HD-ben látom a világot!

Szóval a kis egészségügyi kaland, amit az előző bejegyzésemben már emlitettem, az az, hogy megműtettem a szememet. Aki esetleg nem tudja, mert a kontaktlencsével jól álcáztam, igencsak vakegér voltam, az utóbbi években már -6-os dioptriával. Már régóta gondolkodtam a lézeres szemkorrekción, de mindig túl beszari voltam hozzá.

Az egész úgy kezdődött, hogy fogyóban volt a kontaktlencsém, amit még otthonról spájzoltam, és neki kellett volna állni kitalálni, hogy hol van olyan doki aki elfogadja a biztositásomat, milyet vegyek helyette stb, és amikor pont ezen vaciláltam folyamatosan egy szemsebész hirdetését nyomatták a rádióban. Na gondoltam, ha mar igy alakult, utánanézek ennek a pacáknak, és kiderült, hogy a térség egyik leggyakorlottabb szemsebésze, és szuper értékeléseket kapott mindenféle független fórumon. Hát gondoltam, ha ez nem isteni jel, hogy szedjem össze a bátorságomat, akkor semmi.

Szóval elmentem vizsgálatra, gyönyörű rendelő, ultramodern műszerek, szuperkedves alkalmazottak és orvosok (hát nem éppen egy sztk feeling), és természetesen megállapitották, hogy nem egyszerűen jó, hanem tökéletes jelölt vagyok (mondjuk sejteni lehetett, hogy ezt fogják kihozni). Szóval  egyeztettük a nagy nap időpontját két hét múlvára.

Hát ebben a két hétben némileg idegbaj voltam, és az nem túl sokat segitett, hogy a vicces kollégáim elkezdték magyarázni, hogy csak az a lényeg, hogy ne nézzek máshová, mert különben a lézer kitörli a gyerekkori emlékeimet. Az meg végképp nem segitett, hogy a Dani közölte, hogy ő nem hisz az érzéstelenitésben, biztosan borzalmas lesz, és érezni fogom, ahogy belevágnak a szemembe. (Erény az őszinteség, de azért néha jól jön egy kis kegyes hazugság.)

Szóval a nagy nap úgy nézett ki hogy, a Dani elvitt a rendelőbe, ahol ki kellett tölteni egy csomó hivatalos papirt, pl. hogy nem hagytam náluk végrendeletet (rendkivül megnyugtató), majd leperkáltuk a nagy zsét, minek cserébe adtak nekem egy kis váliumot. Majd mindenféle részletet elmagyaráztak, és végül bevezettek a lézerszobába, amit minden oldalról üveg vesz körül, hogy a következő páciensek nézhessék, hogy mi fog velük történni. A Danit is beengedték, és foghatta volna a kezemet, de modtam, hogy köszönöm, szülni egyelőre még nem készülök. Aztán lényegében arra emlészem, hogy mindenféle műszerrel meg vacakkal matatnak a szemem körül, de fájdalmat semmit nem éreztem. Az mondjuk nagyon para volt, mikor megéreztem az "égetett hajszagot", és tudatosult bennem, hogy égetik a szememet. Koncetrálj a zöld lézerre, koncetrálj a zöld lézerre, bakker, égetik a szememet! De aztán a teljes procedúra nem tartott tovább tiz percnél, és már kint is voltunk. Mondom a Daninak, ez nem is volt olyan durva, mire ő, micsoda, ez borzalmas volt, láttad volna mit csinálnak veled! Hát igen, gyanitottam, hogy ezt rosszabb végignézni, mint benyugtatózva és érzéstelenitve átélni (és itt most belinkelhetnék mindenféle rémisztő YouTube videót, de inkább nem teszem).

Annyi volt az utasitás, hogy a műtét után négy órát aludni kell, de legalább csukva tartani a szemet. És valóban, mikor kiszálltam a kocsiból vagy elmentem vécére, az igen kellemetlen szúró érzéssel és erős könnyezéssel járt. Aztán mikor lejárt a négy óra, nem is értem, hogy ez hogy lehetséges, kinyitom a szemem, és mintha elvágták volna, semmi kellemetlen érzés, és tök jól látok! Elképesztő, hogy mire képes az orvostudomány! Délután már kirándultunk a Bencével, merthogy sajnos a műtét pont az ő látogatásának hétvégéjére esett, és szerencsétlen kénytelen volt végignézni a hisztit, amit a körül műveltem, hogy a méregdrága antibiotikumos szemcseppel képtelen voltam elsőre beletalálni a szemembe. (Mégegyszer bocsi!)

Egy hétig úgy néztem ki mint egy zombi, mivel szinte a teljes szemfehérjém bevérzett (ez sem fájt, csak rémisztő volt), a világos-sötét határrégiókat nagyon furán láttam, és az egyik szememmel határozottan élesebben láttam. Aztán két hét után visszamentem kontrollra, és a látásom 20/15!!! Mivel otthon ha jól tudom nem használják ezt a számozási rendszert, referenciaként 20/40-nel az ember átmegy a látásvizsgán a jogsi megszerzésénél, 20/20 meg a tökéletes látás határa. Vagyis a látásom jobb a tökéletesnél :-)

Szóval ez szuperul sült el, nagyon örülök, hogy rávettem magamat, most olyan belevaló gyereknek érzem magamat, hogy a végén még a fülemet is kilyukasztom. Bár ehhez azért még egy kicsit tovább gyűjtöm a bátorságot :-)