2023. március 9., csütörtök

Immersive Dalí

Kihasználva, hogy Dani anyukája itt volt egy februári hétvégére, egészen Londonig elmerészkedtünk Danival, ráadásul kultúrális programra! Ha jól számolom, húsz éve voltunk egyszer színházban, akkor megállapítottuk, hogy ez nekünk annyira nem jön be, és azóta nem erőltettük a kultúrális programokat. Dalít viszont kifejezetten szeretem, így egy nem szokványos Dalí kiállítás egész jól hangzott, így kipróbáltuk.

Hamarabb értünk Londonba mint ahogy a jegyünk szólt, így volt kicsit időnk körülnézni a környéken. Mint kiderült, a Brick lane egy híres hipszter utca, volt itt minden, utcai kajaárusok, művészgalériák, bolhapiac, kirakodóvásár, graffiti, utcazenészek, ezt még a Berkeley hippik is megirigyelnék😄






Még egy szuper csokiboltot is találtunk


A kiállítás viszonylag hagyományosan indult, bemutatták Dalít, főleg meglehetősen flúgos és a tudományból inspirált arculatát, aztán bejutottunk egy olyan terembe, ahol babzsákokon és nyugágyakból lehetett élvezni a mindenfelé körbevetített Dalí műveiből inspirált rövodfilmet.


Aztán majdnem nem vettük észre, de szerencsére mégis, hogy ezután van még egy másik terem, az volt a legjobb. Itt az ember kapott egy virtuális headset-et, és "felszállt" egy hajóra, ami Dalí figurái között hajózott. Ezt leírni képtelenség (legalábbis egy olyan földhözragadt embernek mint én), de oltári szuper élmény volt.

Kívülről ennyi látszott, de headset-tel a fejeden egy más világban jártál

A kiállítás után meg, ha már Londonba vagyunk, elmentünk koktélozni, vacsorázni. Ehhez is egy nagyon hangulatos helyet sikerült kifognunk.

Stílusosan laboros koktéllal

Az étterem hű a nevéhez "Az Alkimista"


És a végén még egy kis esti séta is belefért. Különleges, szuper kis délután volt.



1 megjegyzés:

  1. Nagyon egyetértek a művészeti ágakat illetően: a festményeket szeretem, a színházat sajnos nem.

    VálaszTörlés