Southwest roadtrip - 1. nap: Grand Canyon

Augusztus végén újabb látogatóink érkeztek, legjobb gimis barátnőm, Eszter, és barátja, Balázs, aki azóta már vőlegény státuszba emelkedett. Ők igen komolyan gondolták ezt az amerikai kalandtúrát, New Yorkban kezdtek (a Rockefeller Center tetején történt az ominózus lánykérés :-)), aztán átrepültek Las Vegasba, ahonnan már együtt vetettük be magunkat a vörös homokköves navajók lakta nagyrengetegbe, majd végül nálunk állomásozva San Francisco-t és környékét is alaposan körbejárták. Az egész út három hétig tartott, de a blogon csak az egy hetes közösen eltöltött Southwest roadtripet fogom részletezni.

Az utat, amit megtettünk Grand Circle-nek is nevezik, mert USA nemzeti parkokkal legsűrűbben borított területe. Szombat kora hajnalban indult mindkettőnk gépe, Eszteréké New York-ból, a miénk meg Oakland-ből, így reggel kilenckor nagy örömújongások közepette már egymás nyakába is borultunk a Las Vegas-i reptéren (ami amúgy legalább annyira beteg, mint az egész város, még itt is mindenhol csillogó-villogó nyerőgépek vannak).

Az első napot laza 500 km vezetéssel kezdtük.

Felszedtük a bérelt autót, majd nekivágtunk a Grand Canyon-ig tartó röpke négyórás útnak, ahova jelentős késéssel, csak naplementére érkeztünk meg, mert útközben kis kitérőt tettünk a Hoover-gáthoz, megálltunk ebédelni egy kellemes útmenti kis diner-ben, és betértünk egy utrabaró indián ajándékboltba, ahol jól be is vásároltunk. A Hoover-gátról meg csak annyit, hogy Franklin D. Roosevelt New Deal-jének keretében épült a 30-as években, elkészültekor ez volt a legnagyobb gát világon, Nevadának, Arizonának és Kaliforniának is szolgáltat áramot. Ma is működik, és nagy túristalátványosság, alig találtunk parkolóhelyet, de legalább rohadt meleg volt. (Tulajdonképpen a Hoover-gát volt az egyetlen hely, ahol valóban meleg volt a sivatagi túra alatt: a kocsi hőmérője árnyékban 42 C-ot mutatott.)

A Hoover-gát

Bohóckodás az ajándékboltnál

Mire a Grand Canyon-hoz értünk már esteledett, csöpögött az eső és egész hűvös volt. Ezt az időjárás amúgy majdnem minden este eljátszotta, emlegettük is, hogy ezt senki nem fogja elhinni nekünk, hogy a sivatagban minden nap esik az eső. Aztán nagy meglepetésünkre kiderült, hogy a nyár vége itt “monszun” időszak, ekkor esik a legtöbb csapadék, és a kanyonokat hirtelen elárasztó veszélyes “flash flood-ok” is gyakoriak, de ezeket szerencsésen megúsztuk.

Ami meg a Grand Canyon-t illeti, nem szeretek ilyen érzelgős/nyáladzós szavakat használni, de ez tényleg lélegzetelállító.

Sajnos már elég sötét volt mire ideértünk

Van néhány túrista