyal a pár hónappal ezelőtti bostoni robbantás miatt szívatják azokat, akik tanulói vízummal utaznak az országba. Nade, röpke másfél óra alatt sorra kerültem, és néhány tucat kérdéssel később már indulhattam a kijárat felé.