2024. április 30., kedd

Lappföld - ötödik rész

Ismét bevetettük magunkat a Mikulás falujába, mert még bőven volt látnivaló.

Ezen a reggelen annyira vastag felhőréteg borította az eget,
hogy szinte sötét volt egész nap


A temérdek hóval egyszerűen nem sikerült betelni

A délelőttöt egy rénszarvas szánnal indítottuk

Rénszarvas fenékről nem sokan készítettek annyi fotót, mint én



Oltári aranyos jószágok


Utána Mikulásnét látogattuk meg

Aki ebben a szép "kis" házikóban lakott. Úgy tűnik, jól megy a karácsonybiznisz.

Majd a nap hátralevő részét a Hóember világ túristaszórakoztató egységben
töltöttük, ahol mindenféle havas játékot ki lehetett próbálni.
Nekem a jégszobrok tetszettek leginkább.



A gyerekeknek nagyon bejött a korcsolyázás

Miközben én meg mégtöbb jégszobor fotót készítettem




A gyerekek meg csak korcsolyáztak...

De aztán végül mindenki megéhezett, ebben a lazacos kunyhóban ebédeltünk

Ahol állítólag a világ legfinomabb lazacát szolgálták fel

És azt kell, hogy mondjam, hogy valóban

Kis séta után visszatértünk a Hóember világba...


Ahol még egy adagot marháskodtunk

Jégcsúszda

Hócsúszda

Mire kijöttünk, már teljesen besötétedett, és sétáltunk egyet
a kivilágított Mikulás faluban




Végül jó fáradtan, de annál elégedettebben vetettük haza az irányt

2024. április 3., szerda

Lappföld - negyedik rész

Ezt a napot kicsit lazábbra vettük, és Rovaniemit, Lappföld fővárosát néztük meg (a külvárosában laktunk).


Séta a befagyott folyó mellett. A nap olyan alacsonyan járt,
hogy felhős időben napközben is elég sötét volt.

Helyi játszótér.

Tökéletes szánkózóhely.

Közben művelődtünk is, és a templomot is megnéztük.

Még belülről is.

De aztán mégis inkább bevetettük magunkat az erdőbe.

Ahol még kilátó is volt.

Sőt még a nap is kisütött.



Családi fotó félőrült Olivérrel.

Családi fotó békés Olivérrel.

Ebben a hamburgerezőben ebédeltünk, ami híres volt a helyi nevezetességről...

A rénszarvasburgerről! Finom is volt :-)

Azért összességében Rovaniemi-ben nem szeretnék lakni,
panelházak rengeteg hóval nem a legjobb kombináció.

2024. április 1., hétfő

Lappföld - harmadik rész

Másnap a Riisitunturi nemzeti parkba látogattunk, ami arról híres, hogy a mikroklíma miatt a fákra jellegzetesen rárakódik a hó, mesébe illő tájat alkotva. Béreltünk autót, ami oltári jó ötletnek bizonyult, ugyanis a többség félt a hóban vezetéstől, a napi buszos kirándulásokat viszont rendkívül borsos áron adták. Dani szerint a vezetés egyáltalán nem volt ciki, mivel nagyon kevés autó volt az utakon, bár azt azért be kell vallani, mikor a teljes semmi közepén bejelentette a GPS, hogy megérkeztünk, kissé be voltunk tojva. De mint alább látjátok, végül is oda találtunk :-)

Ez volt a bérelt autónk

A nemzeti park bejárata. Nagy nehezen megtaláltuk.

Simán megérte a sok keresést












Jó nagy kört mentünk, a végén a gyerekek megérdemelték a forró csokit