Hosszúhétvége a sivatagban

Múlt hétvégén elutaztunk egy négy napos hosszúhétvégére a sivatagba. Nagyon jótékony hatással volt ránk, mivel már kicsit kezdtünk besavanyodni a hosszú betegségtől és a munkától.

Szerda éjjel érkeztünk meg repülővel Palm Springs-be, Los Angeles-től kb. kétórányira keletre fekvő oázisba épült kisvárosba. Az utazás kapcsán egy igazán emlitésre méltó, nagyon "amerikai" esemény történt, miután éjfél körül beálltunk a hosszú autóbérlésre váró sorba, ahol már mindenkinek nagyon elege volt, a pultos srác azzal üdvözölte a rengeteg embert, hogy "Hey, how's it going guys?" Na ezt most valószinűleg nem lehet átérezni, hogy mi ebbe a poén, de későn, fáradtan, ezt hallani egy hivatalos embertől, egyértelmű volt, hogy csak Amerikában lehetünk.

Első nap a közelben lévő indiánkanyonoknál túráztunk, ahol volt sok kaktusz, pálmafa, néhány kristálytiszta vizzel teli kis medence, kolibrietető és legalább annyi indián parkőr mint túrista. A végén persze már megint futnunk kellett, hogy ne zárjanak be minket a parkba...

Alább egy kis videó a kolibrietetőről, és meg sok kép itt.

Este nagy szerencsénk volt, mert kiderült, hogy falufesztivált tartanak, ahol volt mindenféle érdekesség, kézműves vásár, zene, piac (ahol rögtön vettünk 4 kiló helyi termésű narancsot, meg jó sok epret és datolyát, isteniek voltak), és mindenféle utcai sütöde, ahol sikerült bevásárolni két oltári szuper grillezett hamburgert, és a szomszéd árustól egy ihatatlan mangós-chilis limonádét.

Második nap a Joshua Tree Nemzeti Park-ba látogattunk, ami egy különleges erdőtalkotó jukkafajról kapta a nevét. Itt láttunk jó sok gyönyörűen virágzó kaktuszt, még annál is több Joshua-fát, és különleges kőképződményeket. Palm Springs és a nemzeti park között volt még egy nagyon érdekes látvány, az út ugyanis két hegység közötti szélfolyosóban vezetett, amit a zöld amerikaiak rögtön ki is használtak, és elképesztő mennyiségű szélerőművet épitettek oda. A képek amit készitettünk róluk sajnos közel sem adják vissza a megvalósitás grandiózusságát, pedig esztétikailag és filozófiailag is lenyűgöző volt (ezt biztos nem ártana kicsit értelmesebben is kifejteni, de ma valahogy nagyon nem megy a fogalmazás...)

Harmadik nap a világ leghosszabb utaskabinos libegőjével felmentünk 2600 m magasra. Ez azért is volt különleges, mert igy a sivatagból egy még kissé havas tájra érkeztünk. A terv az volt, hogy csúcstámadásra indulunk, de a hó és a menetközben rejtélyes módon eltűnt vizespalackunk az út kétharmadánál visszafordulásra késztetett. De szerencsére a libegő állomásánál is igen impozáns volt a kilátás, és itt kezdett feltűnni, hogy még a szokásosnál is magasabb a feszülős naciban kézenfogva járkáló férfiak koncentrációja. Nem igazán értettük, hogy mi van, gondoltuk ez biztos valami meleg zarándokhely, és most olvasom a Wikipédián, hogy Palm Springs-ben a lakosság közel egyharmada (!) vallja magát melegnek, ami már olyan magas, hogy még a San Francisco-n edződött egyéneknek is feltűnik.

Utolsó nap ismét bevetettük magunkat a Joshua-fák közé, ahol jártunk kaktuszerdőben, és egy sikeres csúcstámadást is végrehajtottunk. Búcsúzásul Palm Springs-ben kipróbáltuk a hely gasztronómiai különlegességét, a datolyás milkshake-et, hát az igen finom volt és komoly kompetició folyt érte :-)

Hétfő kora reggel kipihenten és buddhista nyugalommal indutunk haza, reméljük kitart egy ideig...