Bár kicsit megkésve, de nagyon boldog karácsonyt
szeretnénk kívánni minden kedves olvasónknak ezzel a karácsonyi családi művészfotóval
:-)
És hogy mit hozott nekünk a Jézuska? Hát
nem mást, mint egy bioinformatikus állást Európa egyik legjobb genomikai kutatóintézetében,
Cambridge-ben, Angliában! WTF! WTF! WTF! OMG! OMG! OMG! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (Vagyis mindenki helyettesítse be kedvenc agyeldobós örömújongását :-))
Hát ez nem volt egyszerű, íme az elmúlt
hónapok története.
Szóval jöttek az interjúk. Kb. a beadott
jelentkezések ötödére, ami nem is olyan rossz arány. A legaktívabb időszak
november közepe volt, volt olyan, hogy Dani interjúzott pénteken, aztán
elmentünk a mamutfenyőkhöz, aztán interjúzott hétfőn, aznap én is, és végül
Daninak volt még egy kedden is. Ezek rövid, általában fél órás telefonos
interjúk voltak, ami alapján eldöntik, hogy behívnak-e második körre, ami
többnyire egész napos elfoglaltság az adott cégnél, intézetnél. Na és itt jött
a probléma, hogy az első kör után szinte mindenhol elutasító választ kaptunk.
Persze semmi konkrét visszajelzést nem adnak, úgyhogy csak találgathatod, mit
rontottál el.
Szóval a vége az lett, hogy Dani két
második körös interjút kapott, amikre január folyamán került volna sor, de egyik
sem olyan volt, amit igazán szeretett volna. Én egy helyen jutottam tovább,
viszont ez tetszett, és már december elejére behívtak. Hát ez úgy zajlott, hogy
elrepültem Heidelberg-be, aztán aludtam, aztán interjúztam (itteni idő szerint
éjfél és hajnali hat között, az se volt rossz), aztán aludtam, aztán
visszarepültem. A kommunikáció még ez alatt, illetve után is, meglehetősen
egyirányú volt, vagyis ha kellett valami, ők irtak, de az én leveleimet már nem
méltatták válaszra. Aztán egy hétre rá jött az elutasító levél, persze semmi
konkrétum nélkül. Szóval összességében nem egy kifejezetten felemelő élmény
volt...
Mindenesetre ezután marhára le voltunk
törve, egyrészt én ezzel az összes lehetőségemet kimerítettem, és a Daninak a
két folyó ügye több szempontból nem lett volna ideális, másrészt én erre az
állásra annyira tökéletes voltam, hogy ha ezt nem kaptam meg, akkor el se
tudtuk képzelni, hogy milyen állást fogunk valaha is kapni. Egyértelműen ez
volt a mélypont, ekkor volt Hédiék karácsonyi partija, itt mindenki oltári
kedves volt, és bátorított minket, ezt ezúton is szeretnénk megköszönni.
Aztán aznap éjjel jött egy akkora esőzés,
hogy még az iskolákat is bezárták, és reggel miközben az erkélyen hagyott
cuccokban okozott kárt próbáltam elhárítani, a Dani megszólal, hogy kapott egy
ajánlatot. Csipás szemmel kérdezem, hogy mi az hogy ajánlatot, mármint még egy
interjúra? Azt mondja, hogy hát ő nem tudja, hogy ez most mi, de ide az van
írva, hogy job offer. Daninak egy hónapja volt itt telefonos interjúja, ami sok
szempontból nagyon jól sikerült, de az is kiderült, hogy sok hiányossága is
van, és azóta semmi visszajelzés. Ezzel a lehetőséggel már nem is kalkuláltunk,
és mindketten csak bambán néztük a monitort, hogy ez most valami vicc?
Pár órán belül kiderült, hogy nem az, de
nekünk eltellett egy pár napba, míg felfogtuk, hogy mi történt. Ugyanis ez
messzemenően a legjobb kimenetele volt ennek az egész történetnek. Dani most tényleg
azt csinálhatja, amit igazán szeret, és amiben a későbbi munkalehetőségek is
nagyságrendekkel jobb kilátásúak. Európa egyik legjobb genomikai intézetében lesz
bioinformatikus, és olyan témákon fog dolgozni, amik most nagyon felkapottak. Majd Dani
biztos ír róla bővebben is, röviden arról van szó, hogy a DNS szekvenálás ára
az elmúlt években olyan drasztikus léptékben lecsökkent, hogy valami elképesztő
adatmennyiséget generált, viszont olyan ember, aki ezzel a mennyiségű
adathalmazzal valami hasznos dolgot tud kezdeni, még egyelőre nincs sok.
Reméljük még egy darabig nem is lesz, merthogy egyetlen szépséghibája a
dolognak, hogy ez is csak egy posztdok pozició, két éves a szerződés, utána
újra lépni kell.
Hát igen, azt hiszem,
most már kezdem megemészteni, hogy ez egy ilyen történet, a mai világban a
szabadság szinte végtelen, csinálhatsz amit akarsz, mehetsz ahova szeretnél, de
bármikor mondhatják, hogy köszönjük, ennyi volt, aztán szedheted a sátorfád.
Egy ideig az is nagyon frusztrált, hogy mennyi temérdek pénz megy el lakbérre,
most már gyerekkel ideje lenne letelepedni, de azt hiszem ezt a koncepciót is
kezdem újraértékelni.
Nade, lényeg ami
lényeg, hogy igy a végén mégiscsak megmenekültünk a teljes munkanélküliségtől,
ráadásul nagyon pozitiv végkicsengéssel. Bár Cambridge-ben én még sosem jártam,
mindenki nagyon dicséri, és szerintem egyértelműen az egyik legjobb hely, ahol
kiköthettünk, de majd erről is egy külön posztban. Persze továbbra is van
kihivás rendesen, Daninak olyan gyorsan kellett kezdeni, ahogy csak tud,
úgyhogy miután az itteni életünket felszámoltuk, összesen négy(!) napot leszünk
otthon, aztán kezdünk mindent előlről Angliában. És aztán én meg ismételten
belevetem magam az álláskeresésbe, és mivel most pozitiv vagyok, ehhez csak
annyit fűzök hozzá, hogy juj de izgi...
Szóval emiatt a
rohamtempó miatt most januárban csak a közvetlen családdal tudunk találkozni,
de Anglia jóval közelebb van, úgyhogy majd gyakrabban fogunk hazalátogatni. És
persze a blog továbbra is élni fog, bár most már óvilági kalandokról értesitve.
Igyekezni fogunk minél több mindenről irni, hiszen unalmas hétköznapok most sem
várnak ránk :-)
