A kocsi megbukott a szmogteszten

Ennek két következménye volt, hogy rahedli pénzt fizethettünk a javításra, és hogy menni kellett kirándulni, hogy a szenzorok visszaálljanak, és újra lehessen tesztelni. Szóval menni kellett száz mérföldet. Aztán mégegyszer. És mégegyszer. Igy jutottunk el Stanford-ba, egy világítótoronyhoz és végül egy orosz erődhőz (igen, itt valaha oroszok voltak, ma már skanzen). Amúgy az a szerencsétlen szenzor még mindig nem állt vissza, de gondoltam most már így is posztolok.

Adieu Mission Bay!

Már írtunk róla itt a blogon, hogy végülis hosszú évődés után úgy döntöttünk, hogy a kísérletes biokémia mégse nekem való, és inkább valamilyen programozással kapcsolatos kihívás állna közel a szívemhez. Most elérkezett az idő, hogy a tettek mezejére lépjek (illetve ki lettem hajtva a tettek mezejére :), mivel szerződésemet a főnök nem hosszabította meg 2015-re, így április 30-án mentem utoljára dolgozni az egyetemre. Így némi felkészülés után újra pályázok az adatelemzős ösztöndíjra. Úgy érzem, hogy már sokkal erősebb applikációt állítottam össze, és nem olyan kis k.európai zöldfülűként fogok az asztalhoz ülni, mint múltkor. Ha nem jön össze, akkor marad az akadémia bioinformatikai vonala. Ez utóbbi irányt nem könnyíti meg az a tény, hogy nem valami erős az elmúlt 3 év mérlege: egy könyvfejezet, egy elsőszerzős, de nem túl nagy impaktú publikáció in preparation, és egy remélhetőleg társszerzős publikáció abból a munkából, amit átadtam az utódomnak (ezzel kapcsolatban rendkívül borúlátó vagyok, de ha csak fele olyan jó az új posztok, mint amekkora arca van, akkor minimum egy Nature Stucture and Molecular Biology lesz belőle :).

Szóval az idei évet a laborban egy sor poszt-dok interjúval nyitottuk, ahol próbáltuk megtalálni a legmegfelelőbb embert a helyemre, akinek a tapasztalatai a lehető legközelebb állnak ahhoz az irányhoz, amerre a projectem halad. És voltak is nagyon jó jelentkezők. Sőt kitűnő jelentkezők... Végül egy amerikai-indiai csajt vettünk fel, aki már kristályosított membránfehérjéket, sőt doktori helyén ő honosította meg a lipid cubic phase kristályosítási módszert, és részt is vett a kristályosító robot építésében. Szóval minden bizonnyal jó vásárt csináltunk vele. Natália március végén döntött, és a csaj már április elején kezdett is, szóval volt egy hónap átadni nagyjából a munka fonalát. A lány okos, lelkes, ambíciózus, Natália gondolom magára ismerhet benne, biztosan jól ki fognak jönni. Mondjuk nekem kicsit sok a lelkesedés, pl. amikor egész nap nyomatta az elektronmikroszkópiát a kollaborátorunkkal, annélkül, hogy ellenőrizte volna, hogy van-e egyátalán fehérje. Sőt már izzított valakit, akivel a képeket akarta kielemezni, mire kiderült, hogy nincs semmi. C'est la vie. Az embert (legalábbis engem) felőröl, ha hónapokig dolgozik valamin, miközben semmiféle visszacsatolás nincs, hogy jó lenne-e, működik-e az a dolog, amin dolgozik. És ez a rendszer egy ilyen rendszer. Azért ez nem fog hiányozni. Utolsó héten volt a farewell/welcome buli a főnöknél, úgy hiányzott, mint küszöbről a macskaszar. A másfél éves fia épp beteg volt, úgyhogy Áron és Erika megúszta a bulit, aminek fényét Sthál Juci nutellás habtorta költeményével igyekeztem emelni.

Van itt pár kép, amit főleg a HÉV és az egyetem között lőttem a városról. Ezek a dolgok hiányozni fognak. (a hugy és szarszagú csövesek, akik között naponta kétszer keresztül kell szenvednem a bringát, viszont már nem annyira.) A képek nézegetéséhez a következő, kissé depressziós, de azért pozitív dalocskát ajánlom, a már jólismert Colour Haze előadásában:

Ritkán ilyet is lehetett látni, ha az ember elég gyors, és a köd se jött be az óceán felől. 

A Bay Bridge egyértelműen naplementében a legjobb.

Reggel többnyire így fest

De néha szerencséje van az embernek és derült reggelre ébred

Végére gy önarckép a Golden Gate-tel, naplemente meg ilyenek. Azért ez nem volt tipikus.

A bejegyzés megírásának kezdete és a vége között annyi történt, hogy felvettek egy egyhónapos, Berkeley-s adatelemző tanfolyamra, ami jövő héten hétfőn kezdődik is.

Egy amerikai kisfiú kalandjai Magyarországon

Az elmúlt három hétben Magyarországon jártunk. Először is elnézést kérünk mindazoktól, akiknek nem szóltunk - jópáran vagytok így - de egy négyhónapos kisbabával így is épp elég kaland volt átrepülni az Atlanti-óceánt, túlélni a kilenc órás időeltolódást, és megszokni a rengeteg új arcot és helyet. Igy sajnos esélyünk sem volt mindenkivel találkozni, akivel szerettünk volna.

Áron szerencsére minden megpróbáltatást jól viselt, és nagyokat mosolygott mindenkire, tündéri kissrác, meg se érdemeljük őt. Tokodon kezdtünk Daniéknál, itt volt nagy jövés-menés, szinte minden nap meglátogatott minket valaki, és még Dani öccse, Ákos is hazaugrott egy hétvégére Hollandiából. Majd miután apukám is hazatért Észak-Dakotából, átmentünk hozzánk Budakeszire, és végül még Pápára is ellátogattunk egy pár napra, hogy megismerkedjünk Marcival, aki még Áronnál is fiatalabb adaléka a családnak :-)

Az egész történetnek csak egy szépséghibája volt, méghozzá az, hogy a fantasztikus Orbitz-United-Lufthansa triumvirátus azután is képes volt elveszíteni a repjegyeinket, hogy több mint 15 (!!!) órán át telefonálgattunk, hogy helyrehozzák a hibát, így kétszer cuccolhattunk ki a reptérre, és csak egy nappal később tudtunk visszarepülni. Ezt inkább nem kommentelem, mert kultúrált formában nem tudom. Nade a lényeg az, hogy nagyon jó volt otthon, tejben-vajban fürösztöttek minket, és persze Áronnak mindenki nagyon örült. Szuper volt, köszönjük szépen!

Áron a macskával ismerkedik

A tokodaltárói nagybirtok.
Az igazán éles szeműek a háttérben az esztergomi bazilikát is fellelhetik.

Kemencefelavató parti, még vaddisznósült is volt!

Egy büszke nagypapa

Átzúzunk a hegyen

Sztárfotó nagymamával

Sztárfotó csak úgy egyedül

Készül a dödölle. Adi hajnali hat óta dolgozott rajtuk!

Áron 18. születésnapjára születésekor lefőzött tokodaltárói házipálinkát is kap majd :-)

Tokodi lazulás 1

Tokodi lazulás 2

Tudom, hogy ilyenből már sok fotó van, de nem állom meg, hogy ezt is be ne rakjam

Ákos csajozós fotója

Össznépi mulatság

Hármas számú nagymamával

Eszterék is meglátogattak, sőt még úgy s szakítottak ránk időt,
hogy pár nappal később volt az esküvőjük. Innen is gratula!

Itt nem látszik, de ez menő Bob Marley-s rúgdalózó

Budakeszin már marha nehezen viseltük a hőséget

Megsülünk!

Itt már Pápán a másodunokatesókkal

Az amerikai nagynénitől és nagybácsitól kapott menő dinoszauruszus könyv

Pápai családi banzáj

Jókor mentünk, mert pont játékkiállítás volt

Ahol sokat lehetett marháskodni

Most már mi is elég konkrétan családosok lettünk (jaj a fiatalságunk!)

Ez a játékkiállítás határozottan tetszett

Marci hat héttel fiatalabb Áronnál.
Hát jó sokat kellett kattintgatni, mire mindketten a fotogén arcukat mutatták.

Jogsi

A múltkor említettem, hogy az amerikai jogosítvány megszerzése erősen eltér a Magyarországon megszokottól. Most nem megyek bele, hogy itt a vezetés mennyire hozzátartozik a mindennapi élethez és így a jogosítvány megléte mennyire alapvető, szinte "emberi jog", inkább csak leírom, hogy nekünk ez hogy ment. A vizsga, csakúgy, mint otthon, két lépésből áll: teszt és rutin. Aki most vakarja a fejét, hogy "és mi a helyzet a 1ooooo forintos oktatással?" azoknak van egy jó hírünk: kötelező képzés itt nincs! Őket nem érdekli, hogy honnan tudja az ember, hogy a STOP táblánál meg kell állni, hogy melyik kar az index a kocsiban, ha megfelelően használja.

Amikor a páciens úgy érzi, hogy itt lenne az ideje, hogy szerezzen egy jogosítványt, akkor letöltni a helyi kresz könyvet az internetről (vagy megrendeli nyomtatásban), szépen elolvassa, hogy merre hány méter, gyakorlásképpen kitölt néhány online tesztet, majd ellátogat a helyi DMV-hez (Department of Motor Vehicles), ami a mi okmányirodánknak felel meg (nem teljesen). Itt (előzetes bejelentkezés után) viszonylag gyorsan sorra kerül, majd közli az igényét: bemutatja a papírjait, kifizeti a vizsga és a jogsi 35 dolláros (!!!!) árát, készítenek róla egy fényképet, felveszik az aláírását, végül jön a látás vizsgálat. A processzus kezdetét követő kb. 15. percben sor kerül az elméleti vizsgára: a néni ad egy tompa hegyű HB-s grafit ceruzát és egy papírt a kérdésekkel, ahol be kell x-elni a helyes választ. Az időt nem mérik, a "vizsgára" folyamatosan érkeznek az emberek, és tulajdonképpen senki nem figyel arra, hogy az ember csak a saját kúfőből dolgozzon. Ha megtettük tippjeinket, a lapot odavisszük a néninek, aki egy piros fliccel azonnal ki is javítja! 36 kérdésből minimum 3o kérdésre kell tudni a helyes választ, hogy sikeres legyen a vizsga. Sikeres vizsga esetén lehet jelentkezni rutinra, mi azonnali városi vezetést jelent. :D Sikertelen vizsga esetén fél órával később újra lehet próbálkozni (egy nap maximum 5x!) jelképes pótvizsgadíj (5$) fejében. 

A többi kérdés a túloldalon volt, amiből egyet hibáztam: az tippeltem, hogy magas véralkohol szinttel
12 hónap börtönt lehet kapni, közben csak 6-ot. 

A rutin vizsgára kb. 2 héttel később kerül sor, és nagyjából úgy zajlik, mint a magyar városi vizsgán, azzal a különbséggel, hogy csak a vizsgázó és a vizsgabiztos ül a kocsiban és a kocsit a vizsgázó viszi a vizsga helyszínére!!! :D Első lépésként kell menni egy kört a parkolóban, hogy kiderüljön, hogy a vizsgázó nem teljesen közveszélyes, mielőtt kilép a forgalomba. Ezután kb. fél órán keresztül, a környező utakon kell különböző forgalmi szituációkban túlélni. Ha sikerül a vizsga, akkor a vizsgázó azonnal kap egy ideiglenes jogsit, amivel már vezethet, amíg meg nem érkezik a rendes jogsi, amit postával küldenek ki a címére. Sikertelen vizsga esetén, mint pl. szegény Erika, a vizsgázó foglal egy újabb időpontot (5$ pótvizsgadíj), majd szomorúan beül a kocsijába, és szépen hazavezet. :D A jogosítvány egy, a hazaihoz nagyon hasonló, plasztikkártya, amit személyi igazolványként is használnak (itt is van személyi igazolvány, de azt csak az kap, akinek valami miatt nem lehet jogsija). A jogosítványon nagyítóval sem találtam egy hazafias idézetet, ami itt nagy szó!

Tudományos növekedés

Múltkor említettük, hogy a kéthetes orvosi vizsgálaton a doki alaposan ránk ijesztett, mivelhogy a gyerek, a rendszeres táplálás ellenére, nem nőtt szinte semmit. Akkor sebtiben beruháztunk egy mérlegre, és onnantól kezdve kb. kétnaponta mérjük Áron, immár növekvő, testsúlyát, ami remek lehetőséget nyújt arra, hogy nyomon kövessük kis tejfeldolgozó üzemünk működését. 

Ha csak fele olyan csibész lesz, mint ez a mosoly, hát nagy bajban leszünk...

Na, nézzük mit mutatnak a gyűjtött adatok:

Mielőtt közelebbről szemügyre vennénk a testsúlygyarapodást bemutató grafikonont, jöjjön egy kis jelmagyarázat: a piros pontok Áron testsúlyát mutatják az adott napon, a különböző kék területek az adott korú babák testsúlyeloszlását mutatják. A grafikon szélénél a százalékpontok azt mutatják, hogy az adott testsúlyú babák a babák hány százalékánál nehezebbek. A 2% azt jelenti, hogy az alsó vonal alatt a babák 2%-a van, felette 98%-a. Ennek megfelelően, az 50%-ot jelentő sötétkék vonal a babák testsúlyeloszlásának mediántját jelzi, azaz a babák fele kisebb, a fele viszont nagyobb. (Ezeket a statisztikai adatokat WHO tette közzé, és az optimális környezetben növekedő babák fejlődését mutatják.) Szóval jól látszik, hogy Áron (súlyát tekintve :) átlagos babaként jött világra, de súlya nem gyarapodott egy ideig, és csak 1 hónapos korára tért vissza a mediánt jelző vonalra. Mielőtt az eloszlásokat a mérések mögé tettük, furcsálltam is, hogy a növekedés üteme már másfél hónaposan lassult, de ugye így teljesen érthető. Növekedésében két hónapos korában volt egy kis megtorpanás a védőoltások miatt (annyira el volt csoffadva szegény, hogy néha még a fürdést is kihagytuk), és kb. két hétbe telt mire sikerült utolérnie magát. Ettől eltekintve megdöbbentő, hogy mennyire pontosan követi a születéskori súlya által kijelölt növekedési pályát. (A tömeg gyarapodását bemutató grafikonhoz R-ben írtam egy kis script-et, amit itt elérhető)

Összeségében a kisbabák meglepően hatékonynak a tej beépítésében: Áron eddig 3500g-t gyarapodott, ami 70%-os víztartalommal számítva kb. 1kg beépített szárazanyagot jelent. Viszont ehhez 80 l tejet fogyasztott (szárazanyag tartalom 13%), ami 10kg fehérjét, zsírt és cukrot tesz ki. Azaz a beépítés hatékonysága kb.10%! :D

Levelet hozott a posta

Kb.  5 hete csináltattunk Áronnak útlevelet, ami végre pénteken meg is érkezett. Mindig érdekes élmény szembesülni olyan apróságokkal, amiket másképpen csinálnak itt, mint otthon. Az egyik ilyen dolog a jogosítvány volt 3 éve, most az útlevél. Sajnos a jogsi megszerzését nem írtuk meg a blogon, de az egy annyira kontrasztos élmény, hogy a közeljövőben alighanem pótolni fogjuk. Szóval az útlevél igénylése egy fitneszcenter recepcióján történt (eskü, ez teljesen komoly!), ahol a papírok kitöltése után egy fiatal srác kijött egy fényképezőgéppel, és a rosszul kivilágított folyosón rávakuzott szegény Áronkára, aki a babkocsiban feküdt. Ennek megfelelően az útlevélben lévő képnél szerintem Áron már most jobb önarcképet rajzolt volna zsírkrétával, és azt a szörnyűséget kell használni 5 éves koráig. Gyanítom amint lehetősége lesz rá, azon nyomban el fogja "véletlenül" veszíteni. 

Szóval a kis Áronka ilyennel fog jönni-menni a világban
(Kivéve, ha a közelkeletre látogat, akkor a magyarral valószínűleg jobban jár)

Amilyen béna volt az igénylés, annyira menő maga az útlevél. Csodálom is, hogy az amerikaiaknak alig 35%-ának van. Minden oldalon valamilyen nemzeti büszkeség, tipikus amerikai jelkép: fehér fejű sas, szabadságszobor, saguaro kaktusz, Sziklás hegység, Mount Rushmore, bölények, grizzli medve, indián totem. Minden oldal tetején pár soros idézet egy híres amerikai hazafi tollából, hogy becsekkoláskor az ember unatkozás helyett inkább nemzeti öntudatát ápolja. 

Egy oldal a közelgő budapesti belépés pecsétjének