Nagyon megkésett helyzetjelentés

Hát ilyen hosszan talán még sosem tüntünk el az éterből... Különös év ez az idei, a sok itthonléttel és karanténolással, az embernek az az érzése, hogy semmi sem történik, de az idő meg valahogy gyorsított sebességgel halad. Hogy értünk október végéhez? Hová tűnt ez az év?

Na szóval, miről is kell említést tenni. A karanténolás eleje (április-május) meglepően kellemesen telt, szép volt az idő, munka se volt túl sok, és a gyerekek is élvezték az új helyzetet, és hogy több időt tölthetnek velünk. Aztán szép lassan ők elkezdtek unatkozni, mi meg begolyózni.

Én még egész tűrhetűen bírtam, nálunk ugyanis semmi leállás nem volt, és egy rövidebb szünet után rendszeresen bejártam, de Daniék még mindig főként otthonról dolgoznak, és csak szeptemberben tudott visszamenni, szegény a végén már marha nehezen viselte a bezártságot. Nem is normális ez az álapot szerintem.

Az augusztust a fiúk Magyarországon töltötték, végül is, ha karanténban van az ember, mindegy, hogy hol. Én meg a hónap közepén látogattam haza, az időzítés szerencsés volt, covid ugyben egész csendes időszak volt, legalább a családot meg tudtuk látogatni.

Aztán szeptemberben minden visszállt normálisba, Áron vissza iskolába, Olivér óvodába, mindketten dolgozni, hát már nagyon kellett ez a normalitás. És jelenleg nagyon reménykedünk, hogy ez így is marad.

Áron már másodikos, továbbra is szuperul megy neki a suli, úszás helyett focizni járunk és cserkészetre (?!, barátnőm meggyőzött, hogy a kiránduláson és a kempingezésen van a hangsúly nem a valláson, legútóbb egy tábortűz körül rohangáltak, és pillecukrot sütögettek, Áron marhára élvezi). Ezen kívül edz az apjával, és nagyon büszke az izmaira, erről majd készül egy bejegyzés, ha minden jól megy :-)

Olivér kicsit sírva ment vissza oviba, az ő korában azért nagyon hosszú volt öt hónap kihagyás, de szerencsére hamar belerázódott, és már újra mosolyogva jár. Pont a karantén alatt kezdett beszélni, így a magyarja nagyon beindult, az angolt meg teljesen elfelejtette, most meg jön vissza az angolja, magyarul meg úgy beszél, hogy nem lehet érteni. De bízunk benne, hogy hamarosan kiigazodik ez is, elég nehéz elképzelni, hogy jövőre iskolába megy.

Amúgy a gyerekek most már konkrétan verekednek és tépik egymást, ha meg éppen ezt nem, akkor minden lehetőséget megragadnak a rinyálásra. Mi meg sajnos ezt továbbra is nehezen viseljük, nade lesz ez még így se.

Munka téren viszont van helyzet rendesen, nyáron szuper főnököm bejelentette, hogy beadta felmondását. Miután jól kisírtam magamat (szó szerint), úgy döntöttem, ez az én lehetőségem, és megpályázom az állását. Volt rendes interjú, külső jelentkezők is, de azért én meglehetősen jó pozícióban voltam, és meg is kaptam az állást :-) Szóval októbertől 15 ember főnöke lettem, és 70 projektért felelek, jesszum pepi!!! Nagyon élvezem, mindig is ide akartam eljutni, de azért érzem a felelősséget, hogy itt már nem babra megy a játék, és rendesen fel kell kötni a gatyámat. Na meg persze azt, hogy a nagyemberek megkérdezik, hogy mi valamiről a véleményem, meg tudjuk-e csinálni, és ha igen, mennyiért, és amit válaszolok, az lesz, még igencsak szoknom kell.

További nagy terveim között szerepel a blog felélesztése, úgyhogy figyeljetek a közeljövőben!