2011. augusztus 28., vasárnap

Nyaralás - Mt Shasta és Lassen

Augusztus második hetében voltunk nyaralni észak Kalifornia vulkanikus hegyeiben. Mt. Shasta egy 4,322 m magas vulkán, Mt Lassen pedig egy nemzeti park, ahol nemcsak egy nagy hegy van, hanem vulkanikusan aktív terület, és van "mindenféle kénes fortyogó cucc" is.
Azért erre a tájra esett a választásunk, mert a populárisabb helyeken mint például a Yosemite, már tavasszal elfogynak a szállások. Bár ebben a régióban is voltak bőven látnivalók, kissé pangott a turizmus, és nemegyszer jártunk úgy, hogy kiderült, hogy már nem üzemel, amit kinéztünk az útikönyvben. Hát válság van na, de azért ez kicsit kiábrándító volt. De ennek ellenére azért sok szépet láttunk.

Jártunk barlangban, sokat túráztunk, úsztunk tavakban, én csak egyszer, ami kellemes meleg volt, de a Dani két kristálytiszta hideg tóba is belemerészkedett,

egyik este láttunk az út mentén vagy húsz őzikét, és szerintem egy medvebocs is átfutott előttünk az úton, bár a Dani ebben kételkedik,
jártunk jó magasan a Mt Shastán, persze kocsival, ettünk grizli menü reggelit a Black Bear Dinerben, ami egy nagy macikultusszal rendelkező hangulatos kis étteremlánc, hát az még a favágómenünél is durvább volt, szedtünk levendulát farmon, láttunk sok vízesést,

kempingeztünk, megmásztunk két vulkánt, a Mt Lassent, ami 3,189 m magas, és nagyon jókor jártunk ott, mert kiderült, hogy egész augusztusban csak két napot volt nyitva, mert javítják a felvezető ősvényt, és az amerikaiak igen komolyan veszik az ilyesmit, a ranger ott cirkál a stukkerrel fel-alá, és jól seggbelő, ha lemész az útról (na jó, ez némi túlzás, de tényleg volt fegyveres ranger, aki rászólt a nem megfelelően viselkedő túristákra), és végül jártunk fortyogó vulkanikus tájakon.



Hát azért az egy hét alatt voltak kicsit nehezebb időszakok, a mélypont az volt amikor megérkeztünk a kempingbe, ahol kicsit lezúztuk a kocsi hátulját (de hálistennek másnapra magától kinyomódott, a Lexus még öngyógyításra is képes :-)), és az is kiderült, hogy három perc meleg zuhanyért négy quartert kell bedobni, ami persze nem volt nálunk. Hát nem jól bírom a nomád körülményeket no, de aztán a végén persze ezek az apróságok is megoldódtak.


További képek.

2011. augusztus 25., csütörtök

Földrengés

Fél nappal a keleti parti földrengés és néhány perccel lefekvés után arra ébredtünk, hogy remeg a föld. Felébresztettem Erikát: "Te is érezted a földrengést?", "Na ne vicceljél már! Tudom, hogy csak szórakozol!". Aztán ennyiben maradtunk. Szerencsére van valami amerikai földrengés figyelő intézet, akik folyamatosan követik a regisztrált rezgéseket, és online elérhetővé  is teszik az adatokat, térképpel, erősséggel együtt. Lehet jelenteni ha valaki észlelte a mozgást. Szóval az oldal címe: http://earthquake.usgs.gov/

A kedd éjeli földrengés, amit érezhettünk. Sajnos az észlelés idejét nem jegyeztem fel.
A térkép szerint a San Francisco-i öböl területén az utóbbi héten két nagyobb rengés történt: ma (szerda) délelőtt és tegnap (kedd) éjfél körül. Mindkét rengés 3.5 erősségű, amit már bizony érezni lehet. (Hasonlóra emlékszem általános iskolás koromból, amikor az Esztergom alól kipattant 3.6os rengést még Tokodon is érezni lehetett)

Kicsit azért parázunk, mivel ez egy elég földrengés veszélyes hely és már a világban mindenhol volt komoly földrengés kivéve Kaliforniát. Ugyanakkor kicsit vicces, hogy ennél jóval  (tobb, mint tizszer) nagyobb, 4,7-es erősségű földrengés volt idén Oroszlányon, ami 1985 óta a legerősebb Magyarországon mért rengés volt. 38 másodpercig tartott.

Éppen ezért gondoltuk felszereljük a blogot egy ilyen kis földrengés figyelő cuccal, amit itt a jobb oldali panelon felül láttok. A kép elég kicsi, ha rákattintotok akkor az inézet oldalára juttok. A kis kockák mutatják a regisztrált földrengéseket, nyilván a kocka mérete arányos az erősségével. A szín a rengés idejét jelöli. A képen az utóbbi egy hét eseményei láthatók. Mivel a képet az amerikai geológiai felügyelet (USGS) honlapjáról lopjuk, a kép minden betöltéskor az aktuális állapotot mutatja (remélhetőleg).

Egy kis érdekesség: "A Richter-skála a földrengés erősségének műszeres megfigyelésen alapuló mérőszámát (a Richter-magnitudót, vagy más szóval a méretet) adja meg. A magnitudó a földrengéskor a fészekben felszabaduló energia logaritmusával arányos. Egy 4,5 méretű földrengés kipattanásakor nagyjából akkora energia szabadul fel, mint egy kisebb (20 kT-ás, nagaszaki méretű) atombomba robbanásakor." Wikipedia.
A szócikk szerint a tegnapihoz hasonló "nagyon gyenge" erejű rengésekből évente kb 50000-t regisztrálnak.

2011. augusztus 23., kedd

Z-Rock - "The noize of norcal"

Múlt héten nyaralás közben az autórádó tekergetése közben találtunk egy szuper rock adót. A játszott zenék alapján teljesen az én ízlésemnek megfelelő punk rock zenék mennek tulajdonképpen folyamatosan: Nirvana, Offspring, System of a Down, Disturbed, Dog eat dog. Mondjuk a beszélgetős műsorok elég bénák, dehát gondolom az minden zenerádióban ugyan az... Sajnos a rádó valóban csak Kalifornia északi részén fogható, szerencsére interneten is lehet halgatni őket. http://zrockfm.com/ Akinek tetszik ez a stílus tegyen egy próbát, bár nem vagyok benne biztos, hogy Magyarországról is lehet hallgatni. A rádó weboldalán lehet számot kérni (ezzel még nincs tapaszatalatom), és hetekre visszamenőleg fenn van az összes játszott zeneszám, mikor mit játszottak, bele lehet a számokba hallgatni, és van link a dalszöveghez. Szerintem elég profin nyomják a srácok. Tovább pozitívum, hogy nem nagyon ismételnek: majd egy hét alatt max 1-2 számot hallottunk csak 2x.



Hogy mégis milyen zeneket adnak:

2011. augusztus 6., szombat

San Francisco maraton

"Worth the hurt" - Fonokomnek ugy megtetszett a verseny
mottoja, hogy megszavazta laborszlogennek.
Mult het vegen futottam egy jo hosszut. Azt, hogy hogy sikerult, most nem reszleteznem, teljesitettem, tuleltem maradando karosodas nelkul, ami annak fenyeben hogy milyen pofatlan modon nem edzettem szinte semmit, nem is olyan rossz eredmeny.

Mivel a San Francisco maraton alitolag a 13. legnepszerubb a vilagon (94-ben egy magyar csaj Szabo Karolina nyerte a versenyt), ezert nem egyutt rajtol a sok paraszt, hanem 8 hullamban: elol az elit futok, majd az egyre lassabbak. Kepessegem teljes tudataban 3 honappal ezelott a 3. hullamba regisztraltam magam, akkor meg a decens 3:40 alatti ido teljesen vallalhatonak tunt, es az is lett volna, csak nem szamoltam azzal a tennyel, hogy milyen keves idom lesz keszulni. Orultem, hogy luk van a seggemen, nemhogy kilometereket gyujtsek.