2013. július 28., vasárnap

Bejelentés

Nagy bejelentés következik kérem szépen: január végén szaporodni fogunk! Surprise!

Hát igen, lassan már fontolgattuk, hogy gondolkozni kéne ezen az ügyön, aztán amúgy amerikaiasan elsőre össze is hoztuk :-) Az első trimeszter vége felé járok, és szerencsére teljesen jól érzem magam, úgyhogy gondoltam most már talán világgá kürtölhetjük.

Hogy eljutottunk idáig azt hiszem a környezetnek köszönhető, legalábbis részemről. Itt ugyanis a gyerekvállalás nem tűnik olyan végzetes döntésnek, és nincs az a mentalitás, amivel otthon gyakran szembesültem, hogy ha megszületik a gyerek, akkor a te életednek vége, és ha jó anya akarsz lenni, akkor teljes mértékben fel kell adni a saját terveidet. Az amerikaiak ennél jóval individualistábbak, itt inkább az a gondolkodás, hogy persze meg kell adni mindent a gyereknek ami kell, de aztán ő is csinálja a kis dolgát, meg te is. Hát nekem ez igen szimpatikus. A környezetünkben sok a kisgyermekes család, és mindenhol azt látom, hogy ettől még boldogan élik az életüket, viszik mindenfelé, és nem otthon punnyadnak éveken át (múltkor mondjuk kollégámék bevetették magukat a Death Valley-be vadkempingezni egy fél éves gyerekkel, hát ez azért el kell hogy ismerjem, hogy némileg túlzás). Már írtam róla, hogy tartunk néha a házban társasjáték esteket, kisgyerekesek is simán jönnek, gyerek békésen alszik otthon, náluk a babamonitor, ha felébred úgyis jelez. Nice :-) Erre mindenfelé tök jó állapotban lévő kismamák meg kispapák futkorásznak babakocsival, ezek szerint így is lehet ezt csinálni. Na meg persze itt nem kell mindenfelől azt hallgatni, hogy hát nálatok mikor jön már a gyerek, ti sem vagytok éppen fiatalok, blablabla, itt az ilyenekbe nem szólnak bele az emberek, mindenki csinálja ahogy jó neki. Szóval az efféle valós vagy vélelmezett (nem állítom, hogy nem lennék elfogult ezzel szemben) társadalmi konvenciókból kikerülés máris meghozta a kedvünket :-)

Azt hiszem lassan kezdjük felfogni, és egyre inkább úgy gondolom, hogy az lesz a stratégiám, hogy csak lazán (bár én lazán még életemben semmit nem csináltam, de valahol el kell kezdeni), nem fogok mindenfélét összeolvasni, beiratkozunk egy egynapos intenzív kurzusra, ahol megtanítják hogyan kell szoptatni meg pelenkázni, elolvasom a Your Baby's First Year For Dummies című remekművet, aztán csókolom. Nálunk sokkal hülyébbek is neveltek már fel gyereket, majdcsak kiiq-zzuk mi is. Amúgy is, az orvos első (és rendkívül hasznos) tánacsa is az volt, hogy az interneten még csak véletlenül se nézzek utána semminek, csupa hülyeség és úgyis csak beparázok tőle, meg majd mindenki osztani fogja nekem az észt, de arra se kell odafigyelni. Ezt próbálom is megfogadni, de nem egyszerű, múltkor átmentem a szomszédhoz, hogy majd ő ad nekem könyveket. Hát kiderült, hogy egy egész könyvespolcnyi babás könyve van, végül is három rohadt vastag könyvvel sikerült kiszabadulnom, de teljesen felturbóztam így is magam, merthogy kérdem én, mi a jóistent lehet csak az altatásról több mint 500 oldalt írni? Tudom Vera, te erről most sokat tudnál mesélni, de én akkor is úgy érzem, ha nekem ezt mind el kéne olvasni, az majdnem akkora kínzás lenne, mintha újra kéne állattanból szigorlatoznom. Meg amúgy azt sem értem, ha az ember arra keres rá, hogy "prenatal pilates", a Youtube mért gusztustalanabbnál gusztustalanabb otthonszülős videókat dob ki? Na mindegy, mint mondtam, igyekszem elzárni magamat ilyen értelemben a külvilágtól.

Meg sokan kérdeztétek tőlem, hogy akkor most hogyan is lesz ez, meddig dolgozom, meddig maradok itthon stb. Erre sajnos azért nem tudok még válaszolni, mert most nagyon sok fennforgás van, de megígérem jelentkezni fogok, amint lesz valami konkrétum. Amúgy annak azért egy kicsit már utánajártam, hogy mégis mi járna nekem. Hát sajnos még annyi se, mint azt gondoltam, pedig eleve nem számítottam sok jóra. Ugyanis a két hónap szülési szabadság alatt garantált az állásod, de pénz alapból semmi nem jár, csak amennyit össze tudsz hozni a fizetett szabadnapokból. Vagyis a teljes két hónapig csak akkor kapsz fizetést, ha az előző évben egyáltalán nem voltál szabadságon! Hát ez nem egy szocialista rendszer az már biztos...  Szóval majd meglátjuk mit tudok kisakkozni, eredetileg mondjuk egy fél évig azért szerettem volna itthon lenni, gyanítom a gyereknek is jobb lenne, meg rám is rámférne már egy kis nyugalom, igen tudom, a csecsemőgondozás nem éppen pihentető, de hogy nyugisabb mint a főnökömet elviselni, az hótzicher.

Szóval majd jelentkezem update-ekkel, de nem kell megijedni, nem fog az oldal átalakulni kismamabloggá, gondolom azért ebből a posztból is ki lehet érezni, hogy nem mentem vissza retardált gügyögősbe, aminek legbiztosabb jele, hogy a pocaklakó és a szopizás szavaktól továbbra is feláll a szőr a hátamon.

2013. július 19., péntek

Roadtrip ráadás - Napa völgy

Az út után a szokásos menetrend következett, mi a Danival dolgoztunk, az Adiék meg felfedezték a várost. Aztán a hétvégén ellátogattunk Napa völgybe, a híres borvidékre. Először egy olyan pincészetben kóstoltunk bort, ami egy középkori kastélynak volt kialakítva, és ez a borászat nyerte meg azt a híres borversenyt Párizsban, ami után fellendült a helyi ipar. Majd átmentünk még egy másik pincészetbe is, ahol posztmodern szobrok voltak a kertben, és nagyon megörültek nekünk mikor megtudták, hogy nekünk is van szőlőnk, olyannyira, hogy ingyen adták a borkóstolást. Aztán másnap az elengedhetetlen Golden Gate-ezéssel zártuk ezt a kalandos két hetet.

 










2013. július 12., péntek

8. Nap - A Sequoia nemzeti park

Kirándulásunk utolsó napján az óriás mamutfenyőket látogattuk meg a hazatérés előtt. Szerencsére szállásunk közel volt a nemzeti parkhoz így viszonylag sok időt tudtunk az óriási fák között tölteni, és már azt is tudtuk, hogy mik azok a helyek, ahova inkább nem érdemes elmenni, mert nem olyan látványosak, mint maguk a fák.
Mivel ezen a napon "csak" 320 mérföldet kellett megtenni, jutott idő nézelődni.
Te jó ég! Nem lesz ez egy kicsit sok a jóból? :-)

2013. július 9., kedd

7. nap - Red Rock Canyon

A hetedik napon viszonylag későn kerekedtünk fel, mert ki kellett pihenni az előző este fáradalmait. Bezúztunk egy kiadós amerikai reggelit a szállásunk melletti diner-ben, majd a Vegas-ból kivezető úton megcsodáltuk a kaszinókat nappali fényben. A délelőttöt a Las Vegas-hoz közeli természetvédelmi területen, egy vörösköves kanyonban töltöttük. Délután jó sokat vezettünk, mert át kellett vágni a Sierra Nevadán, hogy eljussunk a mammutfenyőkig.
Röviden ennyi, sajna most nincs ihletem...




Teknősöket kéretik nem elütni!



Marháskodás a visitor centerben

Hú de bátor vagyok!

A végén meg ennyit autóztunk.

2013. július 7., vasárnap

6. nap - Mojave sivatag és Las Vegas

Most hogy a USS Midway-s bejegyzés ilyen nagy port kavart (a megjegyzések alapján látom mindenki figyelt történelemórán :-)), kicsit békésebb vizekre evezünk, ugyanis utunk hatodik napján átvágtunk a Mojave sivatagon Las Vegas-ig.
Az utunk Las Vegas-ig a kis Mojave-s kitérővel.

Hát ez a Mojave sivatag még a Death Valley-nél is elhagyatottabb, simán tudtunk úgy kolbászolni az út mellett, hogy 15 percig egyetlen kocsi se jött. Nagy örömömre viszont legalább nem volt kibírhatatlan hőség (csak 38 fok), Dani azonban reklamált rendesen, hogy milyen snassz már, hogy itt vagyunk a sivatagban és csak ugyanolyan meleg van mint Tokodon.

Las Vegas másodszor is ugyanazt a benyomást keltette, marha érdekes, de egy kis esti séta bőven elég belőle, modjuk most ezt hajnali kettőre sikerült teljesíteni. Viszont az határozott előrelépés volt, hogy Péter jóvoltából kipróbáltuk a félkarú rablókat. Egy idő után már elvesztettem a fonalat, de ha jól emlékszem kb. $10-t áldoztunk be, és kb. ennyit vissza is nyertünk. Egy alkalommal $1-ból sikerült 4-et csinálnom, ekkor marha büszke voltam magamra, de sajnos ennek ellenére sem sikerült egyikőnknek se rájönni, hogy hogy működnek ezek a gépek. Az ész nélküli gombnyomkodásban meg nem láttunk túl sok perspektívát, így hamar abbahagytuk. Ime a képek:




Szuper légkondis visitor center a semmi közepén (as usual)

Józsuafamag zsákmányolás









2013. július 4., csütörtök

5. Nap - USS Midway

Utunk ötödik napját szinte teljes egészében egy hadihajón töltöttük San Diego-ban: a múzeummá alakított, legendás USS Midway repülőgép anyahajó több napra elegendő látnivalót kínál, és habár nyitástól zárásig a hajón voltunk, mégcsak bejárni sem tudtunk mindent, nemhogy elolvasni, meghallgatni az összes információt. A teknő nem mai csirke: építését már a második világháború alatt elkezdték, de csak két héttel a háború után lett kész 1945-ben. Harci ezközökhöz képest elképesztő hosszúságú karriert futott be: közel ötven évig tartó szolgálat során bevetették a vietnámi háborútól kezdve az első öbölháborúig minden jelentősebb és kisebb konfliktusban (vagy ott ahol katonai erőt kellett demonstrálni). Hosszú életútja alatt természetesen számos átalakításon átesett, sőt a fedélzet kifutópályáját is többször átszabták. Az 1992-ben nyugdíjazott repülőgép hordozón sokmindent meg lehetettt nézni, a látványon túl az ismeretterjesztést kiváló audio-guide és egykor a hajón szolgáló veterán teremőrök beszámolói segítették.
Ez a kép még aktív szolgálat idején készült, manapság békésen pihenget
a San Diegoüi kikötőben.