Megérkezett Olivér!

Örömmel tudatjuk kedves olvasóinkkal, hogy május 15-én megszületett második kisfiunk, Süveges Olivér. (Dani egy darabig küzdött a Bendegúz névért, de végül is én nyertem.)

Ezek a képek még a kórházban készültek

Szerencsére minden a tervek szerint a lehető legsimábban ment. Csütörtökön megérkezett anyukám, én pénteken elegánsan befejeztem a munkát, minden projektemet tökjól le tudtam zárni, át tudtam adni. Kollégáimtól szuper ajándékokat kaptunk (Danit is elhalmozták, elképesztő, hogy már megint milyen oltári kedvesek hozzánk az emberek).

Hétfőn reggel 7-re mentünk a kórházba, másodikok voltunk az aznapi listán, és fél 11-kor már meg is született Olivér 2950 g-mal és tökéletes Apgar score-ral. Az angol egészségügyet sokan szidják, és bár a Cambridge-i kórház az egyik legjobb, biztosan nem kap mindenhol ilyen ellátást az ember, de azt kell hogy mondjam, hogy elképesztő profizmussal, hatékonysággal, megértéssel és kedvességgel láttak el. Úgy összeraktak, hogy csak na, Olivér a születésétől fogva végig velünk lehetett, és kedden már mentünk is haza. Az elkövetező pár nap azért némileg kényelmetlen volt, de így egy hét múlva már sokkal jobban érzem magam. Hát félhomály és illatos gyertyák azok éppen nem voltak, de cserébe senki se ragadt be sehová, és semmi sem repedt el, aminek nem kéne. Na erről ennyit.

Szegénykémre itt még a legkisebb zokni is nagy

Itt meg már egészen kezd kisimulni

Olivér amúgy tündéri nyugodt egy kisbaba, vizsgálatokon kitűnően teljesít, míg Áronnál rengeteget szívtunk a szoptatással, most egész simán megy, ki érti ezt? (Mondjuk mikor hajnali háromkor nem tudom eldönteni, hogy mi fáj jobban, hogy szivattyúzzák a mellemet, vagy az ezáltal kiváltott méhizom összehúzódás, akkor azért anyázok rendesen.) Ha meg nem eszik, akkor szinte folyamatosan alszik mint a bunda, viszont kizárólag valakinek a hasán (most is itt szuszog az ölemben). Ez mondjuk éjszakánként kissé kellemetlen, de azt mondják ez normális, és hogy változni fog. Bízunk benne.

Sötétebb a szeme és a haja mint Ároné volt, de amúgy teljesen összekeverhetők az újszülött fotóik (vagy ez minden újszülöttről elmondható?)

Áronka szuperul viseli kisöcsi érkezését, nagyon büszkék vagyunk rá. Ultracuki mikor megnézi Olivért, és magas kis hangján azt mondja, "Milyen picurka!" Gyanítom majd inkább akkor jönnek a gondok, ha kisöcsi rástartol az autóira.

Közben a nagyfiú piknikezik...

... és piknikezik

... és fagyizik

... és trambulinozik

Amúgy most összehasonlíthatatlanul jobb lelkiállapotban vagyok mint Áronnal voltam, egészen más úgy babázni, hogy tudom, hogy fél évig itthon maradhatok vele, még valamennyi minimális pénzt is kapok érte, és utána visszamehetek stabil állásomba, nem kell folyamatosan azon aggódni, hogy hol fogunk dolgozni és élni ezután. Nagyon sajnálom, hogy Áron első éve ilyen stresszes volt, de az élet néha nem ideálisan alakul... Mindenesetre most nagyon örülök, hogy nyugodtan tudom élvezni ezt az időszakot.

Logisztika azért ehhez is kell rendesen, íme a család egy éves harci terve táblázatba foglalva:

Azért elég nehéz felfogni egy ilyen kis jövevény érkezését, emlékszem Áronnál sokszor elkapott az érzés, hogy most már új életünk van, ketten többet sose leszünk, most meg ugyanez, mire az ember megszokta, hogy hárman vagyunk, újraindul minden, most már négyen vagyunk, és az a háromtagú család már sose leszünk. Mindez egyik napról a másikra, fel kell ezt még dolgozni. De ahogy Dani az imént megjegyezte: "Négy az már egy proper család, erre még Orbán Viktor is csettintene!" Na azért lassan a testtel...

Puszi a kisöcsinek

Volt idő, mikor attól féltem, hogy nem lesz egy férfi sem az életemben,
ehhez képest most van három

Sikerült abban a félórában piknikeznünk, amikor szakadt az eső, amúgy egész
nap ragyogó napsütés

Ez a bejegyzés elég pozitívra sikeredett, de azért őszintén szólva nem könnyű. Egy gyerekkel sem, kettővel meg végképp. Nehezebb éjszakák után marhára kivagyunk.

És végül, de nem utolsósorban nagy nagy köszönet anyukámnak, aki nélkül nehezen éltük volna túl az első hetet. És persze Daninak, aki éjfél és hajnali három között rendületlenül altatja Olivért, nélküle végem lenne, az biztos.

Vive la France!

Míg manapság úgy tűnik mindenhol a retardált fasiszták a népszerűek, jönnek a franciák, akik nagy többséggel megválasztanak egy értelmes, liberális, és nem utolsósorban jóképű, fiatal elnököt. Hát nem gondoltam, hogy pont a franciák fogják ezt meglépni, de éljen, éljen!!!