Muir Wood nemzeti park

Most hétvégén a Muir Woods nemzeti parkba látogattunk, ami két szempontból volt emlékezetes: Erika először vezetett autópályán, másrészt valami mamutfenyők is nőttek arrafelé. Maga a nemzeti park San Francisco-tól kicsit északra található, az USA egyik legrégebbi nemzeti parkja. 1908-ban azért alapították, hogy megőrizzék az utókornak a kaliforniai partvidékre jellemző, sajnos többségében addigra már kipusztított fenyveserdőt. A partvidéki óceáni klíma, a télen is enyhe hőmérséklet, a nyáron is magas páratartalom kedvez az, itt csak redwood-nak nevezett parti mamutfenyő (Sequoia sempervirens) növekedésének. Habár ezek a ma élő legmagasabb élőlények, tömegük, nyurga termetük miatt elmarad az óriás mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum) méreteitől. Sajnos képeink a fák monumentalitást messze nem képesek visszaadni, azért talán egy kis ízelítőnek jók. Szóval a park egy nehezen megközelíthető völgyben fekszik, ennek köszönhető, hogy a faállománya sokáig megmenekült a kitermeléstől. A múlt század elején egy helyi gazdag család megvásárolta a területet kifejezetten azzal céllal, hogy megőrizzék az akkora már páratlan növényvilágát. Amikor a helyi vízművek egy víztározót akart a park helyén létesíteni, a tulajdonos úgy menekült meg a peres eljárástól, hogy a területet szőröstül-bőröstül a szövetségi kormánynak adományozta, és így személyesen az amerikai egyesült államok akkori elnöke, Theodore Roosevelt helyezte védelem alá. Talán még érdemes megemlékezni a park névadójáról John Muir-ról, aki elkötelezett természetvédőként rengeteget tett az egyesült államok természeti kincseinek megmentésért, neki köszönhetik többek között a Yosemite és a Sequoia nemzeti parkokat. Ő jött rá a gleccserek felszínformáló tevékenységére. Munkássága előtt tiszteleg a róla elnevezett tucatnyi iskola, kollégium, park, természeti képződmény, sőt Kaliforniában még John Miur napot is tartanak.

Mivel a terület kb. 1 óra autóval a városból, olyan ez a hely a San Francisco-iaknak, és az ide látogató turistáknak, mint nálunk a János hegy... szóval meglehetősen népszerű (2005-ben 776000 regisztrált látogató). A park bejáratától egy nagyon széles fával ledeszkázott út vezetett a park fái közé, ügyelve arra, hogy a városból ide érkező kulturált turisták még véletlenül se koszolják össze a cipőjüket, rájuk egy kb. fél órás körút vár. Szerencsére a parkot több, a szó valódi értelmében vett túra útvonal szövi át, így van lehetőség nagyobb útvonal bejárására. Ha letérünk a kiépített útról a kezdeti sokadalom néhány perc után eloszlik, és kb. annyi emberrel találkozik a túrázó, mintha mondjuk a Csóványosra menne szalonnát sütni.

Mivel kissé későn érkeztünk, csak egy kb 10km-es útvonalat jártunk be, de azon is rengeteg látnivaló akadt. Láttunk például nyuszit. Hallottunk baglyot. A bejárt körúton felkapaszkodva egy hegyoldalra remek kilátás nyílt az óceánra, és az öbölből ki és behajózó hajókra. A Golden Gate sajnos nem látszott... azért kibírtuk. (A túráról készült többi kép: link)