Hosszúhétvége a sivatagban

Múlt hétvégén elutaztunk egy négy napos hosszúhétvégére a sivatagba. Nagyon jótékony hatással volt ránk, mivel már kicsit kezdtünk besavanyodni a hosszú betegségtől és a munkától.

Szerda éjjel érkeztünk meg repülővel Palm Springs-be, Los Angeles-től kb. kétórányira keletre fekvő oázisba épült kisvárosba. Az utazás kapcsán egy igazán emlitésre méltó, nagyon "amerikai" esemény történt, miután éjfél körül beálltunk a hosszú autóbérlésre váró sorba, ahol már mindenkinek nagyon elege volt, a pultos srác azzal üdvözölte a rengeteg embert, hogy "Hey, how's it going guys?" Na ezt most valószinűleg nem lehet átérezni, hogy mi ebbe a poén, de későn, fáradtan, ezt hallani egy hivatalos embertől, egyértelmű volt, hogy csak Amerikában lehetünk.

Első nap a közelben lévő indiánkanyonoknál túráztunk, ahol volt sok kaktusz, pálmafa, néhány kristálytiszta vizzel teli kis medence, kolibrietető és legalább annyi indián parkőr mint túrista. A végén persze már megint futnunk kellett, hogy ne zárjanak be minket a parkba...

Alább egy kis videó a kolibrietetőről, és meg sok kép itt.

Este nagy szerencsénk volt, mert kiderült, hogy falufesztivált tartanak, ahol volt mindenféle érdekesség, kézműves vásár, zene, piac (ahol rögtön vettünk 4 kiló helyi termésű narancsot, meg jó sok epret és datolyát, isteniek voltak), és mindenféle utcai sütöde, ahol sikerült bevásárolni két oltári szuper grillezett hamburgert, és a szomszéd árustól egy ihatatlan mangós-chilis limonádét.

Második nap a Joshua Tree Nemzeti Park-ba látogattunk, ami egy különleges erdőtalkotó jukkafajról kapta a nevét. Itt láttunk jó sok gyönyörűen virágzó kaktuszt, még annál is több Joshua-fát, és különleges kőképződményeket. Palm Springs és a nemzeti park között volt még egy nagyon érdekes látvány, az út ugyanis két hegység közötti szélfolyosóban vezetett, amit a zöld amerikaiak rögtön ki is használtak, és elképesztő mennyiségű szélerőművet épitettek oda. A képek amit készitettünk róluk sajnos közel sem adják vissza a megvalósitás grandiózusságát, pedig esztétikailag és filozófiailag is lenyűgöző volt (ezt biztos nem ártana kicsit értelmesebben is kifejteni, de ma valahogy nagyon nem megy a fogalmazás...)

Harmadik nap a világ leghosszabb utaskabinos libegőjével felmentünk 2600 m magasra. Ez azért is volt különleges, mert igy a sivatagból egy még kissé havas tájra érkeztünk. A terv az volt, hogy csúcstámadásra indulunk, de a hó és a menetközben rejtélyes módon eltűnt vizespalackunk az út kétharmadánál visszafordulásra késztetett. De szerencsére a libegő állomásánál is igen impozáns volt a kilátás, és itt kezdett feltűnni, hogy még a szokásosnál is magasabb a feszülős naciban kézenfogva járkáló férfiak koncentrációja. Nem igazán értettük, hogy mi van, gondoltuk ez biztos valami meleg zarándokhely, és most olvasom a Wikipédián, hogy Palm Springs-ben a lakosság közel egyharmada (!) vallja magát melegnek, ami már olyan magas, hogy még a San Francisco-n edződött egyéneknek is feltűnik.

Utolsó nap ismét bevetettük magunkat a Joshua-fák közé, ahol jártunk kaktuszerdőben, és egy sikeres csúcstámadást is végrehajtottunk. Búcsúzásul Palm Springs-ben kipróbáltuk a hely gasztronómiai különlegességét, a datolyás milkshake-et, hát az igen finom volt és komoly kompetició folyt érte :-)

Hétfő kora reggel kipihenten és buddhista nyugalommal indutunk haza, reméljük kitart egy ideig...

Diablo trail 50k

Mivel éppen egy éve nem teljesítménytúráztam, és különben is, pont 14 évvel ezelőtt indultam életem első 50 km-es túráján, eldöntöttem, hogy keresek valami hasonlót a közelben. Ugyan nem találtam meg a "teljesítménytúra" angol megfelelőjét, viszont felfedeztem, hogy az itteni ultraterepfutó versenyek tulajdonképpen felfoghatók olyan teljesítménytúrának, ahol a szintidő kicsit keményebbre van véve (kb 5 km/h).

Választásom a szomszéd kisvárosból, Walnutcreek-ből induló túrára esett, ami a környék egyik legmagasabb hegyét, a Mount Diablo-t járja körül. Ugyan a 1200 m magas csúcsra nem kellett felmászni, azért valahogy össze tudtak hozni a szervezők 2200 m szintemelkedést, ami elég dícséretes egy 50-es túrán. Nem körtúra volt, a kb 100 indulót a szervezők buszokkal szállították a célból a rajtba.

Készülődés a rajtban. Ezen, és a többi képen is érdemes megfigyelni a felhőzetet! :)

Hunky Jesus Contest

A húsvétot idén "autentikus" San Francisco-i módra töltöttük: kirándultunk a város szívében található Golden Gate parkban, ahol megnéztük a botanikus kertet és a Japanese Tea Gardent. De erről már volt szó korábban. Majd egy hambuci bevágása után város egyik nevezetességének számító Castro kerületbe vitt utunk, ahol a helyi meleg közösség által szervezett Jézus "szépségversenyt" néztük meg.

Elég nehéz elhinni, hogy a történelem folyamán
bármikor ilyen házat olcsón lehetett venni...

Nem tudom, hogy említettük-e, bár közismert, hogy San Francisco-ban politikailag és társadalmilag aktív, nagyszámú meleg kisebbség található. (valami felmérés szerint San Francisco-ban a népesség több, mint 15%-a meleg, szemben az átlag 5%-kal) Szóval ennek a trendnek az az oka, hogy mint általában mindehol, a melegekeket az USA hadseregében sem látták szívesen. Akiről ez kiderül, azt kirúgták. Így történt, hogy a II. világháború alatt itt, San Francisco-ban kizsuppoltak több ezer meleg ex-katonát, akik nagyrésze a Castro kerületben telepedett le, megalapítva az azóta is bővölő meleg közösséget. Persze ez még önnmagában nem lett volna elég. San Francisco, és Berkeley a hippimozgalom bölcsője/központja is egyben, ami a friszkói 67-es "Summer of Love" fesztivállal vette kezdetét.  (még a hippi kifejezés is innen származik a hipster szóból, amit ugyan ma is használnak, de kicsit más jelentéssel.) Szóval a szexuális szabadság, spiritulaizmus, alkotó kreativitás, háború ellenes politikai aktivitás mindez persze nyakonöntve egy adag pszichedelikummal, és közben szól a Rock'n Roll. A közösség kristályosodását a toleranciával átitatott légkörön kívül az is segítette, hogy a környékről a munkásosztály a hetvenes években kiköltözött a peremkerületekre, és a hippik-melegek olcsón hozzájuthattak a San Francisco nevezetességének számító viktoriánus lakóházakhoz. Ennek a bevándorlásnak köszönhető, hogy San Franciscoban választottak először nyíltan meleg önkormányzati képviselőt (Harvey Milk), aki ráadásul maga is a hippi közösségből származott! Melegnek lenni San Fancisco-ban sem volt mindig fenékig tejfel :), Milk merénylet áldozata lett 78-ban.

Ennél jobb, aktuálisabb grafikont
nem találtam

Minden jól alakult egészen a 80-as évek végéig, amikor egy rejtélyes, új betegség kezdte tizedelni a meleg közösség tagjait. Mivel az akkor ismeretlen HIV vírus főként a promiszkus, aktív nemi életet élő meleg férfi lakosság körében terjedt, a betegséget sokan a bosszú eszközének tekintették, amivel a szodomikus életmódot folytató egyéneket bünteti isten. Persze, ismereteink bővölésével, és a védekezés elterjedésével a járványt többé-kevésbé sikerült megfékezni, vagy legalábbis kordába szorítanani. Annak elenére, hogy a megismert új esetek száma már nem nő, és a betegség kialakulását tulajdonképpen el lehet kerülni megfelelő gyógyszerezéssel, folyamatosan lehet látni hidetéseket, amiben a szűrés fontosságát és a védekezést propagálják.
Kis érdekesség: mielőtt az írek, majd a melegek birtokba vették volna a kerületet, a Castro-t kis skandináviának hívták a nagyszámú északeurópai bevándorló miatt!

Szóval, mint említettem, az eseményt egy helyi meleg csoport szervezi ('Az örök elmerülés nővérei'... kb. elég óvatos fordítás :-), akik főleg jótékonysági és kultúrális rendezvényeket szerveznek, drog- és HIV prevenciós munkát folytatnak... ilyesmi. Az a lényeg, hogy magukra a figyelmet a 70-es években hívták fel extravaganciáns megjelenésükkel, mivel ruhatárukba keresztény kultúrkörből származó szimbólumokat kevertek. Ezzel egyébként a  meleg közösségből is sokak haragját vívják ki a mai napig. Magáról a Jézus szépségversenyről nem nagyon van mit mondani... van egy csomó Jézusnak öltözött ember, meg a nőnek öltözött férfi műsovezető, és hatalmas tömeg, akik tapsal, bekiabálással választják ki a legtutibb Jézust. A verseny előtt a több órás zenés táncos műsort mutattak be a helyi melegbárokban fellépő "művészek", ami hát, helyenként eléggé megviselte a toleranciaszintünket. Dehát hamár egyszer itt vagyunk San Francisco-ban... Tokodon ilyet úgyse fogunk látni, legalábbis nagyon remélem. :-D 

Vigyázzat! A tovább gombra kattintva a nyugalom megzavarására alkalmas képi hatások várhatók! :D