Vettünk egy okostelefont. Ez önmagában még nem lenne különösebb blogolni való, de mégiscsak az, mivel igen, több mint egy év után, végre sikerült valamit találni, ami rosszabbul működik itt mint Magyarországon! Itt a részletes sztori.
Szóval úgy döntöttünk, veszünk egy okostelefont. Elsősorban nem azért mert annyira lenyűgöznek az új technikai kütyük, hogy nem tudunk nélkülük élni, hanem mert itt a szilikon völgy közelében szinte már mindenkinek van, és amikor egy technika igy elterjed, akkor valahogy előállnak olyan szituációk, amikor igencsak megnehezedik azoknak a dolga, akik még nem csatlakoztak az új technológiához. Pl. manapság képtelenség valakivel mobiltelefon nélkül összehozni egy találkozót, mert folyton változik valami az utolsó pillanatban, mig ez korábban tökéletesen működött... Itt meg már ott tartanak, hogy feltételezik, hogy folyamatosan, a nap 24 órájában van internethozzáférésed, és ennek megfelelően viselkedsz. A főnököm rendszeresen azzal viccelődik, hogy nekem még nem sikerült belépnem a digitális korszakba, de elég csúnyán le is cseszett már párszor, hogy nem reagálok elég gyorsan a leveleimre (ezalatt értsd pl. hogy egy nap múlva küldtem neki adatot, miközben amúgy nyaraltam).
Na de mindegy, a lényeg az, hogy itt tényleg még a csövesek is iPhone-nal mászkálnak, amit egyébként úgy hirdetnek, hogy "Hát, ha nincs iPhone-od, akkor nincs iPhone-od" olyan hangsúllyal, amiből egyértelmű a valódi jelentés: "Hát, ha nincs iPhone-od, akkor hihetetlen lúzer vagy":
http://www.youtube.com/watch?v=onLYKU-CNhM
Mivel nekem az Apple termékekkel kapcsolatban továbbra is heves ellenérzéseim vannak, úgy döntöttünk, hogy a fő kompetitor céget fogjuk gazdagitani, és megvettük a legújabb Androidos Samsung Galaxy Note csodakütyüt.
Na és itt jön a történet. Már egy ideje nézegettük, hogy milyen legetőségeink vannak, és kiderült, hogy az előfizetések mind felháboritóan drágák, egészen pofátlan szerződési feltételekkel. Mindenből csak giganto csomagot lehet venni, akárhogy trükközik az ember, nem ússza meg, hogy havi 80-100$-nál kevesebbet kelljen fizetni. Emiatt is döntöttünk úgy, hogy elég lesz egyet venni, amin az internetet mindketten használhatjuk, és az fogja magánál hordani, aki felelőségteljesebb (de kár, hogy ez pont én vagyok :-))
Na szóval ott vagyunk a boltban, ugyanannál a szolgáltatónál vettük az új telefont mint a régit, mondom, hogy szeretném ha a régi számom megmaradna. Erre a csaj heves telefonálgatásba kezd, majd közli, hogy van egy jó hire meg egy rossz, itt csak új számmal tudja nekem eladni a készüléket, ha meg akarom tartani a régit, akkor másik boltba kell elmennem. Erre a Dani megkérdezte tőle, hogy hol volt itt a jóhir, mire elneveti magát és azt mondja, na jó, az tényleg nincs. Ok, nem baj, új számom lesz (akiknek megvolt a régi, javitsátok, most már 510-333-2206). Hosszas papirkitöltögetések, aláirások, majd a végén közli, hogy akkor a deposit 150$ lesz. Kérdem én, a micsoda? Majd kiderült, hogy mivel az USA-ban nincs hiteltörténetünk, egy extra 150$ biztonsági letétet kell fizetni (amit majd egy év múlva visszaadnak, ha rendesen fizetjük a számlákat, na de akkor is!) Ugyanis itt az a rendszer, hogy ha sok hitelt veszel fel, és rendesen fizeted, akkor jó gyerek vagy, ha sok hitelt veszel fel, és nem fizeted rendesen, akkor rossz gyerek vagy, és itt jön a poén, ha egyáltalán nem veszel fel hitelt, mert csak olyan dolgokat vásárolsz amire van elég pénzed, akkor is rossz gyerek vagy! Felháboritó!
Aztán mikor kiléptünk a boltból, mondom a Daninak, ellenőrizzük már le, hogy minden rendben. A szerződés három oldalnyi apró betűs szöveg volt, és ahol valami konkrétumnak kellett volna lennie ott ilyenek voltak, hogy data plan: $. Visszamegyünk, kérdezzük a nőtöl, hogy ez most mégis micsoda? Azt mondja, hogy ja igen, ez a cég mindig csak ilyeneket ir oda, de épp ezért kézzel ráirta erre a cetlire, hogy valójában mire is szerződtünk. Kézzel, cetlire? Seriously?!
Szóval az amerikai AT&T céghez képest a magyar T-mobil egy egész korrekt kis cégnek mondható. Ilyen is van.
Azért hogy pozitivan végződjön ez a bejegyzés is, megjegyzem, hogy a Samsung Galaxy Note igen menő egy készülék. Hogy boldogabb lesz-e tőle az ember, és hogy megér-e ennyi pénzt, az már egy másik történet...
2012. március 27., kedd
HD-ben látom a világot!
Szóval a kis egészségügyi kaland, amit az előző bejegyzésemben már emlitettem, az az, hogy megműtettem a szememet. Aki esetleg nem tudja, mert a kontaktlencsével jól álcáztam, igencsak vakegér voltam, az utóbbi években már -6-os dioptriával. Már régóta gondolkodtam a lézeres szemkorrekción, de mindig túl beszari voltam hozzá.
Az egész úgy kezdődött, hogy fogyóban volt a kontaktlencsém, amit még otthonról spájzoltam, és neki kellett volna állni kitalálni, hogy hol van olyan doki aki elfogadja a biztositásomat, milyet vegyek helyette stb, és amikor pont ezen vaciláltam folyamatosan egy szemsebész hirdetését nyomatták a rádióban. Na gondoltam, ha mar igy alakult, utánanézek ennek a pacáknak, és kiderült, hogy a térség egyik leggyakorlottabb szemsebésze, és szuper értékeléseket kapott mindenféle független fórumon. Hát gondoltam, ha ez nem isteni jel, hogy szedjem össze a bátorságomat, akkor semmi.
Szóval elmentem vizsgálatra, gyönyörű rendelő, ultramodern műszerek, szuperkedves alkalmazottak és orvosok (hát nem éppen egy sztk feeling), és természetesen megállapitották, hogy nem egyszerűen jó, hanem tökéletes jelölt vagyok (mondjuk sejteni lehetett, hogy ezt fogják kihozni). Szóval egyeztettük a nagy nap időpontját két hét múlvára.
Hát ebben a két hétben némileg idegbaj voltam, és az nem túl sokat segitett, hogy a vicces kollégáim elkezdték magyarázni, hogy csak az a lényeg, hogy ne nézzek máshová, mert különben a lézer kitörli a gyerekkori emlékeimet. Az meg végképp nem segitett, hogy a Dani közölte, hogy ő nem hisz az érzéstelenitésben, biztosan borzalmas lesz, és érezni fogom, ahogy belevágnak a szemembe. (Erény az őszinteség, de azért néha jól jön egy kis kegyes hazugság.)
Szóval a nagy nap úgy nézett ki hogy, a Dani elvitt a rendelőbe, ahol ki kellett tölteni egy csomó hivatalos papirt, pl. hogy nem hagytam náluk végrendeletet (rendkivül megnyugtató), majd leperkáltuk a nagy zsét, minek cserébe adtak nekem egy kis váliumot. Majd mindenféle részletet elmagyaráztak, és végül bevezettek a lézerszobába, amit minden oldalról üveg vesz körül, hogy a következő páciensek nézhessék, hogy mi fog velük történni. A Danit is beengedték, és foghatta volna a kezemet, de modtam, hogy köszönöm, szülni egyelőre még nem készülök. Aztán lényegében arra emlészem, hogy mindenféle műszerrel meg vacakkal matatnak a szemem körül, de fájdalmat semmit nem éreztem. Az mondjuk nagyon para volt, mikor megéreztem az "égetett hajszagot", és tudatosult bennem, hogy égetik a szememet. Koncetrálj a zöld lézerre, koncetrálj a zöld lézerre, bakker, égetik a szememet! De aztán a teljes procedúra nem tartott tovább tiz percnél, és már kint is voltunk. Mondom a Daninak, ez nem is volt olyan durva, mire ő, micsoda, ez borzalmas volt, láttad volna mit csinálnak veled! Hát igen, gyanitottam, hogy ezt rosszabb végignézni, mint benyugtatózva és érzéstelenitve átélni (és itt most belinkelhetnék mindenféle rémisztő YouTube videót, de inkább nem teszem).
Annyi volt az utasitás, hogy a műtét után négy órát aludni kell, de legalább csukva tartani a szemet. És valóban, mikor kiszálltam a kocsiból vagy elmentem vécére, az igen kellemetlen szúró érzéssel és erős könnyezéssel járt. Aztán mikor lejárt a négy óra, nem is értem, hogy ez hogy lehetséges, kinyitom a szemem, és mintha elvágták volna, semmi kellemetlen érzés, és tök jól látok! Elképesztő, hogy mire képes az orvostudomány! Délután már kirándultunk a Bencével, merthogy sajnos a műtét pont az ő látogatásának hétvégéjére esett, és szerencsétlen kénytelen volt végignézni a hisztit, amit a körül műveltem, hogy a méregdrága antibiotikumos szemcseppel képtelen voltam elsőre beletalálni a szemembe. (Mégegyszer bocsi!)
Egy hétig úgy néztem ki mint egy zombi, mivel szinte a teljes szemfehérjém bevérzett (ez sem fájt, csak rémisztő volt), a világos-sötét határrégiókat nagyon furán láttam, és az egyik szememmel határozottan élesebben láttam. Aztán két hét után visszamentem kontrollra, és a látásom 20/15!!! Mivel otthon ha jól tudom nem használják ezt a számozási rendszert, referenciaként 20/40-nel az ember átmegy a látásvizsgán a jogsi megszerzésénél, 20/20 meg a tökéletes látás határa. Vagyis a látásom jobb a tökéletesnél :-)
Szóval ez szuperul sült el, nagyon örülök, hogy rávettem magamat, most olyan belevaló gyereknek érzem magamat, hogy a végén még a fülemet is kilyukasztom. Bár ehhez azért még egy kicsit tovább gyűjtöm a bátorságot :-)
Az egész úgy kezdődött, hogy fogyóban volt a kontaktlencsém, amit még otthonról spájzoltam, és neki kellett volna állni kitalálni, hogy hol van olyan doki aki elfogadja a biztositásomat, milyet vegyek helyette stb, és amikor pont ezen vaciláltam folyamatosan egy szemsebész hirdetését nyomatták a rádióban. Na gondoltam, ha mar igy alakult, utánanézek ennek a pacáknak, és kiderült, hogy a térség egyik leggyakorlottabb szemsebésze, és szuper értékeléseket kapott mindenféle független fórumon. Hát gondoltam, ha ez nem isteni jel, hogy szedjem össze a bátorságomat, akkor semmi.
Szóval elmentem vizsgálatra, gyönyörű rendelő, ultramodern műszerek, szuperkedves alkalmazottak és orvosok (hát nem éppen egy sztk feeling), és természetesen megállapitották, hogy nem egyszerűen jó, hanem tökéletes jelölt vagyok (mondjuk sejteni lehetett, hogy ezt fogják kihozni). Szóval egyeztettük a nagy nap időpontját két hét múlvára.
Hát ebben a két hétben némileg idegbaj voltam, és az nem túl sokat segitett, hogy a vicces kollégáim elkezdték magyarázni, hogy csak az a lényeg, hogy ne nézzek máshová, mert különben a lézer kitörli a gyerekkori emlékeimet. Az meg végképp nem segitett, hogy a Dani közölte, hogy ő nem hisz az érzéstelenitésben, biztosan borzalmas lesz, és érezni fogom, ahogy belevágnak a szemembe. (Erény az őszinteség, de azért néha jól jön egy kis kegyes hazugság.)
Szóval a nagy nap úgy nézett ki hogy, a Dani elvitt a rendelőbe, ahol ki kellett tölteni egy csomó hivatalos papirt, pl. hogy nem hagytam náluk végrendeletet (rendkivül megnyugtató), majd leperkáltuk a nagy zsét, minek cserébe adtak nekem egy kis váliumot. Majd mindenféle részletet elmagyaráztak, és végül bevezettek a lézerszobába, amit minden oldalról üveg vesz körül, hogy a következő páciensek nézhessék, hogy mi fog velük történni. A Danit is beengedték, és foghatta volna a kezemet, de modtam, hogy köszönöm, szülni egyelőre még nem készülök. Aztán lényegében arra emlészem, hogy mindenféle műszerrel meg vacakkal matatnak a szemem körül, de fájdalmat semmit nem éreztem. Az mondjuk nagyon para volt, mikor megéreztem az "égetett hajszagot", és tudatosult bennem, hogy égetik a szememet. Koncetrálj a zöld lézerre, koncetrálj a zöld lézerre, bakker, égetik a szememet! De aztán a teljes procedúra nem tartott tovább tiz percnél, és már kint is voltunk. Mondom a Daninak, ez nem is volt olyan durva, mire ő, micsoda, ez borzalmas volt, láttad volna mit csinálnak veled! Hát igen, gyanitottam, hogy ezt rosszabb végignézni, mint benyugtatózva és érzéstelenitve átélni (és itt most belinkelhetnék mindenféle rémisztő YouTube videót, de inkább nem teszem).
Annyi volt az utasitás, hogy a műtét után négy órát aludni kell, de legalább csukva tartani a szemet. És valóban, mikor kiszálltam a kocsiból vagy elmentem vécére, az igen kellemetlen szúró érzéssel és erős könnyezéssel járt. Aztán mikor lejárt a négy óra, nem is értem, hogy ez hogy lehetséges, kinyitom a szemem, és mintha elvágták volna, semmi kellemetlen érzés, és tök jól látok! Elképesztő, hogy mire képes az orvostudomány! Délután már kirándultunk a Bencével, merthogy sajnos a műtét pont az ő látogatásának hétvégéjére esett, és szerencsétlen kénytelen volt végignézni a hisztit, amit a körül műveltem, hogy a méregdrága antibiotikumos szemcseppel képtelen voltam elsőre beletalálni a szemembe. (Mégegyszer bocsi!)
Egy hétig úgy néztem ki mint egy zombi, mivel szinte a teljes szemfehérjém bevérzett (ez sem fájt, csak rémisztő volt), a világos-sötét határrégiókat nagyon furán láttam, és az egyik szememmel határozottan élesebben láttam. Aztán két hét után visszamentem kontrollra, és a látásom 20/15!!! Mivel otthon ha jól tudom nem használják ezt a számozási rendszert, referenciaként 20/40-nel az ember átmegy a látásvizsgán a jogsi megszerzésénél, 20/20 meg a tökéletes látás határa. Vagyis a látásom jobb a tökéletesnél :-)
Szóval ez szuperul sült el, nagyon örülök, hogy rávettem magamat, most olyan belevaló gyereknek érzem magamat, hogy a végén még a fülemet is kilyukasztom. Bár ehhez azért még egy kicsit tovább gyűjtöm a bátorságot :-)
Még élünk
Mivel az elmúlt időszakban teljesen elhanyagoltuk a blogot, gongoltam most már épp ideje újra jelentkezni, mielőtt az összes hűséges olvasónkat elveszitjük. Szóval igazából azért is nem irtunk, mert túl sok minden nem történt, a hétvégéken leginkább próbáljuk magunkat regenerálni a hétköznapok fáradalmai után. Engem most már másodszorra kap el egy influenza-megfázás-szerű nyavalya, a Dani is volt egyszer beteg, meg még egy kis egészségügyi kalandunk volt, erről majd külön blogban beszámolok.
Ráadásul év elején engem még "szakmailag is húzott az ág" ugyanis kellett tartanom egy munkabeszámolót, egy journal club-ot, és két posztert kellett készitenem házikonferenciákra. Ezek közül talán leginkább emlitésre méltó sztori a journal club.
Itt igyanis azt olyanból kell tartani, ami egyáltalán nem kötődik a labor munkájához, hanem valami nagyon egzotikus tudomány. Na én kitaláltam, hogy beszélek a DNS számitógépekről, ami számomra egy elég menő témának tűnt. Jó sok időt rászántam, hogy kibogozzam, hogy miről is van szó, merthogy ezeknek a cikkeknek csak kisrészben van közük a biológiához, inkább matekból meg számitástechnikából állnak, és az ábrák meg úgy néznek ki bennük, mint valami komplex elektromos kapcsolási rajz. Mindenesetre én eléggé meg voltam elégedve a végeredménnyel, szerintem marha jól elmagyaráztam, hogy hogy lehet DNS-sel összeadni, szorozni meg egyéb alap matematikai műveleteket végrehajtani, és hogy végre felfogtam, még menőbbnek éreztem mint eredetileg. Aztán szépen elmondtam a mondókámat, mig a vége felé a főnököm beszól, hogy szerinte ennek az egész DNS számitástechnikának semmi értelme, teljes időpocsékolás, és már tiz éve semmi jelentősebb előrelépést nem sikerült elérniük. Ezzel persze az összes kollégám hevesen egyetértett, és az egyik közölte, hogy csak azért jelenik meg minden évben a Nature-ben DNS számitogépes cikk, mert azt mindig felkapja a hiradó, mert a pórnépet jól lehet hülyiteni vele. Na gondoltam magamban anyátokat! Persze nyilvánosan pszeudo-intelligensen mosolyogtam, és próbáltam menteni a haza meg a DNS számitógépek becsületét.
A Dani állitja, hogy nem létezik, hogy mindenki értett hozzá, csak a főnöknek akartak tetszelegni, és a szájukat jártatták. Mindenesetre elég meggyőzőek voltak, és igencsak kiverték nálam a biztositékot.
Ráadásul év elején engem még "szakmailag is húzott az ág" ugyanis kellett tartanom egy munkabeszámolót, egy journal club-ot, és két posztert kellett készitenem házikonferenciákra. Ezek közül talán leginkább emlitésre méltó sztori a journal club.
Itt igyanis azt olyanból kell tartani, ami egyáltalán nem kötődik a labor munkájához, hanem valami nagyon egzotikus tudomány. Na én kitaláltam, hogy beszélek a DNS számitógépekről, ami számomra egy elég menő témának tűnt. Jó sok időt rászántam, hogy kibogozzam, hogy miről is van szó, merthogy ezeknek a cikkeknek csak kisrészben van közük a biológiához, inkább matekból meg számitástechnikából állnak, és az ábrák meg úgy néznek ki bennük, mint valami komplex elektromos kapcsolási rajz. Mindenesetre én eléggé meg voltam elégedve a végeredménnyel, szerintem marha jól elmagyaráztam, hogy hogy lehet DNS-sel összeadni, szorozni meg egyéb alap matematikai műveleteket végrehajtani, és hogy végre felfogtam, még menőbbnek éreztem mint eredetileg. Aztán szépen elmondtam a mondókámat, mig a vége felé a főnököm beszól, hogy szerinte ennek az egész DNS számitástechnikának semmi értelme, teljes időpocsékolás, és már tiz éve semmi jelentősebb előrelépést nem sikerült elérniük. Ezzel persze az összes kollégám hevesen egyetértett, és az egyik közölte, hogy csak azért jelenik meg minden évben a Nature-ben DNS számitogépes cikk, mert azt mindig felkapja a hiradó, mert a pórnépet jól lehet hülyiteni vele. Na gondoltam magamban anyátokat! Persze nyilvánosan pszeudo-intelligensen mosolyogtam, és próbáltam menteni a haza meg a DNS számitógépek becsületét.
A Dani állitja, hogy nem létezik, hogy mindenki értett hozzá, csak a főnöknek akartak tetszelegni, és a szájukat jártatták. Mindenesetre elég meggyőzőek voltak, és igencsak kiverték nálam a biztositékot.
2012. március 12., hétfő
Where's George?
Múlt héten az egyik egydolláros bankjegyen egy kis piros pecsétet fedeztem fel, ami közelebbről megnézve a wheresgeorge.com weboldalt relámozta.
Mint kiderült végre belebotlottam egy bankjegybe, amit regisztrált valaki a híres bankjegykövető weboldalon. Az egydolláros bankjegyen látható George Washington-ról elnevezett mozgalom egy teljesen civil kezdeményezés, egyszerűen valakinek eszébe jutott, hogy vajon merre járhatnak a dollárok, amikor éppen nincsenek nálunk? A megoldás egyszerű: egy weboldalon regisztrálhatjuk a nálunk lévő bakjegyet sorozatszám alapján, és láthatjuk, hogy merre járt előttünk, és kérhetünk értesítést újabb felbukkanás esetén.
Mint kiderült végre belebotlottam egy bankjegybe, amit regisztrált valaki a híres bankjegykövető weboldalon. Az egydolláros bankjegyen látható George Washington-ról elnevezett mozgalom egy teljesen civil kezdeményezés, egyszerűen valakinek eszébe jutott, hogy vajon merre járhatnak a dollárok, amikor éppen nincsenek nálunk? A megoldás egyszerű: egy weboldalon regisztrálhatjuk a nálunk lévő bakjegyet sorozatszám alapján, és láthatjuk, hogy merre járt előttünk, és kérhetünk értesítést újabb felbukkanás esetén.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)