2013. május 31., péntek

Elballagott a hallgatóm

Elballagott a hallgatóm, Christine, és mivel egyrészt nagyon jól kijöttünk, másrészt meg több szempontból is elképesztő egy figura volt, gondoltam megérdemel egy külön bejegyzést.

Kezdjük a szakmai dolgokkal. Brutális. Nem kicsit. Nagyon. Mivel sorba írom neki az ajánlóleveleket, megkaptam tőle az önéletrajzát. Hát komolyan mondom, én ilyet még kitalálni se tudnék. Szívesen belinkelném ide, mert ezt tényleg látni kell, de persze ilyet nem lehet csinálni, ezért inkább összefoglalom. A félreértések elkerülése végett, nem doktori iskolásról van szó, hanem egy sima érettségi után négy évvel diplomázó egyetemistáról. Tehát kezdjük azzal, hogy 4.0-ás (vagyis maximális) átlaga van a Berkeley-n. Egy másik Berkeley-s laborból jött át hozzánk, a nyári szüneteket pedig a Los Angeles-i és a Seattle-i egyetemen töltötte. Mármint nem nyaralással, hanem pipettázással. Vagyis 22 évesen már négy különböző laborban, négy különböző témán dolgozott, teljesen más kísérletes módszerekkel. Mindemelett rengeteg tanítási tapasztalata is van, többek között szerves kémiát tanított az alsóbbéveseknek. Na és most jön az a rész, amiről szerintem Magyarországon sokan még nem is hallottak (legalábbis én ilyen szervezett formában még biztosan nem). Az önéletrajzban ugyanis külön rész van az önkéntes munkának. Az egy dolog, hogy a helyi kórházban nővérkedett meg recepciós volt, nade hogy egy hónapot Ecuador-ban töltött egy falusi orvosi rendelőben aszisztensként, az azért már mágiscsak túlzás... És hogy mit csinál diplomázás után? Orvosi egyetemre fog jelentkezni természetesen, de előtte még dolgozik egy évet az NIH-ben (ez olyan a biológiában, mint a NASA az űrkutatásban). Mindezt csinálja úgy, hogy olyan kevés pénzt kap érte, amiből nem lehet megélni, ezért az apja még rá is fizet, hogy egy évig reggeltől estig pipettázik.

Még ha ez egy kiugró eset lenne, de nálunk az összes diák ilyen elképesztő. Véget érnek a vizsgák, és a következő héten már kezdik is a nyári gyakorlatot egy cégnél vagy egy másik egyetemen, itt egyszerűen nem létezik olyan, hogy nyári szünet, pihenés, vagy lógás a haverokkal. Múltkor az egyikükkel beszélgettem, és büszkén meséli, hogy ő a nyári gyakorlat előtt azért utazni fog. Na végre valaki, gondoltam magamban, izgatottan kérdezem, hová és mit csinál? Hát ezt se fogjátok kitalálni, Malawi-ba megy, a szegény afrikai gyerekeknek iskolát építeni! No. Way. No. Freakin'. Way.

Nade eltértem a lenyegről, a hallgatómról. Mindezen rengeteg gürizés mellett hihetetlen jó humórú, jóarc kiscsaj. Például rendületlenül állította, hogy köztünk komoly lelki kötelék van, mert ugyanolyan cipőt vettünk a Target-ben, hogy ő soha semmilyen, soha, értsem meg, hogy semmilyen körülmények között nem enne olyan pizzát, amin nagy fehér nyúlos sajtdarabok vannak, imádta a Transformers-t, és meg van róla győződve, hogy Disneyland a legjobb hely a világon.

Hiányozni fog :-(

2013. május 27., hétfő

Évforduló

Idén áprilisban ünnepeltük összejövetelünk 10. évfordulóját!!! Azt a rézfámfütyülő rézangyalát, hogy mi milyen öregek vagyunk! De úgy döntöttünk, hogy az ezen való töprengés helyett inkább megünnepeljük, hogy ennyi ideig kibírtuk egymást :-)

Ez azonban nem ment olyan könnyen. Miután hazajöttem Észak Dakotából még nem álltam túl jól emésztésügyileg, aztán meg a Daninak kellett Mexikóba menni, úgyhogy már eleve két hetes késéssel indultunk. Eredetileg az volt a terv, hogy elmegyünk a Chez Panisse-ba, Berkeley leghíresebb és legpuccosabb éttermébe, ahol $100 a vacsoramenü, és hetekkel előre kell foglalni. Ahogy Kati szokta mondani, megnéztük volna, hogy hogy esznek a gazdagok, ha nem éhesek :-) Na ezzel az ötlettel csak az volt a probléma, hogy az étteremben tűz ütött ki márciusban, és csak júniusban fog újra kinyitni.

Alternatív ötletként még felmerült, hogy menjünk el valami koncertre, de nem találtunk olyat, ami igazán tetszett volna, ámde találtunk San Francisco-ban egy éttermet, ahol mindig van valamilyen latin élő zene, és afrikai meg karibi kaja illetve koktélok. Ez eddig elég jól hangzik. Hát kezdődött azzal, hogy az étterem le volt zárva, az ajtaján kiírás, hogy tegnap tűz ütött ki! Ha hinnék ilyesmiben, akkor azt mondanám, hogy valaki ott fent tényleg nem akarja, hogy mi ünnepeljünk... Mindenesetre megnyugtattak, hogy a szomszédos klubhelységben szolgálnak fel vacsorát, és a koncert is ott lesz. A kaja nem volt nagy szám (ahogy errefelé mondják nem elég innovatív, de szerintem szimplán csak nem finom), a koktélok egyenesen ihatatlanok, a flamenco koncert pedig az élvezhetetlen és az idegesítő határán mozgott valahol.

Na de sebaj, azért így is ünnepeltünk, 10 év hosszú idő, úgyhogy éljen éljen!

2013. május 23., csütörtök

¡Buenos dias muchachos!

Május első hétvégéjén egy konferenciára utaztunk a főnökkel a mexikói Cabo San Lucas-ra. Ez egy nagy múltra visszatekintő (23 éve minden évben megrendezik!), kislétszámú, afféle házikonferencia a UCSF és a San Diego-i Scripps intézet szerkezeti biológiával foglalkozó csoportjai számára, ahol nekem is volt egy rövid előadásom. A tét nagy: a hallgatóság szakértő, ismerős csoportok vezetői és posztdoktorai, akik előtt az ember a legkevésbé sem szeretne leégni, ami egyúttal az egész labor leégetését is jelentené. Ennek megfelelően a konferenciát megelőző (két-három)hét kellemesen relaxáló hangulatban telt. Az előadott anyag, és az előadás diái is afféle "Danis" tempóban készültek: a vasárnapi előadáshoz az első 'próba előadás' szerda este volt, és még akkor is került bele új eredmény, amit megelőző hétvégén mértem le. :-) illetve :-(


A szállodánk is megcsodálható felülnézetből az A betűre közelítve.    

2013. május 18., szombat

Ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak, Amerikában meg...

Mivel afféle nyílt és érdeklődő emberek volnánk, fontosnak érezzük, hogy megismerjük a bennszülött népek kultúráját, hagyományait, ha már kellőképp a bizalmukba férkőzve, maguk közé engedtek. Számunkra ez legfőképpen a gasztrokultúrával való ismerkedést jelenti. 

Kalifornia, és azon belül a San Francisco-i öböl környéke nagyon érdekes hely gasztrokultúrális szempontból. Persze most nem foglalkozunk a globalizáció "áldásaként" mindent elárasztó nemzetközi ízeket kínáló konyhákkal (a lakásunktól kb 5oom-es körzetben van 2 thai, egy mexikói, egy pakisztáni, egy afgán(!!),  két indiai és egy olasz étterem). Szóval, az öböl afféle gyűjtőhelye az ökofetisiszta sznobériának, aminek az epicentruma itt Berkeley-ben a 'gourmet ghetto' nevű városrészben van. A mozgalom "buzz-word-jei": cage free, local, organic, GMO free, artisan, sustainable, vegan, urban gardening (Balázsék portlandi kertjükkel itt akkora királyok lennének, hogy csak na! :-). Még komolyan szimpatikus is az egész, de valami elképesztő szintű modorosság és arcoskodás kapcsolódik hozzá, ami végül meglehetősen bicskanyitogató tud lenni. Szóval idejön egy csomó ember mindenhonnan az USA területéről, örül, hogy végre van a boltban szabadfarmos tenyésztéssel tartott marhahús, lehet kapni GMO free baby carrot-ot, és kecskesajtot, de azért elkezdenek hiányozni a gyerekkorban megszokott ízek... jó kis chips, hamburger... mit tehet ilyenkor egy igazi környezettudatos ember? Naná: csinál magának organikus burgert, és eszik hozzá organikus chips-et, amit azán a helyi mikrosörfőzde termékével öblít le. Ezen a hétvégén mi is ezt tettük: bazsalikomos gourmet bölényburgert csináltam, amihez bio-chips-et ettünk. :-D
Garantáltan hormon és antibiotikum mentes bölényhús

2013. május 16., csütörtök

Észak Dakota, avagy apukámnál a fagyos amerikai rengetegben

Jópáran tudjátok, hogy apukám (aki amúgy legbuzgóbb kommentelőnk) Észak Dakotában dolgozott egy évig, a bölények, az idiánok, a fagy és a hóviharok földjén (na jó, ő valójában mindvégig csak az egyetemen volt). Mivel május végén megy haza, gondoltam előtte mégiscsak meglátogatom, és megnézem magamnak miféle életet is élt itt egy évig. Hát a látogatás nem éppen úgy sikerült, ahogy elterveztük, de azért csak megemlékezek róla...

Kis kellemes tavaszi hókupac
Szóval mikor megérkeztem április végén még mindig gigantikus hókupacok fogadtak, idén nem adta meg magát könnyen a tél, az biztos. A reptérről hazavezető autópálya is szokatlan élmény volt, csak két sáv, és még azon sincs dugó. Másnap apukám körbevezetett a városban, benéztünk az egyetemre, kitaláltuk a hétvégi programot, és egy kellemes pezsgőfürdőzéssel zártuk a napot, eddig minden teljesen rendben.


És még mondja valaki, hogy
apukám nem őrült fizikus
Szombaton elmentünk bevásárolni, ebédre borsófőzeléket és rántott húst készítettem. Na és itt jött a barbatrükk, ugyanis rá tíz percre rohantam a vécére és kitaccsoltam az egészet :-( Sikerült elkapnom ugyanis valami lokális fosós-hányós kombót, így a maradék három napot többnyire erőtlenül otthon fekve, száraz krumplit és kenyeret rágcsálva töltöttem. Ahogy az angol mondja, shit happens, és valóban :-(




Bölényes rendszám. Cool.
Pedig jó sok programot beterveztünk, mentünk volna stand-up comedy előadásra, meg ettünk volna helyi halat étteremben, mentünk volna moziba, meg a bölényeket megnéztük volna... Persze apukámat még így betegen is nagyon jó volt látni, és a végén csak jóra fordult minden, ugyanis kb. két hétre rá, hogy hazaértem Berkeley-be, jött a hír, hogy apukám még egy évig marad! Vagyis van rá esély, hogy látok még bölényeket :-)


Amúgy mielőtt beütött a krakk, az volt az elképzelésem, hogy írok valami vicces, ám mégis helytálló Bay Area vs Észak Dakota összehasonlítást, de mivel meglehetősen keveset jutottam ki a négy fal közül, ehhez nincsen kellő mintavételezésem. Az viszont határozottan feltűnt visszafelé a Bart-on, hogy errefelé csupa agyontetovált, agyonpiercingezett, beazonosíthatatlan nemű, ápolatlan hippi lakik, hová lettek azok az észak-dakotai konszolidált fehér népek?