Ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak, Amerikában meg...

Mivel afféle nyílt és érdeklődő emberek volnánk, fontosnak érezzük, hogy megismerjük a bennszülött népek kultúráját, hagyományait, ha már kellőképp a bizalmukba férkőzve, maguk közé engedtek. Számunkra ez legfőképpen a gasztrokultúrával való ismerkedést jelenti. 

Kalifornia, és azon belül a San Francisco-i öböl környéke nagyon érdekes hely gasztrokultúrális szempontból. Persze most nem foglalkozunk a globalizáció "áldásaként" mindent elárasztó nemzetközi ízeket kínáló konyhákkal (a lakásunktól kb 5oom-es körzetben van 2 thai, egy mexikói, egy pakisztáni, egy afgán(!!),  két indiai és egy olasz étterem). Szóval, az öböl afféle gyűjtőhelye az ökofetisiszta sznobériának, aminek az epicentruma itt Berkeley-ben a 'gourmet ghetto' nevű városrészben van. A mozgalom "buzz-word-jei": cage free, local, organic, GMO free, artisan, sustainable, vegan, urban gardening (Balázsék portlandi kertjükkel itt akkora királyok lennének, hogy csak na! :-). Még komolyan szimpatikus is az egész, de valami elképesztő szintű modorosság és arcoskodás kapcsolódik hozzá, ami végül meglehetősen bicskanyitogató tud lenni. Szóval idejön egy csomó ember mindenhonnan az USA területéről, örül, hogy végre van a boltban szabadfarmos tenyésztéssel tartott marhahús, lehet kapni GMO free baby carrot-ot, és kecskesajtot, de azért elkezdenek hiányozni a gyerekkorban megszokott ízek... jó kis chips, hamburger... mit tehet ilyenkor egy igazi környezettudatos ember? Naná: csinál magának organikus burgert, és eszik hozzá organikus chips-et, amit azán a helyi mikrosörfőzde termékével öblít le. Ezen a hétvégén mi is ezt tettük: bazsalikomos gourmet bölényburgert csináltam, amihez bio-chips-et ettünk. :-D

Garantáltan hormon és antibiotikum mentes bölényhús

A vadászat idején ilyen kis hegyeket építettek a játékos kedvű
vadászok az elejtett bölények koponyáiból. 

Mielőtt valaki nagyon aggódna, a bölényhús egy bölényfarmról származik, és különben is a kb. félmilliós poulációméret miatt a bölény már nem tartozik a veszélyeztetett fajok közé. De ez nem volt mindig így! A mértéktelen vadászat az egykor 6o-1oo millió egyedből álló összefüggő populációt  az 189o-es évekre majdnem kiírtotta, tulajdonképpen azért, mert a bőréből remek ékszíjakat lehetett csinálni gőzgépekhez. Nagy, szervezett vadászatok során egy nap akár százezer bölényt is ejtettek. Egy hatalmas csordát a fehérek (kongresszusi támogatással!!!) csak azért mészároltak le, hogy az indánokat kiéheztessék. (Ezek az amerikai történelem sütét fejezetei, amiről a helyiek nem szívesen beszélnek... és jórészük szerintem nem is tud.) Szomorú történet, és a bölény még a szerencsésebbek között van. Aztán az 19oo-as évek elejétől a faj, szigorú védelemnek, és bőkezű támogatóknak köszönhetően szép lassan bővülni kezdett. Mosanában már arra is nagyon figyelnek, hogy a beltenyésztés és a szarvasmarhákkal történt kereszteződés miatt ne romoljon tovább a genetikai minőség. 

Szóval jó gurmet módra a bölényhúst nemcsak sóval/borssal fűszereztük, hanem friss, apróra vágott bazsalikom levelekkel és fokhagymával is. A helyi pékségben vettünk nagyon finom, ropogós zsömiket, nem ám előrecsomagolt, aszott vackokkal aláztuk a bölényfasírozottakat! Köretnek természetesen helyi termesztésű biozöldséget ettünk. És persze a bio-chips is befigyelt. 

Azt hiszem ennél autentikusabb amerikai menüt el sem lehet képzelni.

Az egyeten probléma az volt, hogy a füstöltsajt nem olvadt rá a fasírtokra...
legközelebb svájci sajtot veszünk. (Itt minden sajtot svájci sajtnak hívnak, amiben van luk.
Lehet kapni francia svájci sajtot! :-)

Íme a biochips... egyébként nagyon finom, vastagon szeletelt.
Ha party van valahol, aki kicsit is ad magára, az ilyet visz.  A Lay's és a Chio nagyon ciki.

A burger mellé Erika kólát én pedig a helyi Sierra Nevada sürfőzde egy szezonális sörkülönlegességét fogyasztottam. Nyamm.

Az elmúlt hét eseménye, hogy kinyílt az egyik orchideánk. Nagyon szép. Arra gondoltam, hogy szegény kolibrieinket már lassan egy éve tömjük a fehér méreggel, ideje lenne adni nekik valami minőségi táplálékot, nem azt az agyonfinomított, kifehérített vackot, még mielőtt cukorbetegek lesznek. Szóval odaerősítettem szigetelőszallaggal a párkányra a cserepet. (Itt a szigszallagot duct tape-nek hívják, és mindent azzal próbálnak javítani. Van is egy helyi mondás: 'Duct it of fuck it', azaz, ha nem sikerül valamit a szigetelőszallaggal megoldani, akkor valószínűleg menthetetlen a szituáció.) Szóval a kolibri etető mellé tettem, hogy lássam, a kis nyavajások tudják-e mi a jó nekik, vagy már olyannyira a cukor rabjaivá váltak, hogy a virágra rá se néznek. Esetleg az egészséges és természetes alternatíva mellett a cukros trutyinak nem lesz sikere? Tudományos kísérlet következik:

Kísérletes elredezés: balra orchidea, jobbra itató

Amint kitettem a virágot a kolibrik mindjárt nagy érdeklődéssel körüldongták... némelyik még ivott is belőle. De az az igazság, hogy egy nap tanulsága szerint kolibrijeink tökéletesen alkalmazkodtak az amerikai életmódhoz: a virágok nehezen hozzáférhető nektárja helyett a könnyen elérhető cukros vizet isszák. Ok, belátom, hogy nem lehet egyszerű úgy inni, hogy közben folyamatosan verdesni kell a szárnyukkal, pláne, hogyha a virágot fújja a szél, de ezek csak leteszik a nagy seggüket az etető karimájára és csak úgy ülve szlapálnak. Ileynek ezek az amerikai kolibrik...