Autós sztori

Vettünk egy új autót. Egy kétéves, sötét piros hibrid Toyota Yaris-t, nagyon meg vagyunk vele elégedve. De ahogy eljutottunk idáig, az nem volt egyszerű.

Úgy kezdődött, hogy elütöttünk egy őzet. Pontosabban pánikszerűen át akart jutni az út túloldalára, és ráugrott az autó elejére. Túlélte (bár nem tudom milyen állapotban), a kocsinak se lett túl komoly baja, bár a bal első fele eléggé lezúzódott, azért még vezethető volt.

Két napra rá, ettől teljesen függetlenül, defektet kaptam a házunktól kb. egy kilóméternyire. Az autópálya lejárón a leállósávban le tudtam állni, hazasétáltunk a gyerekekkel, aztán elkeztdtem telefonálgatni, hogy valaki haza tudná-e vontatni. Mivel élő emberhez nem jutottam (mindez vasárnap délután történt), hétfő reggelre meg már úgyis be volt izzítva a szervíz az őzbaleset miatt, gondoltam éjszakára állhat ott, majd reggel összeszedik.

Aztán mikor másnap reggel ment érte a szervíz, nyoma se volt. Hosszas telefonálgatás után kiderítettem, hogy a nemzeti autópálya hivatal elvontatta egészen Londonba! Ááááá! És ami még rosszabb, £400-ot kértek, csak hogy visszaadják! Ááááá! Na persze ekkor még mindig vezethetetlen volt, így a szervízeseknek kellett érte menni, nekem meg mindenféle módon igazolni, hogy enyém a kocsi, de nagy nehezen egy hét múlva visszaszereztük.

A szervízesek megnézve az őzkárt, azt mondták, ezt mindenképp a biztosítón keresztül csináltassunk, különben marha drága lesz. Megint hosszas telefonálgatás, biztosító beizzítva, küldjünk képeket, oké, megcsinálják. De el kell vinni egy másik szervízbe, mert a vázat kell szerelni. Rendben, oda is át lett véve, míg végül ők megállapodtak a biztosítóval, hogy ezt bizony nem érdemes megjavítani, és leírták a kocsit.

Idegörlő és hosszas egy procedúra volt, de a végén legalább rendesen fizettek érte, és nem kellett az eladással bajlódni. Azért sajnáltuk, hogy ilyen vége lett szerencsétlen hűséges kis Punto-nknak.

Ezután villám kocsivásárlásba kezdtünk, péntek este megnéztük a neten a használt autó felhozatalt, az alapján szombat reggel beállítottunk a cambridge-i Toyota kereskedésbe, és úgy voltunk vele, hogy addig innen el nem megyünk, míg nincs egy új autónk. Így is lett 😀

Íme, az új autónk

Közben a gyerekek jól elszórakoztak a Toyota szalonban

A dealer a sikeres üzletkötés után még azt is megengedte nekik,
hogy beindítsák a Toyota Supra-t

A sikeres vásárt kedvenc pizzázónkban ünnepeltük,
ahol ilyen menő vonatterepasztal van

Még egy másik ünneplésre való ok is van, ez ugyanis idén a 44. bejegyzés, amivel rekordot döntöttünk! És még mindig van blogolni való, nem is értem, ennyire nem tűnt sűrűnek az év.