Nepál 12

Erre a napra már csak nagyon minimális gyaloglás maradt, aztán kisbusszal visszavittek Pokharába a szuper szállásra.

A napot csapatfotózással kezdtük

Ők voltak a serpáink. Mi tizedennyi cuccot vittünk kényelmes hátizsákokban,
ők szerencsétlenek meg fejükre kötve vitték a nagy zsákokat.

Azért a végén még belefért egy óriási függőhíd átkelés

Utolsó kilátás a nagy hegyekre

Annapurna Sanctuary Trek - ezt a túrát csináltuk meg

Nos, a kisbuszozás se volt egy életbiztosítás

De másoknak se

A szállásra érve persze mindenki bevetette magát a meleg zuhany alá. Amúgy a mosakodás hiányát egész jól viseltem, pedig attól tartottam, de az az igazság, hogy az ember elég hamar eljut abba az állapotba, ahonnan már sokat nem romlik tovább. Mindenestre tíz nap után már igen jól esett.

Ekkor már egész tűrhetően éreztem magam, de a túravezető azt javasolta, hogy azért menjünk el az orvoshoz, csekkoljon le, hogy rendben vagyok-e. A vérteszt kimutatta, hogy valóban dengue lázam van, aminek nagyon megörültem, megvolt a bizonyíték, hogy tényleg benyaltam egy trópusi betegséget, és nemcsak nyámnyila vagyok. Viszont azt is mondták, hogy a vérképem annyira ramaty, hogy nem megyek sehová mígy belém nem nyomnak két adag infúziót. Így töltöttem egy éjszakát nepáli korházban, ez aztán a sztori, amit majd még az unokáimnak is mesélhetek! (Na jó, nem igazi nepáli kórházban hanem a nyugati túristáknak valóban, de ezt már nem kell részletezni ;-))