2023. november 5., vasárnap

Kis szakmai helyzetjelentés

Nyáron volt bbq a munkahelyemen, gyerekek megnézték a laborokat, gondoltam ennek kapcsán helyzetjelentek egy rövidet, mert már régen nem írtam semmit a munkáról.

Szóval továbbra is nagyon szeretem, legfőképp a változatosságot, annyi és olyan gyorsan változó projektek vannak, hogy folyamatosan benne vagyunk a legújabb gyógyszerkutatási területekben. Meg persze a csapatot, nagyon szeretem őket és ők is engem, nemcsak kollégák hanem barátok is vagyunk.

Viszont vannak rendkívül frusztráló aspektusai is. Borzalmasan sok a munka, csapatunknak nagyon jól megy, viszont a cég többi részének, és úgy általában az iparnak és a gazdaságnak kevésbé. Így nagyon szigorúak a pénzzel, minden egyes apróságért könyörögnöm kell a menedzsmentnek, oltári idegörlő.

25 ember közül valakinek mindig van valami lelkibaja, összeférhetetlensége, ami persze mind hozzám fut be. Ezen nem segített az, hogy a HR egész nyáron nem volt elérhető, azóta felvettek még egy embert, aki ráadásul még intézkedik is, ha kell, hála a jó égnek.

Menetközben felmondott a főnököm és a közvetlenül alattam lévő ember is, hát ez sem segített a munkamennyiségen. Mindezt nehezítette az iskolakezdés a focival és a cserkészettel, tényleg egész nap rohanok mint egy félőrült, estére meg úgy lefáradok, hogy semmit se bírok már csinálni.

Na meg volt még egy olyan történés is, hogy megkaptam, nem is egyszer, hogy én most már felső menedzsment vagyok, a cég érdekeit kell képviselnem nem az embereimét, nem tartozom már közéjük, hát ettől konkrétan rémálmaim lettek.

Hát ez most jó panaszkodósra sikerült, pedig nem állt szándékomban, egy szuper sikeres, nagy csoportom van, érdekesebbnél érdekesebb projektekkel, abszolút sikertörténet, csak kicsit lefáraszt mentálisan mostanában.

Áron és Olivér a kampuszon labdáznak

Laborlátogatás


A radioaktív labor nagyon lenyűgözte Áront

Ez meg egy előesküvős buli a csapattal, gondoltam legyen itt egy csapatfotó is

1 megjegyzés:

  1. A HR az egy vicc, csak azt nem csinálja, ami a feladata lenne. A cég érdekei c. szövegek miatt szoktam finoman elküldeni a vérbe a felső menedzsmentet.

    VálaszTörlés