2011. július 31., vasárnap

Lake Tahoe

Múlt hétvégén elmentünk Lake Tahoe-hoz, a Sierra Nevada északi részén lévő tóhoz. Ez télen nagy síközpont, nyáron meg lehet túrázni és mindenféle vízi sportot művelni. Az útra a Kati hívott el minket, és a programot is ő szervezte, és hogy ne mindig az én szövegemet olvassátok, bemásolom ide az útitervet, amit küldött nekünk:


"Felszedlek benneteket útközben. Megcélozzuk a 6 órát. Jó lenne, ha addigra vacsoráznátok, én is bekapok valamit, nem nagyon szeretnék felfele megállni. 10-11 között felérünk, alszunk.

Szombat reggel korán kivernélek benneteket. Mondjuk,7kor. Kocsiba vágnánk magunkat, így 8kor már az ösvényen lehetünk, és előttünk a nap. Az Echo Lake mellett szeretnék elindulni fel a fennsíkra. Úgy gondoltam, járnánk egy kicsit reggeli előtt, és valami szép helyen megreggeliznénk (de kelhetünk korábban, és ehetünk valamit valamelyik gyors étteremben). Azért feltételes mód a fennsíkra feljutás, mert nem tudom, mennyi hó van még. A fennsíkon van ösvény is, de bóklászni is nagyon szeretek. Tele van tavakkal, gyönyörű.


Lake Aloha, Waca Lake ezek a potenciális célpontok. (Desolation Wilderness) A lényeg, szombaton gyalogolni szeretnék. Ha feljutunk a fennsíkra, akkor sokat. Sötétedés előtt így is visszaérnénk. A tó végéből rendszerint van vizitaxi, ami nagyon kellemes motorcsónak út, kb. 10 dollár fejenként. A hotelben medence, jacuzzi, pancsolhatunk egy kicsit, aztán elmennénk vacsorázni. Kedvencem a Chevy's, ami ugyan láncétterem, de jó. És én szeretem a mexikói kaját, de másra is nyitott vagyok.

Vasárnapra lazábbat terveztem. Szeretnék sétálgatni: pl. elmehetnénk a Visitor Centerbe, talán az Emerald Baybe, vagy talán van más ötletetek, kívánságotok, és szeretnék úszni, napozni is."

Ezt a tervet teljes mértékben teljesítettük, és mint arról a képek is árulkodnak, elképesztően jó helyeken jártunk. Közben felavattuk a Lacitól kapott túrabotokat, amik a hóban nagyon jól jöttek, a Dani meg meztelenül fürdött a hegyi tóban, amiben még jégtáblák úsztak.

További képek itt.

Monterey Bay

Két hete elmentünk első hosszú hétvégés kirándulásukra Monterey Bay-be. Ez lényegében egy San Franciscotól kb. kétórányira délre található öböl, ami élővilágáról (bálnák, fókák, vidrák), sziklás tengerpartjáról és hangulatos kisvárosairól híres. Péntek késő este értünk oda, a GPS-ünk és a bringacsomagtartónk is jól funkcionált, és a motelszobánk is teljesen rendben volt.



Szombaton bringára kerekedtünk és letekertünk Monterey központjába, ahol épp kirakodóvásár volt, és ahol reggelire vettünk libanoni spenótos kenyérlángost. Utána elindultunk a 17-mile drive-on, ami egy látványos tengerparti útvonal, az öböl egyik nevezetessége. Az volt a terv, hogy az út végén lévő kisvárosban, Carmel-ban megebédelünk, mielött visszatekerünk a szállásra. Ezzel csak az volt a gond, hogy mint kiderült, ez település a gazdagok üdülőhelye, és kizárólag méregdrága francia és olasz éttermeket találtunk. Ezért helyette inkább vacsorázni mentünk a szállásunk közelében lévő vietnami étterembe. Ez több szempontból is érdekes volt, mivel a személyzet egyik tagja sem lehetett idősebb húsz évesnél, és elképesztő profizmussal irányították a helyet, ahol pedig annyian voltak, hogy várni kellett asztalra. Továbbá minden olyan olcsó volt, hogy azt hittük miniadagokat fognak hozni, ezért egy csomó mindent berendeltünk, aztán persze annyi kaját kaptunk, hogy csak na. De a legérdekesebb az volt, hogy mint kiderült, a hely nevezetessége, hogy mindenféle shake-et és turmixot készítenek, amibe tesznek egy boba nevű valamit. Hát erre nem sikerült rájönnünk, hogy micsoda, leginkább fekete gumicukorra hasonlított, ami folyton eltömte a szívoszálat. Hát hogy az autentikus vietnámi italokhoz ennek túl sok köze nem volt, az is biztos.

 Vasárnap egy közeli állami parkba látogattunk, ahol vidrákat akartunk látni. Hát azt nem láttunk, viszont cserébe pont akkor értünk oda, amikor a parkőr az oktatóútjára indult. Mivel mi voltunk ott egyedül, ezt nem úsztuk meg. Itt ugyanis az a szokás az állami parkokban, hogy lelkes önkéntesek járják a túristautakat, és mesélnek az odalátogatóknak a helyi élővilágról. Ez egy nagyon szimpatikus szokás, és a mi vezetőnk is egy nagyon kedves néni volt, csak gyökkettővel mentünk végig az ösvényen, és inkább ő tanult a Danitól, mint mi tőle.Utána megnéztük a közeli városban a John Steinbeck múzeumot, aki (a magamfajta műveletlenek kedvéért) egy itt élt Nobel-díjas iró volt, és főleg a helyi vidéki életről írt. A napot a Monterey kikötővel és Cannery Row-val zártuk, ez utóbbi szardíniafeldolgozó üzem volt a háború alatt, de ma már szuvenírboltok és éttermek találhatók itt.

A hétfő reggelt egy gigantikus brunch-csal kezdtük, az amerikaiak ugyanis gyakran esznek egybevont reggelit és ebédet, ami tipikusan jó nagy adag rántottából, bacon-ből, kolbászból, piritosból, palacsintából, narancsléből és kávéból áll. Hát mi berendeltük a favágó menüt, és finoman szólva nem maradtunk éhen. Utána megnéztük Monterey legnagyobb túristalátványosságát, az akváriumot, ahol annyi minden van, hogy egy teljes napos program.


Végül kényelmesen hazaértünk este nyolcra egy igen jól sikerült hosszú hétvége után. Egy kis gikszer volt a dologban, hogy mikor a szállást lefoglaltuk, a Dani elfelejtette, hogy hétfőn pályázatleadási határideje van, ezért minden éjjel hajnali kettőig írtuk mindketten a pályázatát. De végül is sikerült megcsinálni, és napközben meg szuperül éreztük magunkat. És marhára élvezem a szabadságot amit a kocsi ad, és hogy eljutok oda ahova akarok, akkor amikor akarok, anélkül hogy az apukámat terrorizálnám vagy meg igénytelen tömegközlekedésen kéne nyomorognom.

További képek itt.

2011. július 4., hétfő

UCSF, Mission Bay

A UCSF Mission Bay-i campusanak térképe.

Itt dolgozom
 Mint írtam, a UCSF mission bay-i campusa nagyon modern, gombamód nőnek ki a földből a csili-vili épületek. Az egyikük, a Smith Cardiovascular Research Institute-ban dolgozom, amit tavaly nyár végén adtak át, úghogy a festék is csak épphogy megszáradt a falakon. Az ELTÉn megszokottól eltérően a labor tere nem tagolt, azaz nem jut minden csoportnak külön szoba, hanem egy nagy termen osztozik több csoport. Ez nagyon tetszik, szerintem jóval optimálisabb helykihasználást tesz lehetővé. A mi laborunkban egyelőre két csoport dolgozik, de már hallani a híreket arról, hogy a nyár végén a még üresen álló sorokat is betöltik.

Egy teljesen új (és pici) csoport a miénk, a témavezetőn kívül csak egy laboráns és egy labor menedzer/kutató segéd van a csapatban, illetve a nyárra csatlakozott egy a hallgató, aki a kötelező laborgyakorlatát töli nálunk. Emiatt kicsit más a helyzetem, mint Erikának, mert egyrészről nincsen akkora poszt-dok csapat akiknek a földöntúli képességeikkel folyamatosan szembesülni kellene, másrészt haladásom (vagy nem haladásom) folyamatosan a főnök szeme előtt van. Ezek alapvetően jó dolgok. Persze ennek megvan az a hátránya, hogy a munka egészen a vegyszerrendeléssel, és metodológia kidolgozásával kezdődik.
A félig üresen tátongó labortér
Figyelemre méltó a többi épület is a campus területén, különösen a Genentech Hall érdemel említést, ami egy díjnyertes építészeti műremek, csodálatos belső térrel. Ott van még a Rutter center, ahol a helyi fittnesz terem található, két medencés szodával, amiből az egyik az épület tetjén. Elég baba, meg kell hagyni.


Genentech Hall

Rock Hall és a helyi apartman komplexum épülete. Ezen a nagy placcon szerdánként piac van, úgyhogy, aki akar az bevásárolhat organikus zöldségekből a hétre.

A Genentech Hall belső  tere

Jo reggelt Mission Bay

Szóval UCSF kissé hasonlít a mi SOTE-énkhoz, abban a tekintetben, hogy főleg gyógyítással kapcsolatos okatatás folyik, de abban is, hogy az épületeit alaposan szétszórták a városban. A mi laborunk a város Mission Bay-i campus-án található, ami viszont inkább a lágymányost juttatja eszembe: frissen beépített terület, a környék kiesik a város nyüzsgéséből, szóval tömegközlekedéssel elérni kissé bajos.

Berkeley-ből kb 45 perc másfél óra az út függően a hadiszerencsétől. Bejárásra főleg a helyi HÉV (azaz BART) járatait használom, ami ugyan bevisz a városba, de onnan még legalább 25 percet kell gyalogolni, szerencére vannak munkásbuszok, amivel viszonylag gyorsan be lehet érni (~10 perc). Az a baj ezekkel a buszokkal, hogy a munkásélethez vannak igazítva, azaz van egy csomó busz reggel, meg délután, de este 7kor elmegy az utolsó, és ha teszemazt 8 ig maradok, akkor máris negyed-fél 10 a várható hazaérkezésem időpontja. Erre jelent megoldást a bicaj.

A bicaj remek találmány, a környék (San Francisco és az egész Bay Area) nagy barátja ennek az alternatív közlekedési módnak (az USA 6. legbicjbarátabb városa), mindenfelé bicajsávok és az autósok figyelmét felhívó közlekedési táblák... az a legjobb, hogy a bicajra, mint az ingázás egyik lehetséges ezközére tekintenek, és a tömegközlekedési ezközökkel is teljesen integráltan mőködnek: a HÉVre fel lehet vinni, MINDEN busz elején van bringa szállításra alkalmas rack. Az egyetlen baj az, hogy a HÉV-en a reggeli csúcs ideje alatt nem lehet csak összehajtható bicajjal közlekedni. Mit lehet tenni? Sajnos az egyetlen ésszerű(?) megoldasnak a reggeli csúcs meglőzése látszott...

Szóval most úgy néz ki a napom, hogy felkelek háromnegyed 6 körül, majd gyorsan összecuccolok, és a 6:20as HÉV-vel indulok munkába. Ha minden okés 40 perc alatt benn vagyok. Ezen az útvonalon:
View Larger
Az út  nem teljesen optimális, lehetne ennél rövidebbet is találni, de nekem nagyon tetszik, mivel a tengerparton megy végig. Amúgy is kell egy kis mozgás így reggel. A következő pár kép egy ilyen reggeli betekerés során készültek:

San Francisco - Ferry building

Szemfüles járókelők érdekes dolgokat tudhatnak meg a helyi kihalt élővilágról

Kis bronz tekik útban a tenger felé.
Bay Bridge - Sajnos ezen a hídon csak kocsival lehet áthajtani.



Ez  egy nagyon ri kis híd: ha hajó jöne be vagy menne ki, a kis házikóból irányítva ki lehet nyitni. Érdekes lehet, sajnos még nem láttam működés közben.
A helyi baseball csapat, a San Francisco Giants stadiona. Igen komoly helyi kultusz van körülötte
A többi kép itt.

2011. július 1., péntek

Hétvégi ejtőzés Berkeley-ben

Mivel hétvégére annyi minden össze szokott gyűlni, hogy teljes napos kirándulásokra nem mindig jut idő, ezért van amikor környékbeli rövidebb programokat találunk ki. Ilyen volt például a múlt hétvégén mikor elmentünk egy szedd magad farmra cseresznyét, szedret és barackot szedni. Az óceán közelében, ahol mi is lakunk, nagyon érződik az tenger hatása, mert egész évben kb. ugyanolyan 15 fok körüli idő van. Nem túlzok, tényleg tök ugyanolyan idő van, mint amikor megérkeztünk januárban, nagyon fura, hogy nincsenek évszakok. Szóval ez az éghajlat a gyünölcstermesztésnek nem igen kedvez, de amint az ember elindul a szárazföld belsejébe, nem kell sokat menni, 50-60 km-t, máris megjelennek az évszakok, hó, kánikula stb. Nagyon meglepő volt, hogy kevesebb mint egy óra vezetéssel megérkeztünk a mediterrán nyárba, és ilyen zsákmánnyal tértünk haza.

Ennek az útnak még az volt az érdekessége, hogy ekkor próbáltuk ki először az új GPS-ünket, amit az interneten rendeltünk egy DVD lejátszóval és egy kocsira szerelhető bringatárolóval együtt. Ezek a 21. századi vásárlási szokások is elég újak nekem, merthogy itt boltban kb. csak kaját érdemes venni, minden másból sokkal nagyobb a választék a neten, ahol az ember utánanéz, hogy mások mit ajánlanak, megrendeli, kihozzák, aztán ha nem tetszik, visszaküldi. Itt ez teljesen olajozottan működik.

Egy másik nagyon kis kellemes hétvégi program tegnap volt, amikor földrengés előkészületektől függetlenül tartottunk egy közös reggeli palacsintasütést a kertben a szomszédokkal. Hát a lakóközösséggel és a lakásunkkal (is) elképesztő szerencsénk van az már biztos. Csak a hangulat kedvéért egy kép.

Alcatraz

Na úgy látom blogolás terén csak egy legény van talpon a vidéken, úgyhogy kénytelenek lesztek megint az én sztorijaimat olvasni. Szóval múlt héten szombaton megnéztük az Alcatrazt, San Francisco legnagyobb túristalátványosságát, a börtönszigetet. Hát igen, az amerikaiak értenek a túristacsalogatáshoz no, merthogy egy megletősen lepukkant betonbunkerből egy abszolút látványos és szórakoztató fél napos programot tudnak faragni.

Azzal indult a napunk, hogy Frisco burzsuj-gurmé-organikus-méregdrága piacán vettünk két isteni finom nyárson sült malac szendvicset, és desszertnek málnát meg epret, majd átkompoztunk a börtönszigetre. Itt elöször megnéztünk egy rövid kis filmet a szigetről, ami volt katonai támaszpont, börtön, indián függetlenségi tüntetések színhelye, míg végül nemzeti park nem lett. Utána megkaptuk az audioguide-ot, amivel mindenki saját tempójában járhatta végig a börtöncellákat miközben volt fegyencek és börtönőrök meséltek az itt töltött évekről. Ez az audioguide több díjat is nyert, és nem véletlen, mert elképesztően jól megcsinálták, és mindenféle hangeffektekkel szuperul visszaadták a börtönélet hétköznapjainak hangulatát és a szökési kísérletek történeteit. Végül sétával zártuk a látogatást, mivel önkéntes kertészeknek köszönhetően tele van virágokkal a sziget, és mindenféle tengeri madárnak is fészkelőhelye. További képek itt.

Utána elmentünk vendégségbe a Medzihradszky Katihoz, aki nagyon finom vacsorát készített nekünk. Rajtunk kívül még egy másik  magyar postdoc is meg volt hívva, aki szintén az ELTÉ-n végzett fizikusként, tán van aki ismeri is, Farkas Illés. Jót beszélgettünk, és a Kati lakása is élményszámba ment, óriási ablakokkal a nappaliban és az ebédlőben, kilátással szinte az egész városra.

2011. május 29., vasárnap

California Academy of Sciences

Már nem is tudom mikor, talán két hete megnéztük a California Academy of Science-et, ami lényegében a San Francisco-i természettudományi múzeum. Azzal hirdetik magukat, hogy ez az egyetlen hely a Földön, ahol egy akvárium, egy planetárium és egy esőerdő egyetlen tető alatt megtalálható.

Már a bejáratnál meglepő kalandban volt részünk, ugyanis kiderült, hogy az egyik fotós magyar, sőt nemcsak hogy magyar, de még biológus is. Röviden elbeszélgettünk, nagyon jó arcnak tűnt, tíz évig járta a világot, aztán végül is itt telepedett le dél-afrikai barátnőjével. Neki köszönhetjük ezt a képet, amit jó magyar szokáshoz híven suttyomban ingyen elküldött nekünk :-)

Hát volt itt minden, gyönyörűen berendezett tengeri életközösségek, albinó aligátor, pingvinek, óriási kék pillangók, amik rászálltak az emberre, de nekem ez az élőlény (leafy sea dragon) tetszett a legjobban. Egészen zárásig ott voltunk, még a Dani is azt mondta, hogy azért itt az ember rendesen kap a pénzéért cserébe, és az ő smucigságát valamint a belépő árát ($30) figyelembe véve, ez igen nagy dícséretnek tekinthető :-) Szóval azoknak akik majd meglátogatnak minket, ez ott lesz a kötelező programpontok között.

És ezzel a bejegyzéssel végre behoztam több hetes blog lemaradásomat, úgyhogy a jövő héten végre nyugiban tölthetem az estéimet, anélkül hogy ez a teendő ott lebegne a fejem felett. Szóval most egy hétig tutira nem jelentkezem, ha minden igaz, a Dani majd hamarosan fog írni az egyetemről.

Mt Tamalpais

Már kétszer is voltunk Mt Tamalpais-on, ami szintén egy San Franciscotól északra fekvő állami park (ha jól emlékszem, eddig az összes természetbeli kirándulásunk alkalmával ezen a tájon, Marin County-ban jártunk).

Első alkalommal, kb. három hete felmentünk kocsival a legmagasabb pontjára, és onnan tettünk egy kisebb körtúrát. Múlt héten meg letúráztunk az óceánig, aztán meg vissza egy mamutfenyőkkel szegélyezett patakmederben. Igazából sokat nem tudok ezekről a túrákról mesélni, érdemes inkább a képeket megnézni. Talán még annyit, hogy a második túrára a Medzihradszky Katival mentünk, aki a UCSF-en tömegspektrometrál már több mint húsz éve, de Szegeden is van csoportja.

2011. május 22., vasárnap

San Francisco Mission District

Május 7-én szombaton a San Francisco-i Mission District-be, a mexikói negyedbe látogattunk. Azért választottuk ezt a napot, mert akkor volt a Cinco de Mayo fesztivál, ami lényegében a mexikóiak függetlenségi napja.


Ahol leszálltunk a metróról, az egy elég cikis környék volt, a Nyugati aluljáróval felvehette volna a versenyt, de kicsit arrább menve már egész kultúrált területre lyukadtunk ki. Rögtön betértünk egy taqueríába, ahol betoltunk két gigantikus burritót.

Utána elsétáltunk a közeli parkba, ahol a fesztivált tartották, volt itt mindenféle, mexikói zenészek, táncosok, kaja, árusok, civil szervezetek, és végül de nem utolsósorban bivalyerős szél. Utána tettünk egy jó nagy kört a városrészben, ami arról nevezetes, hogy tele van művész szintű falfestményekkel, de beszéljenek inkább a képek: link

Santa Cruz

Santa Cruz beach boardwalk
Mivel az elmúlt pár hétben teljesen elhanyagoltuk a blogot, ma megpróbálom bepótolni a lemaradást. Szóval jópár hete a szombati Point Reyes-i kirándulás után, vasárnap ellátogattunk Santa Cruz-ba. Ez egy San Francisco-tól kb. kétórányira délre található kisváros, ami a tengerparti vidámparkjáról és az egyeteméről híres.

Először a mólóra látogattunk ki, ahol isteni finom alaszkai füstölt lazacos szendvicset és sült garnélát ebédeltünk. Utána körbenéztünk a vidámparkban, ahol a Dani talált kövesedett cápafogat $5-ért, amitől teljesen lázba jött. Mondtam neki, hogy kaphat egyet, ha cserébe felül velem a hullámvasútra. Gondoltam úgyse fog merni, mert az ennél sokkal lightosabb körhintáktól is kivan. Aztán kiderült, hogy csak a forgó dolgokat nem bírja, a sebességgel nincsenek problémái.

Füstölt lazac és sült garnéla
Úgyhogy mire megvettük a jegyeket, én már totálisan beparáztam, nem gondoltam, hogy idáig fajulnak a dolgok :-) Szóval felültünk a híres Giant Dipper roller coaster-re, ami 1924 óta üzemel. Hát voltak pillanatok mikor azt hittem, hogy ott fogok szívrohamot kapni, de utólag visszatekintve szuper élmény volt. Rögtön utána meg lehetett nézni a képeket, amik közben készültek, hát marha vicces volt, mindenki teli szájjal vigyorog, mi meg úgy ülünk ott a Danival, mint aki betojt a gatyájába. Szóval ezt még gyakorolni kell.

Giant Dipper
Utána még mentünk egy kört a helyi campuson, ami igen érdekes volt, ugyanis épületeket alig láttunk, leginkább fenyőerdő és legelő volt néhány elszórt épülettel. Nekem némileg déjá vu-m volt, azt hiszem gyerekkoromba már jártam itt, de ennek utána kell kérdeznem.

2011. május 7., szombat

Point Reyes National Seashore

A múlt hét végén, kihasználva a remek időt mindkét nap kirándultunk: szombaton a "Point Reyes" tengerpartra látogattunk, ami egy nemzeti parkszerű természetvédelmi terület. Területe 280 km2 (a bükki nemzeti park 450 km2) A 60as években helyezték oltalom alá, mivel a beépítés veszélyeztette különleges, árapály zónákra jellemző élővilágát, és a hagyományos mezőgazdasági tevékenységet, mi itt osztriga és szarvasmarha tenyésztést jelent. A park egy hatalmas félsziget, ami a Szent András törésvonal mentén kapcsolódik a kontinenshez, azaz geológiailag igencsak aktív területről van szó. (Végül de nem utolsó sorban itt forgatták az 1980-as 'A köd' című horror filmet... ha esetleg valaki eddig nem hallott róla, nos az nem a véletlen műve)


2011. április 25., hétfő

Húsvét Friscoban

Az idei húsvét úgy indult, hogy teljesen nyomtalanul eltelik majd itt egyedül túl az óperencián, aztán végül is olyan jó kis program kerekedett belőle, hogy úgy döntöttem megblogolom. Az alattunk lakó szomszédokkal elég jóban vagyunk, és elhívtak egy baráti kerti sütésre San Franciscoba. Majdnem nem mentem, merthogy egy csomó mindent be akartam fejezni mielőtt visszajön a Dani, de aztán szerencsére erőt vettem punnyadságomon.

A helyzín egy tipikus frisco-i viktoriánus ház volt, ami már önmagában tetszett, mivel eddig ilyet csak kívülről láttam. Egy kissé őszülő, de derékig érő hajú, igen laza srác lakott benne a barátnőjével. Mint utóbb kiderült, a srác műholdakat tervez a NASA-nak. Hát ez nekem marhára tetszett, mert szerintem nagyon cool, hogy itt az ember léptem nyomon ilyen arcokba botlik. Hogy csak a szomszédainkat említsem, van aki robotokat programoz, akikkel jóba vagyunk, ott a srác a Google-nál programozik, a felesége meg archeológus, és van egy fizikus pár is, akik Stanfordban dolgoztak, de aztán elegük lett belőle, és most a srác asztalos lett, a lány meg jógaoktató :-)

Visszatérve a húsvéti házigazdáinkra, barlangásznak és búvárkodnak, a lakás tele volt mindenféle célfelszereléssel, és egy nagyon menő oldtimer is akadt a garázsban (meg ne kérdezzétek milyen, mert gőzöm nincs, de igen értékes lehet, annyi egyértelműen látszott rajta).

Maga a sütés az igen kicsi, ám annál barátságosabb hátsó udvarban történt. És nem is akármit sütöttek ám, hanem báránycombot rengeteg grillezett zöldséggel. Hát én alapjába véve nem vagyok oda a bárányért, de ezt valami isteni finomra sikerült elkészíteniük.

És végül, de nem utolsósorban, a bárány fölött úgy koccintottunk, hogy Happy Zombie Day! Na ez volt az a pont, amikor megállapítottam, hogy azért ez a hely és ez a légkör simán megér egy kis munkahelyi stresszt :-)

Szakmai helyzetjelentés

A laborban a körülményekhez képest egész jól alakulnak a dolgok, de azért mesélek egy kicsit, csak hogy átérezzétek a helyzet súlyosságát :-)

A laborunk HHMI labor, ami lényegében azt jelenti, hogy a támogatás nagy részét a Howard Hughes Medical Institute-tól kapjuk, ez a pályázat némileg eltúlozva "elkölthetetlen" pénzmennyiséget jelent. Persze ehhez rendesen teljesíteni is kell, öt évenként ellenőríznek, és megfelelő teljesítmény esetén hosszabbitanak. A jelentéshez hét cikket  lehet csatolni, mivel a csoportban az adott periódusban csak Cell cikkből volt kilenc (a nem szakmabelieknek kis magyarázat, ez egyike a három magasan kiemelkedő tudományos szaklapoknak, a Nature és a Science mellett), szóval ez nem igazán jelentett nehézséget. Az eredmény az lett, hogy a csoport támogatását nem a szokásos öt évre, hanem hétre hosszabbították meg. Ilyenről eddig még nem hallottak.

Azt, hogy itt mennyire hétköznapi esemény egy Cell cikk megjelenése, leginkább az szemlélteti, hogy nem esik róla szó. Nemhogy ünneplés nincs, de mégcsak meg sem említik semmilyen fórumon, csak úgy értesülök róla, hogy jön a Pubmedtől az értesítő, hogy hopp a Kuriyan J kulcsszó már megint kidobott valami brutális impaktfaktorú cikket.

A kollégáim nagy részének akkora egója van (abszolút nem alaptalanul, de azért ezt akkor is túlzásnak tartom), hogy én valami extrán szerény és meghunyászkodó teremtés vagyok közöttük. Aki ismer, az ez alapján el tudja képzelni a helyzet súlyosságát :-) A közhangulat valami ilyesmi: "Kiemelkedően mi vagyunk a legjobbak. Gond nélkül szarrá verünk bárkit. Pont." Én meg csak lesek és pislogok, és próbálom felfogni, hogy mibe keveredtem.

A múlt héten volt egy sokkoló élményem, amin még mindig nem teljesen sikerült felül kerekednem. Itt a phd úgy meg, hogy az első két évben főleg csak tanulnak, aztán választanak maguknak egy labort, kitalálnak egy kutatási témát, majd tesznek egy kvalifikációs vizsgát, ami valami olyasmi mint nálunk a szigorlat és a védés keresztezve. Az egyik srácnak a laborból ez most lesz, és tartott a csoportnak egy gyakorlást. Kényelmesen beültem, gondoltam lesz egy kis powerpoint vetítés, aztán majd mindenki kedvesen mosolyog, tesz egy két segítő javaslatot, azt szépen hazamegyünk. Hát ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna! Dzsihád volt! Szétszedték apró darabokra, megcsámcsogták, azt kiköpték a csontjait! Elképesztő volt, kikérdezték tőle a termodinamikától kezdve az NMR-en át a Blast alapjait, és még sorolhatnám. Valójában itt tudatosult bennem, hogy itt tényleg mindenki mennyire vágja a dolgokat, a legapróbb elméleti részletekig.

Még egy vicces kis sztori, ami elég jól szemlélteti, hogy hogyan is mennek itt a dolgok. A munkám nagy része most fluoreszcens mikroszkópiából áll, nem megyek bele a részletekbe, a lényeg az, hogy egy elég hosszadalmas procedúra a képfelvétel és kiértékelés is, amit mind manuálisan csinálunk, emiatt meglehetősen lassú. Egyszer csak beront a főnököm, aszongya: "Erika, te tanultál programozni nem? Mire én. "Ööö" "Nem érünk erre rá, automatizáld a mikroszkópizálást!" "Ööö", és ennél tovább nem jutottam, mert elviharzott. WTF?! Most ez komoly, hogy nekem lényegében írni kéne egy programot, ami vezérli a mikroszkópot, és meglehetősen szofisztikált képfelismerést és analízist is végez? Szóval így megy ez, van egy probléma, oldd meg. Ja hogy nehéz, nem akadály, mi vagyunk a legjobbak, ha mi nem tudjuk megcsinálni, akkor senki. Bakker, mibe keveretem?

Emellett persze számos hétköznapibb és teljesíthetőbb feladatom is van, amiből folyamatosan kell az eredményt produkálni, mivel a fönököm csak úgy szokott köszönni, hogy "Hey Erika, what's new?" Ahogy egy kollégám igen találóan fogalmazott, rendszeresen etetni kell az állatot nyers hússal, mert különben baj lesz.

Szóval így állunk. Ennek ellenére azt hiszem kezdek belejönni, és lassan veszem fel a fordulatszámot. Múlt héten csináltam életem első quickchange mutagenezisét, ma jött meg a szekvenálás, és öt konstruktból öt jó lett! A klónozás az mindig is ment :-) Szóval most egész elégedett vagyok magammal :-)

2011. április 16., szombat

Kirándulás Stanfordba

UCSF
Még két héttel ezelőtt ellátogattunk Stanfordba. Azért választottuk ezt a kirándulást, mert pont útba esett a reptér felé, és mindenképp ki akartam próbálni, hogy vissza tudok-e onnan találni a rengetegsávos autópályán egyedül, miután kivittem a Danit. Aztán másnap kiderült, hogy ez teljesen felesleges volt, mert akkora dúgó volt az autópályán, hogy szegénynek mégiscsak Bart-tal (helyi metró-vonat-hév kombó) kellett mennie. De szerencsére bőven időben voltunk, úgyhogy egy kis izgalommal ugyan, de simán elérte a gépet.

Berkeley
Visszatérve Stanfordra, mindkettőnknek nagyon bejött a campus. Míg a UCSF új és modern, sok üvegépülettel, Berkeley meg főleg klasszikus stílusban épült, oszlopos, fehértéglás épületekből áll, sok fenyőfával, addig Stanford tele van pálmafával, és az egész olyan mint egy spanyolos-arabos kastély vagy kolostor.

Stanford
Nagyon kellemes kis kirándulás volt, tettünk egy jó nagy körsétát, majd pont amire megéheztünk, belebotlottunk a diákszövetség bbq-jába, akik az email címünkért cserébe ingyen kaját ajánlottak. Ráadásul nem is akármilyet, volt helyben sült hús, mindenféle saláta és köret meg üdítő. Az egész nagyon cool volt.

Ezután felkerestük a diákboltot, ahol vettünk a Daninak egy stanford-os póló, amire ő állította, hogy neki S-es kell, mert itt jóval nagyobbak a méretek. Itthon felpróbálta, hát nagyon szexin feszül rajta, de valószínűleg az enyém lesz :-) Végül meglátogattuk az egyetemi könyvesboltot, ahol egy csomó érdekes dolgot találtunk, többek között Patthy László Protein Evolution című könyvét. Ezen kívül Stanfordban található még a legnagyobb (3.2 km hosszú) lineáris részecskegyorsító is, de arra nem jártunk.


Hazafelé volt egy kisebb kalandunk, mert az öblöt átkötő híd előtt kigyulladt a lámpa, hogy vészesen kevés benzinünk van. Mivel nagy dugó volt, nem mertünk kockáztatni, kénytelenek voltunk lehajtani az autópályáról San Franciscoban benzinkutat keresni, részletes várostérkép nélkül. Hát el lehet képzelni mi lett belőle, de aztán csak visszataláltunk. Mindenesetre Dani első fizetéséből veszünk egy GPS-t :-)


2011. április 3., vasárnap

Posztdok élet Berkeley-ben

Kívülről
Az elmúlt két hónapban megszületett bennem néhány gondolat:
1) Az emberek itt okosabbak mint én.
2) Az emberek itt szorgalmasabbak mint én.
3) Nem biztos, hogy kutató szeretnék lenni.

Ez most nagyon negatívan hangzik, de abszolút nem annak szántam, nincs kudarcérzetem vagy ilyesmi, ezek egyszerűen az elmúlt két hónap alapján megszületett, szerintem meglehetősen objektív érzések. Kicsit részletesebben kifejtem, hogy érthetőbb legyen.

Belülről
Nem gondolom, hogy meghülyültem volna, sőt továbbra is úgy gondolom, hogy biokémikusok között benne vagyok a felső 10 vagy akár még 5%-ban is. Ezzel csak az a baj, hogy a csoportban mindenki a felső 1%-ban van, vagyis igencsak gyengécskének számítok közöttük. Nem viccelek, ezek brutálisan okosak. Hihetetlen rálátásuk van dolgokra, és szupergyorsan felfognak új problémákat, és kitalálják rá a megoldást.

Ez így önmagában még nem is lenne akkora "baj". A nagy baj ott kezdődik, hogy mindezek mellet még baromi szorgalmasak is. Ezek annyit bírnak dolgozni, hogy én már a gondolattól is elfáradok. A viccet félretéve, komolyan tartok tőle, hogy most túl nagy fába vágtam a fejszémet. Mikor idejöttem, úgy gondoltam, ha valamit én nem tudok megcsinálni, akkor az megcsinálhatatlan. Most úgy gondolom, hogy ha valamit én nem tudok megcsinálni, akkor azt bárki más megcsinálja a csoportból pár hónap alatt.

Labor
A harmadik következtetésem meg abból jön, hogy rájöttem, hogy engem nem érdekelnek annyira a tudományos problémák, hogy ennyit gürizzek a megoldásukért. Ezen teljesen ledöbbentem, hogy hogy lehet, hogy pont a tudomány központja hozza ki belőlem ezeket a gondolatokat. Végül a Dani jött rá a megoldásra. Nekem a fő célom az volt, hogy kijussak ide, és ennek az egyetlen módja a tudományos előmenetel volt, fel se merült, hogy ne nyomjam magam gőzerővel előre. Most viszont, hogy itt vagyok, rájöttem, hogy egy csomó minden mást is szeretnék csinálni, amire ilyen munka melett nem sok idő jut. Hosszútávon valami biotech céges melót tudok elképzelni, szigorúan max. napi nyolc órás munkaidővel. De olyan átalakuláson mentem át, hogy néha már a munkanélküli feleség státusz is egész csábítónak tűnik. Magamra se ismerek...

Az asztalom
Na de ezek csak gondolatok és érzések, egyáltalán nem azért mondtam, hogy sajnáljatok, hogy milyen nehéz itt nekem, tudom, hogy elképesztően szerencsés vagyok, hogy adódott ez a lehetőség, és ki is fogom használni. Csak magamat is annyira meglepnek ezek a fejlemények, hogy gondoltam megosztom Veletek. Na meg azért is, hogy lássátok, hogy a mammutfenyős kirándulásoknak is megvan az áruk, és bár többnyire a hétvégi kalandjainkról írunk, hétközben a belemet is kidolgozom :-)

Ja és még valami, pár fotó a laborról, és egy kérés azoknak akik olvassák a blogot, viszont nem skypolunk rendszeresen. Légyszi írjatok már email-t, comment-et, vagy bármit, mert az a blogolás kissé monologizálás jellegű, és én semmit nem hallok felőletek. Nagyon örülnék egy kis beszámolónak :-)