Nevelési elvek

Van egy pár dolog, amit mindenképp meg szeretnénk tanitani a gyereknek. Ime random felsorolásban a komoly életfilozófiától kezdve, a hülyeségen át, egy kis morbiditással megspékelve.

Tudja megkülönböztetni a lényegeset a lényegtelentől. Meggyőződésem, hogy az emberek problémáinak nagy része abból származik, hogy ezt az egyszerűnek tűnő disztinkciót képtelenek megtenni. Ebben sajnos jómagam is elég pocsék vagyok, úgyhogy nem lesz könnyű, de azért megkiséreljük.

Tűzzön ki maga elé célokat, és erősen küzdjön értük. De azért ne is bolonduljon bele, és fogadja el, hogy mindig lesznek olyanok, akik jobbak nála bizonyos dolgokban.

Ne hasonlitsa magát folyton másokhoz, főleg ne úgy, hogy folyton csak azokat vegye észre, akiknek éppen jobban megy. Ez a másik olyan tulajdonság, amivel emberek mesterfokon képesek megkeseriteni életüket.

Mozogjon és sportoljon minél többet. Kezdetekben babaúszásban, tornában és fociban gondolkodom. (A közeli parkban fiatal önkéntes srácok tanitják bohóckodni a szinte még totyogókat, jó mókának tűnik.) Daninak meg ki van adva feladatnak, hogy labdázzon vele sokat, hogy szerencsétlen ne legyen olyan béndzsa mint az anyja :-)

Soha ne tiszteljen valakit csupán azért, mert idősebb nála, vagy mert felette áll a ranglétrán. Azért tiszteljen valakit, mert értelmes és jó ember, adott esetben ez lehet egy hatéves kisiskolás is.

Ne tűrje némán az igazságtalanságot és a primitivitást. Na persze nem kell naponta verekedésbe keverednie, de azért ne nézze birka módjára, hogy idióta seggfejek osztják az észt.

Ha majd elkezd nőni a bajusza, azon nyomban megtanitom borotválkozni, mert kevesebb cikis dolog van annál, mikor a serdülő fiúk pelyhedző bajusszal rohangálnak egy évig, és senki se mondja meg nekik, hogy "Dude, ez igy nagyon égő!"

Soha ne maradjon olyan szituációban, amiben nem boldog, csak azért mert úgy kényelmes. A jó dolgokért szinte mindig küzdeni kell, és nemritkán kockáztatni.

Nem értek egyet azzal a gondolkodásmóddal, hogy a különböző generációknak fel kellene áldozni magukat, illetve boldogságukat egymásért. Nem hiszem, hogy az olyan főállású szülőszerep, ahol egész álló nap mindenki csak arra koncentrál, hogy a gyereknek minden kénye-kedve szerint történjen egészséges állapot lenne bármelyik fél számára. Szerintem az sokkal jobb hozzáállás, hogy a szülők amennyire lehet megtartják a "normális" életüket, barátaikat és hobbijaikat, amit lehet ezentúl a gyerekkel közösen csinálva. Továbbvéve ezt a gondolatot, itt most ország világ szeme láttára irásba adom, hogy ha már olyan öreg leszek, hogy nem tudok magamról gondoskodni, önszántamból beköltözöm egy öregek otthonába. Merthogy ugyanúgy annak se látom értelmét, hogy később meg a gyerek áldozzon fel értékes éveket az életéből miattam.

Az iPhone nyomogatása, illetve a Facebook-on tökéletesen érdektelen dolgok posztolása a legalacsonyabb szintű időtöltés, ami a világon létezik. Helyette lehet például barkácsolni, rajzolni, zenélni, erdőben mászkálni, bogarakat tanulmányozni, csillagokat nézni, társasjátékozni, ultrabaró épitőszettekkel mindenféle coolságot épiteni, a tudományos játékkészletekről meg már ne is beszéljünk, és igen, a számitógépet is kb. százféleképpen lehet értelmes szórakozásra használni. Ebből a lehető legtöbbet szeretnénk neki megmutatni, Dani karácsonyra kapott egy gitárt, teleszkóp is a listán van, én meg a játékokból képzem magam. Persze azért azt is el fogjuk fogadni, ha mindezek ellenére a középkori francia irodalom érdekli majd (legalábbis sirásunkat esténként némán a párnába folytjuk ;-))

Soha ne hagyja abba a játékot, akkor se, ha már megöregszik.