Stand up comedy, macskák, kviddics, társasozás

Jó sok apróség van a fejemben, amiről úgy gondoltam, érdemes említést tenni, de mivel külön-külön nem töltenének meg egy-egy bejegyzést, ezért így ömlesztve kapjátok.

Múlt héten voltam élő stand-up comedy előadáson. A barátnőm-kollégámnak voltak rá jegyei, unokatestvérével ment volna, csak ő lebetegedett, úgyhogy többek között engem hívott el. Mivel aznap volt, ráadásul a hét közepén kedden, senki sem ért rá, és én is majdnem bemondtam az unalmast (öreg vagyok én már az efféle spontaneitáshoz), de aztán csak összeszedtem magamat, hiszen mindig is ki akartam próbálni az ilyesmit, úgyhogy ez igazából egy tökéletes alkalomnak adódott. Demetri Martin volt a főműsorszám, errefelé egy eléggé befutott arc, voltak is jó poénjai, bár én jobban kedvelem a keményebben odamondós fajtát, pl. Bill Maher, Louis CK, vagy hogy magyarokat is említsek, Kőhalmi Zoltán (mondjuk ő sem kemény, csak szimplán marha vicces). Mindenesetre jó kis móka volt egy hangulatos San Francisco-i klubban hallgatni ezt a Demetri gyereket, miközben koktélokat szürcsölgettünk (ettől aztán persze máris ment a kacarászás).

Kb. egy hónapja eltünt Rupert, a macska. Egy néni az utcából rendületlenül kereste, mindenhova plakátolt, mindenkit megkérdezett, mindenhova bemászott, hátha ott van Rupert. Akkora erőfeszítéseket tett a megkeresésére, hogy a lakóközösség levlistáján is rendszeresen feltünt, a házmester folyamatosan tudósított a fejleményekről. A végén már mindenkinek volt valami poénos hozzáfűznivalója ahhoz, hogy Rupert micsoda szabad lélek, és hagyjuk már a szavannán vadászni, a Dani meg csak annyit mondott, hogy ha neki valaki ilyen nevet adna, ő is világgá menekülne. De aztán minden jó, ha a vége jó, megérkezett a hír, hogy Rupert nem máshol, mint a mi házunk alatt bújkál. Beindult a többnapos mentőakció, mire végre sikerült szerencsétlent kicsalogatni. Aztán a minap újabb plakáthalom fogadott az udvaron, hogy a néni borzasztóan hálás mindenkinek, és nyugodjunk meg, mert 24 zaklatott nappal és éj után Rupert újra otthon van, és bár nagyon gyenge, és testsúlyának több mint negyedét elvesztette, de azért már ismét elkezdett dorombolni. Na az ilyenre itt azt illik mondani, hogy ahhh, so cute!!!

Erről már többször akartam írni, mert kész elmebaj. Nem tudom eldönteni, hogy cool, vagy csak szimplán idiotizmus, bár talán inkább az előbbi felé hajlok. Az egyetemnek van kviddicscsapata! Tök komolyan, minden pénteken edzést tartanak, mindig látom őket mikor a mintáimat viszem mérni a szomszéd épületbe. A kevésbé tájékozottak kedvéért jegyzem meg, hogy a kviddics a varázslók sportja a Harry Potter-ben, és seprűn repülve játsszák. Namármost, a Berkeley-s diákok nagyon tehetségesek, nade azért repülni még ők se tudnak, úgyhogy seprűvel a lábuk között rohangásznak a labda után. Há nooormááális???

És végül még azt is megemlítem, hogy marha jó kis lakóközösségben lakunk, mert rendszeresen szerveznek játékesteket, amikor valakinél összegyűlünk társasozni. Ez nekem nagyon jól jön, mert én imádok társasozni, a Dani viszont nem igazán. Szóval a lakással és a lakóközösséggel igazán beletrafáltunk.