Amerika vs Európa

Már régóta ért bennem a gondolat, hogy írjak a két kontinensen való élet szembeötlő különbségeiről, hiszen jópár ilyen van, és általában sok tévhit él róla azokban, akik még csak az egyiket próbálták. Úgyhogy az elkövetkező sorokban megkísérelem összehasonlítani az amerikai (pontosabban kaliforniai) és az európai (pontosabban magyar) életet, hétköznapokat. Persze ahogy én látom, csupán a társadalom kis, hozzánk hasonló rétegéből mintavételezve, szubjektív elemekkel megspékelve, azt hiszem ez elkerülhetetlen.

Ezt a bejegyzést amúgy igen nehezen sikerült megszülnöm, aminek az az oka, hogy nagyon nehéz erről a témáról úgy írni, hogy ne lehessen minden mondatát félreérteni. Ezért még itt az elején szeretném leszögezni, hogy most általános életérzésekről és hozzáállásokról írok, és nem egyes emberekről. Természetesen kivételek mindkét oldalon vannak.

Először is szeretnék egy két tévhitet eloszlatni, ami mindig is nagyon zavart, úgyhogy a lelki békém érdekében ki kell írnom magamból legalább egyszer :-) És itt most igencsak koncentrálnom kell, mert egyrészt senkit nem akarok megsérteni, másrészt viszont az effajta alaptalan bődületes baromságoktól olyan szinten felhúzom magam, hogy nagyon nehezemre esik nyugodt hangnemben irni.

Szóval otthon gyakran hallani olyanfajta megnyilvánulást, hogy az amerikaiak buták. Ez azért is tartozik a kedvenceim közé, mert ilyenkor általában a tanulatlan amerikai vs iskolázott magyar összehasonlitást szokták hozni, pl. az amerikaiak azt sem tudják hol van Magyarország, nincs kultúrájuk stb, stb. Igen, bizonyára vannak itt olyan kevéssé iskolázott emberek, akik még sosem halottak rólunk. De vajon ha ugyanezt a népréteget megkérdezzük otthon, hogy hol van New Orleans, vagy mikor volt az amerikai polgárháború, milyen választ adnának? Gyanítom ők se tudnának túl sok érdemlegeset hozzászólni a témához.

Amúgy eddig nekem még csak egyszer sikerült olyan amerikaival találkoznom aki ne tudta volna, hogy merre van Magyarország. Többnyire inkább olyan megjegyzéseket tesznek, hogy Budapestről nagyon szép képeket láttak, szívesen ellátogatnának oda, és egész sokan jártak is már arrafelé. Arról már nem is beszélve, hogy olyan is volt már, hogy olyan Magyarországgal kapcsolatos történelmi illetve politikai témát vetettek fel, amihez szinte hozzá se tudtam szólni. (Bár itt azért újra ki kell hangsúlyozni, hogy az én társadalmi mintavételezésem is meglehetősen egyoldalú :-))

Szóval lényeg ami lényeg, ha azonos társadalmi rétegeket hasonlítunk össze, akkor kiderül, hogy nem, az amerikaiak egyáltalán nem buták.

Egy másik gyakori téves elképzelés Amerikával kapcsolatban, hogy itt még a kerítés is kolbászból van, és mindenki marha jól él. Ez többnyire igaz is, már olyan értelemben, hogy ha azonos beosztású embereket hasonlítunk össze, akkor itt szignifikánsan magasabb az életszínvonal. Viszont ennek megvan a maga ára. Itt ugyanis szinte minden munkakörben folyamatos számonkérés van, és ennek következtében teljesítménykényszer. De ehhez itt teljesen hozzászoktak az emberek, nem próbálnak kibújni alóla, és általánosan elmondható, hogy a munkamorál jóval magasabb szintű mint otthon. Én még olyan elszántan és szorgalommal nem láttam dolgozni és karriert épiteni embereket mint itt. 

Tehát a jólétért keményen meg kell dolgozni. Például otthon teljesen magától értetődőnek tartjuk a gyerekek után járó évekig tartó támogatást. Itt tudjátok mennyit időt kapnak a kismamák? Hat hetet! Ledöbbenten és irigykedve hallják, hogy nálunk micsoda aranyvilág van, de alapjába véve elfogadják, hogy itt nincs ekkora "luxus", és nem nyavalyognak miatta. (A panaszkodás amúgy is szinte ismeretlen az amerikaiak számára, épp ellenkezőleg mint a magyaroknál, itt mindig minden szuper, mondjuk ez se teljesen normális, az arany középutat valahogy senkinek se sikerül belőni.)

Most gondolom jópáran azt gondoljátok, hogy ez az egész rendszer micsoda embertelen, a gyerekek ettől biztosan lelki sérültek lesznek, de valójában nem. Mert a havi 1500$-os daycare - amit szintén nyavalygás nélkül fizetnek ki az emberek - olyan színvonalas, hogy a gyerek szeret oda járni. Félreértés ne essék, nem mondom, hogy ez jó, és én se tervezem a gyerekemet hathetesen bölcsődébe adni, iyen szempontból azért európai gondolkodású maradtam, csak azt szerettem volna szemléltetni, hogy mennyire más itt a munkához való hozzáállás. Szóval hogy az amerikaiak csak azért lennének mindenhol annyira az élen, mert itt sok a pénz? Hát az sem árt, de az biztos, de ennél azért jóval összetettebb ez a kérdés.

Azt is gyakran szokták tőlünk kérdezni otthonról, hogy nem vagyunk-e mi itt nagyon egyedül az idegenben, tudunk-e barátokat szerezni? Mért ne tudnánk? Hát mi a Danival nem erőltetjük meg magunkat ilyen téren, de már így is több a barát, ismerős, mint amennyit az időnk engedne. (Bár lehet, hogy ez csak kivételesen kellemes és szórakoztató jellemünknek köszönhető ;-) Na jó, bevallom, ennek kicsi a valószínűsége.)

Az viszont abszolút igaz, hogy Amerika a szélsőségek hazája. Igaz ez szinte minden téren, de szerintem két tekintetben nagyon szembeötlő. Az egyik a boltok és az áruválaszték. Otthon is van persze drága, előkelő áruház és Tesco is, de valahogy a kettő nem különül olyan élesen el. Itt óriási a szintkülönbség a kizárólag helyi organikus terméket áruló biobolt, és a borzalmasan low-end egydolláros bolt között. A vásárlóközönség sem keveredik a legkisebb mértékben sem, míg az előbbit szinte kizárólag burzsuj fehérek látogatják, az utóbbiban főként segélyen élő feketéket és latínókat találunk (meg engem, amikor mosogatószert és wc illatosítót veszek :-)).

A másik feltünően szélsőséges terület az oktatás, a legalacsonyabb színvonalú community college és a Nobel-díjasokat kinevelő élvonalbeli egyetemek egyaránt megtalálhatók itt. Otthon is vannak persze jó és kevésbé jó egyetemek, de messze nincs ekkora különbség a legjobb és a legrosszabb között. Ugyanez a széles skála megtalálható persze alacsonyabb szinten is, az általános és a középiskolák esetében.

Ebből szinte következik egy az amerikaiakra szerintem szintén nagyon jellemző tulajdonság, a céltudatosság. Az embereknek itt valahogy konkrétabb elképzeléseik vannak arról, hogyan képzelik el a jövőjüket, mit akarnak magukkal kezdeni. Hiszen ha nem így tesznek, igen könnyen nagyon csúnyán megszívhatják. Például ha lakásvásárláskor nem járnak utána alaposan, hogy az adott terület milyen iskolakörzetbe tartozik, akkor letelepedhetnek olyan helyre, ahol vagy borzalmasan alacsonyszintű oktatást kap a gyerek, vagy meg fizethetik a havi 1500$-t a magániskolára.

Továbbá az állam itt nem intéz el neked semmit, alanyi jogon szinte semmi sem jár. Úgyhogy ha nem választasz ésszel egészségbiztosítást meg magányugdíjpénztárt, akkor könnyen nagy kakiban találhatod magad. Járj utána, és oldd meg, szabad ország vagyunk, mindenki magáért felelős, ha hülye vagy, az a te bajod! (Amúgy én ezzel többnyire egyetértek, de a Dani kommunista lelke - ő jellemezte magát így -nagyon ki van rajta akadva.) Bár igazából ez is jóval bonyolultabb ennél, és többnyire csak akkor igaz, ha egy bizonyos szinten akarsz élni, természetesen a vérző fejű csöveseket itt is ellátják és megetetik...

Az amerikaiak szabálykövetők. Ha hülyeség, ha nem, a szabály az szabály, és be kell tartani. Ezen sok külföldi csak nevet, de nekem tetszik ez a hozzáállás, ugyanis olyan dolgok következnek belőle, hogy például a közlekedés sokkal kultúráltabb, az emberek nem tolonganak, nem dudálnak, nem anyáznak, és becsületkasszás megoldások nagyon sok helyen működnek, ami otthon elképzelhetetlen lenne. Úgy általában, szerintem tök jó, hogy nem mindenki azt lesi, hogy hol tudná kijátszani a rendszert, hogy spóroljon pár dollárt...

Itt nagyon megy az individualizmus, mármint olyan értelemben, hogy mindenki csinálja a kis dolgait úgy ahogy akarja, a többiek meg nem csámcsognak felette. Ez igen szembeötlő például az öltözködésben. Ugyanabban az időjárásban van aki polóban és strandpapucsban nyomul, míg a másik csizmában, sapkában és sálban tolja. És senki nem döbben le egyik végleten sem.

Amerikában ami rutinszerű és egyszerű, az baromi könnyen és jól működik, ha viszont kis hiba is csúszik a rendszerbe, marha nehéz bármit is elintézni. Ezt saját bőrünkön tapasztaltuk, például orvoshoz eljutni elsőre baromi problémás, de amint az embernek bejáratott háziorvosa és biztosítása van, magas színvonalú ellátást kap, és nagyon kedvesek is hozzá. Papírügyeket intézni is egészen egyszerű mindaddig, amíg valaki el nem írja a címed, mert akkor aztán rávenni őket, hogy javítsák már ki ezt az apró hibát, hónapokig tart.

Összesítve talán azt lehet mondani, hogy Amerikában sokkal inkább olyan érzése van az embernek, hogy működnek és haladnak a dolgok, és kevesebb a szarakodás. Viccesen ezt úgy tudnám szemléltetni, hogy otthon amikor egy baráti találkozó végetér, az emberek baromi hosszasan búcsúzkodnak, udvariaskodnak, mielőtt valóban elindulnának, itt meg egyszerűen lelépnének, amikor megunták a bulit: "Ok guys, gotta go, catch ya later!", és már kint is vannak az ajtón. Eleinte ez nekünk nagyon furcsa volt, de most már mi is belejöttünk :-)

Azért még egy magamfajta nagy amerikabarátnak is be kell vallani, hogy vannak bizonyos dolgok amik otthon jobbak. Például az európai zsebkendőhasználat kultúrája jóval magasabb fokon áll. Itt az emberek szívják az orrukat rendületlenül, de ki nem fújnák. Undorító! (Mondjuk ez inkább az ázsiaiakra jellemző mint az amerikaiakra, csakhát belőlük meg sok van.)

Az amerikaiak nem értenek a divathoz. Úgy tudnak felöltözni, mint akik a nyolcvanas évekből csöppentek ide, és ráadásul még színvakok is. Párducminta. Na azt imádják. Az én kifinomult ízlésvilágom ezt nehezen viseli.

Az amerikaiaknak felháborítóan jók a fogaik. Fehérek és szabályosak, egytől egyig. Komolyan mondom, nem merek elmenni a fogorvoshoz, mert bár otthon mindig megdícsértek, hogy milyen jó, hogy rendszeresen járok ellenőriztetni, itt biztosan kiverem  biztosítékot a fogdokinál. De hiszen nekem még amalgám töméseim is vannak, hát ilyet is tutira csak a történelemkönyvekben láttak!

Na meg persze nincsen túró rudi és füstölt kolbász. Ez nagy baj.