Nagy bejelentés következik kérem szépen: január végén szaporodni fogunk! Surprise!
Hát igen, lassan már fontolgattuk, hogy gondolkozni kéne ezen az ügyön, aztán amúgy amerikaiasan elsőre össze is hoztuk :-) Az első trimeszter vége felé járok, és szerencsére teljesen jól érzem magam, úgyhogy gondoltam most már talán világgá kürtölhetjük.
Hogy eljutottunk idáig azt hiszem a környezetnek köszönhető, legalábbis részemről. Itt ugyanis a gyerekvállalás nem tűnik olyan végzetes döntésnek, és nincs az a mentalitás, amivel otthon gyakran szembesültem, hogy ha megszületik a gyerek, akkor a te életednek vége, és ha jó anya akarsz lenni, akkor teljes mértékben fel kell adni a saját terveidet. Az amerikaiak ennél jóval individualistábbak, itt inkább az a gondolkodás, hogy persze meg kell adni mindent a gyereknek ami kell, de aztán ő is csinálja a kis dolgát, meg te is. Hát nekem ez igen szimpatikus. A környezetünkben sok a kisgyermekes család, és mindenhol azt látom, hogy ettől még boldogan élik az életüket, viszik mindenfelé, és nem otthon punnyadnak éveken át (múltkor mondjuk kollégámék bevetették magukat a Death Valley-be vadkempingezni egy fél éves gyerekkel, hát ez azért el kell hogy ismerjem, hogy némileg túlzás). Már írtam róla, hogy tartunk néha a házban társasjáték esteket, kisgyerekesek is simán jönnek, gyerek békésen alszik otthon, náluk a babamonitor, ha felébred úgyis jelez. Nice :-) Erre mindenfelé tök jó állapotban lévő kismamák meg kispapák futkorásznak babakocsival, ezek szerint így is lehet ezt csinálni. Na meg persze itt nem kell mindenfelől azt hallgatni, hogy hát nálatok mikor jön már a gyerek, ti sem vagytok éppen fiatalok, blablabla, itt az ilyenekbe nem szólnak bele az emberek, mindenki csinálja ahogy jó neki. Szóval az efféle valós vagy vélelmezett (nem állítom, hogy nem lennék elfogult ezzel szemben) társadalmi konvenciókból kikerülés máris meghozta a kedvünket :-)
Azt hiszem lassan kezdjük felfogni, és egyre inkább úgy gondolom, hogy az lesz a stratégiám, hogy csak lazán (bár én lazán még életemben semmit nem csináltam, de valahol el kell kezdeni), nem fogok mindenfélét összeolvasni, beiratkozunk egy egynapos intenzív kurzusra, ahol megtanítják hogyan kell szoptatni meg pelenkázni, elolvasom a Your Baby's First Year For Dummies című remekművet, aztán csókolom. Nálunk sokkal hülyébbek is neveltek már fel gyereket, majdcsak kiiq-zzuk mi is. Amúgy is, az orvos első (és rendkívül hasznos) tánacsa is az volt, hogy az interneten még csak véletlenül se nézzek utána semminek, csupa hülyeség és úgyis csak beparázok tőle, meg majd mindenki osztani fogja nekem az észt, de arra se kell odafigyelni. Ezt próbálom is megfogadni, de nem egyszerű, múltkor átmentem a szomszédhoz, hogy majd ő ad nekem könyveket. Hát kiderült, hogy egy egész könyvespolcnyi babás könyve van, végül is három rohadt vastag könyvvel sikerült kiszabadulnom, de teljesen felturbóztam így is magam, merthogy kérdem én, mi a jóistent lehet csak az altatásról több mint 500 oldalt írni? Tudom Vera, te erről most sokat tudnál mesélni, de én akkor is úgy érzem, ha nekem ezt mind el kéne olvasni, az majdnem akkora kínzás lenne, mintha újra kéne állattanból szigorlatoznom. Meg amúgy azt sem értem, ha az ember arra keres rá, hogy "prenatal pilates", a Youtube mért gusztustalanabbnál gusztustalanabb otthonszülős videókat dob ki? Na mindegy, mint mondtam, igyekszem elzárni magamat ilyen értelemben a külvilágtól.
Meg sokan kérdeztétek tőlem, hogy akkor most hogyan is lesz ez, meddig dolgozom, meddig maradok itthon stb. Erre sajnos azért nem tudok még válaszolni, mert most nagyon sok fennforgás van, de megígérem jelentkezni fogok, amint lesz valami konkrétum. Amúgy annak azért egy kicsit már utánajártam, hogy mégis mi járna nekem. Hát sajnos még annyi se, mint azt gondoltam, pedig eleve nem számítottam sok jóra. Ugyanis a két hónap szülési szabadság alatt garantált az állásod, de pénz alapból semmi nem jár, csak amennyit össze tudsz hozni a fizetett szabadnapokból. Vagyis a teljes két hónapig csak akkor kapsz fizetést, ha az előző évben egyáltalán nem voltál szabadságon! Hát ez nem egy szocialista rendszer az már biztos... Szóval majd meglátjuk mit tudok kisakkozni, eredetileg mondjuk egy fél évig azért szerettem volna itthon lenni, gyanítom a gyereknek is jobb lenne, meg rám is rámférne már egy kis nyugalom, igen tudom, a csecsemőgondozás nem éppen pihentető, de hogy nyugisabb mint a főnökömet elviselni, az hótzicher.
Szóval majd jelentkezem update-ekkel, de nem kell megijedni, nem fog az oldal átalakulni kismamabloggá, gondolom azért ebből a posztból is ki lehet érezni, hogy nem mentem vissza retardált gügyögősbe, aminek legbiztosabb jele, hogy a pocaklakó és a szopizás szavaktól továbbra is feláll a szőr a hátamon.