Az amerikai sport meg én

Mivel az amerikai élet szerves részét képezi különböző sportesemények látogatása illetve nagyképernyős tévén nyomon követése, gondoltam most már ebből is megérett egy blogbejegyzés. Műfaja lehet profi vagy főiskolai (az amerikaiak ezt is borzasztó komolyan tudják venni), és többnyire amerikai foci, baseball vagy még esetleg kosár.

Focimeccsre készülnek a léhűtő egyetemisták

Első ehhez kapcsolódó élményem még Chapel Hill-ből származik, ahol még 2009-ben töltöttem két hónapot egy laborban. Chapel Hill egy kis egyetemváros, ottani főnököm szerint nem is lehet itt semmi mást csinálni mint dolgozni és focimeccsre járni. Valóban, ha focimeccs volt, az egész város helyi színekbe öltözött, és még a szorgos pipettázó népet is hazaküldték, mert kellett a szurkolóközönségnek a parkolóhely! Értem én, hogy ez mekkora bevétel az egyetemnek, na de azért mégis... A főnököm amúgy nagyon jófej volt, és elvitt egyszer egy kosármeccsre, mert mint utóbb kiderült a helyi kosárcsapat még a focicsapatnál is népszerűbb. Hát erről csak annyit, hogy én a legutolsó pillanatig azt hittem, hogy baseball meccsre megyünk, basketball-baseball, egyik jobb mint a másik, de a gesztust azért nagyra értékeltem.

Az ominózus kosármeccs

Meccsen punnyadás

Hálistennek errefelé kevésbé nyomatják ezt a fajta egyetemi sportot, hiába no, egész nap a könyv fölött görnyedő, güzülős ázsiai gyerekekből elég nehéz összehozni egy valamirevaló csapatot. Viszont a profi sport annál jobban megy a régióban, idén a San Francisco Giants megnyerte a nemzeti baseball bajnokságot, és a 49ers focicsapat is döntőt játszott. Giants meccsen már mi is jártunk. Ugyanis a kutatócsoportunk legnagyobb támogatója, a Howard Hughes Medical Institute, minden évben egy baseball meccsre hívja meg a dolgozóit. Hát itt még arra se mindig sikerült rájönnöm, hogy mikor ment a játék és mikor volt szünet, rendkívül eseménydús sport ez a baseball. Viszont közben jó sok méregdrága junk food-ot összezabáltunk (szintén a HHMI terhére), ez is úgy tűnik kötelező velejárója az efféle eseményenek. De azért nem volt ez olyan rossz, mert 1) szépen sütött a nap, 2) volt ingyen kaja, 3) addig sem kellett pipettázni.

A stadion hátterben az öböllel

Na és múlt hétvégén volt a superbowl, a focibajnokság döntője. Mivel ez itt komoly népünnepély számba megy, szinte minden amerikai háztartásban nézik, és az egészet valami bődületes sportbuzerancia kultusz lengi körül, gondoltam egyszer ezt magamnak is meg kell nézni. Főleg hogy most tökéletes alkalom adódott rá, hiszen az egyik kollágám meccsnéző partit tartott, és a helyi 49ers játszott.

OH MY GOD!!! The biggest waste of time! EVER!!! (Mostanában folyton azzal szórakozunk a Danival, hogy amerikai tinilánystílusban beszélünk egymással :-)) Kezdődött azzal a jelenettel, hogy a karácsony előtti iskolai lövöldözést túlélő gyerekkórus előadta az America the Beautiful című művet (nade most ezt tényleg muszáj?), aztán jött az első félidő a 49ers siralmas játékával (annyira siralmas volt, hogy még én is meg tudtam állapítani, hogy az), a szünetben Beyonce produkciója (ez modjuk tényleg elég mutatós lett), utána egy félórás áramszünet a stadionban (úristen, terroristatámadás!, nem, csak egy sima mezei áramszünet), aztán a 49ers feltört mint a talajvíz, és majdnem megnyerte a meccset, de aztán mégsem.

Szóval meg kell állapítanom, hogy ezzel is úgy jártam mint a színházzal meg a sushival. Sokan mondják, hogy nagyon jó, én tényleg próbálkoztam, de ami nem megy, ne erőltessük...