Hollywood here we come!

Szóval karácsony másnapján nekivágtunk az útnak délnek, ugyanis apukam kijelentette, hogy ő csak meleg helyre hajlandó menni :-) Első nap a Big Sur Coast-ot jártuk végig, ami egy meglehetősen vadregényes sziklás partszakasz.

Második nap a Hearst Castle volt a programon, amit Amerika kastélyaként hirdetnek, valójában egy gazdag sajtómágnás épitette magának nyaralónak az 1920-as években. Később a család az államnak adományozta, és ma már múzeumként funkcionál. Ennek a milliárdosnak gyerekkori utazásai alatt nagyon megtetszett Európa, onnan meritett ihletet, és az eredmény egy igen impozáns, ám európai szemmel kicsit vicces épületegyüttes lett.

Reneszánsz kastély is meg nem is, mediterrán kúria is meg nem is, olasz katedrális is meg nem is, angol lovagi vár is meg nem is, ráadásul mindez megpakolva rengeteg műkinccsel, és mindennek tetejébe jön a rátelepitett amerikai szórakoztatóipar (értsd szuper kiállitások, ajándékbolt stb, cserébe viszont ötpercenként elmondják, hogy nehogy hozzáérj valamihez, letérj az útról, vagy valami ehhez hasonló veszélyes és illegális dolgot művelj). Ezt most kicsit gunyoros-humorosra vettem, de valójában tényleg igen szép volt.

A nap végén még meglátogattunk egy lepke rezervátumot, ahol rengeteg lepkének kellett volna telelni, hát egy fa tetején valóban volt egy pár, és egy lelkesen magyarázó kissráctól azt is megtudtuk, hogy Európából jöttek és mérgezők. Hmmm....

Harmadnap tengerparti dűnékkel kezdtünk, ahol úgy gondoltuk, most az egyszer megspóroljuk a parkdijat. Merthogy itt az a szokás, hogy egy csomó állami park bejáratánál sehol senki, csak egy doboz, amibe pénzt kell dobni, és egy cetli, amit ki kell tölteni, és kitenni a szélvédőre. Ezt mindenki szorgalmasan csinálja, eddig mi is, de most úgy gondoltuk, hogy minek, úgysincs itt a kutya se rajtunk kivül. Hát naná, hogy mire visszaértünk a kocsihoz már ott volt a ranger és majdnem megbűntetett.

Utána meglátogattunk egy spanyol missziót, ahol valaha spanyol szerzetesek "téritették jó útra az indiánokat", ma meg már lényegében skanzenként funkcionál, ilyen amúgy meglehetősen sok van Kalifonia partjainál.

 A nap fennmaradó részét meg Santa Barbarában töltöttük, ami egy gyönyörű, spanyol stilusban épült, pálmafás és igen jómódú város. Ez azért volt rendkivül fontos programpontja az utunknak, mert apukam már régóta mondja nekem, hogy "Tanuljál lányom, mert Santa Barbarába akarok menni nyaralni!" Hát most megkapta :-)

Negyedik nap érkeztünk meg Los Angeles-be, azon belül is Hollywood-ba. Hát ezt egy kicsit máshogy képzeltem el... Maga Hollywood ugyanis igencsak lepukkant, azok a szerencsétlen népek, akiknek meg az a munkájuk, hogy macskanőnek és pókembernek öltözve szórakoztatják a népet, méginkább. Az hogy Darth Vader-rel együtt pizzáztunk mondjuk marhára vicces volt, de szerencsétlenen azon is látszott, hogy ki van a t**e az egésszel, úgyhogy nem volt pofám lefotózni.

Még ami itt nagyon megy az az, hogy minden utcasarkon elkapják a túristát, hogy menjen buszos útra, ahol megmutatják, hogy hol laknak a sztárok (persze jó drágán). Hát egy ilyenre mi is beneveztünk, és amint beültünk a kissé lepukkant nyitott tetejű kisbuszba, az első dolog amit meglátunk, hogy ki van irva, hogy a nagyon jó útra $20, a kevésbé jó útra meg  $10 az ajánlott fejenkénti borravaló! Na gondoltuk ez marha jó vicc, de kicsit izgultunk, hogy hogy fogunk meglógni a végén.

Amúgy maga az út tetszett, még úgy is poén volt, hogy többnyire csak a keritést és a füvet láttuk, és abban sem voltunk egészen biztosak, hogy nem vernek át, merthát végül is bármelyik villára rá lehet mondani, hogy ez Madonnáé, mellette lakik Britney Spears, az meg a Beckham villa, az ott meg a George Clooney-é... Mindenesetre mikor megérkeztünk, és jöttek az "ünnepi extra borravalóért", akkor az egész busz úgy menekült, mintha tűz ütött volna ki.

A teljes ötödik napot a Universal Studios-ban töltöttük, ami lényegében egy filmiparra épült vidámpark. Itt már rögtön a kezdés igen izgalmasan sikerült, ugyanis anyukámék eleinte nem akartak felülni a Jurassic Park-ra, mert vizesek lesznek, hát mi volt mellette, a Múmia Átka. Én mondtam nekik, hogy ez a legdurvább ride az egész parkban, de valahogy senki nem figyelt oda rám... Na aztán kiderült, hogy ez egy brutális hullámvasút, ami végig a sötétben megy, és még mindenféle múmia baromsággal ijesztegetnek is. Hát ez nagyon beszaratós volt.

Aztán utána csak felültünk a Jurassic Parkra, ami nagyon békésen indult, csordogálsz a folyón a dinoszauruszuk között, de aztán ez is igen hamar átváltott azonnali evakuációra, és leejtettek minket baromi mélyre, miközben a T-rex próbált bekapni felülről. Na ezek után gondoltuk most már tényleg nyugisabb vizekre evezünk, és elmentünk a stúdió tour-ra, ahol kisbuszon elvisznek mindenféle filmezési helyszinre, jártunk New York utcáin, a vadnyugaton, a született feleségeknél, a metróban, ahol még földrengés is volt, és láttuk a cápát meg king kongot.

Utána beültünk a Shrek-4D-re, ami attól 4D, hogy nemcsak 3D mozi, hanem még az ülést is mozgatják, levegőt fújnak és vizet spriccelnek, ha film úgy kivánja. Délután főleg show-kra mentünk, ahol megmutatták hogyan kell filmes trükköket csinálni meg robbantgatni. Ezzel csak az volt a baj, hogy a közönséget mindenhol nagyon aktivan animálni akarták, folyton kurjongatni meg visongatni kellet, amit egy szint után már elég nehezen viseltünk. Gondoltunk rád Norbi, ez egy igazi animátorparadicsom, ennyi animátort szerintem még te sem láttál egy rakáson. Lehetett még fotódzkodni mindenféle beöltözött rajzfilmfigurával meg Marilyn Monroe-val és mikulasruhába öltözött playboynyuszikkal, próbáltam rávenni a Danit, de azt mondta, ő ilyen hülyeséget nem csinál.

A nap vége felé ültünk fel a Simpsons ride-ra, ami egy rajzfilmes hullámvasút szimulátor volt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy nyolcszemélyes "mozgatható fülkét" beemelnek egy 360 fokos mozivászon közepébe, és mig magát a fülkét csak kicsit mozgatják, a mindent körülvevő film miatt nagyon realisztikus a zuhanás, forgás stb. Hát ez úgy nézett ki, hogy a Dani a legelején elkezdett üvöltözni, hogy "Úristen, ez nagyon durva!", mire én meg azt üvöltöztem, hogy "Csukd be a szemed, akkor elmúlik!", anyukám meg erre úgy döntott, hogy ha ez ilyen borzalmas, akkor már eleve ki sem nyitja a szemét. De aztán a végére rájöttünk, hogy ez marha jó, úgyhogy hamar végigálltuk mégegyszer a 45 perces (!) sort, és most már nyitott szemmel élveztük végig az egészet.

Az utolsó napon még ellátogattunk Santa Monicá-ra és Venice Beach-re, ami két tengerparti városrésze L.A.-nek. Filmekben gyakran lehet látni, hogy sok kisportolt testű napbarnitott egyén görkorizik, gyúr meg szörfözik itt, illetve mindenféle szerzet árul meg csinál mindenféle baromságot. Most mivel tél volt, és kissé borús is (az egyetlen nap az út során, mikor nem szikrázóan sütött a nap), nem volt túl nagy élet, egész kisvárosi hangulata volt a környéknek.

Találtunk még hangulatos kanálisokat is, ahol gazdag embereknek van nyaralója, még ott is sétáltunk egyet, aztán elindultunk hazafelé, ami már kicsit szomorú volt, főleg hogy anyukámék másnap utaztak haza :-(

És persze a képek itt.

Karácsony

Karácsonyra meglátogattak minket a szüleim, és az ünnepek összességében nagyon jól teltek. Először is, a több mint két hét alatt amit egy fedél alatt töltöttünk, egyszer se vesztünk össze. Ezek szerint működik az előrehozott újévi fogadalmam, miszerint nem leszek idegbajos és kiállhatatlan. (Vagy meg csak anyukámék ilyen toleránsak :-)) Ráadásul az időjárás még az itt megszokotthoz képest is kiemelkedően jó volt, szinte végig ragyogó napsütés.

Mivel az utolsó héten már igen megcsappant a létszám a laborban, meg tudtunk úgy lépni, hogy maradt még két napunk az utazásunk előtt kicsit ejtőzni, karácsonyfát disziteni, meg ilyenek. (Bocsi, de nem tudok hosszú i-t kicsikarni az amerikai billentyűzetből, a magyar laptopom meg felmondta a szolgálatot.) A karácsonyfánk meglepően jól sikerült, az tuti, hogy amig nagyon nem amortizál, le nem szedjük, mert nagyon hangulatos világitást kölcsönöz a nappalinak.

Ami az ajándékokat illeti, hát az interneten össze-vissza kattintgatok, aztán meg majd házhoz szállitják igen kényelmes módszernek meg lett az ereménye, mert ennyi mindent még sose vásároltunk össze. Például én egy filmben láttam, hogy létezik egy olyan dolog, hogy paint-by-numbers, ahol lényegében veszel egy kartonlapot ami számkódozva van, meg adnak festéket hozzá, és a végén kapsz egy egész szofisztikált festményt, amit te készitettél. Lényegében kifestőkönyv felnőtteknek, a tökéletes nyugdijas program. Aztán valamelyik nap eszembe jutott, hogy ezzel "unalmas" estéimen tök szivesen elszórakoznék, kértem egyet a Danitól. Ő meg mivel olcsó volt, rögtön vett hármat is, azt jött a meglepetés, mikor kiszállitották, ugyanis kiderült, hogy baromi nagyok, ráadásul olyan miniatűrök rajta a kifestendő részletek, hogy sokmindennek mondható, de békés nyugdijas elfoglaltságnak annak nem. Mindenesetre a fa alatt szuperul mutatott a három giganto csomag, és azóta már ki is próbáltuk, és valóban jó szórakozás.

Anyukám is kapott egy szerintem szuper ajándékot, a teljes Harry Potter könyvsorozatot egy nagyon baró kiadásban, ha ettől nem lesz rajongó, akkor semmitől :-) Sajnos azzal nem számoltam, hogy ezt haza is kell valahogy szállitaniuk, de végül is megoldották.

És az ajándékozás legvégén jött a nagy meglepetés, kaptam egy gyűrűt! (Hát végül is nyolc év után már épp ideje volt... Nem ám, csak viccelek :-)) Mindenesetre ez még engem is meglepett, nemhogy a szüleimet :-) Azt tudtam, hogy Tokodról igencsak nyomást gyakorolnak a Danira, kérdeztem is tőle mostanában, hogy van már barátunk a gyémánt biznisz-ben? (Ugyanis a rádióban itt két dolgot hirdetnek ész nélkül, gyémánt eljegyzési gyűrűt és még annál is drágább csodamatracot.) De mivel ezen mindig csak nevetett, gondoltam idén is koppon maradok, aztán kiderült, hogy mégse :-)

A képeknél meg egy dologra hivnám fel a figyelmet, a kismajommal és mókusokkal körülvett fekete kisjézuskára.

Redwoodok szintén az Évivel

A hálaadás hosszúhétvégéjét kihasználva egy ötnapos kirándulás keretében nekivágtunk északnak. A híres coastal highway 1-on vezettünk fel a mamutfenyők és a sziklás tengerpartok közé, az egész út során majdnem ezer mérföldet (!) tettünk meg.

Talán a legjobb, ha a képek magukért beszélnek, meg egy kis információ a parti mamutfenyőkről.









Ami a személyes oldalát illeti a kirándulásnak, mindhárman elég feszültek voltunk, velem az élen, minek következtében meglehetősen osztottuk egymást egész végig. A csajok kb. konstansan, a Dani meg többnyire békés teremtésnek tűnt, azt nagyritkán meg kitört belőle az állat. Ennek ellenére azért jól éreztük magunkat, baró helyeken jártunk, és maradandó lelki sérülések nélkül megúsztuk a kirándulást. Legalábbis remélem ezzel mindegyikőnk egyetért :-)

Még egy kis videó a végére a coastal highway 1-ról, a gyengébb idegzetű rokonoknak ezt nem ajánljuk ;-)



Ps. Remélem azért még van jópár követőnk, mert marha munkás ám összehozni ezeket a post-okat fotókkal, videókkal meg minden kutyafülével... Például a hangos szélsuhogást kicserélni Bachra, nem volt egyszerű, ez mind Daninak köszönhető, remélem értékelitek :-)

Sonoma borvidék

Mivel az Évi nagy borkedvelő, egy rövid hétvégi kirándulás keretében ellátogattunk a San Francisco-tól északra fekvő híres borvidékre bort kóstolni. Amilyen nagy alkoholisták mi vagyunk, magunktól ezt úgysem nagyon próbáltuk volna ki :-)
 

Néhány érdekesség az otthoni borász rokonoknak, barátoknak. Napá-ban és Sonomá-ban a bortermelést egy magyar nemes, Haraszty Ágoston alapította, és akkor lett igazán híres, amikor 1976-ban Párizsban két itteni bor egy "vak versenyen" legyőzte a neves francia borokat.

Ma már odáig fajult a borkultusz, hogy a gazdagokat limuzinon furikázzák borkóstolni, általában $20-ért pincénként.

Míg az Évi nagyban elmerült a Pinot Noir-ok világában, mi a Danival egy helyen kóstoltunk közösen, és azt a "temérdek" mennyiséget is alig bírtuk meginni ketten. Hát hiába no, már otthon se ment ez nekünk, viszont a pirosló szőlőtőkék valóba nagyon szépek voltak. És jó kelet-európaiakhoz méltón az egyik pincészet kertjéből loptunk diót, az Évi rosszalló tekintete ellenére :-)

Képek errefele.

Hálaadás

Hálaadás itt karácsony után a második legnagyobb ünnep. Ilyenkor elvileg az indiánoknak adnak hálát, akik enni adtak az első bevándorlóknak, vagy valami ilyesmi, akit részletesebben is érdekel, az utánaolvashat a Wikipédián. Mindenesetre ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy november utolsó csütörtökjén egy nagy családi vacsora keretében mindenki jól teleeszi magát pulykával, áfonyaszósszal, édesburgonyapürével és zöldbabbal, valamint tök- és pekándiósütivel.

Hát ebből a buliból gondoltuk mi sem maradhatunk ki, és az Évi vezetésével, aki kis kitérőt tett mifelénk az Amerikai Neurobiológiai Társaság konferenciája után, egy egész szombatot sütéssel töltöttünk, és sikerült az összes fent említett finomságot istenien elkészíteni. A pulykához részben Jamie Olivér is hozzájárult :-)



A Dani végig reklamált, hogy mért a legkisebb (hét kilós!) pulykát vettük meg, aztán amikor már ötödik nap azt ettük, már nem volt olyan nagy a szája :-)

További képek itt.

Halloween

Tökvásár a piacon

Halloween itt egy nagyon hangulatos kis ünnep, és amennyire időnk engedte, megpróbáltuk kihasználni. A házban szerveztek egy töklámpás faragó bulit, ami igen jól sikerült, bizonyítékul itt vannak a képek: klikk

Töklámpás kollekció

Csajok a buliban

 





Ezen kívül még elmentünk a csajokkal a laborból zombipartira :-) A San Francisco-i természettudományi múzeumban minden csütörtök este bulit tartanak, ami Halloween közeledtével zombi tematikájú volt.









Ez lényegében azt jelentette, hogy a résztvevők fele zombinak volt öltözve, ráadásul igen komolyan vették a beöltözősdit, és valami egészen elképesztően gusztustalan élethű rothadó bőrt és sebhelyeket varázsoltak magukra. Olyan számokra lehetett bulizni mint a Thriller és a Ghostbusters, vicces volt. Ezeken a videókon nem lehet túl sokat látni, de a hangulatból azért valamit visszaadnak:

Pinnacles

Valamelyik hétvégén Kati elvitt minket délre, a Pinnacles hegységbe, ami bő 4 órányi vezetésre van San Francisco-ból, ezért már reggel 6kor elindultunk. Megáltunk Reddingbe egy kiadós reggelire, majd tele hassal indultunk el a lazítós kb 10km-es körútra. A vidék elég száraz, főleg kiszáradt fű és örökzöld bokrok nőttek mindenfelé, meg azok a fenyőfák, amiknek a habitusa a lombos fákra emlékeztetnek, és hatalmas tövises tobozokat terem.

San Francisco - Critical mass

A critical mass San Francisco-ban egy elég érdekes esemény, különösen igy halloween környékén. Magyarországon a CM-nek van/volt egy afféle küldetése, hogy a kerékpáros közledés fontosságára felhívja a közvélemény figyelmét, látszódjon, hogy milyen sokan használják a kerékpárjukat, ezzel tudta idokolni igényét a kerékpáros társadalom az újabb, jobb minosegű bicikliutakra. Közben pesten a CM akkora rendezveny lett, hogy a végén már több tízezer kerékpáros tekert a városban és emelte bringáját a feje fölé a városligatben. Ezzel szemben itt a CM csak egy újabb alkalom arra, hogy az emberek kifejezhessék, hogy micsoda hatamas egyéniségek, őrültködjenek... az, hogy mellesleg bicajjal mennek, csak hab a tortán. Azok a pesti autósok, akik beszólnak a bringásokra, és a bicajos felvonulásra a 10 perc várakozás miatt, azokat elhoztam volna ide... itt a felvonulók tényleg elég köcsögök voltak az autósokkal: beszólogattak, aki volt azt körbeállták, és mozdulni se engedték egy jó darabig.

Szakbarbárság helyzetjelentés

Gondoltam megint eljött az ideje, hogy írjak kicsit a laborbéli helyzetről, merthogy annak ellenére, hogy már több mint egy fél éve dolgozom itt, folyamatosan érnek meglepetések.

A legújabb fejlemény, hogy lett egy diákom. Mivel a csoport óriási, a főnök semmilyen szinten nem kerül kapcsolatba a hallgatókkal, hanem mindegyiknek van egy doktorandusz vagy postdoc mentora, aki teljes mértékben felelős érte. Hát ettől én azért tartok egy kicsit, mert mentorkodásban nincs túl sok tapasztalatom, eddig mindig leginkább magányos farkasként csináltam a dolgaimat, de azért az első hetek egész jól mentek, és hosszútávon egy hallgató rendkívül jó módja a scientific output növelésének, amire nekem most nagy szükségem van :-)

Hát itt a hallgatók toborzását is igen komolyan veszik, azzal indul, hogy a témát meghírdetik egy nyilvános egyetemi fórumon, amire a hallgatók jelentkezhetnek egy háromoldalas kérdőív kitöltésével, amiben mindenféle kérdésre válaszolni kell, pl. mért akarnak általában kutatni, mért pont ebben a csoportban, hogyan fogja ez elősegíteni szakmai fejlődésüket stb. Aztán ezek alapján egy srác a csoporból, akinek ez a feladata, kiválaszt néhányat, akiket intrjúztat, majd a legjobbakat továbbküldi a végső interjúra, ami a leendő mentorral van.

Hát számomra ez az egész procedúra már önmagában ledöbbentő élmény volt, de ami még ennél is durvább, az a felhozatal. Merthogy ezek nem ám kis tapasztalatlan újoncok, hanem harmadéves korukra már legalább két laborban dolgoztak. Merthogy ezek a szünidőt nem ám a strandon töltik, hanem a környék nagymenő gyógyszer és biotech cégeinél nyári gyakorlaton. Szóval az én hallgatóm Christine, egy rendkívül lelkes ám igen nagyszájú kiscsaj, akitől annak ellenére, hogy rendkívül gyakoriak a pánikszerű felkiáltásai, hogy "Oh my God, oh my God!", még nem sikerült olyat kérdeznem, amire ne tudta volna a választ, illetve olyan módszert mutatnom, amit ne csinált volna már legalább egyszer.

Egy másik nagy változás, hogy elkezdtem járni egy olyan órára, ahol mikrószkópos képelemzést tanulunk. Doktoranduszok tartják, az órák szuperjók, és a tananyagot mindig naprakészen odadják. Továbbá, mivel az is elég világossá vált mostanra, hogy biofizikai alaptudásom szánalmas az itteni elvárásokhoz képest, szabad perceimben azt a biofizika könyvet olvasgatom, amit a fönököm írt, és a Berkeley-n tananyag. Hát azt kell hogy mondjam, hogy ilyen érthető biofizika tankönyvet még életemben nem olvastam, pedig még nincs is meg végleges változatban, csak jövőre fog megjelenni.

Szóval az elmúlt hónapokban ezek a gondolatok érettek meg bennem: azzal tisztában voltam, hogy a Berkeley a világ egyik legnagyobb egyeteme, de azt a szakmai tökéletességet, amit itt minden szinten (a hallgatóktól a professzorokig) elérnek, el se tudnám képzelni, ha nem a saját szememmel látnám. Az a helyzet, hogy itt olyanban kellene újat alkotnom, amit otthon leíró szinten még csak értenem se kellett.

Na de a filozófikus magaslatok után még két rövid kis sztori a helyzet súlyosságáról. Az egyik doktorandusz, aki a mikroszkópos órát tartotta, Steven Chu csoportjából volt. Hát nekem ismerős volt a név, de hirtelen nem tudtam hovatenni, aztán később kiderült, hogy nemcsak hogy Nobel-díjas, azokat már lassan kezdem megszokni, de az Obama-kormány energiaügyi minisztere is.

Van egy New York-i csoport akikkel együttműködünk, és már többször volt velük konferenciahívásunk. Na a múlt héten kiderült, hogy ez a fickó, David E. Shaw, valójában egy milliárdos, aki hobbiból épített egy szuperszámítogépet, amin molekuladinamikai számításokat végez. Na erre varrjatok gombot!

Ingázás...

A kellemetlen kirándulásokról jutott eszembe, hogy az ingázásról is ide kívánkozik néhány gondolat. Mint Budapesten, itt sem a legkellemesebb dolog tömegközlekedni... Ugyan nagyon pöpec a HÉV, azért napi egy órát elvesz az életemből és sajnos bringával különösen problémás. Reggel még úgy-ahogy rendben van a dolog, ha elérek egy közvetlen járatot, de este mindig át kell szállni és akár milyen későn megyek haza valahogy mindig nagyon sokan vannak... néha alig férünk fel. Eddig még nem is lenne semmi különös, de itt azért van egy két cinkes arc, akiken néha sírnék, máskor csak röhögök rajtuk. A legborzasztóbb eset múlt héten történt, amikor egy pár valamiféle performaszt adott elő este a vonaton: a raszta hajú srác mindenféle bőrökbe, meg bundába öltözve fuvolázott (kb mint a mitológiai Pán), míg a csaj mindenféle lenge, csengettyűs ruhában enerváltan rázta magát a zenére. És így sétáltak végig a vonaton. A sok ember meg csak nézett, hogy akkor most mi a franc van. Egy másik utas váratlanul előkapta ukuleléjét és együtt zenéltek egy megállón keresztül, majd leszálltak. Csak a döbbent csend maradt utánuk... majd kitört a nevetés.

Egy másik alkalommal vártam este a vonatot, megáll előttem a vonat, és örömmel vettem észre, hogy a  kocsi majdnem üres, sőt egy csomóan még szállnak is le. Betoltam a bringát, becsukódott az ajtó, és egyből rájöttem, hogy miért volt üres a kocsi: volt egy hajléktalannak kinéző csávó a túloldalon(!) és ettől az egész kocsiban olyan fertelmes szarszag terjengett, hogy mindeki menekült.... Sajnos kénytelen voltam elviselni a vonal leghosszabb szakaszán keresztül, következő állomásnál persze szinte pattantam lefelé.

Hasonló eset történt még: ugyancsak a leghosszabb szakasz előtt felszállt reggel fél hétkor egy iszonyatosan dagadt ember és odaállt mellém. ugyan reggel volt, hideg volt, de patakokban folyt róla az izzadtság. Ritkán éreztem olyan büdös izzadtságszagot... gondoltam, majdcsak kibírom valahogy, végülis csak egy megállóról volt szó. De amekkora szerencsém volt a vonat megállt az alagútban és vártunk vagy 5-10 percet valami műszaki ok miatt. De utáltam...

Amúgy általában nincs gond... most pénteken egy csomó bicajos arccal futottam össze az Embarcadero-nál. Mint kiderült a rendes havi(!!!!) Critital Mass volt éppen, illetve annak a zárása: egy nagyon ügyes drum&bass banda muzsikált, néhányan táncoltak az enyhén pszichedelikus muzsikára, de többnyire csak bámészkodtunk, élveztük a kellemes őszi meleget, a zenét, a jó hangulatot egyesek kender alapú termékek füstölésével fokozták. Jövő hónapban is lesz pár nappal Halloween előtt, biztosan jó buli lesz, arra már én is megyek. :-D

Itt se minden játék és mese

Mivel mindig csak a jó dolgokról írunk, gondoltam a változatosság kedvéért megblogom egy pár kissé elfuserált kiruccanásunkat. Mert néha olyat is sikerül csinálnunk...

Szóval a Labour day-s hosszúhétvégén megint ellátogattunk Lake Tahoe-hoz. Többen is mondták, hogy ez nem biztos, hogy jó ötlet, merthogy akkor az egész ország kimenekül a szabadba, de mi gondoltuk, hogy annyira biztos nem vészes. Hát az volt. Konkrétan annyian voltak, hogy nem tudtunk semmit csinálni. Körbementük az egész tavat, és egyszerűen sehol nem lehetett leparkolni, ahol nem kőomlás volt, ott mindenhol kocsik álltak. Haza meg végig dugóban jöttünk, a három órás utat hat óra alatt tettük meg. Még annyi nevezetessége volt ennek az útnak, hogy megvolt első rendőri igazoltatásunk is, és itt használtuk először az új fényképezőgépünket, ami gyönyörű képeket csinál, bizonyítékul itt egy pár kép, amit a Dani készített valamelyik reggel munkába menet:

A másik kissé félresikerült nap az volt, mikor hétvégén bementünk San Francisco-ba bringázni, és kb.össze-vissza elkavartunk, és nem igazán arra sikerült kilyukadnunk, amit elterveztem, viszont cserébe jó sok dombra fel kellett tekerni, amit nem túl jól viseltem. A Dani meg azért volt sík ideg, mert délután még sejteket kellet fugálnia, és időben sem álltunk túl jól. De a csúcs az volt, mikor bementünk egy kínai étterembe, amit még a neten néztem ki, mert nagyon dícsérték az autentikus konyháját. Hát kiderült, hogy a hely olyan szinten autentikus, hogy kb. csak békát, angolnát, csirkét fejjel, disznókörmöt és hasoló finomságokat lehet kapni. Hát berendeltük a két legszelídebben kinéző kaját, de annak is kb. a háromnegyedét otthagytuk, és egész este olyan gyomorfájásom volt, hogy már komolyan tartottam tőle, hogy ételmérgezést kaptam, de aztán szerencsére másnapra már semmi bajom sem volt.

Szóval mostanában leginkább ilyesmi élményekben volt részünk, így a blogbejegyzések nemigen szaporodtak, de a jövőben majd igyekszünk ezt pótolni :-)

Granlibakken - Tetrad retreat

A múlt héten elég elfoglalt voltam, mivel egy házikonferenciára készültünk, amit a Lake Tahoe egyik üdülő komplexumaban rendeztek, ahol a UCSF biokémiai PhD programjába belépő elsőéves halgatók (kb 15-20) megismerkedhettek az egyetemen folyó kutatásokkal.

View Larger Map

Nyaralás - Mt Shasta és Lassen

Augusztus második hetében voltunk nyaralni észak Kalifornia vulkanikus hegyeiben. Mt. Shasta egy 4,322 m magas vulkán, Mt Lassen pedig egy nemzeti park, ahol nemcsak egy nagy hegy van, hanem vulkanikusan aktív terület, és van "mindenféle kénes fortyogó cucc" is.

Azért erre a tájra esett a választásunk, mert a populárisabb helyeken mint például a Yosemite, már tavasszal elfogynak a szállások. Bár ebben a régióban is voltak bőven látnivalók, kissé pangott a turizmus, és nemegyszer jártunk úgy, hogy kiderült, hogy már nem üzemel, amit kinéztünk az útikönyvben. Hát válság van na, de azért ez kicsit kiábrándító volt. De ennek ellenére azért sok szépet láttunk.

Jártunk barlangban, sokat túráztunk, úsztunk tavakban, én csak egyszer, ami kellemes meleg volt, de a Dani két kristálytiszta hideg tóba is belemerészkedett,

egyik este láttunk az út mentén vagy húsz őzikét, és szerintem egy medvebocs is átfutott előttünk az úton, bár a Dani ebben kételkedik,

jártunk jó magasan a Mt Shastán, persze kocsival, ettünk grizli menü reggelit a Black Bear Dinerben, ami egy nagy macikultusszal rendelkező hangulatos kis étteremlánc, hát az még a favágómenünél is durvább volt, szedtünk levendulát farmon, láttunk sok vízesést,

kempingeztünk, megmásztunk két vulkánt, a Mt Lassent, ami 3,189 m magas, és nagyon jókor jártunk ott, mert kiderült, hogy egész augusztusban csak két napot volt nyitva, mert javítják a felvezető ősvényt, és az amerikaiak igen komolyan veszik az ilyesmit, a ranger ott cirkál a stukkerrel fel-alá, és jól seggbelő, ha lemész az útról (na jó, ez némi túlzás, de tényleg volt fegyveres ranger, aki rászólt a nem megfelelően viselkedő túristákra), és végül jártunk fortyogó vulkanikus tájakon.

Hát azért az egy hét alatt voltak kicsit nehezebb időszakok, a mélypont az volt amikor megérkeztünk a kempingbe, ahol kicsit lezúztuk a kocsi hátulját (de hálistennek másnapra magától kinyomódott, a Lexus még öngyógyításra is képes :-)), és az is kiderült, hogy három perc meleg zuhanyért négy quartert kell bedobni, ami persze nem volt nálunk. Hát nem jól bírom a nomád körülményeket no, de aztán a végén persze ezek az apróságok is megoldódtak.

További képek.

Földrengés

Fél nappal a keleti parti földrengés és néhány perccel lefekvés után arra ébredtünk, hogy remeg a föld. Felébresztettem Erikát: "Te is érezted a földrengést?", "Na ne vicceljél már! Tudom, hogy csak szórakozol!". Aztán ennyiben maradtunk. Szerencsére van valami amerikai földrengés figyelő intézet, akik folyamatosan követik a regisztrált rezgéseket, és online elérhetővé  is teszik az adatokat, térképpel, erősséggel együtt. Lehet jelenteni ha valaki észlelte a mozgást. Szóval az oldal címe: http://earthquake.usgs.gov/

A kedd éjeli földrengés, amit érezhettünk. Sajnos az észlelés idejét nem jegyeztem fel.

A térkép szerint a San Francisco-i öböl területén az utóbbi héten két nagyobb rengés történt: ma (szerda) délelőtt és tegnap (kedd) éjfél körül. Mindkét rengés 3.5 erősségű, amit már bizony érezni lehet. (Hasonlóra emlékszem általános iskolás koromból, amikor az Esztergom alól kipattant 3.6os rengést még Tokodon is érezni lehetett)

Kicsit azért parázunk, mivel ez egy elég földrengés veszélyes hely és már a világban mindenhol volt komoly földrengés kivéve Kaliforniát. Ugyanakkor kicsit vicces, hogy ennél jóval  (tobb, mint tizszer) nagyobb, 4,7-es erősségű földrengés volt idén Oroszlányon, ami 1985 óta a legerősebb Magyarországon mért rengés volt. 38 másodpercig tartott.

Éppen ezért gondoltuk felszereljük a blogot egy ilyen kis földrengés figyelő cuccal, amit itt a jobb oldali panelon felül láttok. A kép elég kicsi, ha rákattintotok akkor az inézet oldalára juttok. A kis kockák mutatják a regisztrált földrengéseket, nyilván a kocka mérete arányos az erősségével. A szín a rengés idejét jelöli. A képen az utóbbi egy hét eseményei láthatók. Mivel a képet az amerikai geológiai felügyelet (USGS) honlapjáról lopjuk, a kép minden betöltéskor az aktuális állapotot mutatja (remélhetőleg).

Egy kis érdekesség: "A Richter-skála a földrengés erősségének műszeres megfigyelésen alapuló mérőszámát (a Richter-magnitudót, vagy más szóval a méretet) adja meg. A magnitudó a földrengéskor a fészekben felszabaduló energia logaritmusával arányos. Egy 4,5 méretű földrengés kipattanásakor nagyjából akkora energia szabadul fel, mint egy kisebb (20 kT-ás, nagaszaki méretű) atombomba robbanásakor." Wikipedia.
A szócikk szerint a tegnapihoz hasonló "nagyon gyenge" erejű rengésekből évente kb 50000-t regisztrálnak.

Z-Rock - "The noize of norcal"

Múlt héten nyaralás közben az autórádó tekergetése közben találtunk egy szuper rock adót. A játszott zenék alapján teljesen az én ízlésemnek megfelelő punk rock zenék mennek tulajdonképpen folyamatosan: Nirvana, Offspring, System of a Down, Disturbed, Dog eat dog. Mondjuk a beszélgetős műsorok elég bénák, dehát gondolom az minden zenerádióban ugyan az... Sajnos a rádó valóban csak Kalifornia északi részén fogható, szerencsére interneten is lehet halgatni őket. http://zrockfm.com/ Akinek tetszik ez a stílus tegyen egy próbát, bár nem vagyok benne biztos, hogy Magyarországról is lehet hallgatni. A rádó weboldalán lehet számot kérni (ezzel még nincs tapaszatalatom), és hetekre visszamenőleg fenn van az összes játszott zeneszám, mikor mit játszottak, bele lehet a számokba hallgatni, és van link a dalszöveghez. Szerintem elég profin nyomják a srácok. Tovább pozitívum, hogy nem nagyon ismételnek: majd egy hét alatt max 1-2 számot hallottunk csak 2x.

Hogy mégis milyen zeneket adnak:

San Francisco maraton

"Worth the hurt" - Fonokomnek ugy megtetszett a verseny
mottoja, hogy megszavazta laborszlogennek.

Mult het vegen futottam egy jo hosszut. Azt, hogy hogy sikerult, most nem reszleteznem, teljesitettem, tuleltem maradando karosodas nelkul, ami annak fenyeben hogy milyen pofatlan modon nem edzettem szinte semmit, nem is olyan rossz eredmeny.

Mivel a San Francisco maraton alitolag a 13. legnepszerubb a vilagon (94-ben egy magyar csaj Szabo Karolina nyerte a versenyt), ezert nem egyutt rajtol a sok paraszt, hanem 8 hullamban: elol az elit futok, majd az egyre lassabbak. Kepessegem teljes tudataban 3 honappal ezelott a 3. hullamba regisztraltam magam, akkor meg a decens 3:40 alatti ido teljesen vallalhatonak tunt, es az is lett volna, csak nem szamoltam azzal a tennyel, hogy milyen keves idom lesz keszulni. Orultem, hogy luk van a seggemen, nemhogy kilometereket gyujtsek.

Nyugaton a helyzet fokozódik

Na gondoltam itt az ideje, hogy újra írjak kicsit a laborbéli helyzetről. Szóval a csoportban teljesen szerteágazó témákkal foglalkoznak emberek, van replikáció, ubikvitinálódás, kalmodulin kináz, kis G fehérjék, immunológiás irányvonal, és a fönök kedvence, az EGF receptor. Nagy szerencsétlenségemre én is az utóbbiba tartozom. Ez ugyanis azzal a konzekveciával jár, hogy a fönök idejének több mint 90%-át az emberek 10%-ával (hármunkkal) tölti. Ez egyrészről baromi stresszes, merthogy hihetetlen tempóban kell az adatokat produkálni, másrészt a csoport többi tagjából komoly féltékenységet vált ki. Ez utóbbi következtében első munkabeszámolóm némileg pszichodrámába fulladt, de most nem erről akarok írni.

Pár szót a fönökömről, John Kuriyanról. Szerkezeti biokémiában elég nagy névnek számít, egy elképesztően okos, és meglehetősen korrekt ember. Nagyon bírom benne, hogy nem köntörfalazik, hanem kerek-perec megmondja a véleményét. Az is baromi szimpatikus benne, hogy fanatikusan rajong a tudományért. Mondjuk ennek van egy kis hátulütője is, mert ha valami izgatja, akkor baromi türelmetlen tud lenni, és ötpercenként jár az ember nyakára, hogy mi van már. Ez meglehetősen stresszes tud lenni, de tudom, hogy nem szívatni akar vele, csak olyan mint egy kisgyerek, aki nem bírja kivárni a karácsonyt. Ha valamin beindul a fantáziája, akkor aztán nincs megállás, múlt pénteken például reggel 11-től este 8-ig (!) ültünk az irodájában, és próbáltunk rájönni, hogy hogy működik az EGF receptor. Hát az se volt egyszerű... Baromi sokat vár az embertől, és kb. hetente lecsesz valamiért, ami általában variáció két témára: 1) nem tudok programozni, 2) nem reagálok elég gyorsan az emailjeire, de ennek ellenére több jel is arra mutat, hogy meg van velem elégedve. Pl. ha valamire azt modja, hogy ezt sürgősen meg kell oldani, akkor mindig jelentőségteljesen rám néz, és nem a másik kettőre. Felkérték egy review cikk megírására, mire összehívta a közös témán dolgozókat, és előadta, hogy itt ez a feladat, de sokan még nem értek meg rá (na gondoltam ez biztos én vagyok, az újonc), erre nagy meglepetésemre nekem osztott először feladatot.

Ami a csoport többi tagját illeti, róluk is pár szót. Vannak az amerikaiak, na azok életveszélyesen okosak és sokat güriznek, utánuk jönnek az európaiak, és a leggyépésebbek (értsd nekik kb. csak egy Nature cikkük lesz, míg elhagyják a labort), a kínaiak. Kezdjük egy elgondolkodtató sztorival azok részére, akik az amerikai elé automatikusan oda teszik a buta jelzőt. A minap az egyik gyerek (Brian, a fanatikusabbak lecsekkolhatják a népséget itt) odajön hozzám, hogy hogy kell kiejteni Dózsa György nevét, merthogy ő most erről olvas könyvet. Na persze az is kiderült, hogy nem túl sokat konyítok a témához. Az egy dolog, hogy biokémiából lealáznak, na de hogy még magyar történelemből is! Ezt azért már kicsit nehezen dolgozom fel. Ez a srác általában mindenhez hozzá tud szólni, és ezt nem is rejti véka alá, de azért jó arc.

Rajta kívül még talán két kiemelkedően okos gyerek van, az Aaron, aki még csak phds, de konkrétan mindenre tud válaszolni, és mindennek olyan szinten tisztában van az elméleti hátterével, hogy az valami elképesztő. De a legjobban a Jon Wingert bírom, mindenki tőle kér szakmai tanácsokat, és ennek ellenére egy abszolút szerény és jóakaratú gyerek. Nagy motoros, van egy kisebb biotech cége, és az összes csajnak a laborban ő a pszichiátere, szóval igen sokoldalú.

Lányokból nincs túl sok, de a Sonjával elég jóban vagyok, ő egy tündéri német lány, aki engem abszolút a Pannira emlékeztet, és ha bárkinek szülinapja van, süt neki tortát. Még a Meget is nagyon bírom, mert bár szebb is és okosabb is mint én, folyton olyan vidám és kedves, hogy nem tudom nem bírni.

Igazából egy gyerek van akit marhára rühellek, a Jeff, aki egész nap úgy mászkál fel alá, min aki mindjárt sírva fakad, annyira elege van az egészből. Soha nem köszön senkinek, másokhoz vagy baromi lekezelően vagy meg kifejezetten agrasszíven viszonyul. Még az első hónapokban nem ismertem, és megkérdeztem tőle, hogy honnan lehet szárazjeget szerezni. Mire az volt a válasza, hogy ez magától értetődő. Gondoltam magamban anyád, és ennél még sokkal cifrábbakat is, de azt most ide inkább nem írom le. Modanom sem kell, hogy persze ő is baromi okos. Már elnézést, hogy ezt ennyiszer megemlítem, de kicsit nehezen dolgozom fel, hogy a körülöttem lévő emberek többségének az intelligenciáját valószínűleg nem lehetne egy hagyományos IQ teszttel mérni.

Szóval összegezve, szívás az van sok, de azért most már én is beindultam, és a magam mazochista módján élvezem is. A múlt héten napi tíz Western blotot nyomtam, amivel még az itteniek tiszteletét is sikerült kivívnom :-) És az azért nagyon cool, hogy olyan helyen dolgozom, ahol a Nobel-díjasoknak külön parkolóhely van fenntartva. De ami még ennél is coolabb, erre a zenére átvezetni a Lexus-sal a Bay Bridge-en:

Train: Save me San Francisco

Érdemes végig nézni a klipet, mert igen jól átadja a helyi életérzést :-)
Ja, és megint arra kérném azokat aki olvassák a blogot, de már rég nem adtak hírt magukról, hogy légyszi írjatok már pár sort!