5. Nap - USS Midway

Utunk ötödik napját szinte teljes egészében egy hadihajón töltöttük San Diego-ban: a múzeummá alakított, legendás USS Midway repülőgép anyahajó több napra elegendő látnivalót kínál, és habár nyitástól zárásig a hajón voltunk, mégcsak bejárni sem tudtunk mindent, nemhogy elolvasni, meghallgatni az összes információt. A teknő nem mai csirke: építését már a második világháború alatt elkezdték, de csak két héttel a háború után lett kész 1945-ben. Harci ezközökhöz képest elképesztő hosszúságú karriert futott be: közel ötven évig tartó szolgálat során bevetették a vietnámi háborútól kezdve az első öbölháborúig minden jelentősebb és kisebb konfliktusban (vagy ott ahol katonai erőt kellett demonstrálni). Hosszú életútja alatt természetesen számos átalakításon átesett, sőt a fedélzet kifutópályáját is többször átszabták. Az 1992-ben nyugdíjazott repülőgép hordozón sokmindent meg lehetettt nézni, a látványon túl az ismeretterjesztést kiváló audio-guide és egykor a hajón szolgáló veterán teremőrök beszámolói segítették.

Ez a kép még aktív szolgálat idején készült, manapság békésen pihenget
a San Diegoüi kikötőben.

Mivel a hajó fénykorában több, mint 4ooo embernek adott otthont, ennek megfelelően elképesztő infrastruktúrális háttér kellett az ellátásukhoz. A leaszfaltozott fedélzet alatt egy kisebb város foglal helyet: van kápolna, az orvosi részlegben van vagy 5 műtő, 4 fogászat, betegágyak egész sora, gyógyszermennyiség egy falunak. Van néhány borbély (külön a tiszteknek és a többieknek), van szabászat, hatalmas konyha (persze itt is van külön tiszti, sőt van egy külön repi, ahol magasrangú vendégeknek főznek), több klubbhelység, ahol mindenki a rangjának megfelelő közegben ütheti el az időt. És persze zárka, ahova a rosszfiúkat zárják. Van egy hatalmas műhely, ahol a felmerülő javításokat eszközölték.

A fogda.

A közlegényeknek annyi személyes cuccuk lehetett, amennyi befért  az ágy alatti fiókba.

Bevetés előtt itt pihentek a pilóták.

Egy csomó helyen kis életképek voltak berendezve ilyen babákkal,
hogy jobban átérezzük a hely szellemét.

Étkező. Szegény Erika itt már olyan éhes volt, hogy legszívesebben megette volna
fröccsöntött rántottát és a bakelit bacon-t.

Öldöklés után a katonák a kápolnában könnyíthettek a lelkükön.

A "bálteremben" kivételes alkalmakkor magasrangú vendégek tiszteletére adtak fogadást,
ilyenkor a hajó nevével ellátott ezüst evőezközökkel ettek a míves pocelán étkészletből.

Mosókonyha.

Vasalógépek.

Kis műtős jelenet.

Fogászat.

A legénység életénél jóval érdekesebbek voltak a gépek: mindenfelé csövek, csapok, vezetékek. Nem is tudom, hogyan tudott itt bárki kiigazodni a sok szelep meg kábel között. Ez a hajó, mivel elég régi, még nem atommeghajtású: 3 gépházában szobányi méretű dízelmotorok sorakoznak. (mivel termetes jószág volt, igencsak zabálta a naftát: egy tankolással 5 napig tudott a tengeren hajózni! :-D)

Ilyen csövek, csapok, szelepek borították mindenfelé a falakat.
Szerencsére a legtöbb működött, úgyhogy amennyit csak tudtam átállítottam.

Ez az egyik kedvencem: távolról szabályozható csap tekerő berendezés.

A hajómérnökség főhadiszállása.

Ez a motor gőztermelő egységének irányítópultja. Itt volt egy fickó, aki annak idején
a  hajón ezen a részlegen szolgált, és  mesélt arról, hogyan múködött a rendszer, és milyen volt az élet.

Ez az egyik gőztermelő motor. A nagy csövek vastag szigeteléssel vannak ellátva, hogy az értékes energia ne vesszen el. A hajón mindent gőzzel csináltak: ezzel termeltek áramot, hajtották a turbinákat, repülőgépeket a gőz erejével emelték fel a kifutóra és a felszállásnál is gőzkatapultot használtak. Mivel a hajó gázolajüzemű volt, a berendezések tisztántartása nagy alaposságot igényelt, és tűztér tisztítása szó szerint pokollá tette a kistermetű matrózok életét. A képen látható motortházban folyamatosan 4oC feletti hőmérséklet volt. Az egyik helyen azt írták, hogy amikor kimenőt kaptak a Földközi tengeren az itt szolgáló emberek, egészen frissítőnek találták a 35C-os meleget.

Ez már az egyik műhelye a hajónak. Ez ma is aktív, itt javítják az elhasználódó alkatrészeket.

Ez már a torony, a repülésirányítók helye.

Nagyon tetszik ez a réz bigyó. Ezzel üzentek a hídról a gépházba.

Persze egy repülőgép szállító hajón nem hagyhatjuk ki a repülőgépeket a leírásból! Monumentalitásuk egészen megdöbbentő, és azért jó volt ezeket a vasakat élőben is látni. Némelyikbe bele is lehetett ülni.

Ilyen kis rezesbanda húzta a talpalávalót a fedélzeten.

A 'kissing sailor'

A hajó melletti parkban megnéztük a híres 'kissing salior' című képről készült 8 méteres szobrot. Érdekesség képpen jegyzem meg, hogy a képet egy Alfred Eisenstaedt nevű német fickó készítette New York-ban a Japánból hazatérő tengerészek tiszteletére rendezett ünnepségen. A fotós néhány évvel ezelőtt még Adolf Hiter és Mussolini fotósa volt, de menkülnie kellett zsidó származása miatt. Szóval a nevezett kép nagyon híres, és szerintem talán még Magyarországon is mindenki látta már valahol. Igazán ikonikus képe a II. világháború lezárásának. A kép és a szituáció egyszerre szimbóluma az amerikai 'sikersztorinak', és a hazafias érzelmekre építő katonai demagógiának (Felirat a hajó oldalán: "USS Midway: America's living symbol of freedom"). A katonai kikötőben lévő szobor megtestesíti azt az álmot, amit kergetve a fiatal fiúk belépnek a haditengerészetbe: bíznak benne, hogy egyszer majd ők is ünnepelt hősként térhetnek vissza egy hazájuknak dicsőséget hozó háborúból. Aztán persze ez lesz vagy sem... a Midway-en töltött nap után sokféle érzés kavarog az emberben, de bennem legkevésbé sem az, hogy ennek szerettem volna része lenni... inkább azt éreztem, hogy micsoda hatalmas pazarlás volt ez az egész hajó. Persze hadseregre szükség van, és a drága béke még mindig jobb, mint egy vesztes háború. Egyébként egész San Diego-ban érezthető volt a hadsereg erőteljes jelenléte, nem véletlenül itt található a csendes óceáni flotta bázisa. Pl.: az előző napi Sea World-ben az egyik show előtt külön felállították, és megtapsoltatták az épp jelen lévő veteránokat és aktív katonákat. Ez valahol jó, mert elismerik az országért hozott áldozatukat, de ugyanakkor azért volt benne valami visszataszító is. Különsen akkor éreztem a hadsereg ünneplésének visszásságát, amikor büszkén mutatták azokat a repülőket a Midwayen, amikkel a II. világháború alatt pl. Magyarországot is bombázhatták. Szerintem a legtöbb látogatóban nem tudatosul, hogy milyen lehet az események rossz oldalán helyet foglalni... Nade mindegy, csináltunk néhány képet a már lemenőben lévő nappal a háttérben, amivel a hajó monumentalitását átérezhetjük.

A Midway után a jóval barátságosabb San Diego-i történelmi városrészt jártuk be. Valami olyasmit kell elképzelni, mint Szentendre, vagy Tihany: sétálóutca, kétoldalt kis házak, ahol mindenféle ál- vagy valódi kézműves dolgokat árulnak. Találtam egy boltot, ahol 4 dolcsiért vettem egy összegömbölyödött trilobitát (what a bargain!). Van sok vendéglő, ahol mexikói specialitásokat kóstolhat a turista.

Helyi bank

A hagyományos stílus jegyében, ennek az édességboltnak az eladói is
hagyományos öltözetben vannak.

Főutca

A legeslegjobb kövület és ásványbolt, ahol életemben jártam.

Ezek a híres luchadore maszkok, amit a mexikói pankrátorok
viselnek "verekedés" közben (lucha libre).

Kis misszió a város közepén. 

Végül azért csak beültünk egy vacsorára az egyik étterembe, ahol a bőséges adagok
 és a baráti árak mellet még élő gitárzenével is kedveskedtek a betérőknek.

Ez a nap is nagyon kimerítő volt, de nem volt sok időnk pihenni, mert már másnap reggel nekivágtunk   a Mojave sivatagon keresztül vezető, majd 4oo mérföldes útnak Las Vegas felé.