Múlt hétvégén megnéztük a California State Fair-t, vagyis a Kaliforniai Állami Vásárt. Lényegében itt összezsúfoltak mindenféle Kaliforniával kapcsolatos és nem kapcsolatos agyeldobást. Ilyeneket láttunk, csináltunk:
nagy aranyozott medveszobrot (Kalifornia jelképe),
fodros tollú galmbok és hullámos szőrű tengerimalacok versenyét,
naposcsibéket,
játékkiállitást,
mauri táncoskislányokat,
ettünk helybensült malacot,
megnéztük a dijnyertes kecskéket és teheneket,
mindenféle helyi kisiparos által készitett teljesen értelmetlen kütyüket,
lehetett fogat fehériteni meg lábon keresztül méregteleniteni (na ezt kihagytuk),
ettünk tipikus vásári édességet, funnel cake-et (a másik nagy helyi kedvencet, a csokiba mártott baconszalonnát, nem vállaltuk be),
simogattunk kiskecskét és kismalacot,
megnéztük a kaliforniai megyéket népszerüsitő standokat,
vettünk csokiba mártott szőlőfürtöt,
játszottunk mindenféle lokikai játékot a gyerekeknek készült tudományos kiállitáson (mini csodák palotája),
megnéztük ahogy egy szerencsétlen sárga macinak öltözött fickó Macarená-t táncol a csajokkal (hogy ezt honnan szedték elő?) a világ legnagyobb koktélja előtt,
kalifornia középiskolások művészeti kiállitását (ahova csak a légkondi miatt mentünk be, de meglepően szinvonalas és élvezhető volt),
étel és mezőgazdasági kiállitást,
felültünk az óriáskerékre,
ettünk óriás lengyel kolbászból készült hotdog-ot,
és ittunk ihatatlanul borzasztó dinnyelevet.
Szóval aktiv kis nap volt, további képek errefele.
A Dani múlt hétvégén indiai kaját főzött. Ez még önmagában nem érne meg egy külön posztot, de a recept zseniális. Pontosabban nem is a recept, hanem a videó, amin az "indiai Jamie Olivér" tanitja a népet főzni. Nekünk ezt nem sikerült röhögés nélkül végignézni:
Amúgy egész jól sikerült, bár rengeteg lett, és olyan fűszeres, hogy mire a hét közepére elfogyott, mindketten éreztük, hogy ez azért nem biztos, hogy olyan jó ötlet volt...
Az elmúlt két hónapban egy-egy hétvégét a Yosemite Nemzeti Parkban töltöttünk, eről a két kirándulásról fogok most itt irni. Szóval a Yosemite (itt most azért nem a magyar oldalt linkeltem be, mert már az első pár mondatban annyi hülyeséget irt, hogy csak na) az egyik leghiresebb, legidősebb és legnépszerűbb nemzeti park az USÁ-ban. San Francisco-tól kb. négyórányi vezetésre található a kontinens belseje felé, és sokan akár egy napra is leugranak túrázni egyet (hát igen a távolságokat itt kicsit másképp kezelik az emberek mint otthon, igaz a benzin olcsóbb, a fizetés meg több).
Na kitalál meg a képen?
Az a jó a természetben, hogy kevés az ember...
A park olyannyira népszerű, hogy a kempingekbe a sátorhely foglalás úgy megy, hogy minden hónap 15-én reggeli 7 órakor megnyilik a foglalási lehetőség az öt hónappal későbbi hónapra. 7 óra 5 perckor pedig már elkeltek a helyek. És ez tök komoly, ha valaki nem hiszi kattintson ide. A legnépszerűbb túra a Half Dome elnevezésű gránitsziklára vezet fel, ide csak sorsolással (!) lehet bejutni, és a szerencsések heringek módjára kapaszkodhatnak fel a kábeleken. Igen, valóban ilyen népszerű, mindenki ellátogat ide, a hardcore jégcsákányos túrázó és a természetben még sosem járt, ész nélkül kattintgató ázsiai túrista is.
A júniusi hétvégén a Kati is velünk tartott, ő nagyon rutinos Yosemite túrázó, a Half Dome-ot is többször megmászta. Péntek délután indultunk, majd sátorállitás után nekivágtunk a közeli falunak valami vacsorát keriteni. Hát egy szuper kis helyre bukkantunk, ami nagyon hangulatosan vadnyugati vadászkocsmának volt berendezve, ráadásul aznap este még élő koncertet is adtak. A banda is meglepően jól játszott, és pont olyan zenéket, amiket mindketten szeretünk. Igy a bölényburger befalása után igen elégedetten távoztunk :-)
Vasas viz bugyog a földből, állitólag nagyon egészséges
Itt még mosolygunk
Másnap egy gyönyörű túrára indultunk, ami egy vizesesekkel többször megszakitott folyó partján haladt, az egész út nagyon jó hangulatban telt. Na hát a vasárnap az már nem volt ilyen sikeres, ugyanis még az előző este úgy összevesztünk a Danival, hogy egész nap nem szóltunk egymáshoz, az ösvény is hol volt hol nem volt, igy a tervezett cél közelébe se jutottunk. Nade a legjobb házasságban is megesik néha az ilyen...
Ilyen tavasszal
A júliusi hétvégén már csak ketten mentünk. A szombati napon nekivágtunk egy nagyobb túrának, és felmásztunk a Yosemite vizeséshez a völgyből. Tavasszal az olvadás után ez egy hatalmas vizesés, a nyár közepére már épphogy csak csordogált, de még igy is ez az ötödik legmagasabb vizesés a világon, igy hát baromi sokat kellett mászni, nagyon meleg is volt, ráadásul a vizünk is elfogyott félúton. De egy kis ázsia junior ranger megmentett a vizszűrőjével, és a hegy tetején kellemesen lehetett hűsölni a folyomélyedésekben, úgyhogy simán megérte.
Júliusban már csak csordogált. Viszont a teteje jó messze van, főleg hogy onnan legalulról jöttünk
Vizesés szivárvánnyal
Kellemes kis ösvény
Vasárnap már egy jóval lájtosabb túrára indultunk egy másik vizeséshez, és kora délután már vissza is értünk a visitor center-be, ahol egy nagyon szinvonalas kiállitás volt a nemzeti parkról, és egy szintén remek kisfilmet is vetitettek róla. Sőt még nemzetipark alapitó John Muir bácsival is lefotózkodtam :-) Amúgy ez a nap még a kajálások miatt is emlékezetes volt, ugyanis reggelinél az őzek, ebédnél meg a mókusok támadtak meg (értsd jámbor arccal testközelből kunyeráltak kaját). Mindig ledöbbenünk, hogy az élővilág itt mennyire nem fél az embertől.
Az eset a Palm Springs-i kirándulásunkkor történt, amikoris betértünk egy gyorsétterembe, hogy az egész napi fárasztó kirándulást megfelelő kalóriabevitellel kompenzáljuk. A polómra az alábbi minta volt rászitázva.
A poló most is megrendelhető a http://polopokol.hu/ weboldaláról.
Miután elmagyaráztuk a pultos kiscsajnak, hogy mit kérünk, és a bankkártyás fizetés sikeres visszaigazolására vártunk, a csaj ránézett a pólómra, és így szólt: "Ugye nem gondolod komolyan, hogy majmoktól származunk?" Egy pillanatra elbizonytalanodtam... egyrészt szakmai és oktatói kötelességemnek érzem, hogy a tudatlanság ellen küzdjek, és a csaj végülis elég szimpatikusnak tűnt. De aztán eszembe jutott, hogy nem érünk rá holnap délutánig, meg különben is ők készítik azt az ételt, amit megeszünk, úgyhogy, annyiban maradtunk, hogy ez csak egy afféle vicces poló, nem kell komolyan venni. Amikor a laborban a többieknek elmeséltem az esetet az amerikai munkatársak nagyon le voltak döbbenve, és elismerték, hogy bizony az USA-ban nem túl népszerű az evolúció elmélete, és ők ezt nagyon sajnálják. Kb olyan fejet vágtak, mint én, amikor megkérdezik, hogy mi a helyzet Magyarországon, igaz-e az a sok furcsa dolog amit hallottak Mr. Orbánról.
Mivel a Dani már irt blogbejegyzést kedvenc zenéiről, amiket itt talált, gondoltam már nekem is kell valamit alkotnom, még mielőtt azt gondoljátok, hogy itt csak hörgős metált lehet hallani. (Na jó, tudom ám, hogy amit a Dani hallgat az azért még távol áll a hörgős metáltól, de ezzel szoktam szivatni.)
Szóval ami itt Kaliforniában nagyon megy az a szépfiúk által énekelt tingli-tangli rockzene, és hát azt kell hogy mondjam, hogy nekem ez nagyon bejön. Azért nem kell megijedni, nem Justin Bieber fog következni, csak humoros akartam lenni ezzel a megnevezéssel, valójában tényleg szinvonalas együttesek ezek.
Így gondoltam összeállitok egy kis válogatást, hogy átadjak egy kis helyi hangulatot, igyekeztem olyanokat összegyűjteni, amik otthon kevéssé ismertek. Akik hozzám hasonló zenéket kedvelnek, azokkal remélem megkedveltetek egy pár új együttest, akik meg a keményebb műfaj hivei, hát egy pár számba ők is belehallgathatnak egy kis "West coast feeling" érdekében.
Szóval kezdjük a Lifehouse-szal, egy Los Angeles-i rockbandával, akik a régióra nagyon tipikus zenét játszanak (sajnos a videókat csak a Youtube-ról lehet nézni, kétszer kell rákattintani):
Mat Kearney is a nyugati partról származik, mostanában ez az egyik kedvenc számom:
A szintén helyi származású Neon Trees vidám pop-rock-ban nyomja, Domi a zombi ihletésű klippet remélem értékeled :-)
A OneRepublic Good Life cimű száma akár Kaliforniai himnusz is lehetne :-) Remélem a klipptől senki nem kap epilepsziás rohamot...
Rob Thomas tényleg nagy név és komoly zeneszerző, őt már jóval régebbről ismerem, de mégis beletettem a válogatásba, mert tipikusan amerikai rockzenét csinál, és szerintem szuper hangja van:
A The Band Perry-vel jön egy kis country-s beütés. Na jó, ezt most tényleg elismerem, hogy ez a klipp vérgáz, és ha ez a két fickó nem meleg, akkor senki, de a zene szerintem szuper:
Na itt jön a kakukktojás, merthogy kiderült, hogy a The Script egy ír együttes, bár otthon sosem hallottam őket, míg itt nagy sztarok:
És végül, bár ettől a bandától már linkeltem egy zenét egy korábbi bejegyzésemben, most sem hagyhatom ki, mert ennél San Francisco-ibb csapat nincsen. A Train számai tele vannak helyi utalásokkal és életérzésekkel:
Ugyan itt még a csapból is ez folyt, de amint hallottam Magyarországon is megemlítették a hírek, hogy a Golden Gate a múlt hónapban ünnepelte 75. születésnapját. Gondoltam megérdemli, hogy egy külön bejegyzést szenteljek neki, tekintve, hogy San Francisco és tulajdonképpen az egész USA egyik világszerte ismert szimbóluma, másrészt itt van a szomszédban, tulajdonképpen naponta lát(hat)juk (sajnos azért ez nincs így, de a lehetősége megvan :-).
Szóval a hidat 1933 januárjában kezdték építeni a nagy gazdasági világválság idején. Az akkori elnök Franklin Delano Roosewelt úgy gondolta, hogy az utcára került tömegek újra munkába állítása és a gazdaság felélénkítése megéri az állami beavatkozást. Ebben az időben rengeteg hatalmas beruházás zajlott szerte az országban: Hoover gát (1931-36), Empire State building (1930-31), és persze a Golden Gate, amik nemcsak gazdaságilag bizonyultak hasznosnak, hanem grandiózusságuknál fogva az nemzet felemelkedésének jelképeivé váltak. (Rooseweltről még érdemes tudni, hogy ő az egyetlen elnök az USA történelmében, akit háromszor választottak újra, és az előbb említett New Deal-en kívül, nevéhez fűződik kb 100000 amerikai japán deportálása és az ENSZ megalapítása is.)
Ezeket a képeket az index.hu oldaláról loptam, ők meg valahonnan máshonnan.
Az országot a csendes óceán partja mentén, észak-dél irányba végigfutó 1-es főút a San Francisco-i öböl miatt nagy kitérőre kényszerült, ami a város fejlődésére is hatással volt. Habár ekkor már menetrendszerű kompforgalom kötötte össze a várost és az északi területekkel, a hídra nagy szükség volt, de a mostoha időjárás, az erős áramlatok, a száz métert meghaladó vízmélység az 1900-as évekig lehetetlenné tette az építkezést. Végül a 10-es évek végére készült el a koncepció, de a kompjáratot üzemeltető társaság gáncsoskodása miatt az automobil társaság lobbitevékenységére is szükséges volt a hivatali gépezet fogaskerekeinek olajozásához, mire 1925-ben a minden szükséges helyen jóváhagyták a tervet. Érdemes megjegyezni, hogy a finanszírozással komoly gondok voltak: a sikertelen kötvénykibocsájtást követően végül a helyi székhelyű Bank of Amerika biztosította az anyagi háttér hiányzó részét az építkezéshez (Eredetileg kötvényeket bocsájtottak ki, de nem nagyon fogytak. A hídpénzből származó bevételből a 70es évekre fizették vissza a hitelt.) Hogy mennyire szükség volt a hídra azt az is mutatja, hogy már a megnyitás évében 30 millió átkelést regisztráltak, és azóta évi kb 44milliós az autóforgalom (a legforgalmasabb időszak a 89-es földrengés után volt, amikor a Bay Bridge járhatatlan volt egy ideig. Akkor napi 160 ezer kocsi kelt át a hídon.).
Ezeket a képeket egyszer munkába menet készítettem.
Edzésképpen áttekertem a hídon fel a Marin dombjaira.
A hídat tervező Joseph Strauss első ötletével ellentétben végül függőhíd lett, amit az 1909-ben átadott New York-i Manhattan bridge ihletett. A felfüggesztést nem a főépítész tervezte, hanem egy másik fickó bizonyos Leon Moisseiff, aki a híres Tacoma Narrows hidat tervezte, amit egy szolid 64km/h erejű szél darabokra szedett 4 hónappal a megnyitása után. Hiába no, kellett várni még pár évet, míg egy magyar, Kármán Tódor odament, és elmagyarázta a jenkiknek, hogy mi is az az örvénysor.
Még egy érdekesség: az 1989-es földrengésben megrongálódott, San Francisco-t az East Bay-jel összekötő Bay Bridge helyére épített új híd is függőhíd lesz, már lassan kész. Ebben az időben eléggé gyerekcipőben járt még a munkavédelem, de dícséretes módon a vezetők egy hálót feszítettek ki az épülő híd alá, ami megvédte a lepottyanó mnkások életét (ők alkották a "Half Way to Hell" klubbot). Ennek a védelemnek hála "csak" 29 ember halt meg az épíkezés során. Az építkezés, a tervezett ütemnél gyorsabban, végül 5 év alatt készült el, és ami a legmegdöbbentőbb, hogy a költségvetés a tervezett alatt maradt 1.3 millió dollárral!!! Hát, nem a négyes metro... és majdnem száz évvel ezelőtt.
Ez a kép is volt már, de annyira tetszik, hogy nem bírom megállni, hogy ismét kitegyem (meg nem is nagyon van másik).
Az átadás amolyan igazi amerikai giccs lehetett: Roosewelt elnök Washingtonban pontban déli 12-kor megnyomott egy gombot, amivel jelt adott, hogy a forgalom birtokba veheti a hidat. :-D Az átadással egy hetekig tartó fesztivál vette kezdetét. A híd 50. évfordulóján a hidat lezárták, és csak gyalogosok mehettek a hídra. A szervezők nem voltak felkészülve a hatalmas tömegre (állítólag egymillióan mentek fel összesen), és kisebb tumultus alakult ki a hídon: a feltorlódott 300000 ember akkora terhet jelentett, hogy kiegyenesítette a híd ívét! Habár még így sem érte el a maximum kapacitás 40%át, a szervezők biztonsági okokból kivették a következő évfordulós ünnepség programjából.
A híd egyik jellegzetessége a színe: international orange, kódja: #C0362C. Ezt a festéket eredetileg protektív rétegként, afféle alapozóként kenték fel, de a lakók úgy megkedvelték ezt a színt, hogy végül ez maradt (Itt azért ellentmondásosak az információk, de nekem az a legszimpatikusabb magyarázat :-). Ezek a katonák nem normálisak: azt akarták, hogy a hidat fessék fekete sárga csíkosra, hogy jobban lehessen látni.
Ezek azok a híres daruk. Azért volt még vagy 3m a hídig, gondlom a kapitány azért rendesen izzadhatott.
A híd építésekor a hadsereg azért is aggódott, hogy a hajói nem tudják elérni az öböl kikötőit, emiatt, és az intenzív teherhajózás miatt a hidat olyan magasra építették, hogy bármilyen hajó kényelmesen elférjen alatta: a híd 60 méterrel magasodik az óceán fölé, ami eddig csak egyszer okozott problémát: néhány évvel ezelőtt Oaklandi kikötőbe hoztak kínából néhány óriás darut, amikkel meg kellett várni az apályt, hogy biztonságosan átférjen a híd alatt. Amikor a híd elkészült, a világ leghosszabb függőhídja volt, amit csak a 60-as években múltak felül. Persze más rekordot is tartott: csak a 90-es évek végén építettek akkora hidat, aminek a pilonja túllépte a Golden Gate 230 méteres magasságát. Az úttest súlyát a két, majdnem 1m átmérőjű acélsodrony tartja, ami 27572 acélszálból sodortak össze. Érdekesség, hogy az acél a keleti partról származik New Jersey-ből, de hajón hozták a Panama csatornán keresztül.
Ha a Golden Gate-kerül szóba, az öngyilkosságokat nem lehet kihagyni: ez az a híd, ahonnan a legtöbb öngyilkosságot követték el. A hídról leugró öngyilkosjelöltek a több, mint 60m-es távolságot kevesebb, mint 4 másodperc alatt megteszik, mialatt 120km/órára gyorsulnak, úgyhogy a becsapódás szinte azonnali halát okoz; aki mégis túléli az esést azzal a hipotermia végez. A neten talált statisztika szerint 2005ig 1200-an ugrottak le, és kb kéthetente van újabb próbálkozó. De ezek csak becsült adatok. Sokan kizárólag azért jönnek a városba, hogy leugorjanak a hídról, taxisok számoltak be olyanról hogy valaki kivitette magát a hídhoz, rendőrök gyakran találnak elhagyott kocsikat a híd parkolójában. Persze vannak túlélők (26 db): egyszer egy nőci túlélte, de visszajött, másodszorra sikerrel járt. Egy fickó egyszer leugrott, kiúszott(!!) és elvezetett a korházba, néhány törött csigolyával. Tavaly márciusban egy gimis srác POÉNBÓL leugrott, őt egy szörfös mentette ki.
Ugyan már jóideje nem voltam a hídon, de két hét múlva újra a Golden Gate felé veszem az irányt, ugyanis közeleg a San Francisco maraton! :-D
