Hát igen, beindult a munka, ennek köszönhetően, három hete volt az utolsó bejegyzésünk, de most hétvégén remélhetőleg mindent sikerül bepótolni. Megpróbálom összefoglalni, hogy mik is az első benyomásaim a laborról.
Szóval az első hetek nem telnek stresszmentesen, néha teljesen kétségbeesem, hogy én vagyok az egyetlen postdoc a földkerekségen, aki nem tud FPLC-zni, máskor meg úgy érzem, hogy pár hónap alatt simán belejövök, és megállom majd a helyemet. Mindenesetre azt hiszem, csak mostanra fogtam fel, hogy a világ egyik legjobb egyetemén vagyok, és ez finoman szólva kezd frusztrálni.
A laborban határozottan más a munkamorál mint otthon, de azért messze nem olyan borzasztó a helyzet, mint amivel otthon rémisztgettek páran. 10 előtt itt is elég kevesen járnak be, és 6 körül kezd lecsappanni a létszám, este 8-kor meg már csak néhányan vannak még ott. Amúgy mindenki teljesen randomszerűen jár be, rengetegen vagyunk a csoportban, és a főnököt abszolút nem izgatja, hogy ki, mikor, éppen mit csinál. Ez a szakmai dolgokra is abszolút igaz, nekem leginkább úgy tűnik, hogy valahogy úgy gondolkodik, hogy önálló kutatókat toboroz össze, akikkel néha kettesben és csoport szinten is megbeszélést tart, de amúgy azt várja el, hogy önállóan csináld azt, amit akarsz, persze a témádon belül.
Van heti egy munkabeszámoló és egy journal club, amik szuperek, és rengeteg mindent lehet belőlük tanulni. Ezen kívül még van heti minimum egy szeminárium is, ahol elég nagy kaliberű meghívott előadók szoktak lenni. Ami számomra igen meglepő volt, de nagyon tetszik, hogy ezek után a laborban az emberek megvitatják a hallottakat, nem kötelességből, hanem mert érdekli őket.
Hogy mit gondoljak a csoportról, az még mindig nem teljesen kiforrott. A főnök zseniális, az egyértelmű. A többiek viszont néha azt a benyomást keltik bennem, hogy a többet erővel mint ésszel elvet követik, sőt néha meg mintha kifejezetten baromságokat művelnének.
Ami a saját munkámat illeti, az biztos, hogy itt rengeteget tudok majd fejlődni. A munka eleje nagyon izgalmas, mert rengeteg újat tanulok, viszont azt marhára nem élvezem, hogy szinte mindenben másokra vagyok utalva. Ebben kicsit szerencsétlen a helyzetem, mert abban a témában, amibe bekapcsolódtam, elég trehány emberek dolgoznak, és senkinek sincs normális protokollja semmiről, így az információk begyűjtése rendkívül fáradtságos, és csak csöpögtetve jön. És az a srác, akivel együtt kell dolgoznom, szerintem az egyik legrosszabb az egész csoportban. Először is, tök más a stílusa mint nekem, ő a gyorsan öntsünk össze valamit, aztán nézzük meg mi sül ki belőle elvet követi, míg én meg a pontosan mit csinálunk és minek, biztosan ez a legjobb módja ennek, kérdéseket teszem fel, mielőtt bármibe is belekezdenék. Ebből vannak néha konfliktusok, mivel én minden apró részletbe belekérdezek, ő meg folyton azt hiszi, hogy kötekedek. Így amikor már végképp elege van, azt mondja, hogy nem tudja pontosan mért így csinálja, erről most nem ér rá társalogni, így csinálja, és kész. Alapjába véve az a baj, hogy a kisgyereke miatt teljesen hektikusan jár be, és amikor bent van, akkor meg futkorászik össze-vissza mint egy mérgezett egér, néha még csapkod is, és a haját tépi. Még nézni is rossz. Szóval azt már nagyon várom, hogy egyedül tudjam csinálni a dolgaimat, és ne kelljen egymást terrrorizálnunk.
Egy másik dolog, amit már marhára kezdek unni, az a bürokrácia. Hihetetlen, hogy Chapel Hill-ben mindent lezavartak egy nap alatt, fényképes igazolványt és kulcsokat is kaptam, most meg már a negyedik hetemet kezdem és kulcsnak még a közelében sem járok. Viszont most pénteken megérkezett az új gépem, egy nagyon cool, óriási, fekete, lapos monitorral, úgyhogy a jövő héten valamikor beviszem a fényképezőgépet, és lefotózom a környéket, mert már érkezett rá igény :-)
Elnézést, hogy a vége felé panaszkodás áradatba fulladt ez a post, biztos vagyok benne, hogy hamarosan nagyon fogom élvezni a munkát, csak minden kezdet nehéz.
Mivel hétvégére annyi minden össze szokott gyűlni, hogy teljes napos kirándulásokra nem mindig jut idő, ezért van amikor környékbeli rövidebb programokat találunk ki. Ilyen volt például a múlt hétvégén mikor elmentünk egy szedd magad farmra cseresznyét, szedret és barackot szedni. Az óceán közelében, ahol mi is lakunk, nagyon érződik az tenger hatása, mert egész évben kb. ugyanolyan 15 fok körüli idő van. Nem túlzok, tényleg tök ugyanolyan idő van, mint amikor megérkeztünk januárban, nagyon fura, hogy nincsenek évszakok. Szóval ez az éghajlat a gyünölcstermesztésnek nem igen kedvez, de amint az ember elindul a szárazföld belsejébe, nem kell sokat menni, 50-60 km-t, máris megjelennek az évszakok, hó, kánikula stb. Nagyon meglepő volt, hogy kevesebb mint egy óra vezetéssel megérkeztünk a mediterrán nyárba, és ilyen zsákmánnyal tértünk haza.
