Ház-tűz-néző San Francisco-ban

Hogy a végén ne váljunk komplett baba-mama bloggá, gondoltam írok a múlt heti tűzről. Az egyetem a város egy elég kietlen helyén tanyázik (itt és itt már írtam róla), mert annak idején, amikor a telket az egyetem megkapta még nagyon olcsónak számított, és sokáig csak az egyetem épületei árválkodtak magányosan a nagy préri közepén. De ahogy a gazdasági könyezet engedi, gombamódra bújnak ki a lakóépületek a földből, hogy enyhítsék San Franciso-i lakhatási krízist. Szóval szépen lassan benépesül a környék. Aztán múlt héten az egyik épülő háztömb kigyullatt, és szinte porig égett, persze ami megmaradt, az meg le kell bontani.  Mivel az építkezés az egyetem tőszomszédságában található, remek kilátásunk nyílt a lángok, és a serénykedő tűzoltók megfigyelésére. Sok munkatársammal a helyi TV-k még riportot is készítettek a lángoló házzal a háttérben.

A képek nézegetéséhez a 90-es évek egyik legendás együttesének, a Bloodhoung Gang fergeteges slágerét, a Fire Water Burn-t ajánlom:

Szóval ilyen volt a kilátás a laborból:

Nem lettem volna a szemben lévő épület lakóinak helyében. Sokuk még most sem költözhetett vissza.
A nagy melegtől állítólag megolvadtak dolgok. 

A San Francisco-i skyline-t kissé eltakarja a füst

Simán tízméteres lángok, kilóméteres füst, amiből még az öböl túloldalára is jutott. A laborban fejfájdító füstszag, úgyhogy gondoltam inkább lelépek. Egy nagy kitérővel a másik oldalról együtt csodáltam a tüzet a többi evakuált helybélivel. Nagyon impresszív volt... vagy 2-300 méterre lehettünk a tűztől, de simán érezni lehetett, hogy melegít.

Tavaszi csendélet

Brutális tűz, ragyogó kék, sima vízfelület, üde zöld fák... micsoda kontraszt.

Katasztrófatúristák? Lehet, hogy csak az evakuált épületek lakói, és drukkolnak, hogy az ő otthonuk ne kapjon lángra.

Mivel még nem voltak feltéve a nyílászárók, az égő falak között gond nélkül át tudott fújni a szél, és a lángok mindent felfaltak. Az izzó hamut, pernyét csak úgy vitte a szél, még a mi épületünk is kigyulladt! Egészen pontosan, a tetőn lévő FŰ(!!!) kapott lángra. Ezen én is csak néztem, de, mint kiderült a CVRI afféle öko/bio épület, ezért van fű a tetőn és ezért nincs vízöblítés a piszoárokban. Szerencsére egyetemi épületben nem esett kár. Viszont a leégett épület hamvait még vagy két napig locsolták biztos, ami biztos alapon.

"230 million dollars later."

Na mindegy nem is ez a lényeg, hanem, hogy a buli vége 230 millió dolláros kár lett. Azért ez nem semmi. Ha beleszámoljuk a lebontás költségeit, és azt, hogy a káron olyan 100-150 apartmanon oszlik el, kiderül, hogy ezek a lakások olyan egymillió és hatszázezer dolcsi körül mentek volna el. Szóval azért a pénzért, amiért Budaörsön villát vesz az ember a hegyoldalon, itt adnak egy kétszobás lakást egy lakótelepen! OK, hogy luxus kivitelben, de akkor is két szoba és akkor is lakótelep. 

Elment tán ezeknek az esze? Merül fel a teljesen jogos kérdés az olvasóban. És nemcsak az olvasóban, hanem az itt élő lakók is csak pislognak, hogy mi van. Az van ugyanis, hogy itt a gazdaság a recesszió idején is eléggé pörgött, sőtt jobban, mint valaha, köszönhetően annak, hogy kb. az összes technológiai óriásvállalat itt tanyázik (Apple, Facebook, Google, LinkedIn, Pixar, Netflix, stb. stb. ). A gazdasági pörgés további munkavállalókat csábított, és nem is akármilyeneket, hanem magasan képzett programozókat a világ minden tájáról, akik ennek megfelelően világszínvonalú fizetést tesznek zsebre. És itt jön a probléma: volt itt egy csomó ember, akik főleg albérletben, valami alacsonyan fizető munkából éldegéltek. (Állításuk szerint ők azok, akik az emberiség bámulatára, az univerzumban egyedülálló "San Francsico" feelinget megteremtették) Majd jön rengeteg új arc, akik 5-10x annyit keresnek, és szeretnék magukat meghúzni valahol kis családjukkal. És akkor a ház tulajának bevillan, hogy ha az aranytojást tojó tyúk egyszeriben lúd, vagy urambocsá' strucc tojásokat is potyogtathat, hát hülye lenne azt mondani, hogy OK, nekem a fürjtojás is megfelel.

Szóval sokaknak nem tetszik a szitu... (Forrás: Time)

És így az albérletárak kilőttek a sztratoszférába. Amit csak a bérlőket védő rent-control tart némileg kordában, ami törvényileg szabályozya, hogy egy bérlet ára (ha benne lakik az illető) évente max mennyivel emelkedhet. Szóval a csóró munkásokat elkezdték kirugdosni a landlordok, hogy helyükre bőségesen tejelő programozók költözzenek. Ugye, most senki nem lepődik meg, hogyha azt mondom, hogy ez bizony társadalmi feszültséghez vezetett. Oh, egy kis bónusz adalék a történethez: az egész környékben olyan a szabályozás, ami megakadályozza magas lakóépületek építését. Ennek oka a földrengésveszély, régi nagy tűzvészek elevenen élő emléke, de sokak szerint ez csak kamu, hogy az árakat mesterségesen magasan tartsák.

"Garden penthouse studio in Mid-Market area. $7350/month"
Szóval mások szerint is kezd paródiává válni a helyi lakáshelyzet.

A társadalmi feszültségre visszatérve, az alacsony jövedelműek, akik folyamatosan szorulnak ki a városból, mindenféle tüntetéseket szerveznek, hogy felhívják problémájukra a figyelmet, sőt egy kis csoport odáig merészkedett, hogy programozókat szállító munkásbuszokat tartóztattak fel. (mintha szegény kóderek hibája lenne, hogy évi 120 ezer dolcsit keresnek) Vannak olyan vélemények is, miszerint meg kellene akadályozni, hogy olyanok jussanak tulajdonhoz, akik nincsenek x generáció óta a környéken. Ez még Magyarországon is kiváltana minimum egy furcsa nézést, de itt egyenesen röhelyes hat. Az a lényeg, hogy látszik, hogy az emberek mennyire elkeseredettek, hogy maradhassanak, mert tényleg egyedülálló a hely, olyan minőségű életet élhetnek itt, amire sehol máshol az USA-ban nincs lehetőség (ahogy ez a blogunkból is olvasható :D ). Szóval komoly dolgok ezek. Mint kiderült erre a folyamatra még magyar szó is van: dzsentrifikáció. És nemcsak San Francisco-t érinti, hanem szinte minden nagyvárost, persze változó mértékben.

Hogy egy személyes példával érzékeltessük a helyzetet: amióta 3 évvel ezelőtt ideköltöztünk 30%-al emelkedett a bérletünk piaci ára, de a rent controlnak köszönhetően mi csak olyan 5%-kal fizetünk többet. Ugye, mindenki el tudja képzelni, ahogy a tulaj aggódva tördeli az ujjait, hogy mikor húzunk már el, hogy jöjjön egy új bérlő. Hogy ezt a folyamatot katalizálják egy kicsit, találták ki a buy-out gyakorlatát, ami azt jelenti, hogy a bérlőnek felajánlanak egy pofátlanul magas összeget, hogy mondja fel a bérleti szerződést és húzzon a francba. Nekünk 10.000 dolcsit ajánlottak fel, de hosszas számolgatás után végülis arra jutottunk, hogy nem éri meg. Az alábbi grafikonon a San Francisco-i albérletárak alakulása látható, ahol még a Berkeley-nél is őrültebb a helyzet, itt 3 év alatt majdnem 70%-kal emelkedett az albérletek átlagos ára (medián árat sajnos nem, csak átlagos árat találtam):

Ha valaki még nem unta el magát teljesen, hallgassa meg a német pszichedelikus rock állócsillagának, a Colour Haze, Fire c. számát (csak, hogy maradjunk a témánál):

Innen szép nyerni!

Tudományos kísérlet következik:
Kérdés: Transzformálható-e az 1A ábrán látható test az 1B ábrán látható testbe?
Hipotézis: Kemény munkával igen
Anyagok és módszerek: Napi egy óra testedzés (lásd alább)
Eredmények és konklúzió: Erre még kicsit várni kell...

Szóval, bár a terhesség alatt egész jól tartottam magam, és igyekeztem végig aktív maradni, azért a szignifikáns mértékű testi leépülést én se kerülhettem el. Nade, innen szép nyerni!

Az egy hónapos orvosi ellenőrzés alkalmával a doki megadta az engedélyt az edzésre, a szavaival élve most már akár kocsikat is emelgethetek, ha éppen ahhoz van kedvem. Nagy lendülettel bele is vetettem magam, még a terhesség alatt találtam ki az edzéstervet. Kardiónak futás és Insanity tréning (ami állítólag a legnehezebb fitnesz DVD ever), de mivel ha kigyúrt srácok üvöltenek rám a tévéből, az engem nem motivál, csak idegesít, ezért kigyűjtöttem a feladatokat, és a parkban ugrálok össze-vissza.

Az a jó Berkeley-ben, hogy itt nem nézik hülyének az embert, akármilyen baromságot művel nyilvánosan (különben is, a tai chi-seknél még így se vagyok idétlenebb). Erősítésnek meg Pilates-szel nyomulok. Mindehhez stílusosan Kelly Clarkson "Ami nem öl meg, az megerősít" című számát hallgatom.

Azt kell hogy mondjam, hogy eddig egész jól megy, már szinte el is felejtettem, hogy milyen jó érzés izzadni (mármint nem tévé nézés közben, mert a hormonjaid megzakkantak, hanem fizikai kifáradástól). Pedig eléggé ráparáztam, hogy hogyan fogok én valaha is felépülni, és ismét meg kellett hogy állapítsam, hogy a kismamák elképesztő mennyiségű hülyeséget bírnak összehordani a neten. Például, hogy császár után két évig (!) nem lehet egyetlen felülést sem csinálni, de hálistennek erre igen jó ellenpélda vagyok.

Persze az sem ártana, ha emelett a kalóriabevitelre is odafigyelnék, de teljesen mazochista azért én sem vagyok, a saláta meg csak saláta, és hát őszintén valljuk be, nem vetekszik se a habos sütivel se a rántott hússal. Szóval kajaügyileg nem szivatom magam, de azért igyekszem egészségesen táplálkozni, változatosan és sok zöldséggel. 

És végül, de nem utolsósorban nagy köszönet illeti anyukámat, aki nélkül persze esélytelen lenne az edzésre időt szakítani. De sajnos ez a jó világ már csak egy hétig tart, aztán sajnos vissza a melóba, hogy azután hogy lesz időm bármit is mozogni, még rejtély számomra. Yikes!

fotók

Tudom, hogy annyit ajnároztam már az új portré objektívet, hogy már mindnekinek a könyökén jönnek ki a látószögek és az f értékek, de most ismét van pár olyan fotó, amin be lehet mutatni, hogy egy-egy ügyesebb eszköz hogyan tud már-már csodát tenni a képpel.

Az első pár fotó kb. egy időben készült, és a kis picúrt mutatja, ahogy éppen hason próbál túlélni. Igyekeztem úgy készíteni a képet, hogy a baba feje kb. azonos méretet fedjen le a képből.

A baloldani a portré (45mm), a jobboldali a nagylátoszögű (9mm) objektívvel készült.

A nagyobb látószög (9mm) miatt kép előterében lévő baba arányai torzulnak. (A nagylátószögű objektívvel készült portrékat az aránytalanul nagy orrokról lehet felismerni.) A kislátószögű, portré objektívvel viszont az arányok valóságosnak tűnnek. Azt szokás mondani, hogy kb. 50mm-es objektív már az emberi szemnek tetsző arányokat ad vissza. 

OK, ez azért elég vicces... 

Persze bizonyos esetekben kifejezetten cél lehet a nagylátószög torzító hatása. Bár, azért nem hátrány, ha nemcsak karikatúrák vannak az ember fiáról.

A második pár fotó nemrég, egy kiránduláson készült: a babával ellátogattunk a Berkeley botanikus kertbe, ahol egy kis tavacska kb. rogyásig volt szalamandrával. Itt látni belőle párat:

Ilyen kis aranyos jószágok úszkáltak a vízben.

És, hogy fotós szemmel mi ebben a pláne? Az alábbi két kép ugyan onnan, ugyan azzal a beállítással készült. Az egyik képen csak a tükröződést lehet látni, a másik esetben szépen belátni a víz alá. 

A baloldali képen a víz alatti dolgokból nem látni semmit. A jobb oldali képen a szűrőt megfelelően forgatva a tükröződés nagyrésze eltűnik. A kép szélei felé a hatás nem olyan erős... szerintem ennek az lehet az oka, hogy a nagylátószög miatt nem mindenhol ugyan olyan a polarizáció.

A két kép között a különbséget a polárszűrő használata okozza. A víz felszínéről főleg polarizált fény verődik vissza, amit a szűrő megfelelő pozícióban elnyel, míg a háttérből érkező polarizálatlan fénysugarak gond nélkül áthaladnak, így láthatóvá válik a víz alatt világ. A polárszűrő, és maga a polarizált fény egy annyira rejtélyes és csodálatos dolog, hogy valószínűleg egyszer egy egész bejegyzést fogok neki szentelni.

És ez még csak egy kis ízelítő a kincseket rejtő, feneketlen fotóstáska mélyéről! (Mondjuk az én fotóstáskám ezzel kifújt :)

Túléltük az első hónapot!

Mivel jócskán túl vagyunk az első hónapon, gondoltam küldünk egy kis helyzetjelentést. A kis Áronka nagyon  jól megvan, szépen gyarapodik, sokat alszik eszik, és minden egyebet, ami ezzel jár. Amikor hazahoztuk alig találtunk rá megfelelő méretű babaruhát, de most már egy csomót ki is nőtt. Ez nagyon szomorú bizonyos szempontból... Nem figyelünk oda egy kicsit és már hozza is a csajokat. Képriport következik.

Anyuval

Ő Meg, Erika munkatársa, aki múlt hét szombat reggel láttunk vendégül. 

Meg hetente négyszer jár Crossfit edzésre, tiszta bőrkeményedés és seb a
tenyere a sok súlyzózástól.

Menő kapucnis pulcsiban. A kapucnit csak a kép miatt vette fel,
amúgy ki nem állhatja, és egy perc után visítani kezd.

Nagyon ügyesen elvan hason. 

Ilyenkor okosan szemlélődik kis gomb szemeivel.

Portré

Most hétfőn rájött, hogyha hason van, és csak az egyik kezével nyomja
ki magát, akkor a másik irányba átbillenhet, így hátra tud fordulni.
Ennek nagyon örültünk.

Ásítós esti szendergés.

Kis megfontolt.

A kezdeti ellenállás után fürcsizni is egészen megszeretett. 

Egy kis délelőtti szundi apu pihe-puha pockaján.

Még nem nagyon játszik a kis állatkákkal, de néha azért már feléjük kap.

Néha könnyen álomba merül...

Néha csak nagy nehezen.

Nevelési elvek

Van egy pár dolog, amit mindenképp meg szeretnénk tanitani a gyereknek. Ime random felsorolásban a komoly életfilozófiától kezdve, a hülyeségen át, egy kis morbiditással megspékelve.

Tudja megkülönböztetni a lényegeset a lényegtelentől. Meggyőződésem, hogy az emberek problémáinak nagy része abból származik, hogy ezt az egyszerűnek tűnő disztinkciót képtelenek megtenni. Ebben sajnos jómagam is elég pocsék vagyok, úgyhogy nem lesz könnyű, de azért megkiséreljük.

Tűzzön ki maga elé célokat, és erősen küzdjön értük. De azért ne is bolonduljon bele, és fogadja el, hogy mindig lesznek olyanok, akik jobbak nála bizonyos dolgokban.

Ne hasonlitsa magát folyton másokhoz, főleg ne úgy, hogy folyton csak azokat vegye észre, akiknek éppen jobban megy. Ez a másik olyan tulajdonság, amivel emberek mesterfokon képesek megkeseriteni életüket.

Mozogjon és sportoljon minél többet. Kezdetekben babaúszásban, tornában és fociban gondolkodom. (A közeli parkban fiatal önkéntes srácok tanitják bohóckodni a szinte még totyogókat, jó mókának tűnik.) Daninak meg ki van adva feladatnak, hogy labdázzon vele sokat, hogy szerencsétlen ne legyen olyan béndzsa mint az anyja :-)

Soha ne tiszteljen valakit csupán azért, mert idősebb nála, vagy mert felette áll a ranglétrán. Azért tiszteljen valakit, mert értelmes és jó ember, adott esetben ez lehet egy hatéves kisiskolás is.

Ne tűrje némán az igazságtalanságot és a primitivitást. Na persze nem kell naponta verekedésbe keverednie, de azért ne nézze birka módjára, hogy idióta seggfejek osztják az észt.

Ha majd elkezd nőni a bajusza, azon nyomban megtanitom borotválkozni, mert kevesebb cikis dolog van annál, mikor a serdülő fiúk pelyhedző bajusszal rohangálnak egy évig, és senki se mondja meg nekik, hogy "Dude, ez igy nagyon égő!"

Soha ne maradjon olyan szituációban, amiben nem boldog, csak azért mert úgy kényelmes. A jó dolgokért szinte mindig küzdeni kell, és nemritkán kockáztatni.

Nem értek egyet azzal a gondolkodásmóddal, hogy a különböző generációknak fel kellene áldozni magukat, illetve boldogságukat egymásért. Nem hiszem, hogy az olyan főállású szülőszerep, ahol egész álló nap mindenki csak arra koncentrál, hogy a gyereknek minden kénye-kedve szerint történjen egészséges állapot lenne bármelyik fél számára. Szerintem az sokkal jobb hozzáállás, hogy a szülők amennyire lehet megtartják a "normális" életüket, barátaikat és hobbijaikat, amit lehet ezentúl a gyerekkel közösen csinálva. Továbbvéve ezt a gondolatot, itt most ország világ szeme láttára irásba adom, hogy ha már olyan öreg leszek, hogy nem tudok magamról gondoskodni, önszántamból beköltözöm egy öregek otthonába. Merthogy ugyanúgy annak se látom értelmét, hogy később meg a gyerek áldozzon fel értékes éveket az életéből miattam.

Az iPhone nyomogatása, illetve a Facebook-on tökéletesen érdektelen dolgok posztolása a legalacsonyabb szintű időtöltés, ami a világon létezik. Helyette lehet például barkácsolni, rajzolni, zenélni, erdőben mászkálni, bogarakat tanulmányozni, csillagokat nézni, társasjátékozni, ultrabaró épitőszettekkel mindenféle coolságot épiteni, a tudományos játékkészletekről meg már ne is beszéljünk, és igen, a számitógépet is kb. százféleképpen lehet értelmes szórakozásra használni. Ebből a lehető legtöbbet szeretnénk neki megmutatni, Dani karácsonyra kapott egy gitárt, teleszkóp is a listán van, én meg a játékokból képzem magam. Persze azért azt is el fogjuk fogadni, ha mindezek ellenére a középkori francia irodalom érdekli majd (legalábbis sirásunkat esténként némán a párnába folytjuk ;-))

Soha ne hagyja abba a játékot, akkor se, ha már megöregszik.