2023. március 30., csütörtök

Ausztria 6

A telelés második felében meglátogattuk unokatesómékat, Zsuzsiékat, akik Gráz közelében laknak. Egész hétvégén ment a nagy közös játék, sőt még egy csokigyárba is ellátogattunk. Hát azt kell mondjam, a Zotter csokigyár minden várakozásunkat felülmúlta, amennyire a valóság megközelítheti Willy Wonkát, az itt megvolt. Rengeteg oltári finom csokikóstoló, konkrétan a gyerekek is annyi csokit ettek, hogy utána két napig nem kértek, nem gondoltam, hogy ez lehetséges. Mindez olyan elvontságokkal megspékelve, amiket nem tudtunk hovarakni, csak pislogtunk, hogy ezt meg mégis hogyan kell értelmezni? Nade beszéljenek a képek.


A bejáratnál a fentarthatóság jegyében készült kukacos csoki kóstolással
lehetett kezdeni. Mondjuk ez nekem nem volt újdonság, kollégám már
megetettett kukacos sütivel, azóta is rémálmaim vannak.

Csoki és meztelen csapatfotó? Itt már lehetett sejteni,
hogy ez nem egy átlagos csokigyár lesz

A moziteremben, ahol a csokigyártást bemutató kisfilmet vetítették,
bugyogók lógtak a plafonról díszítésként


Kezdődik a kóstolás




És itt kezd igazán belendülni


Ez enyhén nyugtalanító

Rögtön mellette ez viszont egész vidám

Még a robotok is dolgoznak





Futószalagon jönnek a kis csokidarabok, amit a forrócsokiba lehet beletenni

Na ez azért már mégiscsak túlzás

Újabb robot akcióban


Stílusosan ez a vége

De még egy nagy állatsimogató park is tartozott hozzá




A gyönyörű napsütéssel is oltári szerencsénk volt


Újabb nehezen értelmezhető művészeti installáció


De jól elszórakoztunk vele

És az állatsimogatás



Gumicsizma dobálás. Ez mondjuk Angliában is program.


Szuper játszótér nagyoknak-kicsiknek egyaránt

Csokitemető: megadják a tiszteletet a forgalomból kivont csokiknak.

Egy szó mint száz, szuper jó kis program volt, és közel van a magyar határhoz, mindenkinek melegen ajánlom. Na most már megyek, igencsak megéheztem egy kis csokira...

1 megjegyzés: