Újvilági Kalandok: A távcső

Régóta dédelgetett álmom volt egy kisebb csillagászati távcső beszerzése. Az ötlet akkor fogalmazódott meg bennem, amikor a törökországi kirándulásunkon, az ország belsejében, abszolút a semmi kellős közepén, magasan a hegyek között olyan gyönyörű csillagos eget láttunk, amilyet addig sohasem. Szerintem Magyarországon még a legkevésbé fényszennyezett helyeken sem lehet ilyet látni.

Valami ilyesmit kell elképzelni. (Ez a kép a Utah állambeli Dark Sky Park-ban készült)

Sajnos csóró doktorandusz hallgatóként fontosabb dolgokra kellett a pénz, arról nem is beszélve, hogy Budapestről még a Hold is alig látszik akkora a fényszennyezés. Amerikában aztán az távoli nemzeti parkok csillagos ege újra felszította az érdeklődésem. Mivel Berkeley sem ideális az észlelésre és különben is elég bizonytalan volt a helyzetünk ismét jegeltem a témát. Nade, most, hogy Áron 6 éves lett, és elkezdte érdekelni a körülöttünk lévő világ: Hold, a bolygók, csillagok; eljött az én időm!!!

A nagy fényerő miatt Newton típusú távcsövet preferáltam, és az egyszerűség (és az olcsóság) kedvéért Dobson zsámolyra szerelve. A Newton típusú távcsövek fő optikai eleme egy paraboloid tükör, ami egy segédtükrön át a szembe irányítja a fókuszált fénysugarakat.

Az eredeti dizájn Sir Isaac Newton nevéhez fűződik, aki ezzel az újításával hatalmasat lendített a csillagászat fejlődésén.

Azért jók a Newton távcsövek, mert egyszerűségüknél fogva viszonylag nagy átmérőben is megfizethetőek. Hátrányuk azonban, hogy a tükrök megfelelő beállítására eléggé érzékenyek, amit több-kevesebb rendszerességgel ellenőrizni kell, és után kell állítani ha szükséges. Viszont valamiféle állványra mindenképpen szükség van. Itt két lehetőségünk van: választhatunk állványt ekvatoriális mechanikával, amivel ügyesen lehet követni a csillagok mozgását az égen, cserébe komplikált beállítani és a jó minőségű, stabil darabok elég drágák. Viszont a Dobson zsámoly kő primitív, nagyon olcsó, viszonylag könnyű/könnyebb megtalálni az égi objektumokat, mivel elég intuitíven horizontális és vertikális síkban állítható a távcső (alt-azimut). Hátránya a Dobson szerelésnek, hogy mivel nem képes a csillagok égi útját egyszerűen követni, fotózásra nem alkalmas (legalábbis a hagyományos mély-ég asztrofotózásra nem). A távcsövek választásánál elsődleges szempont, hogy mekkora legyen a tükör/lencse átmérője, azaz mekkora a távcső fénygyűjtő képessége: minél nagyobb az átmérő, annál halványabb égi objektumok is láthatók, és annál nagyobb nagyítások is elérhetőek. Én úgy gondoltam, hogy egy 20-25 cm-es tükör átmérő reális választás: kellően nagy az átmérő, már sok mindent lehet rajta látni, de nem lesz túl nagy: ha jó idő van, felkapom/kiviszem a kertbe.

Abban teljesen biztos voltam, hogy nem akarok új távcsövet venni. Használt amatőr csillagász eszközöket vagy az ebay-en vagy az astrobuysell dedikált amatőrcsillagász oldalon lehet beszerezni. Elég sokáig csak figyeltem a piacot: milyen távcsövek, milyen kiegészítőkkel, milyen áron mennek. Áron szuper lelkes volt: egyfolytában azt kérdezgette tőlünk, hogy majd, ha a koronavírusos lezárásnak vége lesz, átjöhet-e a kis barátja belenézni a távcsőbe (ami még nem is volt meg). Végül egy ebay-es hirdetésre csaptunk le: 20cm-es Orion Dobson zsámolyra szerelt Newton távcső, az alapnál magasabb minőségi kategóriából (pl. az élesség két (egy durva és egy finom) fókuszírozóval állítható). És nemcsak egy távcső, hanem egy egész készlet: távcső + 3 okulár + nap és egy holdszűrő + kollimátor objektív.

A távcső egy kisfiúé volt, akinek a szülei vehették pár éve (a finom porrétegből ítélve). A szülők valószínűleg nem értettek hozzá, így a fiúnak nem sok esélye volt értelmesen használni a műszert: az okuláron, és a Barlow lencsén lévő menetek teljesen használhatatlan módon volt összecsavarva, a red-dot kereső egyik alkatrésze törött volt, ami nélkül max. holdat lehet megtalálni, a főtükröt stabilizáló csavarok nem voltak meghúzva (ez kb. azt jelenti, hogy a tükör sosem volt rendesen beállítva).

Amikor hazaértünk a távcsővel, még világos volt, a félhold magasan ragyogott. Úgyhogy Áronnal azon nyomban be is röffentettük a műszert. Mindketten teljesen el voltunk ájulva... életemben most láttam először a hold krátereit szabad szemmel. Elképesztő volt. Még Erikának is tetszett! Aztán 3 hétig egyfolytában esős-felhős volt az idő, úgyhogy max a napfoltokat tudtunk nézni (persze a 11 éves nap ciklusban most vagyunk a napfolt minimumnál).

Ezt a képet objektív nélkül, a távcső primer fókuszába, kézzel tartott fényképezőgéppel készítettem.

Időközben, ahogy alkalom adódott megfigyeltük a Szaturnuszt, a Jupitert, most az októberi közelség idején a Marsot. Én hosszas keresgélés után nemrég megtaláltam az Androméda galaxist. Tudtam, hogy mire számíthatok, valahol nagyon impresszív ezeket a dolgokat szabad szemmel látni, de kicsit lelombozott, amikor megláttam azt a halvány kis pamacsot a látómező közepén, ami elvileg a galaxis volt. :D Dehát ilyen a vizuális észlelés.