8. Nap - A Sequoia nemzeti park

Kirándulásunk utolsó napján az óriás mamutfenyőket látogattuk meg a hazatérés előtt. Szerencsére szállásunk közel volt a nemzeti parkhoz így viszonylag sok időt tudtunk az óriási fák között tölteni, és már azt is tudtuk, hogy mik azok a helyek, ahova inkább nem érdemes elmenni, mert nem olyan látványosak, mint maguk a fák.

Mivel ezen a napon "csak" 320 mérföldet kellett megtenni, jutott idő nézelődni.

Te jó ég! Nem lesz ez egy kicsit sok a jóból? :-)

A visaliai szállás egész tűrhető volt, egyedül az nem volt szimpi, hogy itt se volt hűtő (bár ezen hiányoságukat, valami rejtélyes okból, egy gigantikus asztal elhelyezésével próbálták kompenzálni), szerencsére igen jóféle reggelit adtak, ami hasonló motelekben ritkaság számba megy. Szóval másnap gyorsan megreggeliztünk, és irány a mamutfenyők! A kanyargós, szerpentines út hosszabb volt, mint amire emlékeztem, de szerencsére minden simán ment és még délelőtt odaértünk a park központjába, ahol megcsodálhattuk az első mamutfenyőket. Ezek a hatalmas fák most is elképesztő hatással voltak ránk. Ez most nagyon hülyén hangzik, de monumentalitásukat tényleg nem adják át a képek. 3500 éves korukat szinte nem is lehet felfogni. Viszont, legyen hova tenni az emberi élet rövidségét, a fák alatt sétálgatva kiszámítottuk, hogy egy 35oo éves élet olyan a mi 8o évünkhöz, mint a mi 8o évünkhöz egy egér 2 éves élete.

Az első mamutfenyő. Azért ilyen bénán megkomponált, mert a sok kínai túrista nem
akart kimenni a képből. :-D Akkor még nem sejtettük, hogy ez csak kismiska a többihez képest.

A Sherman generális. A világ negnagyobb fája.
Még az én nagylátószögű (14mm) objektívemmel sem tudtam befogni.

Csoportkép kisgyerekkel...

és kisgyerek nélkül.

A mamutfenyők nem alkotnak erdőket sajnos. Nagyon finnyásak és csak egy meghatározott magasság tartományban képesek megélni és ott is csak olyan helyeken, ahol azt a mikroklíma lehetővé teszi. Ezért van az, hogy az egész szikláshegységben előfordulnak kis ligetek, facsoportok, ahol jól elvannak, de összefüggő erőt még itt sem képeznek. A preferenciáikra jellemző, hogy a képeken látható kényelmes kirándulós ösvényeken bejárható területeket kedvelik (a punnyadt amerikai turisták nagy szerencséjére).

Ilyen hatalmas fák között sétálva az ember kis hangyának érzi magát. 

Fekve is hatalmas

Az ezernyolcszázas évek során, kilencszázas évek elején elképesztő mértékben zsákmányolták ki a   környezetet: csomó faj ekkor pusztult ki, vagy sodródott a kihalás szélére. De ezeknek a fáknak volt egy hatalmas szerencséjük: olyan nagyok, hogy egyszerűen nem tudtak velük mit csinálni. (meg állítólag kidőléskor összetörik a faanyag) Szerencsére, mire a feldolgozáshoz szükséges technika előállt volna, addigra a természetvédelmi törekvések már kellően erősek voltak ahhoz, hogy egy ilyen kuriózumot megmentsenek. A ligetben sétálva nem is látni kivágott tönköket, a kidőlt fák békésen rothadnak mindenfele háborítatlanul.

Azért az apró szépségekre is figyeltünk. :)

Ezeken a helyeken nagyon keveset esik az eső, így a fák életéhez a tűz szervesen hozzátartozik.  Segít a magoknak kiszabadulni a tobozból, és eltakarítja a szerves törmeléket a csírázó magok fölül. Az erdőnek olyan szinten szüksége van a tűzre, hogy az alatt a majdnem száz év alatt, amíg az intenzív védelem jegyében minden kis tüzet megakadályoztak, egyetlen új facsemete se sarjadt!!! A fák is alkalmazkodtak az időszakos tüzekhez vastag szivacsos kérgükkel, ami csak nagyon magas hőmérsékleten kap lángra. A tüzek megakadályozása azért is káros volt, mert a felhalmozódó szerves törmelék begyulladva már képes, az amúgy ellenálló fákat is elégetni. Ennek megfelelően ma már tervezett égetésekkel tartják egészséges állapotban az erdőt.

Némileg kiégett fa. Amúgy jól elvan, valószínűleg túléli e blog íróit és olvasóközönéségét. 

Ez volt az első hely, ahol jó volt, hogy vannak túristák, mert a fák mellett sétálva
megadják a viszonyítási alapot méretek átérzéséhez.

Igyekeztünk minél több "facebook" fotót készíteni az otthonmaradottak nagy irígységére.

A liget fái között sétálva gyorsan elrepült az idő, és szomorúan vettük tudomásul, hogy véget ért ez a remek kirándulás. Szerencsére Adiéknak még egy hét nyaralás hátra volt Berkely és San Francisco megismerésére, de nekünk másnap kezdődött a munka. :(

VÉGE.